Nagyon vázlatos válaszom a feltett első anyagra.
Válasz.1.
Maja, sumér, szkíta, egyiptomi kultúra emlékei.
Nincsennek sumér ősmagyarok. A sumérok már ie. 2000 körűl kezdtek szétszóródni, hazájukból eljönni, ekkor magyarok még nem léteztek. Ennek a lassú vándorlásnak több oka is van, a földek szikesedése, a termőképesség drasztikus leromlása, a sok árvíz, a rengeteg külső ellenséggel szembeni harc és a belső feszültségek.
Aki foglalkozik a kérdéssel, behatóbban tudja, hogy a virágkorukbnan is kb a térség (Bagdad alatt az öbölig) lakóinak száma kb 50%-ban volt sumér, a többi sémi, görög stb vol, ők főként kereskedtek (Sumér max. összlétszám kb 2 millió volt). A sumér sem volt egységes, hanem rokonnépekből (pl Umma úz, azaz palócnak mondható volt) állt.
A magyarok a manysikból és a kabarokból alakultak ki az Uralnál iu. 200.-ban, első fejedelmük MAGYAR volt. A szokások szerint első fejedelmük nevét viselték. A magyarok kialakulása kicsit hosszú, nem fér ide, önálló leírást kíván.
A rovásírást a Hun Törzsszövetség első fejedelme, Agaba alkotta meg (ie. 4040 körűl) azóta van tehát, a képírások időben korábbiak. A rovásokat a rokonnépek (legalább harminc volt a kezdetetben már) kissé módosítgatták idővel. A fekete hunok Egyiptomba kerűltek?? Ez is parttalan marhaság. A hunok az ősidőkben -sokkal Agaba előtt- fehér ( pl manysi, hanti, kabar, suoma, székely stb) és fekete (úz-palóc, kun, jász, besenyő, török, újgúr stb) -nak neveztettek. Egyiptomban nem éltek "hunok", egyébként ez is félreértésre ad okot...kétféle hun létezik: kazahun és széki hun (székely).
Ozirisz jelentése---Ozirisz Menész, azaz Ménes egyik fia volt és Hór Abának született. A mai neve elgörögösített akármi.
Nimród ie. 4000 körűl élt. Bacsa sámán volt, ez katonai kiképzőt jelent. Sohasem volt Hunor és Magor nevű ikerfia, akik ráadásul Hangun ordoszi fősámán fiai voltak. Hangun később -HUÓ néven- kínai császár is lett. Hunorék Gyula-Duló bolgár-magyar fejedelem lányait vették feleségűl iu. 350 kürűl. Hunor egyik fia Bagamér volt ATILLA apja. Így mondható, hogy Hangun császsár Atilla dédapja.
Nimródnak egy nagy feladata volt: a Földközi tenger térségeiben kisebb, de összefüggő birodalmak szervezése. Ilyen birodalom akkor nyolc keletkezett,például az etruszkoké is. Nimrós feladatát jól végrehajtotta, a fiai: Tabira, Dániel, Bábel voltak, apja Kám, felesége neve Tuli. Tuli zagroszi volt. Kám pedig ekkor az oszétok fejedelme volt, fiához hasonlóan nagy vadász.
Véletlenűl igaz, hogy a párduc a szkíták jelképe, totemállata. A szkíták sokfelé éltek és voltak un pamír szkíták, parszi szkíták...ie. 1000 után a szkíták Isishívők voltak (Szombathely!!). A Dunántúlra is jutott belőlük, Akár Sopronba is, Pécset is ők alapították (őskereszténynek mondott templom elődjét is ők..). Sok, legalább négy hullámban érkeztek ide szkíták, Egert, Gyöngyöst is ők alapítják Jézus idején.
Marhaság, amit hallunk: "szabír népnevünk" a szabírok a Földközi tengernél élő rokonnéepek voltak, de nem magyarok. Hogy bonyolultabb legyen szavárdok is éltek a Kaukázus alatt, majd fölött...
A sumér városállamok vezetőit általában LUGALNAK nevezték. A sumérok sok istenben hittek. De ez sem egyszerű: a nép sokistenhitű, a vezetők egyistenhitűek, legfeljebb ezt titkolták. A reinkarnáció pedig nagyon ősi elképzelés, sokan elhiszik ma is.
A magyarok pedig mintegy 5%-ban tartalmazhattak Dél mezopotámiai rokonnép elemeket, azaz sumérokat. Ennek kifejtése is hosszú lenne.
Az irnokok szerepe a suméroknál....hát ez úgy lehetett, hogy a sumér sámánok (suméroknál a sámánokat pateszinek nevezték) természetesen szellemi vezetők voltak, az iró -vagy róvó- sámán is ez volt. De a szellemi vezetők Sumériában is a nyilvánosságot kerűló, komoly szervezettel rendelkező beavatottak voltak. A beavatottak először sámánképzőbe járnek, majd még 5 évig továbbtanulnak az alkalmasak erre. A Beavatott Központ -szigorú 25 fős csapat ez- Nippurban működött...az írópapok képzése éés fővárosa pedig Susa volt..Pintort szent városnak tartották..
A dolog igen hosszú, mitahogy a sumérok regnálása is az.
MÉg annyit: első ismert nagyfejedelmük neve : Szumír volt. Ő vitte vissza őket északról is amikor egy jelentős áradás elől a Van tóhoz, a Kakukázus déli részéhez stb menekültek.
Az első videóban alig van elfogadható dolog a sumérokról és más ókori népről.