KÉPES KRÓNIKA szólánc

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Alhambra
Erőd és palota Granada mellett. Épült a 13. és 15 század között. Kezdetben mór építészek tervei alapján készült, majd keresztény építészek építették tovább az épületegyüttest.
patio-leones-alhambraDESTACADA.jpg
 

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagy Sándor
Pella, i. e. 356. július 20. és július 30. között – Babilon, i. e. 323. június 10.) az ókor egyik emblematikus figurája, Makedónia királya, általános vélekedés szerint kiváló hadvezér volt. Atyja, II. Philipposz nyomdokain haladva hatalmát a Peloponnészosztól az indiai szubkontinensig terjesztette ki, elfoglalva az akkor ismert világ nagy részét. Rövid, de eredményes uralkodása a klasszikus ókori történelem és kultúra egy új korszakának, a hellenizmusnak a kezdetét jelentette.
Alexandrosz volt Napóleon koráig a világtörténelem leghíresebb hadvezére, de ismertsége ma is nagyon nagy, s a hadvezetés második legnagyobb ikonja.

250px-AlexanderTheGreat_Bust.jpg
 

Kuriga

Állandó Tag
Állandó Tag
Táncsics Mihály
Táncsics Mihály (1799. április 21 - 1884. június 28)magyar író, publicista, az első szocialista politikusok egyike.
upload_2016-10-5_18-55-8.jpeg
 

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Édentől keletre
John Steinbeck egyik legnagyobb és legismertebb regénye, az Édentől keletre egy család történetét mondja el az amerikai polgárháborútól az első világháborúig.

edentol keletre.jpg
 

Kuriga

Állandó Tag
Állandó Tag
Erzsébet királyné

Wittelsbach Erzsébet - teljes nevén: Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, németül: Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, becenevén Sisi[1] - (München, 1837. december 24.Genf, 1898. szeptember 10.) Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja (1854-1898), Ferenc József felesége. Apja Miksa József bajor herceg, anyja Mária Ludovika Vilma bajor hercegnő volt. A kor egyik legszebbnek tartott uralkodófelesége, III. Napóleon hitvese, Eugénia császárné mellett.[
upload_2016-10-5_19-50-47.jpeg
 

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Egri csillagok
Gárdonyi Géza
1899-től folytatásokban megjelenő, majd 1901-ben könyvben is kiadott regénye, az egyik legismertebb magyar történelmi regény, amelynek története a valóságos 1552. évi egri ostrom eseményeinek és előzményeinek történetét dolgozza fel érdekfeszítően cselekményes regény formájában. Cselekménye 1533-ban indul, és az 1552-es hatalmas túlerővel szemben diadalt aratott egri hősök győzelmével zárul.

egri.jpg
 

SarkCsilla

Állandó Tag
Állandó Tag
A kölni dóm
A Rajna közelében, a főpályaudvar mellett magasodik a város fölé a monumentális kéttornyú katedrális, mely nem véletlenül lett Köln szimbóluma és a Világörökség része.

kolni dom kivilagitva-kicsi.jpg
 

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Madrigál
Irodalmi ihletésű, több szólamú énekes műfaj; a reneszánsz zene világi reprezentánsa, szövegében az anyanyelvű irodalom hordozója. A madrigál betetőzése a XVI. sz.-ra esik. Költői tartalma rendszerint egy gondolat köré fűződik, gyakori benne a természeti kép, a dramatikus-epikus jelenet. Kedvelt versformája a szonett.

3madrigal.jpg
 

SarkCsilla

Állandó Tag
Állandó Tag
A francia forradalom
Európa
történetének meghatározó eseménysorozata volt a 18. század végén. Noha sok tekintetben korábban elkezdődött, a kezdődátumnak általánosan 1789. július 14-ét tekintjük, amikor a feldühödött párizsiak elfoglalták a Bastille börtönét. A marxista történelemírás az eseményt „nagy” jelzővel szokta illetni. A forradalom során az országot a pénzügyi csőd közelébe vezető abszolutista rendszert megbuktatták, ám a gazdasági és társadalmi válságot nem sikerült felszámolni. Végül sem a kialakult alkotmányos monarchia, sem az azt követő köztársasági államrend nem bizonyulhatott tartósnak, és az események végül Bonaparte Napóleon, a tehetséges tábornok diktatúrájába torkolltak (1799).

forradalom.jpg
 
Oldal tetejére