értem, és köszönöm...kiss..azt gondolom, mi itt alapvetően emberek vagyunk, nem csak ego-k akik beszélgetnek...kétségtelen, hogy az ego-nkat használjuk közben de azért van szívünk, vannak érzéseink, mélységeink, amelyeket ha őszintén megosztunk egymással, ezekkel a bepillantásokkal megértinthetjük egymást...és ezek az érintések szívtől-szívig, lélektől-lélekig érnek, az ego teljes kihagyásával...
az ember komplex és felfoghatatlan csodája a természetnek, amelynek igen, van egy része, amely sok bosszúságot tud okozni néha...de vajon haragszol-e a gyerekeidre, mert nem tudják, mi a helyes, s ezért cselekszenek bosszantásodra?...
meg kell nekik mutatni, mi a helyes, és hagyni, hogy megtapasztalják...igen, így tanulunk és gyarapodunk mi magunk is napról-napra...kiss megtaníthattam volna a gyermekeimet úgy is biciklizni, hogy azt mondom: "üljetek föl, tekerjétek a pedálokat, kormányozzatok, egyensúlyozzatok, és ne essetek el!"... akkor is leveszem róluk a tapasztalás felelősségét???
ekkor jártál volna el helyessen, hála sokáig törtem magamat de megtanultam bicajozni csak 3nap
szerintem nem... de mégsem így tanítottam őket!... hanem úgy, hogy futottam mellettük, elmondtam, mit csinálnak jól, mit rosszul, megmutattam hogyan csinálják...együtt sírtam és nevettem velük....
...ez is a tanítás egy módja, türelemmel, szeretettel...szívvel és nem ésszel...kiss
az meg, hogy az ember alapvetően lusta, nem gondolom...azt hiszem, hogy sokan élnek kudarc-kerülő módban, mert már annyiszor beütötték ezüket-azukat, és nem volt ott senki, hogy könnyítsen a fájdalmunkon, hogy mára már reflex-szé vált a félelem bennük...az eleséstől....az ilyen embereket bátorítani kell arra, hogy merjenek újra felülni a bringára akkor is, ha már tele vannak lila zöld foltokkal, és tudják, milyen az esés fájdalama...ha te már tudod, milyen a biciklizés öröme, segítsd a többieket is, hogy ők is (újra) megérezhessék!!!...ennyi a dolgunk itt...nem több és nem kevesebb...
szeretettel, Soma
