Idézetek

„A kamaszkor lázadó és független természetével magával hozza az elszántságot, hogy magunk találjuk meg az igazságot, s ne hagyjuk, hogy bárki szava is felülkerekedjen saját ismeretünkön.”
[FONT=&quot]Jack Kornfield[/FONT]
 
Mindenkinek nagy elővigyázattal kell megéreznie, hogy milyen irányba húzza a szíve, és utána összeszedni minden erejét, hogy azt válassza."
graffiti
 
"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."

Hamvas Béla
 
“Az ember mindig tudja az igazat, azt a másik igazságot, melyet a szerep, a jelmezek, az élet helyzetei eltakarnak.”
(Márai Sándor)
 
Túl sok ember törekszik arra, hogy az legyen, mint amit mások elvárnak tőle,de ez semmit sem jelent. A lényeg az, hogy önmagad legyél! :)
 
Kétféle ember él, az igaz, aki azt hiszi, hogy bűnös, és a bűnös, aki azt hiszi, hogy igaz.

/Blaise Pascal/
 
“Az emberben rejlő képességek nagyobbak, mint ahogy azt ő tudja, és a képességek, amelyeket Isten neki adhat, nagyobbak, mint álmodná.” (Spurgeon)
 
“A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig a legnagyobb a szeretet.” (1 Korinthus 13: 4-8, 13)
 
“Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt.” (Victor Hugo)
 
“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)
 
“Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít.” (Simone Weil)
 
Oldal tetejére