Olyan jó olvasni, ezt a sok kedves emléket a régi táborokról. Igen, hatalmas élmény volt abban az időkben, s nagyon vártuk a nyári szünidőt a táborozás lehetőségével.
Mi minden évben, más-más helyen voltunk, hasónlóan..., tíz-tizenkét személyes katonai sátorokban volt a szállásunk. Volt, hogy emeletes ágyakon, volt..., hogy szalmazsákokon aludtunk, de határozottan emlékszem, hogy nem tettünk alá semmit, mert magunk tömtük, ami külön..., természetesen hatalmas kacagásokkal telt, mókás esemény volt. A sátorokat nekünk is kőrbe kellet ásni, ezt az első feladataink közé soroltuk, mert ekkor tanultam meg, később a viharos napokban, gyakorlatban is tapasztaltam, hogy bizony ez nagyon hasznos..., hatalmas bajelhárító munkálat. Nekünk a sátorunk környezetét is rendbe kellett tartani, kis sátorcsapatunknak jellemző nevet, csatakiáltást, csasztuskákat...stb. kellett kitalálni, amit az első tábortűznél be kellett mutatni, énekelni... Még ma is emlékszem néhány dalra írt szöveg sorára... A konyhás sátorba, rendszeresen bevoltunk osztva apró munkákra, pl. lányok burgonya hámozás, fiúk vizet hoztak. Mindenkinek saját étkészlete volt, amivel ebédidő előtt sorakozva, egyszerre, tapsra ütemesen mondogattuk, hogy...”éhesek vagyunk, enni akarunk, addig-addig dalolunk, míg enni nem kapunk...” , s rázendítettünk, hogy “Favilla, fakanál fatányér, Dora néni most tegyen ki magáért, favilla fakanál, fatányér, Doranéni most tegyen ki magáért! Rántottcsirke legyen mára tök helyett, mert különben beverünk egy tök fejet...!” Dora néni a konyhafőnök volt s persze..., csak olyan viccesen nótáztunk, mert meg sem fordult a fejünkben, még gondolatban sem, hogy erőszakosabban követeljük az ebédet, vagy vacsorát.
Reggel bizony korán keltünk, trombitaszóra..., reggelitornával, mosdó sátor, ágyazás pokrócokkal, plédekkel, otthonról hozott dupla lepedővel..., bőrönd pakolás... Olyan rendet tettünk, hogy mire a kőrletrendet ellenőrizni jöttek, mosakodás, fogmosás, fésülködés, ruházat, sátor rend glédában állt. Ennek is volt rövid csasztuskája: “Felkelni, itt az idő vesd be már az ágyadat, szégyen az a csapat, hogy ha tohonya Berci vagy, a tyúkszemed bánja meg pajtás, a sor már a sarkadra hág, hogy ha így megy tovább-megy tovább, csúnya sors vár itt Rád, vár itt Rád, hogy ha így megy tovább-megy tovább, csúnya sors vár itt Rád...!” Folytathatnám..., de ez egy kis ízelítő volt abból, milyen meghatározó a gyerekek életében egy jól megszervezett nyári tábor...
Köszönöm, hogy megoszthattam..., köszönöm..., ha olvastátok!
*
Nagy örömet okoztál a beírásoddal! U.azokat a dolgokat élted meg, amiről én írtam. Egy romantikus, szép nyaralásról. Olyanról, amit már felnőttként soha nem élhettem meg. Persze, voltak és vannak olyan csoportok, akik felnőttként is elvonulnak kirándulni és sátrazni, van tábortűz és nyárson sült hal és szalonna és kenyérre csepegtetett (szenes?
szalonna zsír - ami így volt finom, mert otthon olyat soha nem ettünk, meg sűlt hagyma stb .) - S, nem tudom emlékszel-e arra, hogy a tábori teának milyen fantasztikusan jó íze volt? Pedig azt citrompótlóval ízesítették és nem citrommal, annyi cukrot nem is tettek bele, mint amennyivel otthon "kísérleteztem", de azt az ízt soha, de soha nem tudtam elővarázsolni. Pedig a legolcsóbb teából készült és ettük mellé a vajas kenyeret, meg a pirítós kenyeret sok fokhagymával, no ez sikerül. Mind a mai napig
Az a hangulat, igen, igen, a sátor körbe ásása... A mai gyerekeknek erről fogalma sincs. Mert ők már összkomfortos lakásokban "táboroznak", olyanokban, mint amilyenben naponta élnek bármelyik lakótelepen. Csak legfőképpen az a különbség, hogy a zánkai tábor mellett ott van a Balaton... U.ezt az otthonukról el nem mondhatják. De talán még az, hogy ténylegesen a fákat Zánkán nem vágták ki, ténylegesen MÉG romantikus sétányokat meghagyták. De nyomában nincs annak a régi-régi tábornak, mint amilyent mi éltünk meg - anno.
A következő videó pedig személyes emlékem is, mert én is minden évben ott nyaraltam Balatonszéplakon, ahol egymás mellett volt az Interpress, a Hirlapkiadó és a Rádiónak az üdülője. Családostól fiammal, férjjel voltunk a --modern épületben-- lévő lakrészben.
Természetesen fürdőszobával, erkéllyel és kilátással a Balatonra. A három üdülő egy területen volt, s be volt kerítve, az ott nyaralóknak az autója is ezért volt védett. Soha nem felejtem el, hogy A, B, C menüből lehetett választani, előző nap, hogy másnap mit szeretnénk enni. Ha úgy döntöttünk, hogy akár autóval, akár hajóval átmegyünk Badacsonyba, v. Tihanyba - akkor kaptunk úti csomagot is. No persze, a bekerítés - ténylegesen kerítés volt, hogy a gyerekeink biztonságban voltak, nem kószálhattak csak úgy sem a partra, sem az útra. A területen volt az "egy lábú" Orion bár, amelynek utcáról is volt bejárata - de az üdülő területéről is. Természetesen az üdülő felőli be-kijáratnál biztonsági őr vigyázott arra, hogy senki idegen ilyen módon az üdülő területére nem léphetett. Mi volt még? Természetesen volt saját tábortűz rakó helyünk, sok vidorság és a munkatársak, valamint színészek is ott múlatták az időt. Peches voltam, mert rendszeresen valamilyen vizsga miatt fel kellett gurulnom, aztán nagy vidoran vissza, hogy ez is, meg az is - mármint vizsgám - jól sikerült. A fiamnak is nagy élmény volt, hja és az üdülőnek saját stége is volt!
A szívem "vérzik", hogy abból a csodás üdülőből - főként a kerítés maradt meg... - No de, minden más is megváltozott... Nekem, az a régi, az maradt meg szép emlékeimben.
No meg volt ugye a Tihanyi Újságíró Üdülő (szerintem még megvan) - ott külön-külön házakban volt az elszállásolás, őrületesen ízes konyhára ott is, no meg az akkori fő gondnokra, aki közénk ült és kifogyhatatlan történetekkel szórakoztatott minket. Ezt is évente 1x igénybe vehettük. - S, akkor még nem szóltam Dunavarsányról. Az egy aprócska "szigetecske" volt, s ott a terület az akkori önkormányzaté, az ott, oda épült faházak viszont saját tulajdonban, amit a munkatársak - ritkán! - adtak-vettek egymástól. Oda csak újságíró igazolvánnyal rendelkező munkatárs "költözhetett". Ha jól emlékszem, a sziget egyik felében 2 sorban voltak a faházak, a hátsó sorban néhány Ilka faház, amit a munkatársak minden évben kiigényelhettek max. 2 hétre. Aki viszont össze tudott kuporgatni annyi pénzt, s évekig kivárta, amíg valaki eladja - annak sikerült ott egy faházat vásárolnia. Nekem is volt, saját stéggel, egyszerű, de nagyszerű aprócska kis nyári otthon. A víz nem volt bevezetve, a szigeten volt egy vizes blokk ott lehetett fürdeni, volt közös konyha pár tűzhellyel, de ez utóbbit nagyon kevesen vették igénybe, mert a saját házukban, vagy az Ilka faházban létesített kis konyhában, rezsón főzték az egyszerű lakmákat: lecsó, krumpli paprikás, gulyás leves, rántott hús - no és igen, hűtőnk is volt! Királyi üdülési lehetőség, a sajátunkba bármikor mehettünk, akár télen is egy jót vacogni, forró teát aki autót vezetett, a többiek pedig forralt bort kortyoltak és jókat énekeltünk. Visszatérve a kiindulási pontra - valóban csodás életem volt. Természetesen a bajok, a problémák, a gondok, a veszteségek engem sem kerültek el, mint mindegyikünket - de van mire visszaemlékezni. S, ez az ami csodás az életünkben. A rosszat felejtjük, a jót megtartjuk.
Dunavarsányban a munkatársak többsége megrögzött horgász volt, fogták a halat a Dunából és sütötték ükre-főre - amit nem ettem, mert nem szerettem és nem is szeretem a halat. Ha kedvem volt, autóba ültem - bármelyik feleséggel és a faluban bevásároltunk. Ha nem volt kedvünk, akkor az ott dolgozó gondnok vásárolt be a faluban. A közelben viszont volt egy aprócska vegyes bolt, ahol még cérnát és tűt is lehetett kapni. Hihetetlen gazdag választék mindenből, igaz, a felvágottakból a szokásos - párizsi, téli- turista szalámi, diák csemege, debreceni és előre megrendelt virsli. No meg mindenféle zöldség, gyümölcs. Felejthetetlen nyarakat töltöttünk ott is.
No csak ennyit az emlékeimről, amelyek mostani éveimet is széppé teszik.
♥