Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Csakasuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Csipike 2014!
Én beosztott óvodapedagógus vagyok, nem vezető. De tudod amilyen helyzetben vagyok most azzal, hogy én lehet hogy hamarabb mester leszek, mint a vezetőm, inkább kapja meg a mestert és akkor leszállnak rólam. Nagyon negatív nyomást kapunk a vezetőktől. Legalábbis a kollégám és én. Értekezletek folyamatos napirendi témái vagyunk (tudom, hisz elmondják mások), én tegnap azt hallgattam a vezetőmtől, hogy azt tudom-e a helyettesítés díját a jutalomból fogják fizetni. Magyarán legyen lelkiismeret furdalásom, hogy még anyagilag is megkárosítom őket.

Ez gyönyörű kis eset ! Van olyan ismerősöm, aki még menet közben gyorsan megírta a főnöke portfólióját is, ha már egyszer MESTER lesz rögtön ! A főnök nem igazán ért rá ugyanis, no - ilyen megbízatásra hogy lehet-e nemet mondani ? Gyorsan kellett, bekerült a projektbe a vezető is !Nem volt teljes portfóliója pedig
Itt olvastam, hogy valakitől még a beadandókat is elkérték a távoktatáshoz, de jó, hogy olykor van, aki ezekről is mer beszélni !
 
Krémusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos egyet kell értenem...a vizsga partnerem sem igazán való tanfelügyelőnek, csak mint a vizsgáztatók is mondták négyszemközt, a "matematika" sajnos az értékelésnél nem a legjobb...hiába adtam több helyre kevesebb pontot, még így is majdnem 100% lett az összesítő. A vizsgáztató is csóválta a fejét, és úgy adta át a papírt a végén, amit alá kell írni (az összesítőt), hogy "hát matematikailag ez jött ki", és egy ferde grimasz (amit természetesen a társam nem látott)....szóval, megkaphatják sajnos...
Nekünk nem kellett aláírni semmit! Ti mit írtatok alá a végén konkrétan?
 
Krémusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kanadás Barátaim! Köszönöm szépen a tőletek kapott biztató szavakat, segítséget, drukkolást. Túl vagyok én is a pémen. Szigorú, de emberi, kedves vizsgáztatóim voltak. Betartatták a vizsgarendet, igényelték a fejből mondott szöveget mindkét szerepben és a spontenaitásra buzdítottak bennünket.A végén nagyon megdicsértek mindkettőnket pedagógiai munkánk és a vizsgán tanúsított szakértői szerepünk miatt is. Jó érzés volt szavaikat hallgatni. Akik még előtte állnak, azoknak ugyanilyen élményeket kívánok!
 
Camelback

Szívből gratulálok!!!! :)
 
tundeneni01

Állandó Tag
Állandó Tag
BBBDBB!
Te biztos még fiatal vagy és ezzel együtt naívan álmodozó! Én már sokmindent megéltem és látom magam előtt, amint a csókosok a semmiért megkapják a mesterpedagógusi fokozatot. Igazgatói feladataikat a nyomorult, agyonhajszolt helyettesek végzik, miközben tanfelügyeleti látogatásra járnak, elvégzik a saját és a főnökük munkáját, tanítanak stb, miközben a főnök él, mint Marci Hevesen! Sajnos ez tapasztalat és nem fikció.
Csatlakozom, az előttem szólóhoz, és persze a vezető megtesz mindent annak érdekében, hogy időd alig legyen készülni a vizsgáidra, mert annyi feladatot ad, hogy nem győzöd, vagy úgy beszél veled, hogy az jár az agyadban, és nem a vizsga.....pedig ő volt az, aki "nagyon" fontosnak tartotta, hogy tanuljon a helyettese.....bocsánat, de ez az én személyes tapasztalatom:(
 
zelda87

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!
Sokáig csak olvastam a keserű megjegyzéseket, úgy gondoltam, ki kell beszélni ezt is. DE! Azért vágtunk bele legtöbben a szakértői képzésbe, mert azt feltételezzük magunkról, hogy igazán humánusan, a körülményeket is figyelve fogunk "tanfelügyelni, minősíteni"! Nem kell a "csókosokra" figyelni! Bennünket a hozzánk hasonló, igáslóként, családjuk és maguk elé a munkát helyező, jól dolgozó kollégák ellenőrzésére küldenek ki. Rájuk kell gondolni, mennyire fognak izgulni, ha az ellenőrzésbe bekerülnek. Tisztességesen, elfogultság nélkül őket kell felemelnünk, önbecsülésüket helyreállítani, az ügyeskedőket pedig tükör elé állítani. Ennyi.
 
Ez nagyon klassz gondolat Zelda! Ilyesmi fogalmazódott meg bennem is, de nem tudtam volna így szavakba önteni.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne izguljatok annyit a "csókosokon". Ilyenek mindig voltak, vannak, lesznek.
Az életben úgy is kikopnak... a minősítők mögött járnak majd a minőségbiztosítók, szerintetek ha valamit találnak, azt nem jelzik?!?
(Vagy csak én vagyok vén fejjel javíthatatlanul naiv.)
Nem mellékesen 2 dolog.
1. Elterjedt, hogy nagyon szigorú vagyok (én is terjesztem, ma pl. friss vért akartam inni...)
2. Ugye azt vágjátok (PÉM) hogy egymás mellett (azaz PF és óra) 1 indikátorból 2 db N.é. NEM maradhat...?
3. A spontán az spontán. A felolvasás az nem spontán. Ha olykor belenézel, az határeset, de elfogadom.
Van erre egy vicc is, de nem terhelem vele a fórumot (lásd 1. pont).
 
operon

Állandó Tag
Állandó Tag
Visszakaptuk a szerződések 1-1 példányát (OH-s). A vizsgatársam mind a kettőt megkapta, én csak az egyiket.Ez jelent valamit?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére