Ha már az egyik fél kilépett, akkor valóban nincs értelme tovább küzdeni érte. Akkor valóban tovább kell lépni. Azt kellene elkerülni, hogy egy kapcsolat idáig jusson. Mert ez többnyire egy folyamat következménye.
A Gandhi idézet nagyon igaz, én pedig Gyökössy Endrétől hoznék egy idézetet az egyik előadásáról:
"Bizony előfordul, hogy fel kell tennem a kérdést – és én úgy szoktam fogalmazni, ha eljön hozzám valamelyik házas fél, hogy: most mondja meg, a házassága beteg, nagyon beteg, halálos beteg, vagy halott. Én ezt végigkérdezem. Ha azt mondja, hogy nagyon beteg, vagy halálos beteg, akkor azt mondom, hogy na most mondja el a gondját. És utána azt mondom, hogy rossz szemorvos az, aki csak az egyik szemet nézi meg, jövő héten várom a férjét. A harmadik héten pedig találkozunk, nem hármasban, hanem négyesben. És akkor megpróbálunk kompromisszumot kötni a hogyan továbbra. De ha mind a két fél azt mondja, hogy a házasság halott, testvérek, Jézus Krisztus tud halottakat feltámasztani, én nem tudok."
Azt kell elkerülni, hogy a házasság megbetegedjen (erre az egyik módszer, hogy figyelemmel vagyok a másik érzelmi és testi igényeire). Vagy ha a házasság megbetegedett, akkor meg kell gyógyítani, mielőtt meghal. Mert ha meghalt, akkor emberileg már nincs segítség.
Kedves Jaszladany!
Köszönöm az idézetet, Gyökössy Endrével egyetértek.
Sok emberben sajnos nincs meg a bátorság azonban ahhoz, hogy halottnak merje nyilvánítani a házasságát/kapcsolatát. Nem akarja látni, ami a szeme előtt van.
Pontosan azt kell elkerülni, amit Te is írtál: hogy idáig jusson egy kapcsolat. Sajnos az én tapasztalatom az, hogy a legtöbb házasságban nincs tudatosság, ezért halnak meg.
Mai eszemmel sok mindent másképp csinálnék. De akkor nem is lennék az az ember aki most vagyok a HA és a VOLNA felesleges.