Idézetek

"Az élet útjainak nagy kereszteződései azok, ahol a felkészülés és az alkalom találkozik. Mások ezt szerencsének hívják."
/Cavett Robert/
 
"Jobb ha csöndben maradsz, és ostobának tűnsz, mintha kinyitod a szád, és ezzel minden kétséget eloszlatsz."
/Fábry Sándor/
 
Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni.
/Márai Sándor/
 
Aki képes haszontalanul elherdálni egy órát még nem jött rá, milyen értékes az élet.
/Charles Darwin/
 
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
/Wass Albert/
 
Tudományos könyvekben egy-egy lábjegyzetnek néha döntőbb szerep jut egy egész fejezetnél - és az életnek is vannak ilyen lábjegyzetei.
/Bálint György/
 
Akármilyen nagy esze van valakinek, ha nincs helyes gondolkozása, az eszével is csak bajt csinál magának.
/Németh László/
 
"A jónak és a rossznak ugyanaz az arca, minden csak attól függ, hogy életünknek melyik pillanatában találkozunk velük." Paulo Coelho
 
Egyetlenegy dolgot soha nem szabad elfelejtenem. Azt, hogy az élet egyszerű! Legyél beteg vagy egészséges, hűséges a feleségedhez vagy hűtlen, végül is csak az számít, hogy élsz-e még, vagy meghaltál. Én élek!
 
Mindenki fél az ismeretlentől. Az ismeretlen nem több, mint ami... És a tőle való félelem kényszerít mindenkit arra, hogy állandóan körbe-körbe rohanjon, álmokat, ábrándokat, háborúkat, békét, szeretetet, gyűlöletet hajszolva - pedig ez nem csak illúzió. Az ismeretlen nem több, mint ami. Fogadd el, hogy ismeretlen, és zavartalanul fogsz hajózni. Mindent tarts ismeretlennek, és megnyered a játékot. Csupán erről van szó. Nem igaz?
 
A sors nagyon azt akarta, hogy ez az esküvő időben meg legyen tartva. Az út egyenletesen, zökkenőmentesen a talpuk alá simult, s az akadályok, mint szélfútta tollpihék, könnyedén ellibbentek előlük.
 
„– Hogy vagyok szebb, meztelenül vagy felöltözve?
Vannak klasszikus női kérdések, amelyekkel minden férfi találkozik az élete folyamán, s amelyekre az iskolának kellene fölkészítenie a fiatalembereket. De Jaromil, akárcsak mi mind, rossz iskolába járt…”
/Milan Kundera: Az élet máshol van
 
Ha valaki elég bátor és kevéssé lusta, akkor nem muszáj belemerevednie az életkorába, pusztán azért, mert a társadalmi sztereotípia szerint hatvan év fölött kezdődik a járó- és hímzőkeret társaságában letöltendő dédi-életszakasz.

/Vavyan Fable/
 
A fény benn táncol az életem szívében; a fény belekap szerelmem húrjaiba; az ég megnyílik, a szél pajkos vadsággal száguld, kacagás fut végig a földön.

(Rabindranath Tagore: Gitanjali)

www.tvn.hu_cf5c9a019737bebd3ab81c897bc57c3d.jpg



 
Oldal tetejére