Érdekes lenne tudni,hogy hogyan,mivel indult el ez az egész.Mert hiába a jóindulat,van,hogy emberek ezreit tesztelik ,mégsem találnak megfelelő donort,pedig még a tesztre is válogatják az embereket.Mi az olyan speciális ezen a nőn,hogy ilyen igazából könnyen használható donornak,sőt még mindig sikeresen is.
A másik,ami érdekes,az orvosok hozzáállása.Biztos az,hogy etikailag nem kifogásolható ez?Egyáltalán nem veszélytelen műtétekről beszélünk,hiába írta alá,akármilyen jóindulatú is.Belefér ez a hippokratészi eskübe?
Nem egészen értem az aggályaidat. Azt természetesnek tartod, gondolom, ha egy anya adja oda a veséjét vagy akármijét a beteg gyerekének, ugye? Holott ott is arról van szó, hogy az egészséges nőt (az anyát) akkor megcsonkítják. Semmi különbséget nem látok eközt, meg aközt hogy egy vadidegennek adja oda a testrészét, ha az amúgy rászorult. Lássunk ugyanis világosan: NEM KÖTELEZI TÖRVÉNY a szülőt arra, hogy neki muszáj lenne a saját szerveivel megmentenie a gyermeke életét!
Azaz, ha mégis megteszi, teljesen ugyanaz, mintha egy nem "vér/gén szerinti" embernek adná oda. Semmi kételyem afelől, hogy ha lenne saját gyereke s annak volna szüksége valamire az anyukából, akkor inkább annak adná és nem egy idegennek. Ha azonban a saját gyermekének ez nem szükséges, miért ne adhatná oda másnak?!
Ismerek egy olyan, 5 év körüli kislányt, hogy fel se merül bennem a gondolat hogy ne segítenék rajta akármelyik pillanatban efféleképp, ha szükséges volna, sőt, ide írom írásba adva hogy le se tagadhassam: nemhogy a vesémet, de a SZÍVEMET is akármikor kész lennék felajánlani neki, tehát szó szerint az életemet! Annyira szeretem. S annak ellenére, hogy a kislány egyáltalán nem rajong értem, közömbös vagyok neki, sőt, többször kinevetett mert szinte teljesen kopasz vagyok, meg öreg is, meg már fogatlan is, meg a fülem is nagy, s így egy rémségesen fura, nevetséges fickónak tart. Mégis, egyszerűen fel se merül bennem, hogy adott esetben dönthetnék másként is! Őrült képtelenség a szememben, hogy NE segítenék rajta bármiféle módon amire lehetőségem nyílik, s az hogy ebbe netán belehalok, a szememben egy teljesen jelentéktelen szempont, ami annyira lényegtelen, hogy egyszerűen figyelembe se kell venni, mert azt az időt se érdemli meg amit a fontolgatására fordítanánk. Oké, hát akkor majd belehalok, na bumm, mi van akkor, ki a francokat érdekel ez, hiszen egyszer majd úgyis mindenképpen meg kell halnom! Hát még ha szó sincs biztos halálról, csak afféle tudákos okoskodásokról, hogy ESETLEG bajom lehet ebből KÉSŐBB, majd SOK ÉV MÚLVA, mert NETÁN a másik vesém akkor bekrepál, s az milyen rossz lesz nekem! Röhejes! Hát nehogy már efféle körmönfont okoskodások visszatartsanak attól, amit a kötelességemnek érzek! Hát hiszen ha ilyesmi miatt visszariadnék, nem tudnék utána tükörbe nézni!
Igen, lehet hogy ilyesmi miatt előbb halnék meg pár évvel, de most őszintén, ki nem szarja ezt le?! Most az a cél hogy minél tovább éljünk, vagy az hogy akármennyit éljünk is, de azt EMBERHEZ MÉLTÓN éljük le, amibe értelemszerűen beletartozik az is, hogy nyugodt a lelkiismeretünk, mert JÓ és TISZTESSÉGES embernek tarthatjuk önmagunkat?!
Én biza ezen utóbbira szavazok...
Nagyonis helyes, ha minden ember sokra tartja a maga életét! Én is becsülöm a magamét, drága nekem. Féltem is, természetesen. De csak "normális határok közt" féltem és tartom értékesnek, ami azt jelenti, hogy akadhatnak azért esetek, s ezek száma aránylag nem is csekély, amikor az életem értéke más szempontokkal összemérve, bizony csekély jelentőségű mégiscsak!
És mély meggyőződésem, hogy ez bizony így helyes! Emiatt mondják az etológusok, tudjátok, hogy "az ember társas lény". Ehhez képest, mármint amit ezalatt értenek a legtöbben hogy társas lény, ehhez képest én bizony egy rigolyás, morózus, magányos farkas vagyok, egy megkeseredett, szigorú, már-már embergyűlölő vénember... De ENNEK ELLENÉRE még nálam is mint látjátok, akadnak esetek, amikor habozás nélkül kész lennék életemet adni másokért!
Ismétlem, nem akárkiért. De mint mondtam, VANNAK ESETEK...
Ezért aztán őszintén csodálkozom azon, hogy egyesek meg ezen csodálkoznak. Eddig azt hittem, annyira cinikus lettem már a sok gonoszságtól amit életemben tapasztaltam, hogy már-már én magam is gonosz lettem. Erre tessék, kiderül hogy mégsem, mert sokakhoz képest itt én vagyok a megrögzött idealizmus és humanizmus... Hát ezt bizony nagyon szomorúnak tartom...
És még akkor nektek van bőr a képeteken engem amiatt kritizálni, mert más topikokban támogatom a halálbüntetés visszaállítását?! Amiatt én gonosz meg embertelen vagyok a szemetekben, nem vagyok elég humánus?!
Oké, akkor kérlek gondolkozzatok el azon, hogy ha már valamit én a gonosz is helytelenítek és gonosznak, erkölcsileg helytelennek tartok, akkor az már tényleg NAGYON gonosz lehet... A gonoszság csúcsa...
Azaz: Bár minél több olyan ember lenne a Földön mint ez a nő! Ha ezek száma elérne egy kritikus többséget, talán még én is kigyógyulnék a cinizmusomból, s újra olyan lennék mint tizenévesen, amikor még hinni tudtam mindenféle nemes eszmékben...
De nem, ti itt szapulni kezditek a szerencsétlent hogy biztos őrült... Lehet. Ha a többség olyan mint ti vagytok, akkor nevezhetitek őrültnek, de szívesebben fogadnám a barátomul őt, az őrültet mint egy "normálisat"... Meg elkezdtek itt konteós elméleteket gyártani arról, hogy nem is önzetlen mert egy testrészéért képes volt egy nyaralás összegét elkérni...
Helyettetek is szégyenkezem, tudjátok meg! Én szégyenkezem, igen, én, a csúf és rossz és gonosz és hitetlen, én, aki pedig még a halálbüntetést is visszaállítaná... Hogy lehet az hogy engem azért rossznak tartotok, közben meg nem veszitek észre, hogy e nő viszont JÓ?!
