Lázár: Jó szívvel nem tudnék arra szavazni, hogy az EU-ban maradjunk

Jó szívvel nem tudnék a bentmaradásra szavazni az uniós tagság ügyében - mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón, amikor az egyik újságíró a Brexitről kérdezte.

Ha lenne egy erről szóló szavazás, akkor vagy nem menne el, vagy pedig nemmel szavazna. Mint mondta, Európa nem egyenlő az Európai Unióval. Szerinte az EU nem alkalmas arra, hogy Európa értékei és érdekeit megvédje.

Lázár hangsúlyozta, hogy ez nem a kormány, hanem az ő álláspontja . Beszélt arról is, hogy a korábbi népszavazáson a belépésre voksolt, de nagyot csalódott.

A kormány mindenesetre nem kíván hasonló kérdésben népszavazást tartani.
A britek az illegális, ellenőrizetlen bevándorlás miatt döntöttek az EU-ból való kilépés mellett - legalábbis ez a kormány véleménye Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Szerinte a Brexittel kapcsolatban két fontos dolog van. Az egyik az, hogy Magyarország fenntartsa az együttműködést Nagy Britanniával.

LAzar.jpg
 
Érdekes, ami ellenvéleményt támaszt alá, az mindig összeesküvés-gyártó, meg szélsőséges oldal, és minden hazugság, meg demagógia, ami nem egyezik a felfogásoddal? Ugyanígy bárki hivatkozhat arra, hogy mind hazugság, amit állítasz, de gondolom, te is elvárnál egy hitelt érdemlő cáfolatot.
A 444 pl., az aztán a megbízható oldal (csak ne kapargassa senki, honnan jön rá a lé)...
Azért Kanada nem az EU, szóval ne mondd, hogy onnan jobban látod - önmagában az, hogy ott vagy, nem tesz tévedhetetlenné.
Én nem merném magamról állítani, hogy csalhatatlan vagyok. Csak legyen bizonyíték is a tévedésemre, ne csak szimplán lehazugozzanak. Mindig azt mondod, aki nem ért egyet, menjen máshová. Úgy könnyű egy vitában felül kerekedni, ha kiebrudalom a más véleményt.
Valóban, Magyarország nem tudja fenntartani magát (már). Ezért nem is akar senki komolyan kilépni az EU-ból. (Ja, de, az angolok, de ők megtehetik.) Csupán szeretnék, ha változna, mert már nem ugyanaz, mint amihez csatlakoztak. Fel se merülne ez egy országban sem, ha minden annyira ok lenne...

Az osszeeskuvesek fals infokra alapoznak es minden esetben uszitanak valami ellen. Vagy emberek vagy csoportok vagy kormanyok stb.
Itt sok jobboldali ember van nincs is semmi problema veluk. Vannak szelsojobbos tagjaink is , ok is kulturaltan tudjak kozolni legtobb esetben mondandojukat.
HOgy itt nem fogjuk hirdetni a krucos oldalt az biztos. Akit erdekel menjen oda es targyalja ki veluk amit akar.
Senkire nincs rakenyszeritve az en izlesvilagom , ha legalabb targyilagos lennel lathatnad a beirasokbol igen kulonbozo velemenek vannak, es senki nem mondja hogy en tudom az igazsagot vagy en vagyok a megmondo ember. En is sokszor elgondolkozok egy egy beirason mert teljesen mas megvilagitasba olvasom mint ami nekem eszembe jutott a cikkrol.

Nem is ertem miert kevered ide Canada bevandorlasi politikajat.
Inkabb kovetni kene a mar bevalt modszert.
Anglia kilepesenek oka 90% nem a menekultek, de hat az osszeeskuves elmetek gyartoinak ez fontos mert a demagog szoveget meg kell erositeni es ez az ugy pont jokor jott, ra lehet huzni mindent.
 
Mi volt fals infó abban a hozzászólásomban, ami a Soros által a saját szájával Európai Bizottságban elmondottakról írtam? Mi volt fals info abban, hogy azt követeli egy semmiféle uniós tisztséget nem viselő, még csak nem nem is európai ember, hogy költsük a pénzünket az afrikai és muzulmán migránsokra, miközben a déli országok teljesen a padlón vannak, élükön Görögországgal?

Az fals info, amit Doctors of the World jegyez? Akkor mi az, ami nem fals? A 444 ?

upload_2016-7-2_8-11-5.jpeg

Ami meg a Brexitet illeti, igenis a migráció volt az egyik és legfőbb ok, az angolok attól rémültek meg leginkább, hogy már a törököket is rájuk szabadítja az EU. A Guardián is fals információkat nyújt szerinted, Melitta. Ugyanis ezt írja benne Yanis Varoufakis Görögország volt pénzügyminisztere a Brexit után:
"Rettenetes hatású alattomos erők aktiválódnak a felszín alatt, hogy kárt okozzanak Európának"
Úgy látszik ő sem tudja, ő is csak gyártja az összeesküvés elméleteket és a tekintélyes Guardian meg csont nélkül leközli.

Varoufakis járta a szavazás előtt Angliát és próbált a bennmaradás mellett korteskedni. Ebben az írásában a következményeket is elmondja, amelyek nem csak a britekre, hanem ránk nézve is szörnyűek lesznek, na de kit érdekel ez. Frans Timmermans megmondta: keverednünk kell és punktum!
 
Az osszeeskuvesek fals infokra alapoznak es minden esetben uszitanak valami ellen.

Szerintem uszítani azzal lehet, ha hazugságokat írunk bizonyíték nélkül, vagy olyan emberek véleményét szajkózzuk, akik felelőtlenül, hátsó szándékkal és rosszindulatúan a vesztünket akarják.

Az igazsággal nem lehet uszítani és az ál-békesség, amivel az embereket a bulvár média eleltatja, elbutítja a legveszedelmesebb tevékenység az emberiség számára. Ennél még egy vírus is jobb, mert inkább pusztuljunk el gyorsan, mint hogy agonizáljunk elhülyült állapotban még évekig... :D
 
Lehet te hiteles forrasnak iteled meg az a format es velemenyt ahol Merkelt hitler bajusszal es hozzavalo koritest is,de nyugodtan jarjal oda de ide ne hozzal semmi hasonlo dolgokat.
Lehet jo erzed magad abban tetszelegni hogy egy pozitiv dolgot nem tudsz joindulatuan leirni csak is mindent kritizalni es remsegesebbnel remsegesebb teoriakat itt szajkozni.
Mar szoltam, nem egyszer, fejezd be.Nincs szuksegunk felvilagostasodra ami meg a kozelebe sincs az igazsagnak.

Persze elhangzott sok minden a szavazas elott az angoloknal, a menekultek is. az is hogy millio szamba mentek hozajuk dolgozni az eus munkavallalok es sok sok demagog duma ami meghozta az eredmenyt.
Hogy a gorogok mit mondanak teljesen mindegy mert ok is mint a szelkakas orankent valtoztatjak a velemenyuket, es nem igazan kovetendo a pelda ahogy all most jelenleg Gorogorszag.

Fuggetlen attol mit gondolsz talpra fogak allni az angolok mert eros a gazdasaguk es se perc alatt annyi embert fogadnak amennyi csak kell nekik.
 
Utoljára módosítva:
Nem értem, miért kell "hisztizni". Ma - 2016. nyarán - az EU polgárainak elég jelentős része érzi úgy, hogy
- csalódott az EU-ban, "nem ilyen lovat akart"
- ma nem szavazná meg az EU-ba lépést

Vagy ma már az is baj, ha valaki őszinte? Talán dünnyögjünk "egy új mesét, fasiszta kommunizmusét"?

http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00486/cim00496.htm
És az nem álszent dolog, hogy annak ez EU.nak osztogatja a milliárdjait, akiben csalódott?
Tessék lemondani a miniszteri és a képviselői posztról, akkor hitelesebbnek fog tűnni (legalábbis számomra, de addig)...
 
Csacsi kérdésre csacsi válasz. Kérdezz konkrétan, értelmesen, akkor a választ is megkapod.
Ó, frappáns, frappáns. Majdnem megfogtál... ;)
Konkrétan azt kérdeztem, hogy mitől jobb kilépve, és mi az, amivel bajod van Brüsszellel kapcsolatban. A kormánypártunk és EU ellenes híveik emlékeztetnek egy régi Markos-Nádas-Boncz tréfára, amiben a Söndörös elvtárs tudja legjobban kimondani, hogy "imprlizmus". Az nemzeti-keresztény-közép-jobb-polgári-demokrata-kitudjamégmi "okos"-tábor egyes tagjai meg legjobban azt tudják kimondani, hogy "menekültválság", "brüsszel", "elmúttnyócév" "soros" esetleg egy csipet "rezsicsökkentés", de soha semmi konkrétumot. Csak frázisokat.
Görögország bajaihoz nem sok köze van az EU-nak.

Ma - 2016. nyarán - az EU polgárainak elég jelentős része érzi úgy, hogy
- csalódott az EU-ban, "nem ilyen lovat akart"
- ma nem szavazná meg az EU-ba lépés

Mármint Nagy-Britannia polgáraira gondolsz, ugye? Mert egyelőre szavazás erről csak ott volt. És a "jelentős" rész alig több, mint az, aki úgy gondolja jó belépve (legalább is azok között, akik elmentek szavazni). És mivel a petíció egy átgondoltabb szavazásra 4 millió aláírásnál jár, nem vennék mérget arra, hogy nem lesz még egy, mielőtt elindul az 50. cikk szerinti eljárás...
 
Lehet te hiteles forrasnak iteled meg az a format es velemenyt ahol Merkelt hitler bajusszal es hozzavalo koritest is,de nyugodtan jarjal oda de ide ne hozzal semmi hasonlo dolgokat.
Lehet jo erzed magad abban tetszelegni hogy egy pozitiv dolgot nem tudsz joindulatuan leirni csak is mindent kritizalni es remsegesebbnel remsegesebb teoriakat itt szajkozni.
Mar szoltam, nem egyszer, fejezd be.Nincs szuksegunk felvilagostasodra ami meg a kozelebe sincs az igazsagnak.

Persze elhangzott sok minden a szavazas elott az angoloknal, a menekultek is. az is hogy millio szamba mentek hozajuk dolgozni az eus munkavallalok es sok sok demagog duma ami meghozta az eredmenyt.
Hogy a gorogok mit mondanak teljesen mindegy mert ok is mint a szelkakas orankent valtoztatjak a velemenyuket, es nem igazan kovetendo a pelda ahogy all most jelenleg Gorogorszag.

Fuggetlen attol mit gondolsz talpra fogak allni az angolok mert eros a gazdasaguk es se perc alatt annyi embert fogadnak amennyi csak kell nekik.

Az angolok élete sem lesz egyszerű, ha a skótok bennmaradnak az Unióba és a két Írország közt shengeni határ lesz. Az Európai Uniónak meg vége, ezt is mondta Soros, neki csak hiszel? Egy kicsit még agonizál, oszt annyi neki. Majd megint megegyeznek a fejünk fölött, hogy melyikünk marad orosz fennhatóság alatt, melyik lesz az Iszlám Európa. A tervek már elkészültek, a térképet nem én rajzoltam... :D
eurabia.PNG

Ami meg azt illeti, nekem aztán tök mindegy, hogy kinek hisztek, felőlem akár a Nők Lapjából is tájékozódhattok, ha úgy gondoljátok, hogy hiteles forrás. Sok szerencsét hozzá. :dr_24:
 
A demokratikus orszagok az Eu USa Canada, Ausztralia mindenhol fogadnak menekulteket, a vilagbol ,mert az emberi jogok a jog a Genfi megallapodas a humanum stb erre mind kotelezettseget vallalt.
Mo-nak nem is tudni, mi nem tetszik , senkit nem is akar fogadni de nem is akarnak ott maradni a menekultek.
Igaz ezt olyan hangosan teszi, hogy mar maga alatt vagja a fat.
Szavazunk kilepunk a nem letezo migransok miatt....akiket nagyitoval lehet keresni hanyan is akarnak magyar honba maradni.

Én nem menekültekről beszéltem!! A menekülteket, akik a határállomáson jönnek be és segítséget kérnek hazánk is befogadja!!!
A többség nem Szíriából jön nem menekült! Ők gazdasági bevándorlók!
Sajnos nem az a kérdés, hogy akarnak -e maradni, hanem az, hogy aki nálunk regisztrált először, azt visszatoloncolhatják hozzánk. Azokból az országokból, ahol most vannak.
Mivel 170 000 olyan migráns lépett be Európába, aki nálunk regisztrál először így két városnyi migránst is a nyakunkba sózhatnak, pedig azért regisztráltak nálunk, mert mi betartottuk az uniós szabályokat. Hiszen már a görögöknél, vagy a horvátoknál regisztrálniuk kellett volna!!
HÁT! EMIATT TILTAKOZUNK MI!!!
 
Ezt nem tesszük helyesen, mert példát kellene vennünk az olaszokról! A Bundeswer hajói járják Líbia partvidékét (forrás: Frei Zeiten) és onnan hordják az afrikaiakat Olaszországba és az olaszoknak egyetlen szavuk sincs! A renitens magyarok majd megkapják a válogatott büntetéseket azt hiszem. Most törik a fejüket azon, hogy melyik fajtája fáj majd a legjobban.

Bundi.jpg
 
Az osszeeskuvesek fals infokra alapoznak es minden esetben uszitanak valami ellen. Vagy emberek vagy csoportok vagy kormanyok stb.

Erre írtam, hogy nem elég lehazugozni valakit, meg fals infózni, hanem hozni kéne valami konkrét cáfolatot is. Az nem elég, hogy rámondom.

Itt sok jobboldali ember van nincs is semmi problema veluk. Vannak szelsojobbos tagjaink is , ok is kulturaltan tudjak kozolni legtobb esetben mondandojukat.

Az, hogy valakinek más a véleménye, még nem jelenti feltétlen, hogy jobboldali, pláne szélső-jobboldali. Ha valaki hoz általa igaznak vélt infót mindenféle durvaság nélkül, az nem kultúrált? Vagy pl. én voltam valamikor durva, és kulturálatlanan a véleményközlésemben?

HOgy itt nem fogjuk hirdetni a krucos oldalt az biztos. Akit erdekel menjen oda es targyalja ki veluk amit akar.

Én direkt szóltam egy hozzászólónak, hogy ne hozzon kurucot. Nem rendszeres hozzászóló volt egyébként.

Senkire nincs rakenyszeritve az en izlesvilagom , ha legalabb targyilagos lennel lathatnad a beirasokbol igen kulonbozo velemenek vannak, es senki nem mondja hogy en tudom az igazsagot vagy en vagyok a megmondo ember. En is sokszor elgondolkozok egy egy beirason mert teljesen mas megvilagitasba olvasom mint ami nekem eszembe jutott a cikkrol.

Pedig már többször kifejtetted - az általam reagált hozzászólásban is - hogy ti ott Kanadában jobban tudjátok... Örülök, hogy többféle vélemény van, van amin én is elgondolkodom.

Nem is ertem miert kevered ide Canada bevandorlasi politikajat.
Inkabb kovetni kene a mar bevalt modszert.

Mivel felemlegetted, hogy USA, Kanada, Ausztrália régóta fogadnak be menekülteket, és példát kéne venni. Csak azt felejted el, hogy ezekbe az országokba nem tudnak úgy beözönleni, mint most Európába, és hogy nagyon is megválogatják, kiket fogadnak be.

Anglia kilepesenek oka 90% nem a menekultek, de hat az osszeeskuves elmetek gyartoinak ez fontos mert a demagog szoveget meg kell erositeni es ez az ugy pont jokor jott, ra lehet huzni mindent.

Amikor azt mondjuk, hogy az egyik oka az EU politikája, akkor meg arra mondjátok, hogy nem igaz. Most akkor komolyan kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy szerinted miért is szavaztak a kilépésre?
 
"A demokratikus orszagok az Eu USa Canada, Ausztralia mindenhol fogadnak menekulteket,"

Menekülteket fogadnak, de nem betolakodókat! Emlékszem nem olyan régen volt, amikor tőlünk megindultak Kanadába a cigányok! Nagyon rövid időn belül haza lettek küldve! Újabban már nálunk a repülőtéren kiszúrják őket és fel sem engedik a kanadai gépre! - mi pedig arra kényszerülünk, hogy együtt éljünk velük. Annak ellenére, hogy nem vagyok rasszista, azt mondom, nem könnyű és nem örülnék, ha hozzájuk hasonlókkal nőne az országunk létszáma!!
Ugyan ez a helyzet Amerikával is! Ők is verik a mellüket, hogy ők beengedik a bevándorlókat, a Mexikói határon mégsem egy dróthálót húztak ki, ahogy ezt mi tettük, hanem kőkemény fal védi őket. Ők sem engedik be számolatlanul a mexikóiakat!!
De, ha Magyarország nem kér a bevándorlókból, akkor elítélnek minket! - pedig csak a saját házuk táján kellene szétnézniük!
Mi nem hívtuk a migránsokat! - ha Merker asszony meghívta őket, akkor fogadja is és ne akarja hozzánk toloncolni!!! Mi még éppen most állunk talpra, még a magyaroknak, akik dolgoznak sincs akkor fizetésük, amit a migránsoknak kellene adni!
 
Néhány vélemény valóban szélsőségesnek tűnhet, ha a szélről nézzük. Ha középről, akkor már nem olyan nagyok a különbségek. Egyébként sem hasznos dolog címkéket akasztani egymásra.

Az eu egy kozos onkentes gazdasagi politikai katonai tomorules amibe mi is igyekeztunk.
(i) Semmiképpen sem katonai!
(ii) Örülök, hogy önkéntesnek tartod. Ezek szerint nem Istentől elrugaszkodott ötlet, ha fontolóra vesszük, jobb-e nekünk kívül!

Nem az eu tehet rola , hogy kopucio az egeket veri...
Hát ki az ördög? Alkoholista az első számú vezetője, iskolázatlan, és tudatlan a második számú. Emlékszel még arra, hogy milyen borzalmakat okozott egy szobafestő a múlt században?

Egyenesen befizetonek allitva MO mikor meg a merleg sokkal tobb penzt kap mint amit befizet. Persze lehet blogokra hivatkozni es osszegyjteni ilyen oldlakat /de ne ide/ ami alatamasztja a handa handa-bandazasokat.
Igazad van !!! Más összehasonlítási alapokat kell keresnünk. Nézzük meg például, hogy a magyar ipart felvásárló cégek mennyit lapátolnak ki az országból. Ezt az összeget hasonlítsuk össze azzal, amit visszakapunk.

PAran eskudt ellensegnek tartjatok az Eu-t kiakartok szallni, rendben. Menjetek azokra a weboldalakra ahol eu ellenes gyulekezok vannak, es ott osztjatok az iget.
Unatkoznál nélkülük. Ők visznek életet ebbe az oldalba. Természetesen, más a helyzet, ha az oldal tulajdonosa szabáklyzatban rögzíti, hogy csak EU pártiak posztolhatnak, akkor TÉNYLEG más a helyzet.
Gyurcsány is elzavarta volna az ellenzékét: "El lehet menni innen" ! Hál' Istennek, a választók lapátra is tették.

MInket akik regebb ota elunk kint ebbe altalatok nem becsult demokraciaba nem tudtok meggyozni se a demagogiaval se a hazugsagokkal.
Mi pedig itthon élünk. Talán elfogadod, hogy a mi sorsunkról, mi szeretnénk dönteni. Te maradj ott, ahol vagy.

Meg Orban is az Eu mellett tette le a voksot meg fizetett hiretesben is. Igaz az angol nepszavazas megtortent es mar 180fokot lehet fordulni mint a szelkakas.
Látod, látod! A sokat szidott Viktornak legalább van esze! Nem akarja a nemzetet romlásba dönteni. Egyetértek, és támogatom őt EBBEN a törekvésében.

Gorogorszagot ide hozni? mar tobbszor kitargyaltuk a helyzetet, hogy kamuztak mikor beleptek ennek issza mindenki a levet, az 53 eves nyugdijaztatasnak a 70% allami alkalmazasoknak, minden munkahely alanyi jogu szieszta stb, mivel kozos az eu val a tamogatas a segitseg a hitel igy nem lehet ra legyinteni egyet, hogy menjenek isten hirevel a milliardos adossaggal amit nem akarnak visszafizetni. Te tapsolsz nekik, en sajnalom az Eut, hogy ha minden allam igy leszivja akkor a fejlesztes kevesebb lesz a tobbinek akik 10-12 orat huznak le naponta szieszta nelkul, akik 65-67 eves korukig kell dolgozniuk.
Nyugodtan dolgozhatsz te is megtobbet hogy tamogatni tudjad szegeny gorogoket.

Mélységesen egyetértek. Szégeyellje magát, aki bevette őket. Ki is volt az? Ja, az EU!
 
"A demokratikus orszagok az Eu USa Canada, Ausztralia mindenhol fogadnak menekulteket,"

Menekülteket fogadnak, de nem betolakodókat! Emlékszem nem olyan régen volt, amikor tőlünk megindultak Kanadába a cigányok! Nagyon rövid időn belül haza lettek küldve! Újabban már nálunk a repülőtéren kiszúrják őket és fel sem engedik a kanadai gépre! - mi pedig arra kényszerülünk, hogy együtt éljünk velük. Annak ellenére, hogy nem vagyok rasszista, azt mondom, nem könnyű és nem örülnék, ha hozzájuk hasonlókkal nőne az országunk létszáma!!
Ugyan ez a helyzet Amerikával is! Ők is verik a mellüket, hogy ők beengedik a bevándorlókat, a Mexikói határon mégsem egy dróthálót húztak ki, ahogy ezt mi tettük, hanem kőkemény fal védi őket. Ők sem engedik be számolatlanul a mexikóiakat!!
De, ha Magyarország nem kér a bevándorlókból, akkor elítélnek minket! - pedig csak a saját házuk táján kellene szétnézniük!
Mi nem hívtuk a migránsokat! - ha Merker asszony meghívta őket, akkor fogadja is és ne akarja hozzánk toloncolni!!! Mi még éppen most állunk talpra, még a magyaroknak, akik dolgoznak sincs akkor fizetésük, amit a migránsoknak kellene adni!

Kedves sjandi
-
A cigányok nem egy lebombázott országbol menekültek, hanem egy demokratikusnak tarottbol ahol állitolag betartják az emberi jogokat.
-
A cigányoknak ugyan akkora a létjogosultságuk a szülöhazájukba élni mind másnak. Ha ezt nem akarod belátni akkor bizony raszista vagy.
-
Nevetséges ahogy érvelsz, Tiltakozol az illegális bevándorlás ellen ugyanakkor nincs legális lehetösége a menekülteknek egy kérelem beadásához. Epp ezért az USA-val nem tudsz érvelni. Oda még lottoszámok alapján is eltudsz jutni.
-
A magyar referendum jol elölett készitve a kormány-propaganda segitségével. Kezdjük ott, hogy Mo.-nak a megállapodások szerint csak 1300 embert kéne felvenni, még azt sem "örökbe" csak amig nem tudnak visszamenni. Egy országba ahol évente 25.000 emberrel kevesebben élnek nem lehet egy probléma.
-
Nem értem miért nem rögtön az EU-bol valo kilépésröl szavaztok, annak lehetne következménye. A menekültek ellen egységet mutatni csak egy gyalázat.
-
Senki, érted senki sem akarja, tudja Mo.-ot arra kötelezni, hogy felvegyen menekülteket. Ez ugyan olyan mind az akácfával valo fenyegetés. A menekültek nagy része amugy is traumatizált, csak nem fogjuk öket egy országba küldeni ahol gyülölettel vannak irántuk.
-
A referendumnak semmi jelentösége, csak arra jo, hogy a kormány magát ujra nemzetvédönek állitsa be.
 
A referendumnak semmi jelentösége, csak arra jo, hogy a kormány magát ujra nemzetvédönek állitsa be.
Mind olvasom, hogy "nem ilyennek képzeltük az EU-t". Hát milyennek? Körül tudná írni valaki?
Nem látok abban semmi kivetnivalót, hogy Lázár János (vagy akárki más) ma másként gondolkodik mint mondjuk, 20 évvel ezelõtt. Az EU az egy klub, ki/beléphetnek nemzetek, ahogy hasznosabb/tetszik nekik. Hogy MO haszonélvezõje? Nem szerelembõl kapja: szerzõdése van rá.
Nemzetek (jódolgukban) ébredeznek: Katalónia, Skócia, Occitánia, Izráel, Palesztina, stb. És akkor jön az EU az õ kis Procust-ágyával, hogy "de bizony legyen mindegyik egyforma".
Szerintem, ez túl korán volna. Talán 100 év múlva újra meg lehetne próbálni. A referendumok merõ felemlítése is ezt bizonyítja.
 
Utoljára módosítva:
-A cigányok nem egy lebombázott országbol menekültek, hanem egy demokratikusnak tarottbol ahol állitolag betartják az emberi jogokat.
Nem csak lebombázott országból kényszerülhet menekülésre egy ember!
Attól még, hogy Magyarországon nem bombáztak, és ő nem magyar, hanem csak egy cigány, igen is lehet hogy üldözték, és menekülésre kényszerült!

Igen kevés országban bombáznak jelen pillanatban a világban, Afrikában talán egyben sem, mégis, tucatnyi országból érkeznek magukat menekültnek gondoló emberek Európába!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,168
Tagok
615,927
Legújabb tagunk
Butterfly.22
Oldal tetejére