-Anya. Ilyen nincsen, ez nem lehet igaz...- szólt Sam, szigorúan anyjára szegezve kis sé dühös tekintetét. Büszkesége nem engedte, hogy ilyen mesékkel hitegessék, és azt szó nélkül tűrje.
-Nézd ,fiam.- szólalt meg az ősz asszony, és komoran maga elé nézett. Sam követte tekintetét, ami láthatóan egy száraz kenyérmorzsára esett, szinte odaszögezve azt a piros-fehér pepita asztalterítőre. Sam újra anyjára emelte tekintetét, aki még mindig csak a morzsát bámulta. A férfi ekkor megnyugodott. Eszébe jutott gyermekkora, amikor még ez a vénasszony nem volt vén, amikor még a világ legszebb nője, de ha az nem is, mindenképpen a világ legjobb édesanyja volt. Hallgatta minden lélegzetvételét, a halk szuszogást, ahogy ő is próbál megnyugodni, ahogy felkészül arra, hogy valami nagy titkot osszon meg vele. De Sam nem aggódott. Az a nő, aki megvédte, amikor az iskolában bántották, aki gondoskodott róla majd három évtizeden keresztül, aki átélte vele sikereit és kudarcait, aki mindig mindenben mellette volt és támogatta... ez a nő...az édesanya...az egyetlen... tudta hogy soha nem tudná bántani. Egyszerűen úgy érezte, hogy nem képes neki fájdalmat okozni. Ha halálra verné, talán még az sem fájna. Csak várta türelmesen, hogy végre megszólaljon.
-Nem kérsz egy kis fánkot?- szólalt meg végül az asszony hirtelen kitöréssel, láthatóan zavartan, és azzal a lendülettel felpattant a székről és a tűzhelyhez lépett.
- Most sütöttem. Finom. Kóstold meg!- erre esetlenül hadonászni kezdett a tállal, amiben csodálatos töltött fánkok lötyögtek. Az arcára ugyanolyan esetlen, erőltetett mosoly ült ki, ami zavarta is Sam-et, úgyhogy csodálkozó, meglepett tekintetével inkább rögtön a morzsát kezdte keresni. Úgy érezte, most nem őszinték egymáshoz. Gyomra görcsbe rándult, ideges lett, és úgy érezte, most rögtön elrohan. De nem tette.
- Köszönöm, anya, nagyon jól néz ki. Tudod, hogy imádom a fánkodat.- és ő is mosolyt erőltetett az arcára. Jobb színészi tehetséggel áldotta meg az úr, mint édesanyját, aki a dícséret után kicsivel jobban érezte magát, mivel kisebb diadallal került ki a válaszadás kényszeréből, legalábbis ezt gondolta. De ismerte a fiát. Tudta, hogy ez a dolog nincs lezárva.
Sam gyomorgörcse alábbhagyott a második fánk felénél, viszont volt valami a konyhában, valami nyomasztó, kellemetlen. És ez nem a sütőolaj illata volt. Az feleannyira sem volt olyan rettenetes, mint a kínos hallgatás. Érezte, hogy a feltett kérdéssel érzékeny területre tévedt, de tudnia kell, a gyerekek és a nő érdekében. Majd felállt az asztaltól, és odalépett a mosogatóhoz, amibe éppen édesanyja bambult bele, mintha a konyhamalacot vizsgálná messziről.
-Anya, - kezét a nő vállára tette, és érezte, ahogy azok a vén csontok és az öregedő izmok megrándulnak.- Tudnom kell az igazat. Mi folyik itt? Mi történik ebben a városban? Mi történt a gyerekekkel?
A vacsora maradéka, és a mosatlan tányérok még mindig ott pihentek, mintha hallgatóztak volna. Sam-nek elég ideje volt szemügyre venni ezeket is, mire az asszony megszólalt:
-Sam. Amit most elmondok neked, az csak feltételezés, semmi nem biztos, csak találgatunk, semmit nem tudunk bizonyítani. A város vezetése 1979-ben kísérleteket folytatott a városban. Egy nagyon jól felszerelt laboratóriumban teszteltek különböző gyógyászati és hadászati célokra szánt szérumokat majmokon.
Sam agya hirtelen megint ledobta az ékszíjat. Nem tudta elképzelni, mi lesz a történet vége, mert nem tudta összefüggésbe hozni a majomkísérleteket a gyermekekkel, a laboratórium, a hetvenes évek, hirtelen túl sok információ jutott a fülébe, amit rendeznie kellett volna. Az egészet az X-aktákhoz hasonlította gondolatban.
- A laboratóriumot 1984-ben bezárták, és átalakították. Klinikát építettek belőle. Azt a klinikát, ahol te is dolgozol. - Ekkor az asszony mély levegőt vett, és a székéhez lépett, leült, és folytatta: - 1989-ben amikor a klinika kész lett, érdekes dolgok kezdet történni a városban. Az emberek elkezdtek mindenféle vámpírokról beszélni, és persze a polgármester mindent tagadott. De aztán érkezett a városba egy újságíró. Charles Kingstonnak hívták. Nyomozni kezdett a dolgok után, és folyamatosan cikkezett, amik meg is jelentek a sajtóban. Naplót is írt. Biztosította magát, hogy senki ne árthasson neki úgy, hogy ne legyen feltűnő. Az igazságot akarta tudni, ahogyan az emberek is, és ahogyan most te is.