Megtiltotta Orbánnak a bíróság, hogy hazudjon

Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben az Altus Zrt., amely Gyurcsány Ferenc tulajdonában áll – erről maga a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke számolt be pénteki sajtótájékoztatóján. A rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő miniszterelnökről bíróság mondja ki, hogy nem mond igazat.

A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében azt mondta ki, hogy a miniszterelnök valótlanul állította 2015 májusában azt az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásával kapcsolatban, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja. Emellett azt is kimondta az ítélet, hogy a kormányfő az uniós tenderen nyert szerződést abban a hamis színben tüntette föl, hogy az Altus a megbízást politikai megfontolásból vezérelve nyerte el.

A bíróság döntése szerint Orbán Viktornak 270 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Altusnak, és nyilatkozatban kell kifejeznie sajnálkozását.

Gyurcsány Ferenc szerint az ügynek két tanulsága van: egyrészt, hogy Orbán Viktor „bármilyen gátlástalan hazugságra kész”, ha politikai érdeke úgy kívánja, másrészt pedig az, hogy Orbán Viktor morális, társadalmi és politikai értelemben egyaránt legyőzhető.

A bíróság eltiltotta Orbán Viktort a további jogsértéstől, vagyis a bíróság megtiltotta Orbánnak, hogy a jövőben tovább hazudjon – mondta Gyurcsány.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóját itt nézheti meg.

Az ítéletet innen letöltheti (pdf).

168 ora
orban4.jpg
 
-
-
Az 1,3 milliard katholikus keresztény vezetöje a Pápa, nyiltan kritizálja a keleteuropai kormányföt, a magát nagyképüen a keresztény értékek védöjének nevezö Orbán Viktort.
-
Vége a legendának. Az AfD, Le Pen, Orbán és az uj Lengyel kormány- nem hivatkozhatnak többet erre a Pápára a világnézetükre utalva.
-
papst-franziskus-begruesst-nach-deren-ankunft-in-rom-die-syrischen-fluechtlinge-persoenlich-sie-sind-mit-ihm-aus-griechenland-zurueckgeflogen-.jpg
 
Utoljára módosítva:
Olvasom, hogy az EU-bol permanensen kilépni akaro Orbán menyire megilyedt a Brexit referendum hallatán.
-
"Magyarország érdeke" - mondja Orbán - "hogy Anglia bennmaradjon az EU-ban". :)
-
Enyire kell komolyan venni a helyzetjelentést, miszerint "mi nettofizetök vagyunk és igy Mo. tartja el az EU-t" ;)
 
Olvasom, hogy az EU-bol permanensen kilépni akaro Orbán menyire megilyedt a Brexit referendum hallatán.
-
"Magyarország érdeke" - mondja Orbán - "hogy Anglia bennmaradjon az EU-ban". :)
-
Enyire kell komolyan venni a helyzetjelentést, miszerint "mi nettofizetök vagyunk és igy Mo. tartja el az EU-t" ;)

Hú Ernő ez tök jó tényleg, köszi hogy ideírtad! Tőled tudtam meg e hírt, mégegyszer köszi, feldobta a napomat tényleg!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,330
Tagok
615,938
Legújabb tagunk
RainMachinesyc
Oldal tetejére