Kiegészítés Heisler Andráshoz

Egyszerre két miniszterelnököt is kiosztott a Dohány utcai zsinagógában Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Erről szóltak tegnap és ma a híradások. Szomorú, hogy ez nem csupán hír lehetett, de szenzáció.

A Mazsihisz korábbi vezetőihez képest Heisler András valóban egyértelműen és keményen fogalmazott. Orbánnak a szemére hányta a terjedő Horthy kultuszt, Netanjahuhoz fordulva pedig közölte az izraeli miniszterelnökkel, hogy mennyire visszatetsző, hogy visszavonták a Soros György ellen uszító plakátokat elítélő közleményüket.

Éltünk mi már ilyen világban – demokráciának csúfolták azt is -, ahol tényleg tett volt, ha valaki odaszólt a hatalomnak. Ha egy közíró, kisebb, vagy nagyobb kockázatot vállalva ezzel, megírta a sorok között azt, hogy mit gondol a regnáló rezsimről. Ekkoriban születtek Megyesi Gusztáv és mások legendás tévékritikái, mely írások a legkevésbé sem a televízió műsoráról, hanem a hatalmon lévők hülyéségéről, adott esetben aljasságáról szóltak.

Azt hittük, hogy ezek az idők már nem jönnek vissza. Azt gondoltuk, hogy a véleménynyilvánítás 1990 után többé nem tett lesz, hanem elhatározás kérdése. Hogy senkinek nem kell félnie, amiért elmondja a véleményét, mert aki kiáll a véleménye mellett, az nem hős, „legföljebb” normális és tisztességes.

Egy normális és tisztességes országban Heisler András mostani megszólalására nem kaptuk volna fel a fejünket, mert ez a megszólalás olyan lett volna, mint amikor egy vállalati értekezleten az egyik részleg vezetője vitatkozik a másik igazgatóság főnökével.

Azért persze van itt más is. Azt mondta a Mazsihisz elnöke a Soros-plakátokra utalva, hogy Magyarországon a zsidó emberek elkezdtek félni. Már ez sem pontos: azok a zsidó emberek, akik valóban félnek, nem most kezdtek félni. Féltek ők már korábban is. Akkor, amikor múltmásító, szégyenteljes szobrot avattak a Szabadság téren, amikor egy parlamenti képviselő a zsidó származású kormánytagok megszámolásáról szónokolt, vagy amikor egy másik politikus beleköpött a Duna parti cipőkbe.

Akik ma félnek, nem ma kezdtek félni. De nem minden zsidó ember fél ma Magyarországon, van aki „csupán” undorodik és émelyeg a gyomra, mert demokrata és rosszul van a sok szemforgató aljasságtól.

Nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki féljen, vagy undorodjon Magyarországon. Az antiszemitizmus (elleni harc) ugyanis nem a zsidók ügye. Azon magyar emberek ügye, akik származástól és pártállástól függetlenül, demokratának mondják magukat. Tudnak és hajlandók normálisan gondolkodni, tisztességesen viselkedni. Nem muszáj ahhoz zsidónak lenni, hogy valakit zavarjon az antiszemitizmus, vagy bármely más rasszizmus, kirekesztés. A tisztességes keresztény emberek nem Orbánt, hanem Krisztust tekintik tanítójuknak.

Heisler Andrásnak ezt is el kellett volna mondania Orbán és Netanjahu urak okulására és épülésére. Hogy nem a zsidó embereknek van félnivalójuk ma Magyarországon, hanem mindenkinek, aki félti a demokráciát, szabadságot, röviden: a normális élethez való jogot.

Olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, nem zsidónak lenni sem lehet jó.

Föld S. Péter

natanjahu.jpg
 
A legokosabb gazszerelonek tobb mint 200 mediat gyujtott be.
Akihez hozza lehet csapni nem csak a koz tv, az a Tv 3 es emg vagy 5 tv + az online feluleteket......szoval egyenlo indulas a vasztasokra meg veletlenul se lehet allitani.
MAjd minden nap vesz valamilyen mediat.Ma a balatoni radio eladosorba kerult es Lorincunk megvette fifty fiftybe a nejevel, lanyai az ugyvezeto igazgatok.
A maradek mediakat ilyen utembe par honap es mind egyet fuj Eljen Orban..az idosebbek tudjak ennek a veget....mert volt reszuk benne.
*
Lassan, de biztosan leszoktatnak minket a rádió meghallgatásától. Valaha voltak olyan adók, melyeknek a műsorait élmény volt hallgatni. Ma már? Ha nem vagyok net közelben, meg sem próbálom a csatornaváltást, mert jól tudom, recseg, zörög, élvezhetetlenek a műsorok. Egymáshoz közel vannak az adók. Különben is, jövőre Lőrinc barát beint, mint egy karmester és minden adó azt üvölti, hogy "Éljen stb." no azt éltetik, aki a Lőrinc barátja, no meg annak a pártját. Nem elég a plakátozás, nem. Szinte várom, mikor szerelgetik fel a házak tetejére a hangos bemondókat. Olyanokat, melyeket szintén volt szerencsém hallgatni, igaz, csak a májusi felvonulásokon. Ha ez így megy, talán még ez is az eszükbe jut, vagy ha ezt olvassák, félő, hogy ötletelnek abból, amiből már akkor is elegünk volt, amikor kötelező volt a májusi boldogságos vonulgatás. Igen, igen, dühös voltam anno' és fáradt, mégis kötelező volt a részvétel. Gyerekként még szórakoztató is volt, amikor nagyapusom elvitt magával. Felnőttként már nem örömködtem annyira. Nem is értem, miért még az a nevünk, ami?! Ha így haladunk, no és haladunk a Lőrinc birodalma vagy azt is írhatnám akár: Lőrinc tartományai és nem Magyarország lesz az elnevezésünk. No igen, a "nemzeti" szót, egy világért el ne feledjem, annak okvetlenül ott kell ám lennie.
 
-

Nem hiszem, hogy valaki is nevetne menekültek láttán, különösen nem egy emberbarát Soros.
Ezzel ellentétben a keritésbe ütközö menekültek képe nyilvánvalo vihogásra ad Orbánnak okot, különben nem lenne ez a plakát.
-
Csoadálom, hogy nem fagyott még az arcára a röhely, az Europai Gerichtshof (EuGH) szakértöinek a tegnapi döntése láttán, amit minden bizonnyal a szeptemberben követni fog a biroság.
-
Ebben ugyanis az áll, hogy Magyarország és Szlovakia vádját vissza kell utasitani és a két állam, az Europai törvények értelmében, köteles menekülteket felvenni.
-
A döntéshez Sorosnak és NGOk-nak semmi köze, hiszen nem ök fogalmazta és hagyta jová az EU törvényeket hanem a tagállamokban uralkodo kormányok, beleértve Magyarországot.
 
*
Lassan, de biztosan leszoktatnak minket a rádió meghallgatásától. Valaha voltak olyan adók, melyeknek a műsorait élmény volt hallgatni. Ma már? Ha nem vagyok net közelben, meg sem próbálom a csatornaváltást, mert jól tudom, recseg, zörög, élvezhetetlenek a műsorok. Egymáshoz közel vannak az adók. Különben is, jövőre Lőrinc barát beint, mint egy karmester és minden adó azt üvölti, hogy "Éljen stb." no azt éltetik, aki a Lőrinc barátja, no meg annak a pártját. Nem elég a plakátozás, nem. Szinte várom, mikor szerelgetik fel a házak tetejére a hangos bemondókat. Olyanokat, melyeket szintén volt szerencsém hallgatni, igaz, csak a májusi felvonulásokon. Ha ez így megy, talán még ez is az eszükbe jut, vagy ha ezt olvassák, félő, hogy ötletelnek abból, amiből már akkor is elegünk volt, amikor kötelező volt a májusi boldogságos vonulgatás. Igen, igen, dühös voltam anno' és fáradt, mégis kötelező volt a részvétel. Gyerekként még szórakoztató is volt, amikor nagyapusom elvitt magával. Felnőttként már nem örömködtem annyira. Nem is értem, miért még az a nevünk, ami?! Ha így haladunk, no és haladunk a Lőrinc birodalma vagy azt is írhatnám akár: Lőrinc tartományai és nem Magyarország lesz az elnevezésünk. No igen, a "nemzeti" szót, egy világért el ne feledjem, annak okvetlenül ott kell ám lennie.
Tudom ajánlani a Bartók rádiót! Az nem üvöltözik sem erre, sem arra! :cool:
 
Ebben ugyanis az áll, hogy Magyarország és Szlovakia vádját vissza kell utasitani és a két állam, az Europai törvények értelmében, köteles menekülteket felvenni.

erről van szó?

EU court rejects 'open-door' policy and upholds right of member states to deport refugees
http://www.telegraph.co.uk/news/201...open-door-policy-upholds-right-member-states/
http://www.telegraph.co.uk/news/201...open-door-policy-upholds-right-member-states/
Az EU bírósága visszautasítja a ’nyílt kapuk’ politikáját és megszilárdítja a tagországok jogát menekültek deportálására
 
39LA1--Andere-.jpg

-
Orbán “Privathadserege”, hösies küzdelemben a "felfegyverzett aggresziv betolakodok" ellen.
-
fluechtlinge-ungarn-139~_v-modPremium.jpg

-
Az EU föügyésze a vádlokat teszi felelössé a menekültkrizis miatt. A krizist ellehetett volna kerülni szolidaritással.
 
erről van szó?

EU court rejects 'open-door' policy and upholds right of member states to deport refugees
http://www.telegraph.co.uk/news/201...open-door-policy-upholds-right-member-states/
Az EU bírósága visszautasítja a ’nyílt kapuk’ politikáját és megszilárdítja a tagországok jogát menekültek deportálására

Örülök neki, hogy olvasol. Nagyon jol értelmezed,
jogilag visszatudná küldeni Németország, Ausztria... a több 100.000 magyarországrol jött menekültet.
-

Az Osztrák Bundeskanzler Kern egyértelmü szavakat intézett az FAZ-nek adott interview-jában a keleteuropai EU országok felé.
„Ihr seid einfach kein Beitrittskandidat. Wer die Regeln missachtet, soll weniger Geld bekommen" ( "Nem vagytok EU kandidatusok, aki a szabályokat megszegi az kevesebb pénzt kell, hogy kapjon." )
 
Utoljára módosítva:
„Ihr seid einfach kein Beitrittskandidat. Wer die Regeln missachtet, soll weniger Geld bekommen" ( "Nem vagytok EU kandidatusok, aki a szabályokat megszegi az kevesebb pénzt kell, hogy kapjon." )

remélem olvastad a gyors, frappáns magyar választ is:

A külügyminiszter kijelentette, az Osztrák–Magyar Monarchia már nem létezik, nem Bécsben döntenek a magyarok sorsáról, és arra kérte az osztrák kancellárt, hogy "ne ácsingózzon" a magyaroknak járó forrásokra.

http://hvg.hu/vilag/20170727_Bevandorlas_Szijjarto_osztrak_kancellar_Kern_fenyegetozes
 
Pofátlanság, hogy hozzájuk külditek a menekülteket aztán még nem is tetszik ha raagálnak rá. Hidd el Orbán nem lenne olyan ideges, tapétázná ki az országot parolákkal ha nem tudná, hogy megint elszurt valamit.
-
Mi az, hogy "álljunk ki Magyarország" melett? Ha erre kell valamkit figyelmeztetni akkor ott már nagy baj van. Mi ez a kardcsörtetés?
 
a főügyész úrnak az érvelése nem tételes jogi, hanem politikai, egyszerüen a szolidaritásról papol

A föügyészség csak szakértöként volt megkérdezve, a birosági döntés szeptemberben lesz. Nem valoszinü, hogy addig talál valaki egy másik paragrafust.
-
Teljesen nevetséges, hogy 1294 embert nem vagytok hajlandok felvenni. Már ne haragudj de "fajvédelemmel" argumentálni a 21. században egy elveszett kisérlet. Vagy teljesiti Mo. a kötelességét vagy fizet. Természetesen ott van az EU elhagyásának az optioja amit többször felkináltak már Orbánnak. A kidobás az tul komplikált lenne.
 
remélem olvastad a gyors, frappáns magyar választ is:

A külügyminiszter kijelentette, az Osztrák–Magyar Monarchia már nem létezik, nem Bécsben döntenek a magyarok sorsáról, és arra kérte az osztrák kancellárt, hogy "ne ácsingózzon" a magyaroknak járó forrásokra.

http://hvg.hu/vilag/20170727_Bevandorlas_Szijjarto_osztrak_kancellar_Kern_fenyegetozes
-
Nagyon jellemzö a magyar politikusok reaktiojára, ervelés helyett sértegetés. Ilyen primitiv válaszok csak ebböl a kormánybol jönnek. Egy német politikus rögtön megkapná a magáét a sajtotol és a rivalisaitol ha igy beszélne.
-
Igazi magyar szo, "ácsingozás" a "mocsingozásbol", a politikusok meg pocskondiroznak... dehát " A magyar nyelvet nem érti senki, nem is akarja megtanulni..."
-
A szolidaritás nem de a pénz, amit esetleg az Osztrákok kapnak rögtön vérbeömlesztette a Szijjarto szemét. :)
-
Szijjártó Péter arra kérte az uniót, hogy ne úgy viselkedjen, mint Teréz anya, mert nem humanitárius segélyt adnak, hanem gazdasági együttműködés keretében jár Magyarországnak a támogatás.
-
"Az EU nem egy supermarkt", ezt megmondta már Macron is. Miért nem fogja fel ezt a magyar kormány?
-
Magyarország ugy lett kihuzva a szarbol 50 éves kommunizmus után, szeretettel, barátilag, lett felemelve egyenértékü partner szintjére. Nyilvánvalo, hogy a menekültekkel járo terheket is megkell osszuk egymás között.
-
Magyarország nyilvánvaloan nem értette meg az EU lényegét. Nagyon idelye lenne, hogy önként kilépjen, kössön minden országgal bilaterális szerzödést, éljen a saját normái szerint. De nem mer csak alá akarja ásni ez Europai Uniot.
-
cf3c50559e7e7b593e2eca5f6ac03974.jpg

-
Ne mesélje nekem senki, hogy öneröböl, innen ellehetne jutni oda ahol most Budapest van. :(
 
Utoljára módosítva:
remélem olvastad a gyors, frappáns magyar választ is:

A külügyminiszter kijelentette, az Osztrák–Magyar Monarchia már nem létezik, nem Bécsben döntenek a magyarok sorsáról, és arra kérte az osztrák kancellárt, hogy "ne ácsingózzon" a magyaroknak járó forrásokra.

http://hvg.hu/vilag/20170727_Bevandorlas_Szijjarto_osztrak_kancellar_Kern_fenyegetozes
Kein , csak tudod az a furcsa , hogy a sógorék sem fogadnak "menekülteket" eddig , illetve abból a Quotából még egyett sem vettek át . Akkor most ez , hogyan müködik ? Tájákoztassál már mert a végén méghülyébben halok itt meg mint eddig :rohog:
 
ezt Ernoetől kellene megkérdezni, hogy ki teljesítette a kötelező kvótát a 27 tagországból. De az osztrákokat ismerjük...ők nem kerítést építenek, hanem szárnyas kaput...nem rettenetes szögesdrótot használnak hanem pengés huzalt...szeretnek finomkodni.
 
Utoljára módosítva:
-

-
01zugliget.jpg

-
Ne mesélje nekem senki, hogy öneröböl, innen ellehetne jutni oda ahol most Budapest van. :(
01zugliget.jpg

Mit akarsz ezzel Zugligeti műemlék védett végállomással?
Ezt most úgy restaurálják hogy bontják
14357280_1f35157794ec7b428a34eae95e584a1d_wm.jpg

A XII. kerületi önkormányzat 2012-ben áruba bocsátotta a bérlő hiányában üres épületet, aztán 2015-ban a Normafa projekttel kapcsolatos népszavazás egyik témája is volt a továbbra is gazdátlan végállomás. A kerület aztán 2016-ban döntött a felújításról, a kerület helytörténeti gyűjteményének kívántak itt helyet adni. Az Urbanista blogon megjelent poszt tanúsága szerint – itt a látványtervek is szerepelnek – nekiláttak a bontásnak, amelytől nem kell megijedni, az 1920 előtti, nyitott oldalfalú változatot fogják visszaépíteni.
 
Utoljára módosítva:
Kein , csak tudod az a furcsa , hogy a sógorék sem fogadnak "menekülteket" eddig , illetve abból a Quotából még egyett sem vettek át . Akkor most ez , hogyan müködik ? Tájákoztassál már mert a végén méghülyébben halok itt meg mint eddig :rohog:

Kedves K.Gyula,
kérlek higgadjál le.
-
Csak, hogy tudjad miröl szol a quota:
2015-ben az Europában leadott menekültkérelmek 75%-a öt tágállam válán volt. Németország (476.510) / Magyarország (177.135) / Schweden (162.450) / Ausztria (88.160) és Olaszország (88.160)
-
Magyarországra a quota szerint 1.294 menekült jutott volna, kézenfekvö, hogy a magyar kormány aláirta a papirt.
-
Ausztriának 1.900 menekültet kelett volna Olaszországbol és Görögországbol felvennie a quota szerint.
-
Mi történt azota?
1. Magyarország egyetlen egy menekültet nem vett fel. A területén levöket elzavarta egy államilag elrendelt idegengyülölettel, az emberi jogokat védöket kikiálltotta terrorista támogatoknak, még Brüsszelre is ezt a jelzöt zugatja. Egy menekült sincs Mo.-on.
-
2. Németország ez idö alatt 890.000 menekültet fogadott be és, vizsgálja az ügyeiket, vagy fél millio valoszinü megkapja a menekült statuszt. A quotát nem teljesitette de számszerint ahogy látod nagyságrenddekkel többet vett fel.
-
3. Ugyan ez a helyzet Ausztriával is. A 2015 ben beadott menekültkérvények száma 90.000 volt, egy évvel késöbb 42.073 ami ugyancsak messze meghaladja a quotaban elöirt 1.900-at.
 
Mit akarsz ezzel Zugligeti műemlék védett végállomással?
Ezt most úgy restaurálják hogy bontják

A XII. kerületi önkormányzat 2012-ben áruba bocsátotta a bérlő hiányában üres épületet, aztán 2015-ban a Normafa projekttel kapcsolatos népszavazás egyik témája is volt a továbbra is gazdátlan végállomás. A kerület aztán 2016-ban döntött a felújításról, a kerület helytörténeti gyűjteményének kívántak itt helyet adni. Az Urbanista blogon megjelent poszt tanúsága szerint – itt a látványtervek is szerepelnek – nekiláttak a bontásnak, amelytől nem kell megijedni, az 1920 előtti, nyitott oldalfalú változatot fogják visszaépíteni.
-
Semmi problémám nincs müemlékekkel, én ismerem az 59-est, igy nézett ki. Csak arra akartam utalni, hogy Keleteuropa nem csak a saját erejéböl kupalta ki magát olyan gyorsan, hanem nyugati segitséggel.
-
Nem állitom, hogy a nyugat csupán altruizmusbol segitett (Mutter Theresa rosz hasonlat Szijjartotol, ö nem emberiességböl segitett hanem angyalkákat készitett elö a menyország számára) hanem saját érdekeit is figyelembevéve, de ez nem gonoszság, te sem humanitásbol házasodtál a feleségeddel.
-
Képzeld el mi lett volna, ha továbbrais csak vizummal tudnál utazni nyugatra? 1993-ban 1,5 millio keleteuropai menekült jött Németországba. Azáltal, hogy a jolét megnövekedett keleten, nem emigrál anyi ember nyugatra. Még mindig olcsobb mind egy kerités, nem beszélve arrol, hogy aki hozzánk jön az minket erösit.
-
De ezt másnak kéne, hogy elmondjam. Bocs. :)
 
Csak arra akartam utalni, hogy Keleteuropa nem csak a saját erejéböl kupalta ki magát olyan gyorsan, hanem nyugati segitséggel.

Ne ködösítsünk, keleteurópát modern rabszolgapiacként használja a nyugat, éhbérért dolgoztatják az embereleket, oda viszik a gyárakat megveszik a munakaerőt ennyi az egész...mostanában nem a rabszolgákat szállítják, hanem a gyárakat. Egy dologra ügyelnek, hogy annyit fizessenek éhen ne haljon a munkaerő, másnap is tudjon dolgozni..... Ne altassuk egymást, hogy Németországnak megéri a veszteség, hogy nettó befizető lehet. A nyugatnak semmi érdeke, hogy felzárkózzanak a keleteurópai államok, mert akkor oda a profit, vihetik a gyárakat Marokkóba meg Bangladeshbe.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére