Rakott kel sütés és rizs nélkül, pepecselős, de megéri elkészíteni.Közölte kis családom még tegnap, hogy készítsek valamit a lassúfőzőbe.
Hát tarját sikerült kivennem a fagyasztóból, ami szép nagy darab.
Ahogy nézegettem recepteket 9-11 óra kellett volna minimum, hogy elkészüljön.
Inkább egészben megsütöttem a sütőbe; szaft besűrítve; knédli készült még hozzá.
Nem panaszkodott senki; szó nélkül megették.
Nekem még volt a tegnapi saliból.
Beka! Nekem jöhet a recept. Mindig jókat osztasz meg velünk és lassan már nekem is elegem van a húsból.
Beka!Rakott kel sütés és rizs nélkül, pepecselős, de megéri elkészíteni.
Főleg tavasz végén, nyáron, amikor sokféle zöldség terem a kertben. Bár én fagyasztott olasz, ázsiai zöldségkeverékkel is készítettem már.
Kelkáposzta torzsát kivágom, leszedem a külső leveleit, a belső levelekből annyit hagyok amennyi elfér egy fazékban, (plusz két levél)
Beleteszem felöntöm annyi vízzel ami ellepi, kicsit előfőzöm. (én kb. 5-10 percig szoktam főzni)
Levelenként kiszedem, hideg vízben lehűtöm.
Amíg a káposzta párolódik és lehűl elkészítem a tölteléket.
Sárgarépát gyalulok, vékony csíkokra vágok vastag húsú sárga és piros paprikát, apróra vágott vöröshagymát, 1-2 csíkokra vágott káposztalevelet, ezeket felmelegített olajon megfuttatom.
Feldarabolt sima és füstölt tofut, vagy vega darált húst (húsevők darált húst, húsvét után darált főtt sonka maradékot) sózom borsozom, beleütök tetszés szerint tojást (én max. 2 darabot) apróra vágott kaprot, petrezselyem zöldet, fokhagyma pépet, 10-15 deka reszelt sajtot, az egészet összekeverem.
Bármilyen zöldség mehet bele minél színesebb, és ízletesebb annál jobb. Ha főtt tojást teszek bele az a két réteg között nem megy egymás fölé, úgy rakom hogy tálaláskor minden szelethez jusson belőle.
Egy nagyobb tálba nejlon zacskót (esetleg folpackkot, alufóliát) simítok, ráteszem a leveleket úgy, mintha ősszeraknám a káposztát. Elkezdem belekanalazni a tölteléket, és az első sort betakarom egy levéllel.
A maradék tölteléket ráteszem és azt is betakarom egy újabb levéllel.
Kiveszem a tálból, összenyomkodom hogy szép káposztafej legyen. Miután szépen összeáll és megtartja a formáját leszedem a zacskót róla, vastagabb cérnából vágok jó hosszú szálakat és átkötöm velük a káposztát. (én felezni szoktam, aztán azokat is, legalább 8 szál cérnát szoktam vágni hozzá)
Az összekötött káposztát beleteszem egy fazékba, felöntöm zöldséglevessel (húsevők húslevessel) fedőt rakok rá és legalább 1 óra hosszat lassú tűzön megfőzöm.
Kiveszem a fazékból, levágom a cérnákat és szép tortaszeleteket vágok belőle.
Tálaláskor lehet tejfölt kanalazni a tetejére.
Most mit mondjak? Szeretek főzni, szeretem nézni mikor jó étvággyal eszik a főztömet. Gondolj bele, hogy ezt magamnak is, és a ragadozó munkatársaknak is elkészítettem ma.Beka!
Köszi a receptet! Egyszer biztos ki fogom próbálni, de az nem holnap lesz. Egy kicsit tényleg időigényesnek tűnik.
Elhiszem! Nekem már az olvasás közben csorgott a nyálam!Most mit mondjak? Szeretek főzni, szeretem nézni mikor jó étvággyal eszik a főztömet. Gondolj bele, hogy ezt magamnak is, és a ragadozó munkatársaknak is elkészítettem ma.
Remélem megmutatod majd!Elhiszem! Nekem már az olvasás közben csorgott a nyálam!
De holnaptól a torta-projekten fogok dolgozni és főzni csak valami gyorsat, egyszerűt kell.
Ha jól sikerül, akkor igen!Remélem megmutatod majd!
Rakott kel.
Sütés és rizs nélkül. Vegetáriánus, de húsevőknek is elkészíthető.
Kicsit időigényes az összeállítása ha érdekel valamelyikőtöket szívesen leírom, én hogy készítem.
Beka ez tényleg jól hangzik, csábít a kipróbálásra, de csak magamnak, mert a kelkáposzta szó kiejtése nálunk büntetendő cselekményHa jól sikerül, akkor igen!
Most nem lesz kiskuktám, úgyhogy nem garantálok semmit.
Szia Ági!Beka ez tényleg jól hangzik, csábít a kipróbálásra, de csak magamnak, mert a kelkáposzta szó kiejtése nálunk büntetendő cselekmény
Dabadika, akkor is bemutathatod, ha "kanállal" lehetett csak megenni, szerintem itt senkit nem ijesztesz meg vele, nem kell 1. osztályú cukrásznak lenned
Nálunk ma tepsiben sült krumpli és ketchup volt ebédre, mellé az összes itthon lévő nyersen ehető zöldségből lehetett választani. Na senki sem választotta, csak az alap kaja kellett
Apropó, 2 napja megint svéd gombasalátával vigasztalom magamat, nem bírom megunni.
Köszönöm Ági az infót. Egy megbízható sütőt keresek,azért kérdeztem tőled,láttam a kenyeret amit sütöttél .Vándorcsiilag, nekem egy Bosch: (HBG6750S1) pirolízis, 4D légkeverés, 71 liter, 3 szintes, ebből egy teleszkópos sütősínnel, elektromos beépíthető sütőm van, 3 éves.
Ha most akarnék venni a pirolízis és gőzsütős változatért nyafognék, de az már akkor is 500 e körül volt. Az enyém 240 e volt. IMÁDOM.
Az biztos, hogy a pirolízis szuper, nem kell sikálni, sőt tilos is. Általában 3 havonta bekapcsolom 2-es fokozaton, amikor végez, kihűl, citromleves vizes törlőkendővel áttörlöm, hogy az esetleges foltok ne maradjanak rajta.
A lakóhelyemen van egy jó műszakis bolt, a srácokkal hozattam, minden ilyet náluk veszek, mert a régi eszközöket el is viszik, külön díjazás nélkül is.