Vittem, hát vozok is..vettem hát adok is.
A Rabbit-os történetért cserébe...
idézet a Szellemi törvények könyvből... hosszú lesz...bocsika
Az életjáték
A legtöbb ember harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó, ám egy olyan játékról, amelyet a szellemi törvé¬nyek ismerete nélkül nem lehet eredményesen játszani.
Az élet egy játék, melyet egy mindent átfogó Tudat talált ki, és játszik el az én örömömre.
Az idők kezdete óta létezem. Az élet örök játéká¬ban születésem csupán egy új szakasz kezdetét je¬lenti. Az élet arra szólít fel, hogy az egész Terem¬téssel játsszam, a Teremtéssel, amelyben élek, amely meghatároz engem, s melyet én is meghatározok.
Ebben a játékban az Egész elszakíthatatlan része¬ként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetőségem van, hogy önmagamat mint „Én"-t is¬merjem meg, amely az Egésztől elszakítva létezik. Ez esetben mint „ego" élem meg magam, meglát¬hatom tükörképem az Egészben, felfedezhetem Igaz Valómat mint az Egész részét. Amit visszatük¬rözök, amit kibontok és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetsző¬leges pontra koncentrálhatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emel¬kedjen: én vagyok a teremtő.
Minden létező, az egész teremtett világ az Egy megnyilvánulása, amely az „életjátékhoz" anyaggá sűrűsödött. Az evolúció nem más, mint az egység újrafelismerése a sokaságban. Az életjáték azt jelen¬ti, hogy a létezés minden pillanatában megélem a keletkezést. Lelkem legmélyén tudom, hogy én va¬gyok az Egy, az Egész, amely mindent magában foglal, amelyből minden származik, és amelybe az idők végezetével minden visszatér. Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját. Minden élet az Egy já¬téka önmagával.
Mi az élet?
Az élet a mindent átfogó Tudat, amely minden lé¬tezőt átjár és eltölt, ezáltal él minden létező, és mindennek tudata van. Az élet annak az erőnek a hatása, melyet Istennek hívunk.
Az élet áradó, hatékony energia. Ha ennek az energiának valamely aspektusát nem engedjük ér¬vényesülni, akadály jön létre, melynek egyik olda¬lán túlnyomás jelentkezik, a másik oldalán hiány. Ha például az „akaratérvényesítés képességének" aspektusát nem engedem érvényesülni, a hiány úgy jelentkezhet, hogy munkahelyemen nem lép¬tetnek elő, lemaradok egy álláslehetőségről, vagy valamely célomat nem érem el. Testi szinten ez a hiány izomgyengeség, fogínysorvadás vagy akár hajhullás formájában léphet fel. A másik oldalon a többlet akár életkörülményeim „szükségszerűsége¬ként" jelentkezhet: kellemetlen vitába keveredhe¬tek valakivel, bírósági eljárás indulhat ellenem, vagy valami ehhez hasonló dolog történik, ami egyidejűleg lehetőséget kínál arra, hogy az „akarat¬érvényesítés képességének" aspektusát fejlesszem, a feladatot megoldjam, és ismét szabaddá váljak.
Amennyiben ez nem történik meg, a körforgás ismét elölről kezdődik, amely során a barátságtalan vita elkerülésekor hátrányos helyzetbe kerülök, vagy elvesztem a pert, mert nem voltam képes ke¬resztülvinni az akaratomat. Ezáltal egyrészt még erőteljesebben élem át a hiányt, másrészt pedig egyre nagyobb nyomás alatt vagyok, mígnem mind a nyomás, mind a hiány elviselhetetlenné válik, s én végül cselekedni fogok. A Teremtés ezzel nem „bosszantani" akar engem, hanem fájdalmasan to¬vábblépésre, fejlődésre nógat, ha valahol blokko¬lom magam
Az ego avagy az Én illúziója
Mit gondolsz, ki vagy te?
Kezdetben a lét egy darabkája voltál, s hogy meg¬tapasztald, ki vagy, az egyetlen tudat individualizált részévé váltál. Önként vállaltad, hogy a születés kapuján keresztülhaladva, belépsz egy emberi lét¬be, és részt veszel az életjátékban. Választásod, hogy ember leszel, egyben azt is jelentette, hogy felveszed a tudatos emberi gondolkodást. Most azonban eljött az idő, hogy bevégezzük a dualitás ¬kísérletet, amely itt a Földön zajlik.
Ezt a dualitás játékot végtelen hosszú idővel ez¬előtt kezdted el. Minden, e Földön eltöltött életet abban az illúzióban éltél le, hogy el vagy szakítva az Egésztől. Magadat egóként tapasztaltad meg. Elfe¬lejtetted, hogy az élet játék, melyet a te örömödre alkottak meg, és most azt hiszed, te magad vagy a tested. Test, értelem, érzület azonban csak eszköz a kezedben, amelyek hozzásegítenek az észleléshez, a cselekvéshez. Te vagy azonban az, aki ezeket az esz¬közöket használja és kézben tartja. Te az vagy, aki léte legmélyén mindent tud.
Ez a részed a te Igaz Valód, sem testeddel, sem gondolataiddal, sem érzéseiddel s még csak az élet¬tel sem azonos. Az életjáték értelme éppen az, hogy felfedezd ezt az Igaz Valót. Ez az egyetlen iga¬zán fontos felfedezés, melyet ebben az életben megtehetsz. Ez ugyanis a kulcs ahhoz, hogy az emberi létezést értelemmel töltsük meg. Ha felis¬merted Igaz Valódat, akkor megismerted Istent, és keresésed végére értél, célba jutottál.
Akkor már nincs szükséged a kis énre, az egóra, amely ahhoz kellett, hogy a testet, az életet és a gondolkodást egy individuális, a benne lakozó tu¬dat hordozója köré koncentrálja. Ez a kis én ettől kezdve már csak akadályoz téged a további transz¬formációk útján.
Az ego időszaka lejár. Mostantól azzal a felismerés¬sel élsz, hogy valódi lényed nem más, mint az egyetlen, mindent átfogó tudat individualizált, ám többé már nem elszakított része. Igaz Valód szerint tehát halhatatlan vagy és tökéletes.
Azért vagy itt, hogy a dualitás kísérlet végrehajtá¬sában közreműködjél. Ám ezt csak akkor tudod megtenni, ha előbb átléped az ego határait. Ha fel¬ismered, hogy egy multidimenzionális tudat vagy, amely egyszerre több létszinten egzisztál, melynek tudatos gondolkodásod csak igen kis részét tudja felfogni. Valahányszor felfedezed Igaz Valód egy új aspektusát, egy lépéssel közelebb jutsz annak meg¬értéséhez, ki is vagy valójában. Mindez addig tart, míg Igaz Valódat valamennyi szinten fel nem fede¬zed. Minthogy a te multidimenzionális léted gon¬dolkodásod határain kívül egzisztál, korlátozott gondolkodásoddal képtelen vagy felfogni, csupán tudatoddal „észlelheted".
Alapvető tévedésed abban a hiedelmedben rej¬lik, hogy te vagy te. Mindaddig, amíg ez a tévedés fennáll, tökéletességre törekszel, dolgoznod kell magadon. Mindaddig kívánságaid, vágyaid van¬nak, melyek elkerülhetetlenül szenvedéshez vezet¬nek. Vagy nem teljesülnek be vágyaid, és akkor azért szenvedsz, vagy, ami még rosszabb, vágyad valóra válik, s akkor fogsz csak igazán szenvedni, mert kívánságod teljesülése nem fogja csitítani vá¬gyadat, amely valójában nem más, mint Igaz Valód utáni vágyakozásod.
Vajon mit keres a menedzser, miközben a ranglét¬rán előretör? Vajon mit keres a beteg a csodadok¬tornál? A szerelmes tinédzser társánál? Az útkereső a spirituális Mesterénél? Valamennyien ugyanazt keresik - önmagukat. Haza akarnak végre térni, be akarják fejezni a keresést. Ám csak akkor fogsz tud¬ni felhagyni a kereséssel, ha önmagadat, Igaz Való¬dat megtaláltad.
Ez pedig alapjában véve igen egyszerű. A levél ősszel önmagától hullik le a fáról. A hó apró pely¬hekben esik, a tavasz beköszönt, a fű növekedésnek indul. Mindez könnyedén, félelem nélkül, kötöttsé¬gek és erőlködés nélkül. Nem szükséges hozzá te¬rápia, nem kellenek traumák vagy reinkarnációs terápiák. A dráma csupán illúzió, az igazság egé¬szen egyszerű. Sem nem jó, sem nem rossz, egysze¬rűen csak van!
Minden úgy van, ahogy van, függetlenül attól, hogy kellemes-e számodra vagy sem, elfogadod-e vagy tiltakozol. Ha nem fogadod el, szenvedsz. Ám ha feltétel nélkül igent mondasz, felfedezed a bol¬dogság titkát.
Számtalan életen keresztül hajszoltad a sikert, pénzt és vagyont gyűjtöttél, megbecsülést és hatal¬mat szereztél, miközben egészséged tönkrement. Megpróbáltad hát egészséged visszanyerni, és vala¬mikor elindultál a szellemi úton. Önismereti cso¬portokat kerestél fel, terápiákon vettél részt. Vissza¬vezettetted magad az „őskiáltásig". Meghallottad a
„kozmikus hangot", az Egyetlen Kéz hangtalan tapsát. Ám a beteljesülést csak nem találtad. És egy¬szer csak felteszed magadnak a kérdést:
ÉS MOST???
Még mindig a lét egyetlen eredeti állapota után kutakodsz, az igaz életet keresed. Az emberi szel¬lem legtökéletesebb találmányai sem hoztak egyet¬len lépéssel sem közelebb célodhoz. Ugyanakkor mélyen, a lelked mélyén tudod, hogy mindened megvan, amire ehhez az Igaz Való-élethez szüksé¬ged van. Tudod, hogy valamennyi probléma csak a te képzeletedben létezik. Tudod, hogy a felhők fö¬lött süt a nap. Végre szeretnél már a fénybe érni. És egy reggelen felébredsz - a szappanbuborék szét¬pattan. Mindened megvan, ami után mindig is só¬várogtál - végre önmagad vagy. Ez az, amit mindig is kerestél, és ez a minden!
Mindez azonban csak akkor történhet meg, ha nem engeded, hogy az ego az elkülönültség illúzió¬ját továbbra is fenntartsa, ha a tudatod annyira ki¬tágul, hogy befogja a teljes létet, melytől valójában soha nem is voltál elszakítva. Egód tette lehetővé számodra, hogy részt vehess a dualitás megélésé¬ben. Az egész életjáték nem más, mint a „van-álla¬pot" korlátlan lehetőségeinek egyik kifejeződése.
A dualitás személyes megélését transzcendálha¬tod, amely során felismered, hogy az elkülönültség csupán illúzió. S miközben tudatodat elfordítod az elkülönültség illúziójától, mások tudatát is megvál¬toztatod. Felemeled őket önmagadhoz.
Az elkülönültség illúziója olyan érzéseket kelt életre, mint a birtoklás vágya vagy a lemondás. Ezek az érzések abból az illúzióból táplálkoznak, hogy az ember ebben a világban bármit is birtokol¬hat vagy elveszíthet. Semmit sem birtokolsz, hiszen minden te vagy. Minden, ami létezik, abból az egyetlen realitásból jött létre, amely te magad vagy, és ezáltal a te részed. Az emberek, akikkel találko¬zol, a tárgyak, amelyek „hozzád tartoznak" vagy amelyeket elveszítesz, mindez csupán ajándék, mellyel önmagad megleped, hogy léted újabb as¬pektusait megtapasztalhasd. A nyereség és a veszte¬ség „mind-egy", hiszen mindkettőt te ajándékoztad önmagadnak. A valóságban semmit sem lehet nyerni, sem pedig veszíteni, kivéve önmagad Igaz Valójának megtapasztalását. Ezt pedig mindenkép¬pen elnyered, hiszen az életjátékban te csak nyer¬hetsz. Ez a játék ugyanis a te örömödre jött létre, örvendj hát léted csodálatos teljességének.
Az elkülönültség illúziójának nem vethetsz véget azzal, hogy eggyé válsz egy másik emberrel. Bár¬mennyire is egynek érzed magad egy másik ember¬rel, valójában csupán két ego kapcsolódik össze egy nagyobb egóvá. A pár eggyé válik ugyan, ám azon az áron, hogy elkülönül a világ többi részétől.
Ennek ellenére az eggyé válás egy másik ember¬rel kezdete lehet az elkülönültség megszűnésének és a mindenekkel való eggyé válásnak. Ha így éljük meg, tehát nem az izolációnak egy újabb formáját hozzuk létre, akkor ajtót nyitunk, amely kivezet bennünket a kis énből, az egóból. Ha tehát a másik emberrel való eggyé válást úgy éljük meg, mint a mindenekkel való eggyé váláshoz vezető első lé¬pést, akkor ez a kapcsolat kivirágzik, és bőséges termést hoz. Ellenkező esetben már önmagában hordja az elválás csíráját.
Ahhoz azonban, hogy felismerd: egy vagy min¬dennel, nincs szükséged kapcsolatra. A kapcsolat kezdet, de nem cél, és csak addig van értelme, ameddig mindkét felet Igaz Valójához vezeti. Bár¬mennyire zavartalannak és felhőtlennek tűnik is a szerelem, egy szép napon beteljesül. Ha kapcsola¬taid erre az igazságra épülnek, örömöd fog telni bennük.
Amint kapcsolatba lépsz Igaz Valóddal, és egyre inkább ebből az Igaz Valóból élsz, egód fenyegetve fogja érezni magát, mert szeretné az elkülönültség illúzióját fenntartani. Olyan érzéseket sugall neked, hogy a többieknél jobb vagy rosszabb vagy, és ezzel elkülönít téged tőlük. Mihelyt azonban átléped és legyőzöd ezt az elkülönültséget, jelentős változáso¬kat fogsz megélni.
Ám bölcsen kell cselekedned. Ne harcolj az ego ellen, hanem tedd barátoddá! Legjobb barátod le¬het, hiszen alapjában véve kezdettől fogva az volt. Egód volt ugyanis az, aki jó tanárként újra meg újra megkísértett, hogy világos és határozott dönté¬sekre sarkalljon. Ekképpen segített hozzá, hogy el¬juss oda, ahol most vagy.
Maradj továbbra is barátja, sőt mélyítsd el barát¬ságotokat. Ekképpen ugyanis segítségedre lehet az utolsó lépés megtételében: hogy eltalálj önmagad¬hoz, és ezáltal mostantól kezdve Igaz Valódként él¬hess. Hívd meg egódat egy szellemi társalgásra, beszélgessetek el egymással, mint barát a baráttal. Mondd el neki, hogy az elkövetkezendő változások egyáltalán nem jelentik az ő végét. Segítsd hozzá, hogy felismerje igaz természetét, ami nem más, mint az egyetlen tudat individualizált része. Segíts neki felismerni, hogy ő is része Istennek, aki sokság¬ként jelenítette meg magát, hogy az életjátékban részt vegyen, hogy önmagát a maga teljességében megélje.
Mihelyt egód megszabadul félelmétől, és igaz isteni természetét felismeri, őszinte barátod lesz, aki örömmel segít, hogy az utolsó lépést megte¬hesd: hogy eljuthass önmagadhoz, a lét egységébe, hogy akként élhess, aki valójában vagy.
TE MAGAD!!!
Azért vagy itt, hogy Igaz Valódat kifejezésre juttasd, hogy felismerd magadban és mindenben Istent. Valahányszor kapcsolatba kerülsz valamely ember¬társaddal, alkalmad és lehetőséged van, hogy felis¬merd és szeresd benne önmagad. Mindenki, akivel életed során találkozol, Isten egyik aspektusa, és ekként neked is részed - te magad vagy. Valahány¬szor szeretsz, Istent szereted, a lét nagyszerűségét tiszteled minden létezőben. Életed örömteli lesz, mert az Igaz Valóságban fogsz élni. Hát nem nagy¬szerű dolog, hogy mostantól kezdve azzal a felisme¬réssel élhetsz, hogy
TE MAGAD VAGY???
Ki vagyok én?
Amikor belenézek a tükörbe, egy testet látok, és azt mondhatom: „ez az én testem". Csakhogy ki mondja ezt? A testben lennie kell valakinek, aki így szól: „ez az én testem".
A test anyag. Az anyag nem tud gondolkodni, nem tud érezni, nem tud emlékezni, erre csak a tudat képes. Én azonban tudok gondolkodni, érez¬ni és emlékezni, vágyom saját tökéletességemre. Tehát tudat vagyok. Nem a test vagyok, nem az értelem, nem a lélek és nem is a tudattalan. Nem az a név vagyok, melyet viselek, és nem is az a sze¬rep, amelyet eljátszom. Én a tökéletes halhatatlan tu¬dat vagyok. Része vagyok az egyetlen, mindent átfo¬gó tudatnak. Mindig is voltam, mindig is leszek, mert VAGYOK! Az egységből jövök, és a sokságon át úton vagyok vissza az egységbe.
Miután felismertem, ki vagyok, természetesen fel kell tennem a kérdést: „Miért vagyok?"
„Miért va¬gyok olyan, amilyen vagyok?" „Miért vagyok itt?" „Mi a feladatom, és hogyan teljesítem ezt a felada¬tot?" „Milyen utak vannak, és mi a cél?"
Valamikor rátalálok magamban a válaszra: „Em¬ber, ismerd meg önmagad, és megismered Istent!" Ebből a válaszból felismerem magát a feladatot is:
„Légy önmagad!" Ez pedig azt jelenti, hogy a régi túlhaladott viselkedésmintákat tudatosítom és meg¬szüntetem, ezzel egyidejűleg új viselkedésmintákat hozok létre, és ezeket szokássá teszem. Míg korábban ítéltem és elítéltem, most önmagamnak is, mások¬nak is megbocsátok. Szabaddá válok, és elengedem mindazt, ami már valójában nem tartozik hozzám.
És újabb kérdések merülnek fel. Milyennek kellene lennem? Milyennek teremtettem? Milyen gyengé¬im vannak? Hogyan tudom gyengéimet legjobban leküzdeni? Milyen erősségeim vannak? Hogyan tudom őket a legjobban az egész hasznára szolgá¬latba állítani? Először ugyanis szolgálnom kell ah¬hoz, hogy a jutalmam megkapjam.
Mihez ragaszkodom még, mit kellene elenged¬nem? Mi akadályoz meg abban, hogy valóban ön¬magam legyek? Szokás? Meggondolatlanság? Féle¬lem? Hiányos motiváció? Tudatlanság? Hogyan tudom felgyorsítani szellemi fejlődésemet? Hogyan tudom felvenni a kapcsolatot a mindent átfogó tu¬dattal, Istennel?
Egy legenda szerint Isten kegyelme állandó eső¬ként hullik a világra. A legtöbb ember azonban nem részesül ebben a kegyelemben, hiszen tudata még csak lefelé nyitott, az anyag felé. Így aztán az embernek legelőbb is meg kell nyitnia tudatát a felső világok felé, hogy Isten kegyelmében részesül¬hessen. Második feladata pedig, hogy tudatát ál¬landóan tágítsa, ekképpen egyre több és több ke¬gyelmet fogadhasson be.
Mi hasznunk van ugyanis a hatalmas méretű ke¬gyelemből, ha a tudatunk nem nagyobb a kisujjunk körménél?
Az emberi lét értelme
„Legyetek hát tökéletesek, amint a mennyei Atyá¬tok tökéletes." (Máté 5,48)
Ezek a szavak magukban foglalják teljes létfel¬adatunkat. Nem arról van szó, hogy forduljunk el a külvilágtól, hiszen a külvilág csupán a bensőnk tükörképe, ennélfogva bensőnknek egy része. A külvilág nem látszat vagy szemfényvesztés és nem is kísértés, hanem barát és segítő az önmagunk Igaz Valójához vezető úton, a benső valósághoz. Életkö¬rülményeink beszédesen megmutatják, milyen messzire jutottunk ezen a befelé vezető úton, miképpen azt is idejében és félreérthetetlenül megmutatják, amikor erről az útról letérünk. Szükségünk van te¬hát a külvilágra a befelé vezető igaz út megtalálásá¬ban.
Ne hazudjuk le és ne is nézzük le létünk egyik felét - a külső világot -, mert nélküle nem tudnánk a tökéletességet elérni. Nem tudjuk létfeladatunkat végrehajtani, ha a külvilágot nem integráljuk har¬monikusan létünkbe. Csak akkor tudunk biztonság¬gal haladni utunkon, ha mindkét lábunkat egyfor¬mán használjuk. Mindkét szélsőség hamis megjele¬nési forma: az anyagba rögzültség mint a sátán, az anyag feloldása mint Lucifer; aki a „Fényhozó", bennünket azonban lidércfényként akar eltéríteni az igaz útról. Amint ezt felismerjük, utunkat már biztonságosan folytathatjuk.
Miként mindkét lábunkat használva haladunk az úton, azonképpen kell haladnunk a szellemi úton is, a külső és a belső között egyensúlyozva. Befelé legbiztosabban a külvilágban végzett szolgálaton keresztül haladhatunk.
Életem értelme
Életem értelme, hogy önmagamra ébredjek, hogy felismerjem: ki vagyok, hol állok, hová akarok el¬jutni, mit akar az élet tőlem, hogyan tudom azt megvalósítani, hogy ne akarjak más lenni, felszínre törhessen Igaz Valónm. Hogy vegyem birtokba szel¬lemi örökségemet annak teljes gazdagságában.
Hogy fedezzem fel: egy hatalmas univerzum istene vagyok, testem univerzumáé. Ebben a hatalmas bi¬rodalomban minden gondolatom törvény, amely meghatározza egészségemet vagy betegségemet, egész sorsomat. Az a feladatom, hogy ebben a biro¬dalomban bölcs isten legyek. Hogy felismerjem: teremtő vagyok. Mindent elérhetek, amit csak gon¬dolok vagy hiszek. Ha nem tetszik az életem, tudok változtatni rajta oly módon, hogy megváltoztatom a tudatom.
Az élet egy játék, s amíg élek, együtt kell játsza¬nom. Magam döntöm el, hogy játékosként avagy bábként akarok részt venni e játékban.
Az élet értelme az, hogy az ember felfedezőútra indul, az élet kalandját tudatosan megéli, és való¬ban élvezi, hiszen az életjáték az én örömömre jött létre.
Az élet értelme továbbá, hogy felfedezzem: egy¬szeri és megismételhetetlen vagyok, és a magam egészen különleges és egyedülálló módján járulok hozzá az élet egészéhez.
Hogy igazi feladatomat felismerjem és elvégez¬zem.
Hogy „az élet üzeneteit" felismerjem, és annak megfelelően éljek. Mindaz, ami velem történik, csupán „az élet kínálata".
Hogy felismerjem: valamennyi probléma csupán az élet által állított feladat, amely egyben ajándékot is rejt magában - egy felismerést. A probléma csu¬pán a csomagolás, a felismerés az ajándék.
Hogy felismerjem: a győzelem vagy a veszteség mind-egy.
Hogy felismerjem: a hely, ahol állok, az egyetlen létező lehetséges és helyes, és töltsem be a pillana¬tot.
Az élet tanulást jelent.
Hogy megtanuljam a gondolat ellenállhatatlan hatalmát felelősségteljesen használni.
Hogy megtanuljam, miként járjak el mindig he¬lyesen, miként tegyem meg mindig azt, ami szük¬séges, és miként tudom elkerülni a helytelen csele¬kedetet. Az élet értelme az, hogy éljem a saját éle¬tem! Ehhez önmagamra kell találnom, hiszen az élet csupán tükörképe annak, amilyen vagyok. Ha szerepeket játszom, klisék és minták szerint élek, tehát olyan emberként, aki egyáltalán nem én va¬gyok, ennek megfelelő lesz az életem is, minthogy a szerepem a program, a minta életét fogom élni... Épp ezért az én életem értelme az, hogy ÖNMA¬GAM legyek, hogy egyáltalán meglegyen a lehető¬ségem arra, hogy azt az életet éljem, amelyért megszülettem.
Az élet értelme az, hogy minden pillanatban „meghaljunk", és ezzel egyidejűleg újjászülessünk, ami nem mást jelent, mint hogy állandóan válto¬zom, örökké áradón, mint maga az élet.
Így kell tudatosan és figyelmesen Itt és Most len¬nem, önmagam úgy kifejezni, amilyen éppen most vagyok. Ezzel egyidejűleg állandóan figyelnem kell magam, és feltenni a kérdést: valóban ez vagyok én? Vagy csupán egy szerepet, egy viselkedési min¬tát valósítok meg, vagy netán mások kívánságai, elvárásai, elképzelései és nézetei szerint élek?
Az élet értelme az, hogy szeressünk és éljünk! Nyíltan és készen arra, hogy önmagunk legyünk.
Az életem értelme percről percre változik, hiszen éppoly áradó és tovafolyó, mint az élet és az én Igaz Valóm. Ha valóban tudatosan önmagam va¬gyok, azt élem, amit e pillanatban tennem kell, azaz beteljesítem a pillanatot, akkor összhangban élek önmagammal és az élettel. Akkor beteljesítem, megvalósítom az élet értelmét: a felismerést, a megszabadulást, a transzformációt, a fejlődést, a figyelmességet, a tudatosságot, a szeretetet, az éle¬tet, azt, hogy önmagam vagyok!
Az élet értelme, hogy elhivatottságom szerint él¬jek: én magam hívom el magam önmagamhoz.
Létfeladatom, hogy önmagam legyek.
Az élet értelme tehát az, hogy beteljesült életet éljünk, amely során önmagunkat beteljesítjük, ön¬magunk teljességében élünk.
Az élet értelme a felelősségvállalás. Önmagam¬nak tartozom felelősséggel azért, hogy önmagam legyek.
Az élet értelme az egész-ség: hogy úgy legyek tökéletes, ahogy most vagyok, hogy egész-ségem¬ben legyek egészséges létem „centrumában". Éle¬tem értelme az önmagamra találás, az önfelisme¬rés, az önbizalom, az önmegvalósítás, az önuralom és önmagam megértése.
Az élet értelme szellemi örökségem átvétele, azaz eredetem felismerése és felébresztése.
Igaz Valóm az isteni szikra. Isten azt mondotta: „ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK" (Kiv. 3,14). Én va¬gyok, tehát Isten egy része vagyok. Isten ugyanis nem más, mint maga az élet, ami pedig az én Igaz VALÖM.
Ez azonban kötelezettséget és felelősséget is há¬rít rám, hogy az legyek, aki vagyok: életem bölcs istene. Isteninek lenni, önmagam lenni annyi, mint teremtő lenni: kreativitást, megújulást jelent, azaz minden pillanatban „új" lenni.
Tanulni annyit jelent, mint felfedezni, hogy az ember legbelül már mindent tud, és megélni, amit felfedezett.
Az élet értelme tapasztalatokat gyűjteni, mely tapasztalatokból felismerések lesznek - ez az egyet¬len, amit életemből magammal vihetek.
Az a feladatom, hogy amit megtanultam, azt megéljem. Nem holt tudást kell gyűjtögetni, ha¬nem tudatomat tágítani, egyre szélesebbé és széle¬sebbé, mígnem mindent átfogóvá válok. Az ember spirituális, mentális, emocionális és fizikai termé¬szetét egyetlen harmonikus egységgé kell összeol¬vasztanom, és ebből az egységből kiindulva csele¬kednem a Teremtéssel összhangban.
Az élet értelméhez tartozik az is, hogy tanuljak, hogy taníthassak, és ezáltal a hozzám közel állók¬nak segítségére legyek.
A sors nem más, mint ilyen-létem tükörképe. Min¬denki azt kapja a sorstól, amit ő maga előidézett. Teljesen mindegy azonban, hogy mit hoz elém a sors, hiszen minden az én tanulásomat szolgálja, minden segítségemre van, minden engem szolgál. Bármely percben megszabadulhatok a sors őrlő kerekétől, mihelyt elengedem saját akaratomat:
,, ..legyen meg az akaratod..." (Máté 6,10).
Életem értelme az, hogy Igaz Valóm tökéletessé¬gét egyre tökéletesebb formában juttassam kifeje¬zésre.
Az a rendeltetésünk, hogy olyan tökéletesek le¬gyünk, mint amilyen tökéletes a mi mennyei Atyánk. Az a feladatom, hogy jólétet, egészséget, boldogságot és harmóniát teremtsek mindenki Szá¬mára, és felelősséget vállaljak mindenért. Az a fel¬adatom, hogy életemet mesterművé tegyem.
Önmagam szabadságában élni annyit jelent, mint szabad lenni, azaz terhektől és korlátoktól mente¬sen élni, így játszani az életjátékot, mintha csak fel¬fedezőút volna, kaland. Életem értelme az, hogy egyre inkább felfedezzem saját egyszeri és megis¬mételhetetlen voltomat, és ezt meg is éljem.
Élni annyit jelent, mint adni önmagamat, a sze¬retetet, amely én magam vagyok, hagyni, hogy minden áramoljon, semmit sem megkötni.
Életem értelme az, hogy megtaláljam igazságo¬mat, és aszerint éljek. Ez az én ajándékom a világ és a többiek számára. Ez az, amit kizárólag én tu¬dok adni, ez az én legbensőbb tudásom, az én Igaz Valóm bölcsessége, azé az istenségé, ami én vagyok.
Hogyan ismerem fel életem értelmét?
Meghatározott céllal és feladattal születtem a Föld¬re. Beteljesülést csak akkor érhetek el, ha életfel¬adatomat felismerem, elfogadom, és eleget teszek neki.
Életem értelmét úgy ismerhetem fel, ha a követ¬kező kérdéseket megválaszolom:
Hová állított engem az élet és miért?
Milyen korszakba születtem bele és miért?
Mely országba születtem és miért?
Milyen családba születtem és miért?
Milyen barátokkal hozott össze az élet?
Milyen körülmények között élek és miért?
Milyen körülmények között kellene élnem?
Mit tegyek, hogy ezt elérjem?
Milyen krízisek - nehézségek közé sodort az élet?
Hogyan „korrepetál" engem a sors: tanítások, be¬tegségek, szenvedés, sorscsapás?
Mi az igazi problémám?
Mit akar általa megteremteni az élet?
Mi az értelme?
Milyen felismerésekre jutottam általa?
Milyen következtetéseket vontam le belőle?
Milyen következtetéseket kellene levonnom?
Hogyan tudom a pillanatot értelmesen betölteni?
Hogy legyőzzem múltam?
Hogy optimálisan megformáljam a jelent?
Hogy a jövőben a ,kívánt végállapotot" elérjem?
Mi az álmom?
Milyen szerepet játszanék el szívesen az életben?
Milyen helyzetben érezném magam legjobban?
Milyen a „kívánság-önéletrajzom"?
Mit kell tennem, hogy életemből mestermű legyen?
Mit tenne egy mester - Buddha, Jézus - az én helyzetemben?
Tulajdonképpen mi akadályoz meg abban, hogy ugyanezt tegyem?
Mikor állok készen arra, hogy azt tegyem, ami szükséges?
Fejlődni csak akkor tud az ember, ha valamely cél felé tart.
Probléma esetén ez a megoldás.
Kívánság esetén ez a beteljesülés.
Az élet esetében ez az élet értelme!
Mi az én igazi hivatásom?
Meghatározott szándékkal születtem erre a világra. Beteljesülést csak akkor találok, ha elhivatottságo¬mat Felismerem, elfogadom és elvégzem. A hivatás¬nak olyasvalaminek kellene lennie, amiért az em¬ber él, nem pedig amiből él!
Senki nem végezheti eredményesen hivatását, ha nem szereti a munkáját, ha a hivatás és az elhiva¬tottság nem egy és ugyanaz, ha nem az önmegva¬lósítást szolgálja és nem közhasznú.
Aki a szellemi útra lép, annak elsősorban birtok¬ba kell vennie és értelmesen fel kell használnia mindazt, amit már elért.
Első lépésként a követke¬ző kérdéseket kell feltennie magának:
Miben vagyok különösen jó?
Milyen képességekkel, tehetséggel és erőkkel rendelkezem?
Ahol az adottságom, ott a feladatom.
Mi szerez nekem különösen nagy örömet?
Mi a hobbim? Mi a kívánságom?
Mit szeretnék egész nap csinálni?
Mi lelkesít?
Milyen végzettségem van?
Milyen végzettséget kellene még megszereznem?
Milyen kríziseket, nehézségeket, leckéket rótt ki rám az élet?
Melyek azok a nézetek, melyek korlátoznak és melyektől meg kellene szabadulnom?
Milyen lehetőségeket kínál az élet, hogy ezt megtegyem?
Melyeket kínált eddig - ebben a pillanatban - a jövőben?
Hová állított az élet?
Hogyan tudnék ezen a helyen még jobban helyt¬állni?
Mit kellene tanulnom vagy elfelejtenem?
Ha újra kezdeném az életem, mit tennék más¬ként?
Mi a vágyálmom?
Mestermű-e az életem?
Milyen következtetéseket lehet ebből levonni?
Hasonló helyzetben lévő legjobb barátomnak mit tanácsolnék?
Mi akadályoz meg valójában abban, hogy ezt te¬gyem?
Mikor állok készen, hogy megtegyem, ami szük¬séges?
Tedd magad életed királyává!
Játszd el életed főszerepét!!!
Életed egyszerű és egyedülálló dallam, melyet te magad játszol az élet hangszerén. Anyád, apád, testvéreid és barátaid valamennyien saját dallamu¬kat próbálják eljátszani a te életed hangszerén. Ám ez a te életed, amiért te vagy felelős. Teljesen mindegy, milyen dallamot játszol vagy engedsz ját¬szani rajta, a következményeket egyedül és kizáró¬lag te viseled.
Fogj hát hozzá, hogy meghatározd életed egyszeri és megismételhetetlen dallamát. Ha egyszer netán hamis hangot ütsz meg, gondolj arra, hogy egyet¬len ember sincs, aki hibátlanul játszana. Ám tanulj a hibádból, hogy dallamod egyre tisztábban cseng¬jen, az a dallam, amely neked egészséget, szerete¬tet, harmóniát és örömet szerez.
szeretettel