Reccs! – mondta a repülő, és összerogyott a londoni reptéren

A Boeing teherszállítója nem vitt sohasem utasokat, de a szokatlan baleset így is rémisztő.

A British Airways légitársaság Boeing Dreamliner 787-es gépe összerogyott a londoni Heathrow-i repülőtér betonján. Rémisztő módon az első futóműve parkolás közben mondta fel a szolgálatot.
A hatóságok most a bizonyítványukat magyarázzák, és azzal nyugtatgatják a közvéleményt, hogy a gép teherszállítóként üzemelt, utasok nem voltak a fedélzetén. A Boeing első Dreamliner 787-ese 2009-ben repült először, ilyen furcsa balesetről azóta nem lehetett hallani.

A Heathrow mentőcsapata természetesen azonnal a helyszínre sietett, ahol az orra bukott gép ijesztő látványa fogadta őket. A keletkezett kárt azonnal nem tudták felbecsülni, a vizsgálat során pedig feltehetőleg arra lesznek leginkább kíváncsiak, hogy konstrukciós hiba okozta-e a furcsa problémát. Mostanáig nagyjából 1000 darab Dreamliner 787-es készült el.

A futómű-törés éppen a pilótakabin alatt következett be, és egyelőre arról sem érkezett információ, hogy az irányító személyzet tagjaival mi történt, egyáltalán a gépen tartózkodtak-e.

„Egy teherszállító repülőgép sérült meg a földön állva. Mivel kizárólag teherszállításra használt gép, utasok nem tartózkodtak rajta. A biztonság mindig elsődleges számunkra, az ügy kivizsgálását megkezdtük”
– áll a British Airways szóvivőjének rövid közleményében.

Boeing repulo.jpeg
 
A reccs, az egy nagyon érdekes fizikai jelenség. Futómű hidraulika hiba,99,9% , törés, egyszerű matematika alapján 0,1Í%.
Oszt jó napot, (milyen részvényeket vettetek,adtatok az uccsó 24 órában)
 
a szlogen: Maradj otthon, a COVID mindig veled lesz!
*
Ez elég szomorú. Bezárva nem lehet sokáig bírni, sem fizikailag, de pszichikailag sem. Kell a "közeg", a nyüzsgés, kell, igenis kell, mert szükségünk van a társalgásra, a találkozókra, a közös ünneplésekre, az utazás örömeire és ritkábban felejtős pillanataira... Életünk része a nyüzsgés, a jövés-menés, s a "kényszerű parkolás" (nem titok) az idegeinkre, no meg a kilóinkra megy... Jelentős túl súllyal vészeljük át a "maradj otthon" hónapokat...
 
Nyilvan a tarsadalom jo reszere igaz amit irtal - es teljesen normalis -, de en peldaul ruhellem, ha nyuzsges van korulottem es nagy joves-menes. Mikor nehany honapot Budapesten toltottem a COVID derekan, boldogan setaltam a szinte ures belvarosban, kerestem fel a Varat, Halaszbastyat, mely helyeken kulonben mozdulni nem lehet a rengeteg turistatol. Termeszetesen azert ambvivalens volt az erzes, mert kozben azon bankodtam, mennyi remek kavezo, kifozde, etterem huzta le a rolot, mennyi csaladnak kellett uj megelhetes utan nezni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,834
Tagok
616,041
Legújabb tagunk
Anatole7778
Oldal tetejére