Több mint 60 millió forintot loptak el egy budapesti nő bankszámlájáról

Egy banki ügyintéző bevonásával több mint 60 millió forintot loptak el egy nő bankszámlájáról – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

A közlemény szerint a budapesti nő április 9-én megdöbbenve látta, hogy a bankszámláján lévő 62 millió forintot érő értékpapírjait a tudta és beleegyezése nélkül eladták és a pénzt egy ismeretlen számlára utalták. A nyomozás során kiderült, hogy K. Györgyné és szökésében lévő élettársa, Balogh Sándor rávette V. Gergő banki ügyintézőt, hogy a nő számlájához biztosítson nekik netbankon keresztül hozzáférést.

A páros munkáját a banki ügyintézőn kívül még két férfi – H. János és F. László – segítette; ők arról gondoskodtak, hogy legyen egy olyan bankszámla, amelyre a pénzt átutalhatják. A rendőrök július 7-én budapesti lakásán elfogták K. Györgynét, a nő és élettársa használatában lévő gépkocsikban majdnem 54 millió forintot és egymillió forint értékű ékszereket találtak. A pénzt, az ékszereket és a nagy értékű autókat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében lefoglalták – tették hozzá.

A 47 éves K. Györgynét különösen nagy kárt okozó csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt. A nyomozók a 25 éves V. Gergőt bűnsegédként, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a bíróság elrendelte az ő letartóztatását is.

money-2991843_640.jpg
 
A bank kártalanítja a számlatulajdonost szerencsére. Már nincs akiben pénzügyileg meg lehet bízni. Van az a pénz amivel bárki befolyásolható.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,655
Tagok
615,961
Legújabb tagunk
Ousel
Oldal tetejére