Kerestir

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Időben és térben oly messzire nézek most, amilyenre alig van példa az én életemben. Test és szellem együtt a csúszdán vissza a helyre és az időbe, ahol és amikor még sosem látott semmit. Pedig igazán ártatlanul, észrevétlenül kezdődött azzal, amikor Janet megkérdezte hol van Kerestir és nekem fogalmam sem volt róla. Nem hangzik magyarnak, nem várható el tőlem... De hadd látom a Google-t!

Egy értesítés érkezett emailben, hogy aki a maga javára imát rendelne a Kerestir Rabbi sírjánál, az ma jelezze, mert arra már holnap sor kerül, mondta a szöveg: egy angol héber, jiddis keverék nyelven. Immár felcsigázott kíváncsisággal hamarosan kiderítettem, hogy Kerestir hol van és micsoda és bizony az Magyarországon van és számunkra, közönséges magyarok számára a neve Bodrogkeresztúr.

Akik amúgy nem sokat babrálnak a zsidó szokásokkal és hagyományokkal, az ortodoxia és a hasszidizmus közötti különbséggel sem nagyon törődnek, ami érthető. A Hasszidizmus lengyel-ukrán földön alakult ki a XVIII. században és a lényege, amennyire én meg tudom ítélni, az, hogy ezek a rettenetesen szegény, de mélyen hívő zsidók elviselhetetlennek érezték a hagyományos ortodoxia követelményeit és könnyíteni akartak a terhes vallási gyakorlaton. Méghozzá úgy, hogy lemondtak a templomról, a hierarchikus rendről és helyettük sok énekléssel és sok borral vígasztalták és bátorították magukat. Nem éppen haszon nélkül, ugyanis, a hasszidok elképzelhetetlen szegénységben éltek, de mégis boldogok, és gyakran elégedettek foltak. A hasszid gyülekezet nem a zsinagógába járt, hanem a rabbijának az udvarába. Ez az udvar pedig, akárcsak egy király udvara, befogadta és társadalmi tagsággal ruházta fel a betévedt és maradó híveket. Egy-egy hasszid rabbi, ha elég meggyőző volt és sikerült elég követőt megnyernie, akkor előbb egy udvart nyitott, és ha annak a tekintélye egyre terjedt és elég messze eljutott a híre, akkor már dinasztiává vált, hiszen a rabbi továbbörökítette a címét és tekintélyét akár a fiára, vagy a vejére.

Az 1852-ben, a szlovákiai Zborovban született Yeshaya Steiner előbb templomszolgája volt néhány hasszid rabbinak, de 1870-ben a mestere javaslatára Bodrogkeresztúrba vándorolt és ott haszid udvart nyitott. Pedig volt ott már egy zsidó közösség és zsinagóga is, de nem hasszidok, így ő önállósította magát. Ezen túl mint Sheyele nevezte magát, becézve, kicsinyítve, hogy az alázatosságát ebben is kifejezésre juttassa. Azonkívül a Steiner név is hamar lekopott róla, mert már a kezdetekkor csodarabbi hírébe keveredett, úgyhogy ettől kezdve, mint a királyoknál is szokás, mint Sheyele of Kerestir nevezték és emlegették. És hogy miért Kerestir azt innen már könnyű megérteni, hiszen a vallásos zsidók nem tudták rávenni magukat hogy a ”Kereszt Ura” nevén nevezzék a helyet, így azt csak annyira torzították el fonetikusan, amennyire feltétlenül szükséges volt: így lett Keresztúrból, Kerestir.

Rabbi Sheyele of Kerestir hamarosan elérte a csodarabbi státuszt és a követői, a diákjai és a körülötte megtelepedett családok száma hamarosan növekedni kezdett. Ötven évnyi boldogságban, de szegénységben leélt élet után szerencséjére 1925-ben húnyt el, ílymódon elkerülvén a Holokausztot és hagyva maga után egy tekintélyes udvart, dinasztiát, egy fiat és vagy öt vejet, akik mind rabbik lettek és akiknek egyik-másik fia is rabbi lett. Annyi bizonyos, hogy Brooklineban él egy nagyszámú Kerestir szekta és, hogy Miami Beachben is van egy temploma ennek a szektának. Úgy látszik tehát, hogy jónéhány hívének sikerült valamimódon megmenekülni a Holokauszttól, amelynek egyébként hétszázan estek áldozatul Bodrogkeresztúron, és ezért kerülhetett sor arra, hogy a leszármazottak úgy tíz évvel ezelőtt megünnepeljék a csoda rabbi halálának az évfordulóját, amint az a zsidó szokás szerint kötelező.

Persze, Bodrogkeresztúr egy bájos régi mezőváros, a Tokaj Borvidék kellős közepén, a gyönyörű Bodrog partján, ahol a csodarabbi egykori háza és udvara ma is áll, és így nem csoda, ha a leszármazottak úgy határoztak, hogy eljönnek a régi házhoz és ott fognak imával megemlékezni róla, meg a hegyoldalban, a szőlőskertek között fekvő zsidó temetőben. El is jöttek vagy kétszázan. Elképzelhetni a bodrogkeresztúriak megrőkönyödését, amikor annak idején az első feketekaftános hasszid zsidók megjelentek a városkában. Akkor ez nagyon szokatlan lehetett. Azonban az idei tavasszal, az évente immár hagyományosan megismétlődő összejövetelre százhúsz országból több, mint tízezer Kerestir szektatag jött el, méghozzá úgy, hogy ha már úgyis itt voltak kedden, akkor már csak megvárják a szombatot, hogy akkor is imádkozhassanak a rabbi sírjánál.

Az elmúlt tíz évben Bodrogkeresztúr és a környező falvak valóságos üzleti fellendülést nyertek ezektől az évente megismédlődő eseményektől. A város és környéke ma már képes szállást és kóser ellátást nyújtani tízezer látogatónak akár öt-hat napra! Ennek a hatása még Debrecenig is érezhető, sokan közűlük ott szállnak meg, ahonnan ki bérelt autóval, ki meg taxivak hozattja magát Bodrogkeresztúrra. A taxis, akivel beszéltem elmondta, hogy az ő vállalatát teljes egészében kibérelték ezekre a napokra Debrecenből Bodrogkeresztúrra.

Amikor megértettük, hogy mi az a Kerestir és, hogy mit jelentett az a felhívás az emailben, akkor elhatároztuk, hogy elmegyünk mi is Bodrogkeresztúrra másnap, hogy lássuk ezt az eseményt. Hogy mire vállakoztunk, arról persze fogalmunk sem volt. A vonatokon át kell szállni, de a síneket cserélik, úgyhogy busszal kellet megtenni az utolsó tiz-tizenöt kilométert. Persze, a busz elkerülte Bodrogkeresztúrt, a másik faluból kellet átgyalogolnunk. De megérte!



Érkezésünk után itt kezdtük. A két ház közűl a jobboldali a rabbi családjának a háza volt a bal oldali pedig a rabbi iskolája. Mindössze két nagyobbacska szoba. A szürke ház bal oldalán is van egy kis ház, amelyben a rituális fürdő van.

A férfi, aki a rács mogött ül az, aki a logisztikai dolgokat intézi, szállításról, szállásról és élelemről is gondoskodik, ha kell, magyarul, angolul, héberül és jiddisül teszi amit éppen tenni szükséges. A zöldinges, baseball sapkás férfi pedig egy izraeli biztonsági szolgálat embere, aki annak ellenére van itt, sokadmagával, hogy az utca tele van egyenruhás rendőrökkel. Az udvar pedig szó szerint a csoda rabbi udvara. Ezúttal azonban amerikából hozott rengeteg csomagolt kóser étel és ital van bent asztalokon felpúpozva, a háttérben pedig az étkező sátor van, padokkal és asztalokkal.



Az udvar bejárata felett ez a felirat leng. És valóban, Janet bemutatott engem később egy ötvenes korú asszonynak, aki a Rabbi ötödik generációs leszármazottja, Brooklinból. Ezután bevezette őt a házba, a konyhába, ahol egy ötszázliteres körüli méretű leveses fazekat és hasonló méretű egyéb edényeket mutatott. Ebből a konyhából többezer adag kóser ételt lehet felszolgálni és ezt érdemes ennek a közönségnek évi egyetlen alkalom kedvéért fenntartani. Azután még egy könyvet, egy jó vastag könyvet, is ajándékozott Janetnek, amely teljes egészében a csoda rabbi csodáinak a leírását tartalmazza. Még nem olvastam.

A férfiak és nők szigorú elkülönítése jegyében ez a sátor a nők számára nyújt árnyékot és gyülekezőhelyet, míg az összes tőbbi helyet a férfiak foglalják el.



No persze! Akármilyen konzervativak legyenek is, azért egy kis fényképezkedésnek, selfieknek mégsem tudnak ellenállni. De miért is?



És a mennyei szép tokaji borvidék, az a környék, ahol a hegyoldalban a temető fekszik.



Nincsenek megfelelő szavak, amelyek leírni tudnák a békés gyönyörűségét ennek a világnak: a szőlők az előtérben és ott hátul a Bodrog tekereg.



Akár az iróniában fürdő világ szimboluma is lehetne a történelmi borvidék kellős közepén mobil telefonon beszélő hasszid zsidó!



Ez az épület a csoda rabbi sírja felett áll, belsejében hozzávetőlegesen talán száz imádkozó zsidó áll bent, kérve a mennyei közbenjárást a rabbitól.



Itt, a sír épülete elött a mécsesek állványa, ahova a rabbi emlékére gyújtott gyertyákat lehet tenni.



A gyönyörű tájra tekint a zsidó temető, ahol hetven éve nem temettek senkit.



Ez a hatalmas, megtermett ember pedig, Mr. Jakob Gluck, egész nap rántottával lát el mindenkit aki elé áll és kéri, miközben egyre beszélget velük magyarul, jiddisül és angolul.



Ezek pedig a közeli pincék. Nekik semmi közük a csodarabbihoz, de azért jólesett egy fröccsöt inni itt, tokaji borból, ott, annál az asztalnál.

Nem könnyű megmagyaráznom az érzéseket, amelyekkel elhagytam Bodrogkeresztúrt. De valami olyasmi járt az eszemben, hogy hálás vagyok, amiért ezek az emberek, bármennyire is idegenek számomra, mégis ellenálltak minden pusztító erőnek és ma, ”alig” hetven évvel a Holokauszt után, diadalmasan ünnepelnek évente a világ százhúsz országában. Túlélték a legborzalmasabbat és magabiztosan visszavették ami az övék: az emlékezést és a hagyományt.

Kerekes Sándor

 
Oldal tetejére