A szerencse fia
Egyszer volt egy szegényember, és annak három fia. Miután az ember megözvegyült, magához hívatta a fiait.
-Menjetek el a világba szerencsét próbálni! - parancsolt rájuk.
A fiúk tüstént útnak is indultak. Éppen egy erdőn át vezetett az útjuk, amikor fejszecsattogás ütötte meg a fülüket.
- Elmegyek megnézni, honnan jön a zaj - szólalt meg a legkisebb fiú.
De a bátyjai rá se hederítettek, mentek tovább. A fiú ekkor talált egy fejszét, amelyik magában vágta a fát. Elkapta, s a tarisznyájába tette.
Mentek, mendegéltek tovább, s a közeli réten valami zörgést hallottak. A legkisebb most is megnézte, mi lehet az. Egy ásót talált, amely magától ásott. Elkapta, s ezt is a tarisznyájába tette.
Ahogy tovább ballagtak, egy kis patakot találtak. A legkisebb fogta magát és elindult megkeresni a forrását. Estére meg is találta, nem másban, mint egy dióhéjban. Betakarta a diót falevelekkel, a zsebébe tette, és egyedül indult tovább, mert a testvérei ekkor már messze jártak.
Egyszer csak egy város mellett vezetett az útja, ahol egy sereg embert vittek a vesztőhelyre. Köztük volt a két bátyja is. Kétségbeesett a fiú nagyon, s elhatározta, hogy közben jár a királynál az érdekükben.
Úgy is tett. A király beleegyezett, hogy szabadon engedi a foglyokat, de a fiúnak megparancsolta, hogy az ablaka alatt álló nagy fát vágja ki, az udvarában pedig ásson egy kutat.
A legkisebb testvér ekkor előkapta a fejszéjét, s az magától kivágta a fát. Ezután az ásója megásott egy mély gödröt, majd beletette a diót, s a kút máris megtelt vízzel.
A király nem csak a foglyokat engedte el, hanem még a lányát is feleségül adta a fiúhoz. Máig is élnek, ha meg nem haltak azóta.
