Isten és más mesék - 2013

step

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kyra nekünk "csak" ennyi a teendőnk. A többit Ő majd elvégzi :dr_33:
428067_399948576763806_255169875_n.jpg
Állítom, hogy ez nem igaz. Életem első húsz évében nem kételkedtem Isten létében (így neveltek!), sokat imádkoztam, de semmiféle személyes megtapasztalást nem éltem át.
 

vzajcev

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyönyörű ez a kép, de isten nem csak lelket, szellemet, hanem elmét, gondolkodó képességet is adott nekünk. Vétek nem kihasználni, mert akkor bármelyik hittérítő csoport tévútra vezethet, ha elég hamar csap le ránk, minél kisebb korunkban. Például a zsidóknál 8 napos korában egy késsel, nálunk meg nagyjából ugyanakkor szenteltvízzel. És mi van, ha később, amikor már az eszünket is használjuk, elgondolkodunk azon, hogy tényleg ez a dühös, féltékeny és gyilkolászásra buzdító antropomorf lény-e az Isten, aki a Tórát sugallta Ezsdrásnak? Na jó, Mózesnek, legyen a keresztény és zsidó vallás dogmái szerint.

Vajon nem istenkáromlás-e egy olyan lényhez imádkozni, aki nagy füst, meg dörgések és fényjelenségek között szállt le a hegyen? :D

Miből gondolod hogy aki imádkozik az nem használja az eszét. Nem dolgozik, nem fizet számlát, nem nevel gyereket, nem áll két lábbal a földön?
Mindezek mellé még imádkozik, mert hisz az Úrban. Ezek nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő dolgok. A világ nem csak fekete és fehér. :)
 

evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia vzajcev!
Biztos,hogy csak ennyi?
Nem úgy szól,hogy...Segíts magadon ,az Isten is megsegít...vagy az ima az amivel segítünk magunkon?
Jól belénk kódolták .....
Kedves vándorcsillag!

Mind kettőtöknek igaza van.Egyrészt az ember tegye meg,amit az a pillanat "megkövetel",a többit bizza Istenre.Ha hiszünk benne,és mindenkor hálát adunk neki,mert úgy érezzük ott legbelül,akkor nincs mitől félnünk.A lelkiismeretünk tiszta,és jöhet bármi nincs mitől félnünk.
Ez nem belénk kódolás - ahogy irod,egyszerűen bizalom Istenben!!:)
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Miből gondolod hogy aki imádkozik az nem használja az eszét. Nem dolgozik, nem fizet számlát, nem nevel gyereket, nem áll két lábbal a földön?
Mindezek mellé még imádkozik, mert hisz az Úrban. Ezek nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő dolgok. A világ nem csak fekete és fehér. :)

Én ezt nem gondolom. Mondtam talán ilyent?
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem jó szándék vezetett, amikor ezt a közhelyet leírtad és azt is remélem, hogy valóban olyan sok könyvet elolvastál és bejártad a Föld összes táját. Csak azért kételkedem egy kissé, mert ennyi előzmény után az egyház (szinte bármelyik!) által sugallt dogmánál kikötni elég különös. Nagyon kényelmes vallomás, mert nem kell megmagyarázni mit is értesz alatta. Ha azt amit én, akkor én is megtaláltam, ha nem azt, akkor is és Steve is megtalálta és még sokan mások is, de Steve biztosan nem azt az istent, amelyet én, mert az én istenem tőlem nem várja el, hogy azt képzeljem, hogy a Biblia Isten szava és nem emberi tákolmány. Ahhoz, hogy erről tudomásom legyen, nem volt elég a Biblia olvasgatása.

Na de ha ennyien megtaláltuk Őt és mindegyikünk mást képzel Róla, akkor mi értelme a vallások szekerét tolni?
Kedves Kyra!
Ma reggel támadt néhány gondolatom,ha megengeded megosztom veled.
Ebben a párbeszédben az igazság kereséséről volt szó.Mi az igazság?Vagy inkább helyesebben Ki az igazság?
Úgy gondolom AgiHi a legfőbb transzcendens igazságról beszélt akivel kapcsolatba került,és ebből a szempontból igaza van.Mert Isten az igazság.Ha vele kapcsolatba kerülünk,igazságba kerülünk,az ő természete és igazsága átformál és átjár bennünket.A keresztény tanításoknak sem kevesebb a célja.Az értelemmel megragadható tanítások csak ezt a célt szolgálják,hogy ez létrejöjjön!!Gyakorlatilag,valóságosan.
Hisz abban egyet értünk,hogy a spiritulaitás egyenlő:-Isten szellemével kapcsolatba kerülni.(és nem más szellemi lényekkel)
Tudjuk,hogy Krisztus sokszor szinonimája Isten Szellemének(Szentléleknek),mert csak Ő általa tapasztjuk meg közvetlenül az Istenit.
Az elején említett cél ,tehát megismerni az igazságot.
Bibliai értelemben mit is jelent megismerni?
Ha az Ósz.-ben azt olvastuk,hogy egy férfi megismerte a feleségét,az nem mást jelentett,mint hogy eggyé vált , közös-ült vele.
A megismerés tehát egyesülés az Isteni Szellemmel,a végső cél,a már régen is emlegetett unió mystica.Ez a spiritualitás tapasztalat ami minden- pusztán- értelmi megismerést felülmúl.
Viszont igazad van,hogy meg kell kapnunk azokat az eszünkkel értelmezhető eszközöket -tanításokat-,amelyek ebbe célba elvezetnek bennünket.Például a varázslás nem megfelelő eszköz.(Woodoo):)És sok más út sem.
Az is igaz lehet,hogy tanításokat nem érdemes egymással ütköztetni,mert lehet,hogy ugyanabba a célba viszik el a lelket,de más aspektusból magyaráznak sok mindent.
Egyszer valaki azt állította,hogy a különféle vallások misztikusai,spirituális emberei egy-pontban találkoznak.(zsidó,muszlim,keresztény,buddhista..stb.)Ezért mondják,hogy a vallás(főleg az elvilágiasodott) megosztja az embereket,a spiritualitás pedig egységbe hozza.Ami a cél.
Nem elhanyagolható amit a mise vége felé mond a pap :-hogy a Szentlélek egyesítő ereje legyen veletek.:)
Mert bizony más nem hozhat bennünket valódi egységbe,csak Isten Szelleme,vagyis a Szentlélek!
Ebben az értelemben mondjuk,hogy nincs Istenen kívül igazság.
Nélküle darabokban vagyunk,nem tudunk szót érteni,pont úgy mint Bábel tornyánál.Nélküle nem tudunk igazságot találni,a szó Isteni értelmében.
Azt hiszem ezekkel egybehangzó Hawkins tanítása az igazságról:

"-Kérdező:Hol találhatjuk meg az örökérvényű igazságot?

-Hawkins:Minden tudás és bölcsesség szubjektív,és amíg nem tapasztaltuk meg személyesen,semmiről sem állíthatjuk,hogy létezik.
Minden valóság szubjektív.Minden egyéb álláspont illúzió,amely a kettősségből indul ki.A szubjektív és az objektív egy és ugyanaz,csak más-más észlelési pont eltérő leírásai.

-Kérdező:Lerövidíthető az út a megvilágosodáshoz?

-Hawkins:Igen,hogyne.Életek végeláthatatlan sorát tölthetjük a világ szellemi és filozófiai tanításainak tanulmányozásával,hogy azután csak összezavarodjunk és elbizonytalanodjunk.Törekedj a közvetlen "tudásra",és ne a dolgokról tudj.A "tudás"személyes tapasztalatokra utal."
..............
Kedves Kyra ,talán most előtted is értékesebb lett a megváltó személye aki azt mondta:
"Jöjjetek hozzám mindannyian,akik megfáradtatok,és én nyugalmat adok nektek"

Mondanom sem kell,hogy csak az igazságban lehet nyugalmat kapni.(Az igazság megszabadít)Jézus egyszerűvé teszi az igazság megtalálásának kérdését.Még egy kisgyermek számára is elérhető.Hozzá menni egyenlő a spiritualitáshoz menni,ha követjük is Őt.
A nagyon okosok számára ezt nehéz megérteni,hogy a szívből jövő spiritualitás tapasztalata,hívása: meghatározó.
Ezt a Szellemtől származó spirituális tapasztalatot hitnek is nevezzük.(Amely mint jó,alászállt az Atyától..)
Elnézést,hogy rövidebben nem tudtam ezeket megfogalmazni.Remélem azért,hogy sikerült valami jót is át-adni.

Pihenés képpen szeretnék egy éneket ajánlani,ami szerintem szintén egy spirituális tapasztalat.Egy pásztor fog énekelni.Tud valamit az igazságból.:)
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Bocsánat, hogy ilyen hosszú a hsz-em, de ha már megtiszteltél az írásoddal, másképp nem tudok válaszolni, csak ilyen hosszan.:dr_24:

Kedves Kyra!
Ma reggel támadt néhány gondolatom,ha megengeded megosztom veled.
Ebben a párbeszédben az igazság kereséséről volt szó.Mi az igazság?Vagy inkább helyesebben Ki az igazság?
Úgy gondolom AgiHi a legfőbb transzcendens igazságról beszélt akivel kapcsolatba került,és ebből a szempontból igaza van.Mert Isten az igazság.Ha vele kapcsolatba kerülünk,igazságba kerülünk,az ő természete és igazsága átformál és átjár bennünket.A keresztény tanításoknak sem kevesebb a célja.Az értelemmel megragadható tanítások csak ezt a célt szolgálják,hogy ez létrejöjjön!!Gyakorlatilag,valóságosan.
Eddig a pontig nagy örömmel olvastam a soraidat. Az örömöm annak szólt, hogy annyira sokat változott a stílusod, érezni, hogy a mondataid tebelőled jönnek és nem egy szentnek hitt könyv sorait citálod emlékezetből. Igazán jó érzés, hogy látom anélkül is változhat az ember, ha megismer másfajta gondolkodás módot, esetleg más vallásokat, (Bár őszintén bevallom nem tudom kit, vagy mit takar az AgiHi:confused:) hitében ennek ellenére megmaradhat...
Hisz abban egyet értünk,hogy a spiritulaitás egyenlő:-Isten szellemével kapcsolatba kerülni.(és nem más szellemi lényekkel)
Tudjuk,hogy Krisztus sokszor szinonimája Isten Szellemének(Szentléleknek),mert csak Ő általa tapasztjuk meg közvetlenül az Istenit.
Honnan tudod, hogy melyik szellemi lény isteni és melyik egy "démon"? Az nem válasz, hogy ha azokat a szavakat és tanokat bizonyítja, amelyek a Bibliában írva vannak, akkor Istentől jött, ha nem, akkor az ördögtől.:) Ennél a válasznál azért tőled valami színvonalasabbat remélek... Johannes Greber biztos ismerte a Bibliát, de van, (vagy volt, mostanában nem vagyok képben nála) egy magyar pap is, aki közvetlen kapcsolatban állt azt hiszem Jézus szellemével. Sajnos elgurult a Cavintonom, nem jut eszembe a neve. Ő is ismerte a Bibliát elejétől a végéig. Mégis azt állították más keresztény papok, hogy ő tévúton jár. És ez csak az a két eset, ami most hirtelen eszembe jut és a keresztény egyházakhoz tartoznak. Tudtommal Pio atyának is voltak ilyen szellemi kapcsolatai, amelyeket megint csak rosszallt az egyház. A kereszténységen belül voltak nagy hírű gyógyítók is, akik szintén szellemi kapcsolatok révén tudtak gyógyítani akár úgy is, hogy soha nem látták a beteget. Ezeket a kapcsolatokat arra használták, hogy embereket hoztak vissza a halál közvetlen közeléből és gyógyítottak meg. Nem lehettek gonosz kapcsolatok, hiszen jót cselekedtek, nem? "Gyümölcséről ismerik meg a fát..." Mégis gonosznak tartotta őket a hivatalos egyház.
Az elején említett cél ,tehát megismerni az igazságot.
Bibliai értelemben mit is jelent megismerni?
Ha az Ósz.-ben azt olvastuk,hogy egy férfi megismerte a feleségét,az nem mást jelentett,mint hogy eggyé vált , közös-ült vele.
A megismerés tehát egyesülés az Isteni Szellemmel,a végső cél,a már régen is emlegetett unió mystica.Ez a spiritualitás tapasztalat ami minden- pusztán- értelmi megismerést felülmúl.
Viszont igazad van,hogy meg kell kapnunk azokat az eszünkkel értelmezhető eszközöket -tanításokat-,amelyek ebbe célba elvezetnek bennünket.Például a varázslás nem megfelelő eszköz.(Woodoo):)És sok más út sem.
Az is igaz lehet,hogy tanításokat nem érdemes egymással ütköztetni,mert lehet,hogy ugyanabba a célba viszik el a lelket,de más aspektusból magyaráznak sok mindent.
Egyszer valaki azt állította,hogy a különféle vallások misztikusai,spirituális emberei egy-pontban találkoznak.(zsidó,muszlim,keresztény,buddhista..stb.)Ezért mondják,hogy a vallás(főleg az elvilágiasodott) megosztja az embereket,a spiritualitás pedig egységbe hozza.Ami a cél.
Zavarba ejtő gondolat, hogy ez az egyesítés a cél. Azért zavarba ejtő, mert el sem tudom képzelni miként lehetne egyesíteni JHVH-t Jézus szellemével, vagy Jézust a woodoo-val, vagy Buddhát Allahhal, Brahmát Ábrahámmal - ja bocs, újabban azt állítják, hogy e két utóbbit lehetne...:D

Pedig tulajdonképpen ez a cél és ezt az intézményes, úgynevezett "történelmi" egyházak nagyon is jól tudják, ezért álltak az élére. Tudod, van az a mondás, hogy aminek lehetetlen az útját állni, annak állj az élére. Ezt teszi most a pápa karöltve az izraeliekkel. Bármennyire is szimpatikus nekem egy olyan hit, ami egyesítené és nem szembeállítaná egymással az emberiséget, így, hogy ugyanazok bábáskodnak körülötte, mint akik ide vezették a vallásaikkal a világot a szakadék szélére... így már nem kell.
Nem elhanyagolható amit a mise vége felé mond a pap :-hogy a Szentlélek egyesítő ereje legyen veletek.:)
Mert bizony más nem hozhat bennünket valódi egységbe,csak Isten Szelleme,vagyis a Szentlélek!
Ebben az értelemben mondjuk,hogy nincs Istenen kívül igazság.
Nélküle darabokban vagyunk,nem tudunk szót érteni,pont úgy mint Bábel tornyánál.Nélküle nem tudunk igazságot találni,a szó Isteni értelmében.
Azt hiszem ezekkel egybehangzó Hawkins tanítása az igazságról:

"-Kérdező:Hol találhatjuk meg az örökérvényű igazságot?

-Hawkins:Minden tudás és bölcsesség szubjektív,és amíg nem tapasztaltuk meg személyesen,semmiről sem állíthatjuk,hogy létezik.
Minden valóság szubjektív.Minden egyéb álláspont illúzió,amely a kettősségből indul ki.A szubjektív és az objektív egy és ugyanaz,csak más-más észlelési pont eltérő leírásai.

-Kérdező:Lerövidíthető az út a megvilágosodáshoz?

-Hawkins:Igen,hogyne.Életek végeláthatatlan sorát tölthetjük a világ szellemi és filozófiai tanításainak tanulmányozásával,hogy azután csak összezavarodjunk és elbizonytalanodjunk.Törekedj a közvetlen "tudásra",és ne a dolgokról tudj.A "tudás"személyes tapasztalatokra utal."
Kedves Kyra ,talán most előtted is értékesebb lett a megváltó személye aki azt mondta:
"Jöjjetek hozzám mindannyian,akik megfáradtatok,és én nyugalmat adok nektek"

Mondanom sem kell,hogy csak az igazságban lehet nyugalmat kapni.(Az igazság megszabadít)Jézus egyszerűvé teszi az igazság megtalálásának kérdését.Még egy kisgyermek számára is elérhető.Hozzá menni egyenlő a spiritualitáshoz menni,ha követjük is Őt.
Tudod ugye, hogy a féligazság nem igazság? Nem ismerheted a teljes igazságot, nem ismerheted Jézus teljes tanítását, mert elrejtették előled. Pál tanításait teljes egészében ismerheted. Azok is nagyon szépek, de ki tudja honnan valók, ki a szerzőjük. Ha valakit becsapnak és ezért azt hiszi, hogy a teljes igazság ismeretében fohászkodik Jahvéhoz, vagy a félig sem megismert Jézushoz, az bizony tévúton halad és egyáltalán nem biztos, hogy nem fog elcsodálkozni azokban a percekben, amikor átlépi az igazság küszöbét.
Persze ezt majd senki sem rója neki fel Ott, mert nem ő tehet arról, hogy nem élhette azt az életet, amit az igazság ismeretében élhetett volna...
Én megismertem sok olyan ember élményét, aki a klinikai halál bekövetkeztével átlépte azt a határt, ahonnan már csak kevesek jöhetnek vissza. Nagyon sok párhuzamos, egy irányba mutató esemény zajlik ez alatt. Én a vallásokat ezekkel is összevetem és állítom, hogy aki azt képzeli, hogy a helyes úton jár, amikor eldob mindent csupán azért, mert a tanítások pokollal, tisztítótűzzel, démonokkal és ördögökkel fenyegetik meg, az tévúton jár.
Ha volna pokol az összes pápa (talán 1-2 kivételével) ott rotyogna valamelyik katlanban a római császárokkal, meg az összes uralkodóval együtt. :) De nincs, sajnos :(
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, hogy ilyen hosszú a hsz-em, de ha már megtiszteltél az írásoddal, másképp nem tudok válaszolni, csak ilyen hosszan.:dr_24:
Eddig a pontig nagy örömmel olvastam a soraidat. Az örömöm annak szólt, hogy annyira sokat változott a stílusod, érezni, hogy a mondataid tebelőled jönnek és nem egy szentnek hitt könyv sorait citálod emlékezetből. Igazán jó érzés, hogy látom anélkül is változhat az ember, ha megismer másfajta gondolkodás módot, esetleg más vallásokat, (Bár őszintén bevallom nem tudom kit, vagy mit takar az AgiHi:confused:) hitében ennek ellenére megmaradhat...
Kedves Kyra!
Köszönöm elismerésedet.De,hogy meg ne tévesszem magamat és másokat: igazi fejlődésnek csak az nevezhető,ha az Örökkévaló céljait betöltjük.A Könyv is erről szól,ami Isteni segítség nélkül bepecsételt írás marad.Ha pedig bepecsételt akkor csak vélekedhetünk arról,hogy valóban Isten eszköze-e,vagy pedig nem.

Honnan tudod, hogy melyik szellemi lény isteni és melyik egy "démon"? Az nem válasz, hogy ha azokat a szavakat és tanokat bizonyítja, amelyek a Bibliában írva vannak, akkor Istentől jött, ha nem, akkor az ördögtől.:) Ennél a válasznál azért tőled valami színvonalasabbat remélek... Johannes Greber biztos ismerte a Bibliát, de van, (vagy volt, mostanában nem vagyok képben nála) egy magyar pap is, aki közvetlen kapcsolatban állt azt hiszem Jézus szellemével. Sajnos elgurult a Cavintonom, nem jut eszembe a neve. Ő is ismerte a Bibliát elejétől a végéig. Mégis azt állították más keresztény papok, hogy ő tévúton jár. És ez csak az a két eset, ami most hirtelen eszembe jut és a keresztény egyházakhoz tartoznak. Tudtommal Pio atyának is voltak ilyen szellemi kapcsolatai, amelyeket megint csak rosszallt az egyház. A kereszténységen belül voltak nagy hírű gyógyítók is, akik szintén szellemi kapcsolatok révén tudtak gyógyítani akár úgy is, hogy soha nem látták a beteget. Ezeket a kapcsolatokat arra használták, hogy embereket hoztak vissza a halál közvetlen közeléből és gyógyítottak meg. Nem lehettek gonosz kapcsolatok, hiszen jót cselekedtek, nem? "Gyümölcséről ismerik meg a fát..." Mégis gonosznak tartotta őket a hivatalos egyház.
Johannes Greberről én is úgy tudom,hogy valóban gyümölcsöző,áldozatos életet élt a felebaráti szeretetben.Biztos,hogy sok belső igazságot is feltárt a biblia tartalmával kapcsolatban.Például a Szent szellemmel kapcsolatban,szolgáló angyalokkal kapcsolatosan.Viszont vannak olyan pontok,ahol hitben nem tudok vele egyet érteni,és a biblia kijelentését eltérőnek találom az övéhez viszonyítva.Hitem szerint az Atyához és Jézus Krisztushoz szabad,és biztonságos irányítani keresésünket imádságunkat.A már meghalt emberek lelkeihez nem,akkor sem ha a földön szent életet éltek.Ezt már egy spiritiszta asszonytól is újrahallottam,aki nagyon megjárta a hamis szellemekkel.Több évig volt a fogságukban.
Úgy gondolom,hogy Istenhez,Jézushoz imádkozunk,és ezáltal megbízunk benne,hogy olyan szolgáló szellemeket küld amilyet ő akar.Összefoglaltan az Ő Szent Szellemét várjuk.Az akár lehet,egy szent életű ember szelleme is.Ezt az Úrra kell bízni szerintem.Mikor Saul egy szent ember lelkét megidéztette-Sámuelét-ezzel Isten szemében nagyon helytelenül cselekedett.Greber viszont azt állítja,hogy a túl világi szenteket megidézhetjük.A kettő nem stimmel.
A garancia arra nézve,hogy Szent Szellemmel kerülünk kapcsolatba:Atyához,és Jézushoz való fordulás,és az őszinte szent életre törekvés(megtérés).

Zavarba ejtő gondolat, hogy ez az egyesítés a cél. Azért zavarba ejtő, mert el sem tudom képzelni miként lehetne egyesíteni JHVH-t Jézus szellemével, vagy Jézust a woodoo-val, vagy Buddhát Allahhal, Brahmát Ábrahámmal - ja bocs, újabban azt állítják, hogy e két utóbbit lehetne...:D

Pedig tulajdonképpen ez a cél és ezt az intézményes, úgynevezett "történelmi" egyházak nagyon is jól tudják, ezért álltak az élére. Tudod, van az a mondás, hogy aminek lehetetlen az útját állni, annak állj az élére. Ezt teszi most a pápa karöltve az izraeliekkel. Bármennyire is szimpatikus nekem egy olyan hit, ami egyesítené és nem szembeállítaná egymással az emberiséget, így, hogy ugyanazok bábáskodnak körülötte, mint akik ide vezették a vallásaikkal a világot a szakadék szélére... így már nem kell.
Itt valami félreértés történt,ugyanis úgy értettem,hogy az emberi léleknek kell Isten Szellemével egyesülnie.Vagyis nekünk az Úrral kell egyezkednünk.
Woodooval meg végképp nem,kizártnak tartom.Annak is mi értelme van,ha Istentől távol élő emberek összeegyeztetik a tanaikat,és ebben az új formában folytatják életüket.
Nem.Én arra gondoltam,hogy az őszinte, kutató Istennel egyesült emberek Isten ismeretében azonos szintre fognak eljutni.Nekik nincs egymással sem problémájuk.Ezt a szent életet,viszont kevesen követik,kevesen tisztítják meg a szívüket minden hamisságtól.Ennél fogva nagy még a bábeli zűrzavar.

Tudod ugye, hogy a féligazság nem igazság? Nem ismerheted a teljes igazságot, nem ismerheted Jézus teljes tanítását, mert elrejtették előled. Pál tanításait teljes egészében ismerheted. Azok is nagyon szépek, de ki tudja honnan valók, ki a szerzőjük. Ha valakit becsapnak és ezért azt hiszi, hogy a teljes igazság ismeretében fohászkodik Jahvéhoz, vagy a félig sem megismert Jézushoz, az bizony tévúton halad és egyáltalán nem biztos, hogy nem fog elcsodálkozni azokban a percekben, amikor átlépi az igazság küszöbét.
Persze ezt majd senki sem rója neki fel Ott, mert nem ő tehet arról, hogy nem élhette azt az életet, amit az igazság ismeretében élhetett volna...
Én megismertem sok olyan ember élményét, aki a klinikai halál bekövetkeztével átlépte azt a határt, ahonnan már csak kevesek jöhetnek vissza. Nagyon sok párhuzamos, egy irányba mutató esemény zajlik ez alatt. Én a vallásokat ezekkel is összevetem és állítom, hogy aki azt képzeli, hogy a helyes úton jár, amikor eldob mindent csupán azért, mert a tanítások pokollal, tisztítótűzzel, démonokkal és ördögökkel fenyegetik meg, az tévúton jár.
Ha volna pokol az összes pápa (talán 1-2 kivételével) ott rotyogna valamelyik katlanban a római császárokkal, meg az összes uralkodóval együtt. :) De nincs, sajnos :(
Igen tudom,hogy a fél igazság nem igazság.Hiszen Jézust is ezzel kísértgette a Sátán...félig kiragadott bibliai idézetekkel.
Isten viszont egész,és nem fél.Ezért bizalommal szükséges Hozzá fordulni.Úgy is lehet szólítani,hogy egyetlen igaz Isten,mindeneknek Ura...-és akkor még nem köteleztük el magunkat egyetlen vallás,irányzat mellett sem.
(Sokszor ezt nem tudjuk megtenni,és ennek megvan a konkrét oka!)
Ugye ez nem ördögi javaslat?
Ezt Ő akarja,és majd vezetni fog,ha-hagyjuk magunkat.Nem lehet más reménységünk.Ezt tanítja pont a Biblia.
Honnan tudnánk akkor,hogy esetleg nem éppen Isten ellen oltogatnak-e bennünket űrhajós történetekkel,vagy amikor Izrael Szentjét a Sátánnak mutatják be?
Ha nem Őrá hallgatunk ,és nem Őt keressük imádságban,akkor lazán átverhetőek vagyunk.Ha hagyjuk magunkat,akkor a sátán egy életen keresztül távol tud tartani bennünket Istentől.Rágalmazással,hamis tanúskodással.
Azt akarja elérni,hogy ne bízzunk meg benne,ha segítségül hívjuk,ha vezetést kérünk tőle.Ugye ezzel egyet értesz?
Így van az emberi életben is.Ha valakit befeketítenek,akkor az emberek elfordulnak tőle.Pedig csak rágalom áldozata lett az illető.
Istenhez fordulni,vezetést kérni tőle-az nem egyenlő azzal,hogy most már az egész bibliát fülestől farkastól benyeltem,hanem azt jelenti,hogy a legmegbízhatóbb,alapvető lépést megtettem az életben.A többit bízzuk rá.
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Isten viszont egész,és nem fél.Ezért bizalommal szükséges Hozzá fordulni.Úgy is lehet szólítani,hogy egyetlen igaz Isten,mindeneknek Ura...-és akkor még nem köteleztük el magunkat egyetlen vallás,irányzat mellett sem.
(Sokszor ezt nem tudjuk megtenni,és ennek megvan a konkrét oka!)
Ugye ez nem ördögi javaslat?
Igen, ebben tökéletesen egyetértek veled. :)
Ezt Ő akarja,és majd vezetni fog,ha-hagyjuk magunkat.Nem lehet más reménységünk.Ezt tanítja pont a Biblia.
Nem, nem ezt tanítja. Sokszor - épp ebben a hozzászólásodban is - rosszalljátok, hogy "kiragadnak idézeteket" a Bibliából, pedig ahhoz, hogy kerek-perec kijelenthesd, hogy "pont ezt tanítja a Biblia", meglehetősen meg kell csonkítanod és elfelejteni azt a sok galád és gyilkos tettet, amit leírtak benne és még meg is ünnepelik.
Honnan tudnánk akkor,hogy esetleg nem éppen Isten ellen oltogatnak-e bennünket űrhajós történetekkel,vagy amikor Izrael Szentjét a Sátánnak mutatják be?
Ha nem Őrá hallgatunk ,és nem Őt keressük imádságban,akkor lazán átverhetőek vagyunk.Ha hagyjuk magunkat,akkor a sátán egy életen keresztül távol tud tartani bennünket Istentől.Rágalmazással,hamis tanúskodással.
Nem kell ahhoz imádkoznunk, csak nyitott elmével figyelnünk arra, ami történik körülöttünk és máris tudhatjuk, hogy nem az ördög próbálja rábeszélni az emberiséget arra, hogy hagyja abba a Föld és most már az Űr mérgezését is az atomfegyvereivel. Nézd meg ezeket a kisgyerekeket. Angolul beszélnek ugyan, de nézz a tiszta arcukba, nem befolyásolja őket semmi ahogy beszámolnak az iskola udvarán landolt földönkívüli lényekről a Harward tudósainak. 62 kisgyerek és a tanáraik.

Ez csak egy bizonyíték arra, hogy az ördög nem itt van, hanem azok között, akik hatalmas vagyonon ülnek, míg a nép szenved és legfeljebb az imáikkal "segítenek" az éhezőkön. Mondjuk rájuk gondolok:
images

Azt akarja elérni,hogy ne bízzunk meg benne,ha segítségül hívjuk,ha vezetést kérünk tőle.Ugye ezzel egyet értesz?
Így van az emberi életben is.Ha valakit befeketítenek,akkor az emberek elfordulnak tőle.Pedig csak rágalom áldozata lett az illető.
Istenhez fordulni,vezetést kérni tőle-az nem egyenlő azzal,hogy most már az egész bibliát fülestől farkastól benyeltem,hanem azt jelenti,hogy a legmegbízhatóbb,alapvető lépést megtettem az életben.A többit bízzuk rá.
"Adjátok meg a Császárnak ami a Császáré és Istennek, ami az Istené!"

Ami pedig a szellemvilágot illeti... Azért, mert a Bibliában le van írva, hogy ki mindenkihez nem szabad fordulnunk a bajunkban én bizony sokszor gondoltam a szüleimre, akik már nincsenek. Az az érzésem, hogy ha létezik egy szellemi világ, akkor azok, akik érdek nélkül szerettek, míg éltek, azok ott sem képesek másképp érezni. Ki tudja, a fizikai test ugyan itt marad ebben a korlátolt térben, amiben élünk, de a tudatunk, az érzéseink... ami nem más, mint információ, valahol tovább létezik. Erre lehet következtetni a halálközeli élményekből is. Engem nem zavar az, hogy a fenti piros ruhások beleírták a Bibliába anno, hogy csak ő fordulhatnak a Mennyek Urához. Féltek, ha rájövünk mire képes az emberi lélek, akkor rájuk már nem lesz szükség.

Kedves Steve! Ne félts engem én nem vagyok becsapva. Alaposan körbenéztem a világban, ahelyett, hogy elhittem volna egyetlen könyv dogmáit. Így lehet minden ember is, aki éljen akár a sivatagban tevék, meg kecskék közt egy sátorban, vagy egy dzsungelben elzárva a nyugati civilizációtól. Mindketten megtalálták a maguk természetfeletti kapcsolatát a Biblia nélkül is és nem lesz nekik felróva, hogy miért nem tartották be a sorrendiségét és miért nem ismerkedtek meg Jézussal.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Egy kis enyhítés, mert túl komorra sikerült a fenti hsz.:
kacav323.jpg


Pápalátogatás Budapesten 19910-ben.

Könyököl az Andrássy út egyik ablakában két öreg ateista és nézi, amint a páncélozott Audik, Mercedesek elsuhannak az ablak alatt, közben a testőrök tucatjai, rendőrök százai sorakoznak fel Őszentsége és kísérete körül.

Odaszól az egyik öreg a másiknak:

- És ha elgondolod, hogy kétezer évvel ezelőtt egy szürke szamárral kezdték…

virag.jpeg


(Érdekes, hogy itt is szőke hajjal ábrázolják...)
 

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
images
Hirtelen azt hittem,hogy a vörös ördögök gyülekezete!Aztán beugrott,hogy ördögök nincsenek.Hát akkor meg mi ez sok bohóc?Szegénységi fogadalmat tesznek ?Vajon van köztük pedofil,buzi vagy a hívek feleségeit gyakjató kanonok ill. kanpap?
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Reméljük ezután sem lesz! Én még azt sem hiszem,hogy egy mindenható teremtést elcsesző istennek arra volna szüksége,hogy imádják és hálálkodjanak neki.Ha lenne egy ilyen az nem ilyen bunkó lenne!
Néhány gondolatébresztő kérdés:
-Lehet,hogy nem Ő csesztergálta el a teremtést,hanem én?
-Biztos,hogy Neki van szüksége az imádatra,és a hálára?Mán Ő az egomán és nem én?
/Elmélkedésünk végeztével,kérem ragasszuk a "bunkó"címkét a megfelelő helyre...ha megtaláltuk azt az illetőt aki imádatot,és hálát, és minden mást követel magának:nyertünk.:)/
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Néhány gondolatébresztő kérdés:
-Lehet,hogy nem Ő csesztergálta el a teremtést,hanem én?
-Biztos,hogy Neki van szüksége az imádatra,és a hálára?Ő az önző és nem én?
/Elmélkedésünk végeztével,kérem ragasszuk a "bunkó"címkét a megfelelő helyre.../

Az emberi gőg határtalan. Ne figyelj oda.
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem, nem ezt tanítja. Sokszor - épp ebben a hozzászólásodban is - rosszalljátok, hogy "kiragadnak idézeteket" a Bibliából, pedig ahhoz, hogy kerek-perec kijelenthesd, hogy "pont ezt tanítja a Biblia", meglehetősen meg kell csonkítanod és elfelejteni azt a sok galád és gyilkos tettet, amit leírtak benne és még meg is ünnepelik.
Kedves Kyra!
Olvasatomban,hitem szerint Isten célja,hogy az embert visszafordítsa maga felé,hogy bizalmát hitét Ő belé vesse.
Ez egy alapvonal,amit megragadhatunk,és egyáltalán nem jelenti azt,hogy ismerjük a (ki nem jelentett!)részleteket.És ez minden emberre vonatkozó kijelentés,hiszen tudjuk,hogy a jó pásztor egyetlen juhot sem akar elveszíteni.Akár értjük a régmúltban meghaltak sorsát akár nem(pl az egyiptomban megöltek,vagy bárhol meghaltak sorsát.

Nem kell ahhoz imádkoznunk, csak nyitott elmével figyelnünk arra, ami történik körülöttünk és máris tudhatjuk, hogy nem az ördög próbálja rábeszélni az emberiséget arra, hogy hagyja abba a Föld és most már az Űr mérgezését is az atomfegyvereivel. Nézd meg ezeket a kisgyerekeket. Angolul beszélnek ugyan, de nézz a tiszta arcukba, nem befolyásolja őket semmi ahogy beszámolnak az iskola udvarán landolt földönkívüli lényekről a Harward tudósainak. 62 kisgyerek és a tanáraik.
Szerintem pedig nagyon fontos az Isteni világosság befogadásához az imádság,a meditáció,belső imádság.Természetes értelmünkkel nem tudjuk megragadni Isten dolgait,annyira különlegesek.Ég és föld a különbség a természetfeletti és a természetes között.:)Én is úgy vélem,hogy idegen lények látogathatják földünket.Sokan beszámoltak már róla,miért is tagadnám.De,hogy honnan jöttek,hogyan materializálódnak,mit akarnak,arról fogalmam sincs.Isten teremtése nagyságában,változatosságában,akár felfoghatatlanul nagy lehet.Ki tudja?
Az űrhajósok elleni tiltakozásom az aranybányászat mint bukott vállalkozás földi megvalósítása ellen szól,amit megpróbálnak a biblia kijelentésével összeházasítani.Illetve,hogy a mennyei látomások nem mások mint idegenek látogatásai,feltehetőleg egy alig más világból mint a miénk.
A tapasztalatom és mások tapasztalata ennek ellentmond.Isten fensége,dicsősége,szentsége valamilyen mértékben a ma élő ember számára is megtapasztalható,azonos az Ósz.-i írások sok tapasztalatával.(megemésztő tűz,napnál hétszerte fényesebb vakító világosság,leírhatatlan szentség és tisztaság,és főképpen szeretet.)

Ez csak egy bizonyíték arra, hogy az ördög nem itt van, hanem azok között, akik hatalmas vagyonon ülnek, míg a nép szenved és legfeljebb az imáikkal "segítenek" az éhezőkön.
Ez 16,49-50
Íme, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodtak, s utálatosságot cselekedtek előttem, és elveszítettem őket, amikor ezt megláttam.


És hát valóban tudni tudhatjuk,hogy hol van az ördög.A magam életében főképpen tudnom kell,hogy nehogy már végleg befészkelje magát.De azért több száz pirosruhás emberre ilyet mégsem mondhatok akiknek Isten ismeri a szívét,gondolatát,és tetteit.Óriási különbségek lehetnek közöttük...Hiszen az Úr mondta,hogy egyenlőre együtt nő a mérgező gyom a hasznos és tápláló búzával,és majd csak az utolsó ítélet alkalmával lesz szortírozás.
Ki vagyok én,hogy bizonyítékok,ismeretek hiányában ítélkezzem?Nem elég az amit eddig elkövettem,vagy éppen nem követtem el,-még hamis tanúskodással is tetézzem?
"Adjátok meg a Császárnak ami a Császáré és Istennek, ami az Istené!"
Ez a rendkívűl komoly kijelentés is megér egy elmélkedést,hogy egyszer elgondolkozzunk azon: mi hova tartozik...
Egyébként nem értettem,hogy milyen értelemben idézted.

Ami pedig a szellemvilágot illeti... Azért, mert a Bibliában le van írva, hogy ki mindenkihez nem szabad fordulnunk a bajunkban én bizony sokszor gondoltam a szüleimre, akik már nincsenek. Az az érzésem, hogy ha létezik egy szellemi világ, akkor azok, akik érdek nélkül szerettek, míg éltek, azok ott sem képesek másképp érezni. Ki tudja, a fizikai test ugyan itt marad ebben a korlátolt térben, amiben élünk, de a tudatunk, az érzéseink... ami nem más, mint információ, valahol tovább létezik. Erre lehet következtetni a halálközeli élményekből is. Engem nem zavar az, hogy a fenti piros ruhások beleírták a Bibliába anno, hogy csak ő fordulhatnak a Mennyek Urához. Féltek, ha rájövünk mire képes az emberi lélek, akkor rájuk már nem lesz szükség.
Szabad egyébként nekünk sok mindent tenni az apostol tanítása szerint,csak tényleg:nem biztos,hogy hasznos.
Szerintem is lehet szeretettel gondolni elhunyt rokonainkra,szüleinkre.Jót és áldást is kívánhatunk kérhetünk számukra Istentől,akár minden nap.Szerintem ezt senki nem tilthatja meg,főleg azután,hogy ezt Isten sem tiltja.
Sőt...

Kedves Steve! Ne félts engem én nem vagyok becsapva. Alaposan körbenéztem a világban, ahelyett, hogy elhittem volna egyetlen könyv dogmáit. Így lehet minden ember is, aki éljen akár a sivatagban tevék, meg kecskék közt egy sátorban, vagy egy dzsungelben elzárva a nyugati civilizációtól. Mindketten megtalálták a maguk természetfeletti kapcsolatát a Biblia nélkül is és nem lesz nekik felróva, hogy miért nem tartották be a sorrendiségét és miért nem ismerkedtek meg Jézussal.
Jó nem féltelek.Jobbat is tehetek ennél.:)Az élethez hozzátartozhat,hogy megnézzük egy könyv tartalmát,végig nézünk az emberi sorsokon..De a kérdés megmarad: nekem mit kell tennem?(Vagy mit tehetek...ha az előbbi sértené demokratikus érzékenységünket.)Ki ad erre választ?
Volt gyerekkoromban egy lükének tűnő mondás:"Ne kopogtass nyissál be!"Sosem értettem miért mondták,ha valaki kopogtatva érkezett.Most sem értem.:)
Közben eszembe jutott..így figurázták ki az illetőt,mint aki nem ismeri az ajtónyitás módját..
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
:)Az élethez hozzátartozhat,hogy megnézzük egy könyv tartalmát,végig nézünk az emberi sorsokon..De a kérdés megmarad: nekem mit kell tennem?(Vagy mit tehetek...ha az előbbi sértené demokratikus érzékenységünket.)Ki ad erre választ?

Valaki súg a szívemen át, de nem csak nekem, hanem minden embernek, függetlenül attól, hogy melyik szent könyvből tanult a Teremtőről, vagy hogy tud-e egyáltalán olvasni...:)
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt most találtam,de nekem nagyon zavaros "beszéd".
http://www.gotquestions.org/Magyar/miert-teremtett-Isten-ember.html
...Kérdés: Miért teremtett meg bennünket Isten?

Válasz:
Erre a kérdésre röviden azt felelhetjük, hogy „a maga örömére”. A Jelenések 4:11-ben ez áll: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett." A Kolossé 1:16 ugyancsak ezt hangsúlyozza: „Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön.” Az, hogy Isten a maga örömére teremtett bennünket, nem azt jelenti, hogy Isten szórakoztatása lenne a rendeltetésünk. Isten kreatív Lény, ezért örömöt okoz neki, ha alkothat. Isten ugyanakkor személyes Lény is, ezért abban is gyömörűségét leli, ha igazi kapcsolatban lehet más lényekkel.

Az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (1Mózes 1:27), s mint ilyen, képes arra, hogy megismerje, majd ezt követően szeresse, imádja és szolgálja Istent, valamint kapcsolatban legyen vele. Isten nem azért alkotta az embereket, mert szüksége lett volna rájuk. Isten Isten, így aztán nincs szüksége semmire. Az örökkévaló múltban sem volt magányos, tehát nem „barátot” alkotott magának. Szeret bennünket, de ez nem jelenti azt, hogy szüksége is volna ránk. Isten akkor is ugyanaz az Isten lenne, ha nem teremti meg az embert, hiszen ő sosem változik (Malakiás 3:6). A VAGYOK (2Mózes 3:14) sohasem volt elégedett saját örökkévaló létével. A világegyetem megteremtésekor azt tette, amiben kedvét lelte, és mivel Isten tökéletes, cselekedete is tökéletes volt. „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Mózes 1:31)
folytatás itt:http://www.gotquestions.org/Magyar/miert-teremtett-Isten-ember.html
 
Oldal tetejére