A felfedezés arról szól, hogy tudósok koncentrikus köröket találtak a kozmikus háttérsugárzásban, ami azt mutatja, hogy a világ kezdete nem az Ősrobbanás, a Nagy Bumm volt, hanem már azt megelőzően is létezett a mindenség.
Ez olyan léptékű megállapítás, amely ha valóban igaz, annak jelentősége csak a heliocentrikus világképhez, az Einsteini relativitáselméletekhez, vagy ha kisebb léptékben gondolkodunk, akkor Schrödinger macskájához mérhető.
(A Schrödinger macskája egy Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus nevéhez fűződő gondolatkísérlet.
A tudós ezzel a neves kísérlettel kívánta szemléltetni a mikrovilágban uralkodó törvények hétköznapi szemlélet számára meghökkentő idegenszerűségét, azt, hogy a részecskék egyidejűleg több helyen, különféle állapotokban lehetnek.
Hangsúlyozandó, a kísérlet csak egy fikció volt, a valóságban nem végezték el.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Schr%C3%B6dinger_macsk%C3%A1ja
A kozmológia legfőbb megállapításai ugyanis mind azon a modellen alapulnak, hogy az általunk ismert Világegyetem, mint „a világ paramétereinek határértéke”, egy pontban és egy jól meghatározott időben, 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett az „Ősrobbanás” során.
Mondanom sem kell, hogy akkor a történelem is.
A felfedezés azért is hitelt érdemlő, mert az nem egy önszorgalmából a paratudományok peremére sodródott csodavárótól származik (mondom, ma nem aktuálpolitizálunk), hanem attól a
Roger Penrose-tól, -
http://hu.wikipedia.org/wiki/Roger_Penrose - aki korábban
Stephen W. Hawkinggal - -(
http://hu.wikipedia.org/wiki/Stephen_Hawking ) - közös kutatásokat és megállapításokat tett a mindent elnyelő fekete lyukak, haladóbbaknak a szingularitások természetére vonatkozóan.
A kozmikus háttérsugárzás térképén látható körök olyan eseményekre
utalhatnak, amelyek az Ősrobbanás előtt mehettek végbe
Penrose és a vizsgálatban részt vevő tudósuk úgy vélik, hogy a világmindenség története világciklusokra (aiónokra) oszlik, és mindegyiket egy-egy nagy ősrobbanás és szuper fekete lyukak összeütközése hozta létre.
Bár a kozmológia ma legelfogadottabb modellje egy belga pap, Lemaître -(
http://hu.wikipedia.org/wiki/Georges_Lemaître ) - klasszikus Nagy Bumm elmélete, vannak más leírások is, mint például „az állandó állapotú (
steady state) -
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ősrobbanás - világegyetem modell”, amelyek az ősrobbanást kétségbe vonják.
Ezzel a felfedezéssel azonban mindegyiket sutba dobhatjuk, mert a világ nem egyszer, egy távoli időpontban, egy sűrű pontból történő kirobbanással jött létre, hanem a tudomány azt látszik bizonyítani, hogy a Világmindenségnek, és így a történelemnek nincs kezdete, hanem az állandó ősrobbanások sorozatában ciklikusan újjáteremtődik.
Ez pedig igazi paradigmaváltás, sőt még ennél is sokkal több, ugyanis a tudomány ezzel az új modellel igazolja régi történeti idők világnézeteit (keleti vallások), hogy Minden Egy: minden annak az Egynek része, onnan származik és oda tér vissza (védikus tanítások), vagy akár azt, hogy semmi sem állandó, mert minden változásban van, nincs semminek sem kezdete, sem vége (buddhizmus).
Nem kell messzire menni, hogy az indi időfelfogás visszaköszönjön Penrose elméletében.
A hinduk szerint (a félreértések elkerülése végett: én magam nem vagyok az, csak távoli tisztelőjük) az idő Brahmá életének folyama, amely egymásba ágyazott ciklusok sorozatából áll, és több mint háromszázezer milliárd (!) évnek felel meg, amely aztán tovább osztható „Brahma napjaira”, és így tovább, „kalpa”, nagy és kisebb világkorszakok, „jugák” változásaira.
(Bár fura elnevezések, de semmivel sem érthetetlenebbek, mint a fizikában használt "aión".)
Ami engem ebben a hírben megfogott, az nemcsak annak a szépsége, hogy a racionalitással felvértezett modern
tudománynak sikerült ismét utolérnie önmagát, pontosabban a tudományon kívüli, több ezer évvel ezelőtt elmesélt
Tudást, hanem az a hátborzongató gondolat, hogy hogyan lehetséges az, hogy akár
egy oly
távoli nép oly
régen keletkezett mítoszai is
pontos ismeretekkel bírnak olyan „tudományos” kérdésekről, amelyeket a ma embere a rendelkezésére álló kutatóarzenál, műholdak, kvantumfizika, miegymás birtokában csak csigaléptekkel képes megérteni, pláne meg elfogadni.
Pontosabban, ha a világegyetem ciklikusan elpusztul és újjászületik úgy uszkve 13,7 milliárd évenként (plusz, mínusz 2 százalék), akkor a mai történelmi képünk szerinti „ősidőkben” nulla technológiai és modern értelemben vett fizikai, kozmológiai eszköztár nélkül honnan tudták azt egyes elődeink, hogy mikor és hogyan jött létre nemcsak a mai világunk, hanem az azt megelőző Világmindenségek sorozata.
Hogyan jöhettek rá, honnan kapták, ki és mi közvetítette ezeket az információkat nekik?
Ki meri mondani valaki a választ?
***
Horváth István
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=42642