Ramana Maharsi tanításai A NYÍLEGYENES ÖSVÉNY
Célbaérés (Árúdha)
Mi jellemzi a tudás elérésének állapotát?
Ez az állapot szilárd és erőfeszítés nélküli jelenlét az Önvalóban, amelynek során az elme eggyé válik az Önvalóval, s azt követően többé már nem bukkan fel. Rendszerint mindenki, testét tartva szem előtt, magától értetődően úgy gondol önmagára, hogy "én nem vagyok sem kecske, sem tehén, sem bármilyen más állat, én ember vagyok"; éppúgy amikor az ember arra gondol, hogy "én nem vagyok azonos a testtel kezdődő és a hanggal (náda) végződő princípiumok (tattva) összességével, hanem az Önvaló vagyok, amely létezés, tudat és üdvözült boldogság", [vagyis amikor önmagát] az eredendő Öntudat[tal (átma prajná) azonosítja], akkor mondható el róla, hogy a megingathatatlan tudás birtokába jutott.
A bölcs (jnání) a tudás hét fokozata (jnána-bhúmiká) közül melyikhez tartozik?
A negyedik fokozathoz.
Ebben az esetben miért különböztetünk meg további fokozatokat?
Az utolsó három fokozat jegyei a realizált személy (jívanmukta) tapasztalatain alapulnak. Ezek [már] nem a tudás és megszabadulás fokozatai. A tudás és a megszabadulás szempontjából semmi különbség nincs e négy fokozat között.
Ha egyszer a megszabadulás [állapota] mindenki számára azonos, miért egyedül a varisthát [szó szerint: a legkiválóbbat] magasztalják annyira?
Amennyiben a varistha üdvösségre vonatkozó általános tapasztalatát nézzük, őt csak az előző születései során elért - és üdvössége okául szolgáló - különleges érdeme miatt becsüljük nagyra.
Nincs olyan ember, aki ne vágyódna az állandó boldogság megtapasztalására; mégis mi az oka annak, hogy nem minden bölcs (jnáni) éri el a varistha állapotát?
A vágy és az erőfeszítés önmagában nem elegendő ezen állapot eléréséhez. Ez a prárabdha karma miatt van így. Mivel az ego - okával egyetemben - már a negyedik fokozaton (bhúmiká) megsemmisül, ezen az állapoton túljutva mi lehetne az, ami valamire még vágyakozhatna, vagy éppen erőfeszítéseket tehetne valamiért? Mindaddig, amíg az ember erőfeszítéseket tesz, nem lehet bölcsnek (jnáni) tekinteni. A szent szövegek (sruti), amelyek különös hangsúllyal említik a varisthát, vajon szólnak-e arról, hogy az utolsó három [fokozathoz tartozó] személy nem-megvilágosodott?
Minthogy néhány szent szöveg azt állítja, hogy a legfőbb állapot az, amelyben az érzékszervek működése megszűnik és az elme teljesen kialszik, hogyan egyeztethető össze ez az állapot a test és az érzékek tapasztalásával?
Ha ez így lenne, akkor semmilyen különbség nem lenne ezen állapot és a mélyalvás állapota között. Továbbá, hogyan tekinthetnénk ezt természetes állapotnak, amikor egyszer fennáll, másszor viszont nem? Mint ahogy már mondtuk, egyesek karmájuknak megfelelően ideig-óráig, vagy [egészen] halálukig ebben az állapotban maradnak. Ezt [azonban] nem lehet végső állapotnak tekinteni. Ha annak tekintenénk, akkor ez azt jelentené, hogy az összes nagy lélek, valamint az Úr, akik a vedikus művek (jnána grantha) és a Vedák alkotói voltak, nem voltak megvilágosodottak. Ha az a legfelső állapot, amelyben sem az érzékek nem működnek, sem pedig az elme nem létezik, s nem az, amelyben ezek léteznek, akkor hogyan lehetne ez a tökéletes állapot (paripúrnam)? Mivel a bölcsek cselekvése avagy nem-cselekvése kizárólag a karmának tulajdonítható, a nagy lelkek kijelentették, hogy egyedül a sahaja nirvikalpa állapota (a fogalmak nélküli természetes állapot) tekinthető a végső állapotnak.
Mi a különbség a közönséges alvás és az éberalvás (jágrat-susupti) között?
A közönséges alvás nemcsak a gondolatok, hanem a tudatosság hiányát is magában foglalja. Az éberalvásban megvan a tudatosság. Ezért nevezik ébernek ezt az alvást, vagyis olyan alvásnak, amelyben jelen van a tudatosság.
Miért írják le az Önvalót hol negyedik állapotként (turíya), hol pedig olyanként, mint ami túl van a negyedik állapoton (turiyátita)?
A turíya azt jelenti: "negyedik". A visvaként, taijasaként és prájnaként ismeretes ébrenlét, álmodás és mélyalvás állapotának tapasztalói (jíva), akik egymást követően ebben a három állapotban vándorolnak, nem azonosak az Önvalóval. Hogy világossá tegyék ezt - tudniillik, hogy az Önvaló, mint e három állapot tanúja, különbözik ezektől -, ezért hívják az Önvalót negyediknek (turíya). Amikor ezt felismeri az ember, a három [állapot] tapasztaló[ja] eltűnik, s ugyanakkor eltűnik az a képzet is, miszerint az Önvaló egy tanú, azaz egy negyedik [tényező] volna. Ezért írják le úgy az Önvalót, mint ami túl van a negyedik állapoton (turíyatita).
A bölcs számára, milyen jótékony hatása van a szentkönyvek (sruti) olvasásának?
A bölcsnek, aki az írásokban említett igazságok megtestesülése, nincs szüksége e könyvekre.
Létezik-e kapcsolat a természetfölötti képességek (siddhi) és a megszabadulás (mukti) között?
Egyedül a megvilágosodott kutatás vezet el a megszabaduláshoz. A természetfölötti képességeket a máyá-hatalom (máyásakti) hozza létre - vagyis ezek mind hamis látszatok. A permanens Önmagam-megvalósítás az egyetlen igazi képesség (siddhi). Azon képességek, amelyek hol megjelennek, hol eltűnnek a máyá-hatás következtében, nem lehetnek valóságosak. Ezek a hírnév és egyéb örömök élvezetét szolgálják. Némelyek azonban karmájukból kifolyólag anélkül is hozzájutnak ezen képességekhez, hogy törekednének utánuk. Tudnia kell, hogy minden képesség tulajdonképpeni célja a Brahmannal való egyesülés. Ez egyben a megszabadulás állapota is (aikya mukti), amelyet egyesülésnek (sáyujya) is mondunk.
Ha ez a megszabadulás (moksa) természete, akkor néhány szöveg miért kapcsolja össze [ezt az állapotot] a testtel, és miért mondja azt, hogy az individuális lélek csak akkor érheti el a megszabadulást, ha nem hagyja el a testet?
A megszabadulást és a megszabadulás átélését csak akkor kell figyelembe venni, ha a kötöttség valóságos. Ami az Önvalót (purusa) illeti, az valójában a négy állapot egyikében sem ismer kötöttséget. Mivel a kötöttség a Vedánta-rendszer határozott tanítása szerint pusztán egy nyelvi feltevés, hogyan jelenhet meg a kötöttség kérdésétől függő megszabadulás kérdése magának a kötöttségnek a hiányában? Ezen igazság ismerete nélkül a kötöttség és a megszabadulás természete utáni kutatás olyan, mintha egy meddő asszony fia után, vagy egy mezei nyúl nem létező szarvának nagysága, színe stb. után érdeklődnénk.
Ha azonban ez így van, akkor az írások kötöttségre és megszabadulásra vonatkozó megfogalmazásai vajon nem minősülnek-e lényegtelennek vagy éppen hamisnak?
Nem. Éppen ellenkezőleg, az időtlen idők óta fennálló tudatlanság alkotta kötöttség káprázatát csak a tudás távolíthatja el - és evégett fogadták el általánosan a "megszabadulás" (mukti) kifejezést. Ennyi az egész. Az a tény, hogy a megszabadulás jellemző vonásait különbözőképpen írják le, bizonyítja, hogy azok képzeletbeliek.
Ha ez igaz, akkor az olyan erőfeszítések, mint amilyen például a tanítások hallgatása vagy az elmélkedés, vajon nem haszontalanok-e?
Nem, egyáltalán nem. Minden erőfeszítés legfőbb célja ama szilárd meggyőződésre jutni, hogy nincs sem kötelék, sem megszabadulás. Minthogy az ember csak az előbb említett gyakorlatok révén juthat el oda, hogy közvetlen tapasztalat révén bátran felismerje a kötöttség és a megszabadulás illuzórikus természetét, ezen erőfeszítések hasznosak.
Alátámasztja-e valamilyen tekintély azt a kijelentést, hogy nincs sem kötelék, sem megszabadulás?
Ez csupán a tapasztalásban tárul fel; pusztán az írások alapján nem lehet kijelenteni.
Ha ez csupán a tapasztalásban tárul fel, akkor miképpen lehet erről tapasztalatot szerezni?
A "kötelék" és a "megszabadulás" pusztán nyelvi kifejezések. Saját valóságuk nincsen, s így önmagukban érvénytelenek. [Viszont] kell lennie egy fundamentumnak, amelynek ezek csupán módosulásai. Ha az ember felteszi a kérdést, hogy "a kötöttség és a megszabadulás kinek a számára kötöttség és megszabadulás?", akkor azt fogja látni, hogy "a kötöttség és a megszabadulás az én számomra kötöttség és megszabadulás". Ha ekkor azt kérdi, hogy "Ki vagyok én?", akkor rájön arra, hogy nincs olyan, hogy "én". Ami valójában van - az ember valóságos lénye -, annyira magától értetődő lesz számára, mint egy kezében tartott ámalaka-gyümölcs. Ha erről az igazságról természetes és félreérthetetlen tapasztalatot szereznek azok, akik maguk mögött hagyták a puszta nyelvi fejtegetéseket, és bensőleg kutatják önmagukat, akkor többé nem fognak kételkedni abban, hogy az Önmagukat megvalósítók igazi Önmagukat tekintve sem kötöttséget, sem megszabadulást nem ismernek.
Ha valójában nincs sem kötöttség, sem megszabadulás, akkor az ember miért tapasztal örömet és szomorúságot?
Ezek csak akkor tűnnek valóságosnak, ha az ember elfordul igazi természetétől. Valójában ezek nem léteznek.
Megismerheti-e mindenki közvetlenül és minden kétségen felül, hogy mi az ember voltaképpeni természete?
Természetesen.
Hogyan?
Mindenki tapasztalta már, hogy ha a mélyalvás vagy az eszméletlenség állapotában az egész mozgó és mozdulatlan világegyetem - a földtől kezdve egészen a megnyilvánulatlanságig - el is tűnik, ő maga nem tűnik el. Így hát az ember igazi természete a tiszta létnek az az állapota, amely mindenki számára azonos, és amit mindenki mindig közvetlenül tapasztal. Ebből következően az összes tapasztalat - legyen az a megvilágosodott avagy a tudattalan állapotban megjelenő, bármily rendkívüli tapasztalat is -, szemben áll az ember igazi természetével
részlet
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w
