Kedvencek temetője Margó Slam Poetry szövegek (József Attila, Nemes Nagy Ágnes)
Szerző: esmagus
J.A.
József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még az apámtól
lopott összegyűjtött verseidből tudom, bár azóta több könyvtár állományát is
kipakoltam belőled, hogy lányoknak ajándékozhassalak, ami nyilván nettó hülyeség volt,
de szerintem neked tetszett volna, mert egy sem érdemelte meg,
vagyis hát persze, mind megérdemelte, hidd el.
Az életet hiába hasonlítjuk bármihez, életem első honoráriumából vettem
egy piros cipőt, négy napig azt hittem, végre viszem valamire, 20 éves voltam.
Még azon a nyáron lecsöpögtettem zsírral, vegytisztítóba kellett volna vigyem,
de nem tudtam, mert nem volt másik cipőm, jó volt így is, sokáig hordtam,
úgy látszik mégis csak másért örültem neki.
Naponta háromszor megváltják a világot és 4 felolvasásra hívnak meg,
vagy 200 költőt ismerek, kb. negyedüktől idézni is tudnék,
átlagban négy és fél naponta kapok egy levelet különböző vadidegenektől –
vegyes érdeklődéseket újabb verseimről, alkalmanként a nemi szervemről -,
de ha nem állnék ki időről időre a színpadra, egy héten belül elfelejtenétek,
és nem sokkal később éhen is halnék.
Cserébe a 200 irodalmár ismerősöm erős 7 százaléka azt gondolja,
hogy megbolondultam és/vagy eladtam magam, igaz, ők már arra is ezt mondták, amikor először kezet fogtam Kukorelly Endrével. Ha ez így megy tovább, nem törődöm vélük.
Jó volna jegyet szerezni és elutazni önmagunkhoz,
hát ez tény, addig is jó esetben 3 naponta nézek tükörbe,
mert otthon nincs, csak a csajomnál van,
az arcom tehát az ő fürdőszobájában lakik, ez bizonyos.
Minden reggel hideg vízzel önti nyakon a gondolataim egy paródiává
degenerálódott ország összes rémhíre, olaszliszkától balatonöszödig,
a párhuzamos elmúltnyócévek a végtelenben találkoznak,
amikor először hallottam, hogy “simicskalajos”, azt hittem gúnynév.
Közben pedig időről időre kedélyesen elönti az utcákat a radikálisnak becézett valami,
akikhez képest mordor ork légiói
egy csapat meleg, francia történészprofesszor szerda esti bridzsköre.
Hát hogy maradjak így tiszta és ép?
A gyémántból jó meleg dalok nőnek, én nem akartam mást, csak zökkenőmentesen felnőni
aztán ez lett a vége, tűzoltó, esetleg, katona, mert a vadakat terelő juhász
valójában Orpheusz, az első költő, akinek a szavára a medvék is táncba kezdtek ugyan,
egy csapat megvadult nővel azonban ő sem bírt, se-perc alatt darabokra tépték –
és az ilyesmin még az sem segít, hogy kétszer is egész oldalon közölt az Élet és Irodalom.
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak,
maga pedig csak heverészik, igen, kedves József Attila, maga,
aki 5 költőgenerációnak okozott azóta életfogytig tartó, halálos frusztrációt,
és örökre tönkretette az ingatlanárakat Balatonszárszón, maga, akinek a szavaival még akkor is zokogó, alultáplált kamaszfiúk fognak üldözni skizofrén, filmszakos eltésekért
lángoló gimnazistalányokat, amikor nekem már a porom se lesz meg, maga, aki miatt stabilan hittem, hogy 32 évesen kell meghalnom, a maradék diákhitelt meg majd
visszafizeti a Petőfi Irodalmi Múzeum. Heverésszen csak, hát édes istenem…
Mert még azt is magától tudom, hogy „igazi lelkünket”, az igazit, azt,
akárcsak az ünneplő ruhákat, gondosan őrizzük meg,
hogy tiszta legyen majd, az ünnepekre.
N.N.Á.: Ballaszton
Élt itt egy nő, azt mesélik róla, hideg volt, mint ki két fokos vízben alszik el.
hogy lelke helyén egy madárhatározó, és ha szeretett is, ki tudja mivel,
mert szíve helyén szárazjég zúzalék – ezt mesélik – bár szemében tűz volt,
hogy márvány homloka mögött egy alpok, zöld szeme kimoshatatlan fűfolt.
Partokat gyűjtött, mint más a lepkét, felszúrta a tekintetére mind, csendesen.
Párja nem akad többé. Sosem akadt még. És most kimondom, mielőtt elsüllyed velem
Ágnes, én szeretem magát. De nem úgy, persze, ne értse félre.
Én építek magából egy szobrot, de keljen életre cserébe végre.
Ágnes, én tudom, hogy maga nagyon is él, hogy ott bent tusakodik, mint az alkonyat,
de fogyó hold mosolya fényei beárnyékolják az arcomat.
Én tudom, hogy a kitakart részeken csak szél, geológia és meztelenség –
de maga forró kavicsokat izzad, Ágnes, erre egy tökéletes életmű se lehetne mentség;
én értem, hogy maga pszichológus helyett terápiára asztrofizikushoz kellett volna járjon,
de szeretném, hogy ne csak a sziklás macedóniába, néha a csicsás calzedoniába vágyjon!
Én tudom, hogy maga angyalok közt volt szervdonor, és zseniktől tanulta a rendet,
de ez a szenvedély ami a szende mély szemekben ég, egy erdőt is két vállra fektet;
mert maga azóta is tökéletes jambusban hallgat, és ütemhangsúlyosan nyújt kezet,
egy adoniszi soron merengve keveri a kávét, míg szívében egy a-moll nyila rezeg.
És nem hiszi el, bármit is mondok, hogy romló hús a test, de megér egy misét,
ha izzadságcseppektől ragyog a homlok, mint egy éjszakai Balaton-felvidék.
Ágnes, én tudni akarom, miről nem beszélt, megkérdezném, amit senki nem mert,
pedig tudom, ha itt lenne, már rég hazazavarta volna szonettet írni az összes slammert,
hogy a szeme elé nem kerülhetnénk, és épp csak lenézne, ha minden jól ment –
talán Akkezdetéknek dobna egy puszit, de tuti, hogy egy verstankönyvvel fenekelné el Dopemant…
Ágnes, én annyi sötét éjszakát kaptam már szívtelen, hideg nőktől
én fényszennyezésnek szeretném magát, ami arcomba hull a délkörökről,
mert Ágnes, a hableány nem halvérű, a szűk idő nekem mutatja hátát,
maga talpig jég mert torkig van a tűzzel, cserélje mosolyra golyóálló fürdőruháját.
Nem elég elbírni a véget, én azt cipelem: élni is kell, amíg lehet,
bár a szív egy tropikárium, aminek a közepén halas szendvicset eszik egy szipogó gyerek.
Ágnes, maga a tagadás. Én csak egy kérdés. Legyünk egy feltételes mód, ami valóra vált.
És most nem fogom bekapcsolni whitney hustont, de higgye el
Ágnes, örökre szeretem magát.
(Óriási esténk volt megint, hepinesz van, nagyon nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki eljött Aki lemaradt volna: második lettem a versenyben, a mai reggeli kávém már a Bookline-os nyereménybögréből fogyasztódott el. Természetesen gratula a többi dobogósnak-döntősnek is, és eleve, mindenkinek písz és riszpekt, aki feltette a lábát a színpadra tegnap. És persze köszi a meghívást.
Egyébként meg csókok. Simon Márton
Szerző: esmagus
Szerző: esmagus
J.A.
József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még az apámtól
lopott összegyűjtött verseidből tudom, bár azóta több könyvtár állományát is
kipakoltam belőled, hogy lányoknak ajándékozhassalak, ami nyilván nettó hülyeség volt,
de szerintem neked tetszett volna, mert egy sem érdemelte meg,
vagyis hát persze, mind megérdemelte, hidd el.
Az életet hiába hasonlítjuk bármihez, életem első honoráriumából vettem
egy piros cipőt, négy napig azt hittem, végre viszem valamire, 20 éves voltam.
Még azon a nyáron lecsöpögtettem zsírral, vegytisztítóba kellett volna vigyem,
de nem tudtam, mert nem volt másik cipőm, jó volt így is, sokáig hordtam,
úgy látszik mégis csak másért örültem neki.
Naponta háromszor megváltják a világot és 4 felolvasásra hívnak meg,
vagy 200 költőt ismerek, kb. negyedüktől idézni is tudnék,
átlagban négy és fél naponta kapok egy levelet különböző vadidegenektől –
vegyes érdeklődéseket újabb verseimről, alkalmanként a nemi szervemről -,
de ha nem állnék ki időről időre a színpadra, egy héten belül elfelejtenétek,
és nem sokkal később éhen is halnék.
Cserébe a 200 irodalmár ismerősöm erős 7 százaléka azt gondolja,
hogy megbolondultam és/vagy eladtam magam, igaz, ők már arra is ezt mondták, amikor először kezet fogtam Kukorelly Endrével. Ha ez így megy tovább, nem törődöm vélük.
Jó volna jegyet szerezni és elutazni önmagunkhoz,
hát ez tény, addig is jó esetben 3 naponta nézek tükörbe,
mert otthon nincs, csak a csajomnál van,
az arcom tehát az ő fürdőszobájában lakik, ez bizonyos.
Minden reggel hideg vízzel önti nyakon a gondolataim egy paródiává
degenerálódott ország összes rémhíre, olaszliszkától balatonöszödig,
a párhuzamos elmúltnyócévek a végtelenben találkoznak,
amikor először hallottam, hogy “simicskalajos”, azt hittem gúnynév.
Közben pedig időről időre kedélyesen elönti az utcákat a radikálisnak becézett valami,
akikhez képest mordor ork légiói
egy csapat meleg, francia történészprofesszor szerda esti bridzsköre.
Hát hogy maradjak így tiszta és ép?
A gyémántból jó meleg dalok nőnek, én nem akartam mást, csak zökkenőmentesen felnőni
aztán ez lett a vége, tűzoltó, esetleg, katona, mert a vadakat terelő juhász
valójában Orpheusz, az első költő, akinek a szavára a medvék is táncba kezdtek ugyan,
egy csapat megvadult nővel azonban ő sem bírt, se-perc alatt darabokra tépték –
és az ilyesmin még az sem segít, hogy kétszer is egész oldalon közölt az Élet és Irodalom.
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak,
maga pedig csak heverészik, igen, kedves József Attila, maga,
aki 5 költőgenerációnak okozott azóta életfogytig tartó, halálos frusztrációt,
és örökre tönkretette az ingatlanárakat Balatonszárszón, maga, akinek a szavaival még akkor is zokogó, alultáplált kamaszfiúk fognak üldözni skizofrén, filmszakos eltésekért
lángoló gimnazistalányokat, amikor nekem már a porom se lesz meg, maga, aki miatt stabilan hittem, hogy 32 évesen kell meghalnom, a maradék diákhitelt meg majd
visszafizeti a Petőfi Irodalmi Múzeum. Heverésszen csak, hát édes istenem…
Mert még azt is magától tudom, hogy „igazi lelkünket”, az igazit, azt,
akárcsak az ünneplő ruhákat, gondosan őrizzük meg,
hogy tiszta legyen majd, az ünnepekre.
N.N.Á.: Ballaszton
Élt itt egy nő, azt mesélik róla, hideg volt, mint ki két fokos vízben alszik el.
hogy lelke helyén egy madárhatározó, és ha szeretett is, ki tudja mivel,
mert szíve helyén szárazjég zúzalék – ezt mesélik – bár szemében tűz volt,
hogy márvány homloka mögött egy alpok, zöld szeme kimoshatatlan fűfolt.
Partokat gyűjtött, mint más a lepkét, felszúrta a tekintetére mind, csendesen.
Párja nem akad többé. Sosem akadt még. És most kimondom, mielőtt elsüllyed velem
Ágnes, én szeretem magát. De nem úgy, persze, ne értse félre.
Én építek magából egy szobrot, de keljen életre cserébe végre.
Ágnes, én tudom, hogy maga nagyon is él, hogy ott bent tusakodik, mint az alkonyat,
de fogyó hold mosolya fényei beárnyékolják az arcomat.
Én tudom, hogy a kitakart részeken csak szél, geológia és meztelenség –
de maga forró kavicsokat izzad, Ágnes, erre egy tökéletes életmű se lehetne mentség;
én értem, hogy maga pszichológus helyett terápiára asztrofizikushoz kellett volna járjon,
de szeretném, hogy ne csak a sziklás macedóniába, néha a csicsás calzedoniába vágyjon!
Én tudom, hogy maga angyalok közt volt szervdonor, és zseniktől tanulta a rendet,
de ez a szenvedély ami a szende mély szemekben ég, egy erdőt is két vállra fektet;
mert maga azóta is tökéletes jambusban hallgat, és ütemhangsúlyosan nyújt kezet,
egy adoniszi soron merengve keveri a kávét, míg szívében egy a-moll nyila rezeg.
És nem hiszi el, bármit is mondok, hogy romló hús a test, de megér egy misét,
ha izzadságcseppektől ragyog a homlok, mint egy éjszakai Balaton-felvidék.
Ágnes, én tudni akarom, miről nem beszélt, megkérdezném, amit senki nem mert,
pedig tudom, ha itt lenne, már rég hazazavarta volna szonettet írni az összes slammert,
hogy a szeme elé nem kerülhetnénk, és épp csak lenézne, ha minden jól ment –
talán Akkezdetéknek dobna egy puszit, de tuti, hogy egy verstankönyvvel fenekelné el Dopemant…
Ágnes, én annyi sötét éjszakát kaptam már szívtelen, hideg nőktől
én fényszennyezésnek szeretném magát, ami arcomba hull a délkörökről,
mert Ágnes, a hableány nem halvérű, a szűk idő nekem mutatja hátát,
maga talpig jég mert torkig van a tűzzel, cserélje mosolyra golyóálló fürdőruháját.
Nem elég elbírni a véget, én azt cipelem: élni is kell, amíg lehet,
bár a szív egy tropikárium, aminek a közepén halas szendvicset eszik egy szipogó gyerek.
Ágnes, maga a tagadás. Én csak egy kérdés. Legyünk egy feltételes mód, ami valóra vált.
És most nem fogom bekapcsolni whitney hustont, de higgye el
Ágnes, örökre szeretem magát.
(Óriási esténk volt megint, hepinesz van, nagyon nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki eljött Aki lemaradt volna: második lettem a versenyben, a mai reggeli kávém már a Bookline-os nyereménybögréből fogyasztódott el. Természetesen gratula a többi dobogósnak-döntősnek is, és eleve, mindenkinek písz és riszpekt, aki feltette a lábát a színpadra tegnap. És persze köszi a meghívást.
Egyébként meg csókok. Simon Márton
Szerző: esmagus