Minden ami a szívednek kedves
- Thread starter szenzitiv
- Start date
GARAI GÁBOR:
HA A SZERELEM ELHAGYOTT
Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;
mert ha a szerelem elhagyott,
csak loholsz az utcán szorongva,
elbűvöl s nyomban megaláz
minden parázna szoknya;
és nyelved száraz kőporban forog,
ha elalszol, kifoszt az álom,
ébren lábaid fércen rángatod;
parázson jársz, parázson. . .
És tarkódig felperzselődsz;
tagjaid hamuként elomlanak,
mozdulataidról az otthonosság
arany páncélja leolvad.
Vad fogaid élesen összeverődnek,
tekinteted röpte kileng, és
míg kívül a forróság emészt,
belülről ráz a didergés. . .
Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves,
azt elviselheted még,
de jaj, ha veszni hagyod a magad
érette való szerelmét!
Mert minden idegen lesz neked akkor,
s kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom.
Futnál - menedékül a megkövült közöny
nyirkos barlangjai várnak :
takaródzhatsz melegedni magadba,
mint bundájába az állat. -
Hát ezért vagy inkább hű, keserűn is,
nem ereszted az elveszítettet;
körömmel ezért behegedt sebeid
újra csak újra kikezded.
S élsz felelősen, mint a sebesült harcos :
ki bevégzi naponta, mit rendel a nap,
míg izmai közt bolyong a szilánk, mely
végül szivébe szalad.
Gergely Ágnes:
A boldog festő
Nem látta rózsásnak az életet
hát festett szürke gyöngyház-képeket:
aszott göröngyöt, vértelen ködöt,
lapos homályt a dúlt sövény fölött
s vásznán a füstszegélyű alkonyat
fakó halottaságyon dőlt hanyatt.
Egy-két kórót erőlködött a táj
és sosem volt együtt a birkanyáj;
visszhang-riasztó bégetés, talán
egy kos meredt a kép baloldalán
vagy elszórt bot mutatta s árva kés
hogy volt itt hajdan élet és ütés.
És szürke volt a vigalom s a gyász,
a tűz, a víz, a hidd el, a vigyázz,
a nyúlós csönd, a csöndes dinamit,
a vágy, a vétség, a gyanú, a hit –
és addig mélyült szürke ecsete
ameddig képtelen a fekete.
Egyszer csak eltűnt és elhallgatott.
Hosszú idő múlt el, míg jelt adott:
hatalmas vászon, barna őszi domb,
hervatag lomb, a vízen komp, kolomp,
lombon madár, a kompon emberek
s a kolompszóra csorda lépeget –
Beszédes élmény! szép! titoktalan!
illata, színe, hangja, íze van!
– Miért e lárma? mit jelent? s kinek?
mit foltoznak az ordító szinek?
S ha tán vásznadról símaság csahol,
hol van a gyöngyház csend tilalma, hol?
– A gyöngyház csend? – A lassú válaszon
nem érzik át se gúny, se fájdalom.
– A mélység csendje – nincs. A semmi sincs.
A rádakasztott fény felé tekints.
Élünk, s a felszin síma és adott.
– Boldog vagy? – kérdem. Bólint. – Láthatod.
A boldog festő
Nem látta rózsásnak az életet
hát festett szürke gyöngyház-képeket:
aszott göröngyöt, vértelen ködöt,
lapos homályt a dúlt sövény fölött
s vásznán a füstszegélyű alkonyat
fakó halottaságyon dőlt hanyatt.
Egy-két kórót erőlködött a táj
és sosem volt együtt a birkanyáj;
visszhang-riasztó bégetés, talán
egy kos meredt a kép baloldalán
vagy elszórt bot mutatta s árva kés
hogy volt itt hajdan élet és ütés.
És szürke volt a vigalom s a gyász,
a tűz, a víz, a hidd el, a vigyázz,
a nyúlós csönd, a csöndes dinamit,
a vágy, a vétség, a gyanú, a hit –
és addig mélyült szürke ecsete
ameddig képtelen a fekete.
Egyszer csak eltűnt és elhallgatott.
Hosszú idő múlt el, míg jelt adott:
hatalmas vászon, barna őszi domb,
hervatag lomb, a vízen komp, kolomp,
lombon madár, a kompon emberek
s a kolompszóra csorda lépeget –
Beszédes élmény! szép! titoktalan!
illata, színe, hangja, íze van!
– Miért e lárma? mit jelent? s kinek?
mit foltoznak az ordító szinek?
S ha tán vásznadról símaság csahol,
hol van a gyöngyház csend tilalma, hol?
– A gyöngyház csend? – A lassú válaszon
nem érzik át se gúny, se fájdalom.
– A mélység csendje – nincs. A semmi sincs.
A rádakasztott fény felé tekints.
Élünk, s a felszin síma és adott.
– Boldog vagy? – kérdem. Bólint. – Láthatod.
Harcos Katalin:
Fáj,hogy messze vagy....
Ma fáj,hogy messze vagy
Úgy lehajtanám öledbe fejem!
Kérném,hogy itt maradj,
míg elcsitul bennem az érzelem.
Megfognám a kezed
Tenyeremben tartanám ujjaid,
s megsúgnám-csak neked-,
hogy énbennem miféle vágy lakik.
Megcsókolnám a szád
Szerelmet adni-látod?- szép dolog...
Nincs bennem semmi vád,
mert te ott vagy,amíg én itt vagyok.
Somlyó Zoltán
JÁTÉK
Egy nap szerelembe
hullunk hirtelen.
Az is puszta játék,
hidd el ezt nekem!
Porcellán-babácska,
meg játék-huszár...
Oly rövid az élet,
játszani muszáj!...
Régen gőzvasúttal,
pénzzel azután...
Később meg szívekkel -
játszani muszáj!
Játék ez az élet,
hogy is lenne más!
Mosollyal és könnyel
való sorshuzás...
Szerelembe estem,
rámnyitott egy száj...
Játékot találtam -
játszani muszáj!...
Bárhogyan is játszol,
bölcsességhez érsz:
Ha játszol: veszítesz...
ha nem: nem is élsz!..
Hiába mosolyog az ajkad
Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed fáradt, fénytelen.
Hiába hazudsz jókedvet, boldogságot -
mást tán be tudsz csapni,
ám engem nem.
Figyeled a tréfás, badar beszédet,
s együtt nevetsz a többivel,
én tudom csak, hogy ez nem érdekel téged,
mikor pillantásod a távolba réved el.
Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed zokog könnytelen.
Bántó torzképpé változik az arcod,
mely oly kedves nekem.
Szép, szép az álom,
hogy ezentúl mosolyogni fogsz
az egész világon,
de ezt nem érted soha meg,
mert hűtlen társad elárul:
a szemed.
Hiába mosolyog az ajkad,
ha elfojtott könnyeid
visszafolynak fájó szívedig,
hogy még jobban fájjon...
Jaj, csak a szemedből
bánatod hírnöke
nehogy kitaláljon!
(Baranyi Ferenc)
Szép estét !
Baranyi Ferenc: Gyönyörű dráma
Most melletted vagyok
Eláll a szavam,
Mintha templomban
Érezném magam.
Keresztet nem vetek
Mégis aratok,
Ezért egy kicsit
még maradok.
A konyhában
Édesen zokogva,
Halálosan
Egymásért mozogva
Kitört belőlünk
Az ősi hajlam,
Az eszünkre káros,
a testünkre balzsam
Az érzés visszatért,
Vele én is.
Máshol kéne lennem,
Itt vagyok mégis.
Iszonyú élmény,
Gyönyörű dráma,
Megfizetünk érte,
Meg van az ára.
A kimerüléstől
A kifulladásig
A látszat nem csal,
Ez nagyon is látszik.
Csak egymásért,
Bár egymással szemben,
Ha hasad a hajnal
újra kezdem.
A múltunk már a múlt,
Jelen van még a jelen,
A jövőnket olvassák,
Ha nyújtom a kezem.
De én lazán átverem
A jósokat,
Hisz tenyerembe
Magam vésem
A sorsomat...
Most melletted vagyok
Eláll a szavam,
Mintha templomban
Érezném magam.
Keresztet nem vetek
Mégis aratok,
Ezért egy kicsit
még maradok.
A konyhában
Édesen zokogva,
Halálosan
Egymásért mozogva
Kitört belőlünk
Az ősi hajlam,
Az eszünkre káros,
a testünkre balzsam
Az érzés visszatért,
Vele én is.
Máshol kéne lennem,
Itt vagyok mégis.
Iszonyú élmény,
Gyönyörű dráma,
Megfizetünk érte,
Meg van az ára.
A kimerüléstől
A kifulladásig
A látszat nem csal,
Ez nagyon is látszik.
Csak egymásért,
Bár egymással szemben,
Ha hasad a hajnal
újra kezdem.
A múltunk már a múlt,
Jelen van még a jelen,
A jövőnket olvassák,
Ha nyújtom a kezem.
De én lazán átverem
A jósokat,
Hisz tenyerembe
Magam vésem
A sorsomat...
SZABADKA JUDIT
Mikor leszek...?
Mikor leszek megint önmagam...
Mikor leszek vidám... és gondtalan?
Milyen jó volt, milyen szép volt... óh, nagyon régen...
És most egyszerűen kiégtem...
Nincs meg a szikra, mi élni hagyna...
Nincs, ki kezem fogja... vígasztalna...
Fogja, ha baj van... vagy csak megölel... az százszor jobb lenne... hidd el...
Vagy csak mellettem lenne... vagy egy jó szót szólna...
Kedvesen rámnézne, vagy csak mosolyogna...
De nem - nem, egyik sem... hátat fordít... eltűnik a messzeségben...
Eltűnik, de én itt maradok... keresem az utat, de itt ragadok...
Itt ragadok egyedül, végtelenül... a sötétségben ...s a fény elkerül.
Mikor leszek...?
Mikor leszek megint önmagam...
Mikor leszek vidám... és gondtalan?
Milyen jó volt, milyen szép volt... óh, nagyon régen...
És most egyszerűen kiégtem...
Nincs meg a szikra, mi élni hagyna...
Nincs, ki kezem fogja... vígasztalna...
Fogja, ha baj van... vagy csak megölel... az százszor jobb lenne... hidd el...
Vagy csak mellettem lenne... vagy egy jó szót szólna...
Kedvesen rámnézne, vagy csak mosolyogna...
De nem - nem, egyik sem... hátat fordít... eltűnik a messzeségben...
Eltűnik, de én itt maradok... keresem az utat, de itt ragadok...
Itt ragadok egyedül, végtelenül... a sötétségben ...s a fény elkerül.
Berde Mária
Panasz
Mi engem mardos, vajon kinek fáj még?
Mi nékem éjjel, vajon kinek árnyék?
Ki fog, ki fog még ablakomra jönni
És halványan, szomorún beköszönni?
Ki fogja elringatni ezt a vágyat?
Lelkemnek ki vet hűs, mély álmú ágyat?
Ki tesz szelíddé, tiszta vágytalanná,
És lelki némává, világtalanná?
Halott álmomhoz ki szakít egy rózsát
A kertekből, hol sarjad dús valóság;
S a mámorban élők ege tűz le kéken -
Volt szeretőmről ki hoz hírt ma nékem?
Somlyó Zoltán
Mandulafa
Klimkó István ezredes úrnak ajánlom
...A sarkon mandulafa; habfehér köpenyét
évente egy hétig viseli csak, jön a május
és lerántja róla s ott áll mezítelen...
Ez a mandulafa, ez ez a szerelem...
Évente egy hétig viseli, hat, hét napon át
hat, hét napon át micsoda fény, micsoda pompa!
Selyemszirom, zsiros rügy, mohó száj, töméntelen.
Ez a mandulafa, ez ez a szerelem...
Hét napon át korábban kelek, látni akarom;
még holnap, - mondom magamba - s még holnapután...
S odalessz a köpeny, ez a habfehér szeplőtelen -
Ez a mandulafa, ez ez a szerelem!...
Én is viseltem ezt a köpenyt, én is hét napon át
fürödtem pompába, fénybe, szűzi talárba...
S egy reggel eltünt a fény, leolvadt a selyem...
Ó mandulafa, ó elvirágzott szerelem...
Állunk a tavaszi napban, állunk a sarkon
odakötve minden rügyünkkel a kurta időhöz...
Örök írás a hullandó, múló levelen:
mandulafa-élet... hétnapi szerelem...
TÁRNOKI RITA: ÉRZÉS
Nem érzek semmit sem
még mindig itt ül benn
a bánat
de már nem bánthat
többé sohase fájhat
nem több mint keserű
szemtelen derű
ül a fénytelen bánat
az eltemetett számat
betömi a homokszerű
tehetetlenség
a halott tájat por
fedi a hanyattfekvő
végtelen ványadt
semmit nem akarás
amit az elszakadás
tehetetlenségbe szorít
eltemet a varázslat
megtanít magamnak
a túlélésre.
Nem érzek semmit sem
még mindig itt ül benn
a bánat
de már nem bánthat
többé sohase fájhat
nem több mint keserű
szemtelen derű
ül a fénytelen bánat
az eltemetett számat
betömi a homokszerű
tehetetlenség
a halott tájat por
fedi a hanyattfekvő
végtelen ványadt
semmit nem akarás
amit az elszakadás
tehetetlenségbe szorít
eltemet a varázslat
megtanít magamnak
a túlélésre.
Csak jó...
Az álom is csak Téged rajzol fel,
Pár vonal, karc, álmommal felel,
Mint ablak porába húzott kusza ábra:
Kileshetsz általa a fényes napvilágra.
Így képzelheted a kinti világot,
Száz színű szivárványt, fekete virágot,
Kavargó lelkednek édes kínjait,
Mik élővé festik buja, vad vágyaid.
Bolondos táncot járnak apró, zöld najádok,
Elménkbe feslett képet villantó tündérlányok,
Vágyaink lámpását gyújtják meg nevetve,
Lobbantva minket is, színes szerelemre.
És nem lessük már, hogy nappal van, vagy éjjel,
Eltelve egymással, szerelemmel, kéjjel.
Kit érdekel, hogy álom, vagy valóság?
Csak jó, hogy a miénk, e kábult, szép boldogság
Hajas György
Az álom is csak Téged rajzol fel,
Pár vonal, karc, álmommal felel,
Mint ablak porába húzott kusza ábra:
Kileshetsz általa a fényes napvilágra.
Így képzelheted a kinti világot,
Száz színű szivárványt, fekete virágot,
Kavargó lelkednek édes kínjait,
Mik élővé festik buja, vad vágyaid.
Bolondos táncot járnak apró, zöld najádok,
Elménkbe feslett képet villantó tündérlányok,
Vágyaink lámpását gyújtják meg nevetve,
Lobbantva minket is, színes szerelemre.
És nem lessük már, hogy nappal van, vagy éjjel,
Eltelve egymással, szerelemmel, kéjjel.
Kit érdekel, hogy álom, vagy valóság?
Csak jó, hogy a miénk, e kábult, szép boldogság
Hajas György
SOMOGYI PÉTER: SORS
Tudom, hogy az ember szépnek született,
S hiszem, hogy szívében lakik még szeretet.
Tudom, hogy a lelkünket uralja a gazság,
S hiszem, hogy igaz értelmet kap majd a szabadság.
Tudom, hogy a világunkat kínozza a sötét,
S hiszem, hogy a gyermekünk hallhat egy új mesét.
Tudom, hogy az igazság még él a ravatalon,
S hiszem, hogy hullajt majd könnyet a hatalom.
Tudom, hogy a szelíd bölcsek hordozzák a reményt,
S hiszem, hogy a gazdagok siratnak még szegényt.
Tudom, hogy a szabadságunk szeretetet talál,
S hiszem, hogy sorsunk lesz a leggyönyörűbb halál.
Tudom, hogy a világ egyszer igazzá szépül,
S hiszem, hogy az ember emberré lesz végül...
Tudom, hogy az ember szépnek született,
S hiszem, hogy szívében lakik még szeretet.
Tudom, hogy a lelkünket uralja a gazság,
S hiszem, hogy igaz értelmet kap majd a szabadság.
Tudom, hogy a világunkat kínozza a sötét,
S hiszem, hogy a gyermekünk hallhat egy új mesét.
Tudom, hogy az igazság még él a ravatalon,
S hiszem, hogy hullajt majd könnyet a hatalom.
Tudom, hogy a szelíd bölcsek hordozzák a reményt,
S hiszem, hogy a gazdagok siratnak még szegényt.
Tudom, hogy a szabadságunk szeretetet talál,
S hiszem, hogy sorsunk lesz a leggyönyörűbb halál.
Tudom, hogy a világ egyszer igazzá szépül,
S hiszem, hogy az ember emberré lesz végül...
FERENCZ CSABA: Meddig még?
Még csend van, még béke,
Még cseng a dal, mi fülünknek szép,
Még ragyog a Nap, még kék az ég,
De kitudja meddig, meddig még.
Még ég a gyertya, ragyog a csillag,
Zúg a folyó, suttognak a fák,
Még ölel a napfény, simogat a szél,
De kitudja meddig, meddig még.
Meddig száll az égen át a fehér galamb,
Meddig marad csendben a vészjósló harang,
Meddig lesz zajos és sokszínű a rét,
Vajon meddig, meddig, meddig még.
Meddig mossa eső a kiszáradt földeket,
Meddig lesz a szívekben egy cseppnyi szeretet,
Meddig lesz a Föld az embernek menedék,
Vajon meddig, meddig, meddig még.
Még csend van, még béke,
Még örülnünk kéne, ami szép,
Még szeretnünk kéne, mert eljön a vége,
Egyszer majd biztosan megnyílik az ég.
Még csend van, még béke,
Még cseng a dal, mi fülünknek szép,
Még ragyog a Nap, még kék az ég,
De kitudja meddig, meddig még.
Még ég a gyertya, ragyog a csillag,
Zúg a folyó, suttognak a fák,
Még ölel a napfény, simogat a szél,
De kitudja meddig, meddig még.
Meddig száll az égen át a fehér galamb,
Meddig marad csendben a vészjósló harang,
Meddig lesz zajos és sokszínű a rét,
Vajon meddig, meddig, meddig még.
Meddig mossa eső a kiszáradt földeket,
Meddig lesz a szívekben egy cseppnyi szeretet,
Meddig lesz a Föld az embernek menedék,
Vajon meddig, meddig, meddig még.
Még csend van, még béke,
Még örülnünk kéne, ami szép,
Még szeretnünk kéne, mert eljön a vége,
Egyszer majd biztosan megnyílik az ég.
TOLNAI VIKTÓRIA: ŐRANGYAL
Karjába zár egy
látomás,
Minden nap egy újabb
állomás.
Egy angyal vigyázza minden
léptemet,
Őrzi, óvja szánalmas
létemet.
Velem van minden egyes
reggel,
Mikor a Nap pislákolva
felkel.
Ott van minden egyes
éjszaka,
Mikor megérint a sötétség halk
szava.
Elkísér minden kósza
utamon,
Mikor az élet értelmét
kutatom.
Mellettem áll a hétköznapok
harcában,
Nyugalmat találok túlvilági
arcában.
Édes hangja ott él a
fülemben,
Békéje szétárad nyugtalan
lelkemben.
Óvó karja a vállamon
megpihen,
Angyali szemén át enyém a
végtelen.
Karjába zár egy
látomás,
Minden nap egy újabb
állomás.
Egy angyal vigyázza minden
léptemet,
Őrzi, óvja szánalmas
létemet.
Velem van minden egyes
reggel,
Mikor a Nap pislákolva
felkel.
Ott van minden egyes
éjszaka,
Mikor megérint a sötétség halk
szava.
Elkísér minden kósza
utamon,
Mikor az élet értelmét
kutatom.
Mellettem áll a hétköznapok
harcában,
Nyugalmat találok túlvilági
arcában.
Édes hangja ott él a
fülemben,
Békéje szétárad nyugtalan
lelkemben.
Óvó karja a vállamon
megpihen,
Angyali szemén át enyém a
végtelen.
Fodor Ákos
Arcképcsarnok
Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
- lehet, hogy ez az igazi.
És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
- lehet. Akkor ez a valóság.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk:
villám-gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
- efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.
Arcképcsarnok
Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
- lehet, hogy ez az igazi.
És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
- lehet. Akkor ez a valóság.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk:
villám-gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
- efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.
JENEI DÁNIEL: KÉT ÖLELŐ KAR
Két ölelő kar,
De vajon e kettő mit takar?
Melyek tavasszal élénkek s félénkek,
Nyáron zöldek, békések,
Ősszel színesek vidámak,
Télen ruhátlan fáznak.
Köztük oly kék a harmadik,
Szebb látvány annál nem adódik.
S bárhová vigyen utad,
A szíved mindig itt marad.
Ahogy nézed kék ruháját,
Csodálod minden fodrát, rojtját,
Elnézed őket elmélázva
És tovább ballagsz mosolyogva.
Két ölelő kar,
De vajon e kettő mit takar?
Melyek tavasszal élénkek s félénkek,
Nyáron zöldek, békések,
Ősszel színesek vidámak,
Télen ruhátlan fáznak.
Köztük oly kék a harmadik,
Szebb látvány annál nem adódik.
S bárhová vigyen utad,
A szíved mindig itt marad.
Ahogy nézed kék ruháját,
Csodálod minden fodrát, rojtját,
Elnézed őket elmélázva
És tovább ballagsz mosolyogva.
TÓTH GYULA: EMLÉK
Messze... a tegnap,-poros...
kocsiút szélén...kereszt,-
úgy...hazafelé,-"Drótok..."
Anya...hova vezetnek?
Ballagunk...Hú,-egy túzok!
Kakas-már be is szaladt...-
"Jaj...ez a gát..."Fáj?-"Túl,át..."
Ácsolt fahíd,-"Ki ne bukj!"
"Mehetünk a nagyúton...
Sárika úgyis bezárt..."
Kiskúti víz...eperfák,-
Jó...langyos:-"Irány az ágy!"
Messze... a tegnap,-poros...
kocsiút szélén...kereszt,-
úgy...hazafelé,-"Drótok..."
Anya...hova vezetnek?
Ballagunk...Hú,-egy túzok!
Kakas-már be is szaladt...-
"Jaj...ez a gát..."Fáj?-"Túl,át..."
Ácsolt fahíd,-"Ki ne bukj!"
"Mehetünk a nagyúton...
Sárika úgyis bezárt..."
Kiskúti víz...eperfák,-
Jó...langyos:-"Irány az ágy!"
Similar threads
- Locked
- Sticky
