Akit érdekel ez a téma, annak nem lesz újdonság az alábbi cikk, de érdekes, hogy egy volt magyar repülős írta, aki maga is találkozott azonosítatlan repülővel és maga az írás is tartalmaz új információkat:
Knoll Gyula nyugalmazott repülőezredes:
a magyar pilóták közül elsőként ő lépte át a hangsebességet, arról azonban eddig nem beszélhetett, hogy kétszer is találkozott azonosítatlan repülő tárgyakkal. A magyar vadászpilóták, de a Malév pilótái között mindmáig vannak olyanok, akik továbbra sem beszélhetnek – állítja a volt katonatiszt. – Én magam kétszer találkoztam ufókkal, de sokáig nem mertem elmondani. Féltettem az állásomat, mert ha beszélek, talán soha nem ülhettem volna többet pilótafülkébe.
Knoll Gyula 1959 júniusában, Kaposvár felett látta az első ufót. Épp végzett a kötelező gyakorlattal, amikor egy fénylő gömbre figyelt fel az égen. A központból utasították, hogy repüljön rá a tárgyra, ám amikor közel ért volna hozzá, a gömb a vadászgép sebességének többszörösével eltűnt előle.
A nagy titkolózás
Írta:
Knoll Gyula repülőezredes
Buzz Aldrin szerint az UFO-jelenségeket több éven át megpróbálták titokban tartani. A NASA attól tartott, hogy ha a titokra fény derül, tömeghisztéria tör ki.Aldrin a 2007-es emlékiratában leírta, hogy voltak UFO-k a Holdon, és saját szemükkel látták Armstronggal együtt.
Egy rádiós párbeszédből a NASA és az űrhajósok között derült ki, hogy Neil Armstrong
két idegen lényt vett észre, amikor a talajra lépett, és azok egész idő alatt ott rejtőzködtek, és figyelték őket. A NASA nem utasította el állításaikat az általuk látottakról, de kötelezték őket a titoktartásra. Olyan mondatok is elhangzottak, hogy
az idegenek ott vannak a felszín alatt is.
A többi küldetés során is rögzítettek érdekes rádióadásokat, amelyek csak alátámasztják az előzőleg oda küldöttek állításait. Az Apollo-15, 16 és 17 beszélgetései a felszínen lévő
kupolákról, csatornákról árulkodnak, és újabb
repülő objektumokat is észleltek. A 80 éves Buzz Aldrin négy évtized után adott választ, és lerántotta a leplet a NASA titokról a 2007-ben megjelent “Visszatérés a Földre” című könyvében. Aldrin szerint az Űrhivatal éppen az UFO-tevékenység miatt fejezte be az Apollo-programot 1972-ben.
Megszólal a kommunikáció vezetője
Dr. Maurice Chatelain,
a NASA Communications System egykori vezetője tervezte és építette az Apollo-program távközlési rendszereit. Nyilvánosságra hozta az Apollo-11 UFO találkozásait. 1979-ben megerősítette azt, hogy Armstrong valóban leadta a fent említett jelentést a központnak a holdkráter mögötti UFO-kkal kapcsolatban. Maurice Chatelain kijelenti, hogy “minden Gemini és Apollo űrutazás során követték, mind a távolból, és néha meglehetősen szorosan, az űrjárműveket a földönkívüli eredetű csészealjak, vagy UFO-k. Minden alkalommal történt az űrhajósoktól jelzés, tájékoztatták a NASA Mission Control vezetőit, akik ezt követően elrendelték az abszolút titoktartást.
Az űrhajósok a Holdon akár már kezet is foghattak volna az ufonautákkal!”
Az Apollo-programot végül azért állították le, mert túl drága volt, és mert elérte legfőbb célját: Amerika nyertes pozícióba került az űrversenyben, sikere szerénységre intette a szovjeteket, akik ugyanebben az időben titokban dolgoztak a saját holdprogramjukon, de nem sikerült embert juttatniuk az égitestre.
A teljes program 46 milliárd dollárba került, és az utolsó Apolló-utazások sok kritikát kaptak emiatt. A NASA költségvetését jelentősen megnyirbálták a hetvenes évek végére, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy az űrhajózás atyja,
dr. Werner von Braun visszavonult. A programnak mindenesetre tudományos jelentősége is volt, az űrhajósok összesen négy mázsa holdkőzetet gyűjtöttek és jelentős kísérleteket, vizsgálatokat végeztek az emberiség érdekében. 1969 és 1972 között még öt sikeres Apolló kutatóút történt, így összesen tizenkét amerikai űrhajós jutott el égi kísérőnkre.
Az elhallgatott küldetés
A kiszivárgott hírek szerint az
Apollo-20 program keretében titkos amerikai-szovjet holdmisszióra került sor egy
lezuhant gigantikus földönkívüli űrhajó feltárása céljából.
Az expedíció állítólag sikerrel zárult, de nem csak az idegen űrhajót sikerült megtalálni, hanem egy
földönkívüli nő meglepően jó állapotban maradt holttestére is rábukkantak az űrhajósok. A missziót eredetileg az Apollo-19 űrhajóval hajtották volna végre, de legénysége 1976 tavaszán a földi kiképzés során halálos balesetet szenvedett.
Az űrhajósok közül két nevet emlegetnek. Az egyikük a titokzatos
Stephanie Ellis (1946-1976) aki az első amerikai űrhajósnő lett volna, míg orosz részről
Alekszej Vasziljevics Sorokin (1931-1976) neve vált ismertté, aki valóban űrhajós volt (bár az Űrhajózási Lexikon meg sem említi), ráadásul valóban ez idő tájt vesztette életét, miként az amerikai Ellis is.
Az Apollo-20 sikeres küldetésére 1976. augusztusában került sor, amikor a legénysége, egy orosz és két amerikai űrhajós, augusztus 16.-án leszállt a Holdra. A legénység tagjai:
John L. Swigert, Jr. (1931-1982), az Apollo-13 korábbi űrhajósa,
William Rutletge, az amerikai légierő küldetés-specialistája, valamint
Alekszej Arhipovics Leonov szovjet űrhajós volt. Rutletge a légierő tisztjeként gyakorlatilag az Apollo-20 programhoz eredetileg kinevezett
Jack Robert Lousmát váltotta, aki azonban az amerikai tengerészgyalogság ezredese volt.
144 órás holdi tartózkodásuk során beüzemelték az állítólag a Luna-24 által titokban odaszállított szovjet holdjárót, amely később is folytatta a kutatásokat, illetve
a magyar Pavlics Ferenc által tervezett holdautó utolsó példányán közlekedve felmérték az idegen űrhajót. Felfedezték az annak roncsaiból épített várost, illetve megtalálták az E.B.E. Mona Lisa néven ismertté vált földönkívüli űrhajósnő holttestét, amelyet hazaszállítottak a Földre tudományos vizsgálatok céljából. Minderről a világhálón tucatnyi kép, számtalan fórum számol be, amelyeken rendre fellángol a vita a felvételek hitelességéről.
A történetet a légierő volt specialistája, a
Bell Laboratories korábbi alkalmazottja,
a ma Ruandában élő 78 éves William Rutledge hozta nyilvánosságra, aki maga is részt vett az expedícióban, amely a légierő titkos küldetése volt, és nem a NASA missziója. Rutledge 2007 áprilisa óta tárja nyilvánosság elé fotókból, videofelvételekből álló különös bizonyítékait. E dokumentumok – köztük hosszú és egybefüggő videofelvételek – szerint az 1971 júliusában indított Apollo-15 holdraszállás során az űrhajósok (D. R. Scott, A. M. Worden és J. Irwin) több felvételt is készítettek az Isac-D kráter térségéről, amelyen egy hatalmas, 3500 méteres objektumot fedeztek fel, mely félig egy kráter oldalába fúródott.
A felfedezést követően, 1972. május 24.-én az Egyesült Államok akkori elnöke,
Richard Nixon Moszkvában a hidegháború kellős közepén aláírta a közös szovjet-amerikai űregyezményt, amely lehetővé tette nem csak a Szojuz-Apollo küldetést, hanem a későbbi titkos szovjet-amerikai holdraszállást is.
Tény, hogy ezt követően az Apollo küldetéseket szinte azonnal leállították, és így hivatalosan az Apollo-17 űrhajósai voltak az utolsók, akik 1972 decemberében a Holdra léphettek. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a Szojuz-Apollo program előkészületei, és 1973-ban Párizsban már be is mutatták a küldetés résztvevőit.
Az Apollo-programok tehát nem álltak le, hanem a NASA-tól átvette azokat az amerikai légierő, és így az Apollo-19, illetve az Apollo-20 űrhajókat a floridai Kennedy űrközpont helyett a kaliforniai
Vandenberg légibázisról indították.
A cél egyértelműen az Isac-D kráter közelében található űrhajó felderítése volt.
forrás:felvidéki netlap