Képzeljétek: Hódmezővásárhelyen dolgoztam, feleségemmel, boldogok voltunk; minden ment szépen, a cég is haladt, mi is. Februárban (2006), 13-án, 14:10 perckor bekerültem a tévébe, rádióba, stb.: életveszélyesen súlyosan sérülten orsósan keresztülrepültem egy keresztutat. Túléltem, két hónap után már a nyakam sem fájt, persze mindezt a kaszkadőrmutatvány egy légzsák nélküli suzukival tettem meg, ahol a kormány elrepedt, a bekötött bizt. öv kiszakadt a helyéről. No, történt, hogy annyira megviselt a dolog, a hajtás, a kórházi helyzet (tudod amikor nem tudsz felkelni, nincs telefon és egy csapásra megváltozik minden, hozzák a kacsát, ne keljen fel uram sehova se megy maga most, pihenjen), hogy októberben azt mondtam: kimegyek, először azt mondtam, Írországba.
Az összes technikai interview kérdésen én egyedül mentem át az összes jelentkező közül, ez 90 perc alatt 119 kérdésből 83-ra tökéletes válaszadást jelentett részemről, angolul 12 számítástechnikai kérdésben a Symantec-nél. A személyes interview-n nem mentem át, mert ott már a maradék kérdésre németül kellett válaszolni az angolul feltett kérdésekre. Hát, nem hülyéket keresnek, az is biztos. Visszavágytam a cégemhez...a régi élethez. Oda azonban magyar sértődöttség miatt, azt mondja felvesz minimálbérért. Ezt a gonoszságot! Ha oda felvettek volna, akkor neki ennyit érnék?! Hát nem. Erre: meghívtak dolgozni Szegedre, jelenleg is itt vagyok. Szegedről két hete meghívtak Szentesre dolgozni, ott meg akarom kérdezni, hogy vállalkozóiban is csinálhatnám-e. Közben pedig mit ad Urunk Teremtőnk: felvettek az IBM-hez Csehországba. Nem vállaltam el: 210 000,- HUF nettóért nem éri meg (mínusz albérleti díj, mínusz kaja, mínusz család....maradt volna 75e HUF annyit itthon is keresek...).
Már tudom, hogy Anglia, Írország, Skócia, Svájc...ezeken a helyeken, mint Kanadában, dolgozni kell, és menni fog. Itthon is keresnek sok helyen. Sok szervert csináltam meg, most Angliából egy saját találmányom révén távolról sikeresen (sőt jobban) megcsinált gép miatt tanulni hazajött hozzám egy magyar honfitárs. Mégis: én Kanadába szeretnék menni. Ma kaptam a telefont: felvettem 320 nettóért a DHL-be Prágába. Annyiért nem turistáskodom a családdal, feleségemnek van munkahelye itthon, nem látnám őket, de anyagilag jobb lenne. Nekem Kanada a végcél.
Miért mondják azt, itthon nem lehet boldogulni? Lehet, csak az én eredményem: szép a kocsim, van hol laknunk....de fogytam 10 kilót, balesetem volt, nem látom a gyerekemet sokszor és be kell osztani és mindent el kell vállalni. Tíz év múlva is ez lesz. A cégvezető barátaim már arról beszélnek, hogy hogy találhatnak nemsokára román munkaerőt. Én még túlélném...de a kislányom....
Köszönöm a bátorításokat! Tanulság:
1. Le kéne szoknom a cigiről kávéról (lóvé, egészség, gondolkodásváltozás)
2. Learn more english to improve my skills to a very high level of conversation with the needed written skills but using the probably well-known use-case methodology
Ne adjuk fel...köszönöm. Csak nehéz...!
Tizennégy hónapja élek Skóciában. Sok hezita után megkonzultáltam magammal, hogy továbbállok. Kanada lenne a végcél, azon belül is Edmonton, avagy Vancouver. Ezutóbbi csak szirupos inkább, előbbiben van szerencsém ismerni egy '56-os magyart, aki több ízben jelezte már szupportálási hajlandóságát. 
