értem, és köszönöm...kiss..azt gondolom, mi itt alapvetően emberek vagyunk, nem csak ego-k akik beszélgetnek...kétségtelen, hogy az ego-nkat használjuk közben de azért van szívünk, vannak érzéseink, mélységeink, amelyeket ha őszintén megosztunk egymással, ezekkel a bepillantásokkal megértinthetjük egymást...és ezek az érintések szívtől-szívig, lélektől-lélekig érnek, az ego teljes kihagyásával...
az ember komplex és felfoghatatlan csodája a természetnek, amelynek igen, van egy része, amely sok bosszúságot tud okozni néha...de vajon haragszol-e a gyerekeidre, mert nem tudják, mi a helyes, s ezért cselekszenek bosszantásodra?...
meg kell nekik mutatni, mi a helyes, és hagyni, hogy megtapasztalják...igen, így tanulunk és gyarapodunk mi magunk is napról-napra...kiss megtaníthattam volna a gyermekeimet úgy is biciklizni, hogy azt mondom: "üljetek föl, tekerjétek a pedálokat, kormányozzatok, egyensúlyozzatok, és ne essetek el!"... akkor is leveszem róluk a tapasztalás felelősségét??? szerintem nem... de mégsem így tanítottam őket!... hanem úgy, hogy futottam mellettük, elmondtam, mit csinálnak jól, mit rosszul, megmutattam hogyan csinálják...együtt sírtam és nevettem velük....
...ez is a tanítás egy módja, türelemmel, szeretettel...szívvel és nem ésszel...kiss
az meg, hogy az ember alapvetően lusta, nem gondolom...azt hiszem, hogy sokan élnek kudarc-kerülő módban, mert már annyiszor beütötték ezüket-azukat, és nem volt ott senki, hogy könnyítsen a fájdalmunkon, hogy mára már reflex-szé vált a félelem bennük...az eleséstől....az ilyen embereket bátorítani kell arra, hogy merjenek újra felülni a bringára akkor is, ha már tele vannak lila zöld foltokkal, és tudják, milyen az esés fájdalama...ha te már tudod, milyen a biciklizés öröme, segítsd a többieket is, hogy ők is (újra) megérezhessék!!!...ennyi a dolgunk itt...nem több és nem kevesebb...
szeretettel, Soma
