Horgászsarok

T

TH6777

Vendég
Nem drágulnak a horgászengedélyek a Balatonon

Nem változik jövőre a balatoni horgászjegyek ára, és gyerekjegyet vezet be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. - tájékoztatta Füstös Gábor vezérigazgató kedden az MTI-t.

Kifejtette, hogy a haltelepítés, halőrzés növekvő költségei ellenére az ad lehetőséget a társaságnak az idei árak megtartására, hogy a korábbiaknál többen horgásztak a Balatonon, ezért várhatóan nő a társaság horgászjegy-értékesítésből származó bevétele.

A gyerekek számára vásárolható horgászjegyeket az árusok és a szülők is drágának találták, ezért az eddigi, 16 éves korig igénybe vehető horgászengedély helyett a jövő évben bevezetik a gyerekjegyet, amelyet 14 éves korig lehet kiváltani, egy évre 1500 forintért.
A másik, fiataloknak kínált új jegytípus az ifjúsági jegy lesz, ezt a 14-18 éves korosztály veheti meg; az éves általános balatoni engedély 22 ezer, a partközeli balatoni jegy 10 ezer forintba kerül.
Az általános felnőtt területi engedély ára, amellyel a Balaton egész területén, a Kis-Balatonon és a Nyugati-övcsatornán is lehet horgászni, továbbra is 60 ezer forint lesz.
A partközeli balatoni engedélyhez jövőre is 26 ezer forintért juthatnak hozzá a 18 és 65 év közöttiek.
Szintén változatlan áron kínálja a nonprofit társaság a napi, a háromnapos és a tíznapos jegyeit, legfeljebb a kerekítések miatt fordulhat elő néhány jegytípusnál néhány száz forintos eltérés a korábbi árakhoz képest.


 

Facool

Állandó Tag
Állandó Tag
Horgászat

Nálunk a fiúk a fő pecások, csak sajnos nem nagyon jut rá idő. Általában vasárnap megyünk ki a vad természetbe: folyók összefolyásához, tavakhoz. Fő szempont, hogy nem mehet semmi rovására, csak akkor mehetünk, ha minden tuti, otthon a suliban és a munkahelyen is. Kb. 2 éve kezdtük a Balatonon, egy bambuszbottal. Kisfiam sorozatos kapási után édesapja is kedvet kapott, s azóta a folyamatos tanulás állapotában minél több és több ismeretre szeretnének szert tenni ezzel kapcsolatban. Botok, orsók, stb. típusai, etetési módszerek, szóval van választék.
 

nazsi01

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem már az is felüdülés, ha nézem a sógoromat, miközben horgászik, én meg sörözök mellette.
 
Oldal tetejére