Voltaire: Candide
"Pangloss a metafizikával vegyes teológiát s a kozmológiával kapcsolatos kretinológiát tanította. Remekül tudta bizonyítani, hogy nincs okozat ok nélkül, hogy ebben a lehető legeslegjobb világban a nemes báró kastélya a legeslegszebb várkastély, s hogy a nemes báróné a bárónék legjobbika.
- Bizonyos - mondta - s kimutatható, hogy nem is lehetnek másképp a dolgok, mert ha már mindennek célja van, minden, ugyebár, szükségképpen a legeslegjobb célért is van. Orrunk például azért van, hogy legyen min hordani a szemüveget, s lám ezért is hordunk szemüveget. Lábunk láthatólag arra való, hogy nadrágot húzzunk rá, ezért is van nadrágunk. A kövek arra termettek, hogy szépen megfaragják őket, no meg persze, hogy kastélyokat építsenek belőlük; ezért is van őméltóságának ilyen gyönyörű kastélya; a tartomány legnagyobb ura illő, hogy a legeslegszebb házban lakjék; és mivel a hízó disznók arra valók, hogy megegyék őket, azért eszünk mi disznóhúst egész áldott esztendőben. Következőleg, akik azt állítják, hogy minden jól van ezen a földön, ostobaságot állítanak; azt kellene mondaniok, hogy minden a legjobban van."
Candide rémülten, elképedve, eszeveszetten, reszketve s csak úgy csepegve a vértől, magában így elmélkedett:
"Ha ilyen a legeslegjobb világ, milyenek a többiek? Hisz ha csak elfenekeltek volna! Ebben a bolgárok is részeltettek; de kedves jó Panglossom! a filozófusok legnagyobbja! azért látlak felakasztva, hogy még azt se tudjam, miért? Ó, kedves, jó anabaptistám, a világ legjobb embere, miért kellett megfulladnod a kikötőben? S Kunigunda kisasszony, minden kisasszonyok gyöngye, miért is jutott arra a sorsra, hogy hasát felhasítsák?"
"Csakugyan, a természetjog azt tanítja, hogy öljük meg felebarátunkat, s így is cselekszik mindenki az egész földkerekségen. Ha nem élünk azzal a joggal, hogy megegyük felebarátunkat, egyes-egyedül azért tesszük, mert mással is jóllakhatunk;"
"Kedves gazdám - szólt Cacambo -, Kunigunda edényt mosogat odaát a Propontisz partján, mégpedig oly hercegnél, akinek magának sincs sok edénye; rabnő szegény egy volt uralkodónak, Rákóczinak a házában, az meg a szultán kegyelméből napi három tallérból él a menedékén; még szomorúbb, hogy a kisasszony elvesztette szépségét, s olyan csúf lett, hogy rossz ránézni."
"- Mennyi iszonyatos csapás - válaszolta sóhajtva Candide -, egyetlen hosszú láncsorban! Mindegy, van még néhány gyémántom; könnyen kiválthatom Kunigundát. Csak kár, hogy úgy megcsúnyult."
"
- Nohát - szólt Candide -, kedves, jó Pangloss, amikor így felkötötték, felboncolták, megkorbácsolták, s amikor így evezett napról napra azon a gályán, akkor is mindig azt gondolta, hogy minden a legjobban van ezen a legjobb világon?
- Csakúgy gondolkozom, mint régen - válaszolta Pangloss mester -, mert végre is filozófus vagyok: nem illik, hogy megtagadjam magam; utóvégre a nagy Leibniz, ugye, mégsem tévedhetett, s nincs szebb dolog ezen a földön az eleve eldöntött harmóniánál, sem pedig a lelkes anyag és a telítettség fogalmánál."
"Kunigunda, miért tagadjuk, határozottan csúnya volt; viszont idővel nagyszerű süteményeket készített;"