Kedves Vándor CSillag!
Én már nagyon régen éreztem ezt. Tudtam, hogy nem Isten Jehova, egy teremtménye a fény, és szeretet Istenének. Ugyan olyan teremtménye, mint akármelyikünk. Azt is tudtam, hogy egyiptomi száműzetésük alkalmával szedték fel a zsidók, annak ellenére, hogy a helybeliek nagyon féltek tőle, és egyetlen maszk maradt meg róla, az meg a vadszamarat ábrázolta. Ő volt Sét is, aki Oziriszt a bátyját megölte. Hát Jehova a zsidókat választotta ki, őhozzájuk tartozik. Csak azt nem értem, hogy ha annanuki volt ha nem, vagy más szörszülött, miért kellett összekeverni Jézus mennyei Atyjával? Miért kellett Jézust az ő fiának kiiáltani? Mikor a vádló zsidóknak azt mondta Jézus, hogy ti az ördögatya gyermekei vagytok, az én Atyám nem evilágból való. Mai napig nem hajlandók a zsidók Jézust zsidónak elismerni, csak az átkozott Nimród fiának, leszármazottjának, mégis miért ragaszkodnak hozzá a keresztény bíborosok, pápák, hogy Jézus Jehova fia? Római hatalom átmentésének szánták talán? Jézus nem Saulusnak adta az utódlást sem, hanem Péternek. A 12 tanítvány könyvéből csak 2-tőt hagytak a hivatalos bibliában. A másik kettő Saulus, és tanítványa teszi ki. Jézus igazi tanítványait kitiltották, mert az igazságot nem akarták, hogy a nép tudja. Hatalmas igazságok lehettek....
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss