Cebus,
Meselj rola kerlek !
En mielott megismertem a Paromat, epp azon voltam, hogy juthatnek ki Borneora, az alapitvannyal dolgozni.
Meg mindig nem adtam fel ezt az Almom
Mehetnénk együtt.
Szóval Lajoska: Annak idején Veszprémben volt, de ott nem szeretett lenni, és nem is volt megfelelő a helye, ezért áthozták a budapesti zooba. Kapott egy tágas nagy ketrecet, és mivel az állatkertnek akkoriban nem volt más szumátrai orangja, csak borneoiak (ha valaki netán emlékezne: William (sajnos már nem él) és Sába, az álompár ). Tehát Lajoska saját külön ketrecet kapott a kismajomházban. Nagy körketrec.
Én már akkor ismertem meg, mikor már járni se tudott, csak kúszott a könyökén és elég ramaty állapotban volt. Nagyon érdekes élőlény volt. Nem nevezném állatnak, mert hiszen uncsitesónk ő is.
A pasikat nem szeretette, egyedül férjemet tűrte meg maga mellett. A többieket leköpdöste, és megdobálta. Engem szeretett, inni mindig kijött, mikor hívtam. Nagy látványosság volt az itatás: egy literes pléhbögréből kapta a borosteát. Tartottad a bögrét ketrecen kívül, és döntötted belé. Ha nem elég intenzíven, kinyúlt, és megfogta a karodat. Akkor még kis hülye 18éves voltam, semmi veszélyérzettel, a csokit is apró kockákban adtam a szájába. Pedig azokkat a karokkal ölni is tudott volna. De miért tette volna? Egyszer volt, hogy altatás után (mert le kellett mérlegelni és megvizsgálni) már félig ébren volt. De ugye altatás után szomjas az ember (és az orang is) és mondta a férjem, hogy vigyek be neki egy dinnyét, hogy ha szomjas, ihasson. De lelkemre kötötte, hogy csak az ajtóból gurítsam. Ahha, több se kellett: besétáltam a szétvetett karjai közé, és az arca elé tettem le a dinnyét. És olyan hálásan nézett. Nem lettem megdícsérve, elhihetetd.
De nem bánom. Én nagyon örültem, hogy megismerhettem Lajoskát.
Eszközhasználat? Ahol ő volt, az nem volt nyilvános a látogatók előtt (a belső rész) Ott volt a konditerem a gondozóknak. Az egyik gondozónak az volt a szokása, hogy edzés végén felrakta az összes súlyt egy rúdra. Volt vagy 170 kg. Lajoska egyszer kilógott, és a srácok csak azt látták, hogy alkarozott az összerakott súlyzókkal...Mert azt látta nap mint nap. Igazából nem tanultam meg az ő jeleit, mert értette a beszédet. De még a tekintete is beszédes volt. Imádtam.