A rózsa szirma vörösen lüktetett
Megérkezett a várva-várt üzenet
Sokat álltam a lépcsőházban árván
Az ablakon kinézve hóesést látván
Kerestem a tollakat a páván
De nem leltem - és álltam ott kábán
Kedves madaram, miért vagy te kopasz?
Mert a gyalogúton megtépett egy kuvasz.
Sose búsulj, lelkem, vigasztaltam én őt
S közben a háztetőn megláttam egy vén nőt
Hát maga mit csinál, ordítottam néki
DE mire kimondtam eltűnt a néni.
Eltűnt, de helyette ottmaradt a lánya,
ki olyan ronda, hogy kidobja a bánya.
Válasz üzenetet küldeni vele fogok,
a hírvivőt a látványról ismerni fogod.
De láttam én már attól szebbet is valaha,
Aki meglátja annak égnek áll a haja.
Könnyes szemekkel figyelte az oltárt,
Mert rájött, hogy szereti a festőt, a kontárt!
Ó régi szerelem,be szép is volt hajdan
Amikor fürödtek tejben is meg vajban
De azóta a festő új nő után koslat,
S talált mást, kit mosdathat,
a róla készült kép nem lesz akt!
Mert az a nő egy kicsit tagbaszakadt!
Csupán legbelül, a szíve mélyén
Érezte,hogy ő-én,
igéző pillantástól vált nyomban kővé
És azt hazudta-TE tettél engem NŐVÉ
Ezen állítástól pír gyúlt arcomon
És látszott túlteng benne a hormon
e férfi szégyent nem hagyhatom
az asszonyom megcsókolom
Megcsókolom és tovább állok
Úgy érzem, átölelném a világot
Ám ekkor hirtelen eszembe idézem
homályos múltam,a sivár vidéket
és önmagamat is, százféle alakban
ó! én balga, miért nem maradtam
de jajj, ha minden napban
titkom tekint rám zordan,
szám mozgása s légzésem gyorsabb
sorsjegyet veszek hát, kaparósat,
talán,most szerencsém lesz,a manóba!
Ha mégsem, én fejest ugrok a hóba!
Ne ugorj fejest a hóba;
Fordulhat még e történet jóra
Hinni kell a végtelen sorsban.
Nem szabad feladni oly gyorsan,
Mert ott találod magad,oly fakóan
