Idézetek
- Téma inditó öveg
- Kezdés dátuma
"Sok embert szeretek, de nem mindenkit. Sok mindent megbocsájtok, de nem mindent. Gyorsan felejtek, de nem mindent. Nem vagyok bosszúálló, de sok mindent megvetek. Akit szeretek az tudja, akit nem szeretek az érzi. Az igaz barátokért keresztül megyek a poklon, a többieknek pedig megmutatom, hogy hol van az!!!"
"...most tudom, oly nagyon tiéd vagyok,
szivárványosak mind a nappalok,
hársillatúak mind az éjszakák,
s téged virágzanak künn a fák,
ezüstpárákban álmodó hegyek,
tündéri folyók feléd lejtenek,
melyek fölé az ámult ifjú hold
aranyló arca szomjasan hajolt,
s úgy csókolja a vizeket a fény,
ahogy emlékeimben téged én."
(Hajnal Anna: Tegnap anyám előtt dicsértelek, részlet)
szivárványosak mind a nappalok,
hársillatúak mind az éjszakák,
s téged virágzanak künn a fák,
ezüstpárákban álmodó hegyek,
tündéri folyók feléd lejtenek,
melyek fölé az ámult ifjú hold
aranyló arca szomjasan hajolt,
s úgy csókolja a vizeket a fény,
ahogy emlékeimben téged én."
(Hajnal Anna: Tegnap anyám előtt dicsértelek, részlet)
"Én leszek...
Én leszek fölötted a fény,
Egy, másoknak láthatatlan lény.
Csodás hajadnak rendkívüli csillogást adok,
Gyengéden végig simogatva, ott maradok.
Vajon érezni fogsz?
Tűz gyöngye leszek,
Másnak nem, csak neked létezek.
Hisz oly hidegek a kezek,
Óvatosan felmelegítelek.
Vajon észleled-e, hogy az én tüzem?
S leszek szó, fülednek szelíd, kedves,
Mások hallásának nem érdemes,
Súgó, búgó, olykor érces,
De számodra mindenképp rokonszenves.
Vajon fűszál sóhajában meghallasz-e?
Leszek egymagam minden, az egész,
Szó, ami néma, de érthető, s lágyan merész,
Emlék, s friss levegő, a lélek részegítő, mézét pergető méhész,
S az édes búsöröm a testeden átremegő, vágyra kész.
Csak lásd, halld, érezd, amit más nem, ameddig csak élek, s élsz!" *
*Fridli Zoltán verse*
Én leszek fölötted a fény,
Egy, másoknak láthatatlan lény.
Csodás hajadnak rendkívüli csillogást adok,
Gyengéden végig simogatva, ott maradok.
Vajon érezni fogsz?
Tűz gyöngye leszek,
Másnak nem, csak neked létezek.
Hisz oly hidegek a kezek,
Óvatosan felmelegítelek.
Vajon észleled-e, hogy az én tüzem?
S leszek szó, fülednek szelíd, kedves,
Mások hallásának nem érdemes,
Súgó, búgó, olykor érces,
De számodra mindenképp rokonszenves.
Vajon fűszál sóhajában meghallasz-e?
Leszek egymagam minden, az egész,
Szó, ami néma, de érthető, s lágyan merész,
Emlék, s friss levegő, a lélek részegítő, mézét pergető méhész,
S az édes búsöröm a testeden átremegő, vágyra kész.
Csak lásd, halld, érezd, amit más nem, ameddig csak élek, s élsz!" *
*Fridli Zoltán verse*
“Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)
"Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.” (Müller Péter: Örömkönyv)