Kvíz 2020. December 06.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mióta számít alkoholnak a sör Oroszországban?

2. Ha lett volna 1968-ban egy egydollárosom (USD) hány dollárt érne ma?

3. Melyik testrésze hiányzik a rajzfilmes univerzumban Patriknak, Krillinnek, és a Pindúr Pandúroknak?

4. Melyik két EU-tagország legmagasabb pontját hívják Olümposz hegynek?

5. Melyik női névvel rövidítette le Karinthy ezt a mondatot találós kérdésében? „Az esztelen szolga gatya nélkül áll az ól mögött.”

6. Melyik átmeneti fémből készítették a méter prototípusaként használt rudat?

7. Melyik szanszkrit szó jelenti azt, hogy a „hó lakhelye”?

8. Melyik büntetésével kapta 41-es sorszámát Ben Hur?

9. A női magazinok melyik rovatcíme jelenti azt ógörögül, hogy „óra nézés”?

10. Mi volt az oka Ady Endre és egy földesúr párbajának?
 
Japi1

Állandó Tag
1. 2011. július 22-én írta alá Medvegyev a törvényt, 2013. január 1-től lépett életbe.
2. Az „Inflation Calculator” szerint 7,48 dollárt ér. Más kalkulátor szerint 7,58 dollárt.

egy dollár-2.jpg

Viszont egy Kennedy féldolláros 2020. április végén 108.000 dollárért kelt el.
Egy 1968-as katonai MPC egy dolláros ára 34,99 dollár numizmatikusok között.
3. Orra
4. Gőrőgország: Olümposz 2355 m; Ciprus Ólimbosz /Kionisztrasz/ 1952 m
5. Olga
6. Platina-iridium
7. Himálaja
8. 41-es sorszámú gályarab
9. Horoszkóp
10. Debrecenben a Csokonai színházban Ady Geréby Pál bérelt helyét foglalta el. Geréby később érkezett, szóvá tette. Az ittas Ady bocsánatot kért, de maradt. Geréby párbajra hívta, Ady elfogadta. /Debrecen Gerébytelep névadója Geréby Pál földbirtokos, megegyezik?/
 
Csatolások

  • 1964kennedyhalfdollar-.jpg
    1964kennedyhalfdollar-.jpg
    15.5 KB · Olvasás: 2

?Walaky?

Kitiltott (BANned)
1. Mióta számít alkoholnak a sör Oroszországban?
2013 januárjától
2. Ha lett volna 1968-ban egy egydollárosom (USD) hány dollárt érne ma?
$7.58 Adjusted for inflation, $1.00 in 1968 is equal to $7.58 in 2020 647.93% >> 3.95% per year . USA
3. Melyik testrésze hiányzik a rajzfilmes univerzumban Patriknak, Krillinnek, és a Pindúr Pandúroknak?
nincs orra, füle, ujja, nyaka és lapos talpú lábujja
4. Melyik két EU-tagország legmagasabb pontját hívják Olümposz hegynek?
Görögország > Olympos (Mytikas 2917 m)
Ciprus >>>> Olympos 1952 m

5. Melyik női névvel rövidítette le Karinthy ezt a mondatot találós kérdésében? „Az esztelen szolga gatya nélkül áll az ól mögött.”
OLGA
6. Melyik átmeneti fémből készítették a méter prototípusaként használt rudat?
1799-ben elkészítették a 90% platina és 10% irídium ötvözetéből készült véglapos mértéket, a levéltári métert (franciául: mètre des archives).
7. Melyik szanszkrit szó jelenti azt, hogy a „hó lakhelye”?
Himalája elnevezés a szanszkrit hima (’hó’) és alaja (’otthon, haza’) szavakból áll, ami annyit jelent: „a hó otthona”, „a hó hazája”
8. Melyik büntetésével kapta 41-es sorszámát Ben Hur?
41-es sorszámú gályarab a 41 evezősorú rabszolga gályán es a 41-es kocsi hajtója
9. A női magazinok melyik rovatcíme jelenti azt ógörögül, hogy „óra nézés”?
horoszkóp szó görög eredetű, jelentése „óra nézés”
10. Mi volt az oka Ady Endre és egy földesúr párbajának?
Ady második párbajára 1899-ben került sor, amelyet Gerébi Pál öttömösi földbirtokos huszár tiszthelyettessel vívott, és egy
színházi összeszólalkozás szolgáltatta az alapját.
 
Utoljára módosítva:

barern

Állandó Tag
1. 2013 januárjától
2. Hivatalosan egyet. A dollár érvényessége soha nem jár le, tehát a régi dollárral ugyanúgy lehet fizetni, mint az újabbakkal. De, mint különlegesség, a gyűjtők akár 50 dollárt is adnak érte.
1 dolcsi.png
3. Az orruk
4. Görögország és Ciprus
5. Olga
6. Először sárgarézből (1795), majd platinából (1799), később platina-irídium ötvözetből (1889).
7. Himalája
8, Gályarabság
9. Horoszkóp
10. Az ittas költő 1899. május 1-jén a Csokonai Színházban Geréby Pál földbirtokos bérelt helyét foglalta el, és nem adta át háromszori felszólításra sem.
 
Hekate

Állandó Tag
1. 2013 januártól
2. 1 dollár az 1 dollár. Ha az inflációt számoljuk, akkor 7.50.
Ha kivonták a forgalomból, akkor a gyűjtőknél van értéke.
3. Nincs orruk.
4. Görögország és Ciprus
5. OLGA
6. finomított platinából
7. Himalája
8. 41. sorszámú gályarab
9. Horoszkóp
10. A költő élete során több párbajt is vívott. A második párbaját vívta Geréby Pál földbirtokossal, mert ittasan elfoglalta a színházi páholyát, és nem adta át a helyét.
 
Dabadi75

Állandó Tag
1. 2013. januárjától.
2. Attól függ milyen szempontból nézzük. Ha boltban vásárolunk vele, akkor ugyanúgy 1 dollárt ér, mint a később kibocsájtott 1 dolláros. Ha figyelembe vesszük az inflációt, akkor 7 dollár 48 centet ér.
Viszont gyűjtők akár többet is fizethetnek érte.
3. Az orruk hiányzik.
4. Görögország - Olümposz (2.355 m) és Ciprus - Olimbos (1.952 m).
5. Olga.
6. Platina-iridium.
7. Himalája.
8. Gályarabként viselte.
9. Horoszkóp.
10. Geréby Pál bérelt helyét foglalta el a színházban.

Kellemes hetet Mindenkinek! :dr_31:
 
Erdei Gyula 54

Állandó Tag
1. "... 2013 januárjától kezdve életbe lép a Dimitrij Medvegyev, orosz elnök által aláírt rendelet,... "
2. Ha lett volna 1968-ban egy egydollárosom (USD) hány dollárt érne ma?
- Boltban 1 $,
- gyűjtőknek többet is (fajtától függően),
- bankban a kamataival megnövelt érték, vagy ha nagy a kezelési költség, kevesebbet ;),
1607588387843.png
- Két 1968-as Kennedy ezüst fél dolláros sem rossz pénz
3. Az orruk.
4. Melyik két EU-tagország legmagasabb pontját hívják Olümposz hegynek?
Görögország-Olümposz, Ciprus-Ólimbosz (törökül Olimpos)
5. Melyik női névvel rövidítette le Karinthy ezt a mondatot találós kérdésében? „Az esztelen szolga gatya nélkül áll az ól mögött.”
SZOLGA - SZ= OLGA
6. A méteretalon első munkapéldánya elkészült sárgarézből, amelyet a Konvent 1795. augusztus elsején fogadott el. Ugyancsak a Konvent döntése alapján 16 márvány métert is készítettek – az egyiket sárgaréz véglapokkal –, mára ezekből csak kettő maradt fenn.
Négy platina és több vas méteretalont készítettek.
Marc Etienne Janety (XVI. Lajos ékszerésze) 1795-ben négy kilogramm- és négy méteretalont készített finomított platinából.
7. "A Himalája kifejezés a szanszkrit hima (jelentése: hó) és álaja (jelentése: haza, otthon) szavakból származik, és azt jelenti, a hó hazája."
8. Gályarabság.

9. A horoszkóp (görögül: horoszkoposz, „óranézés
10. Ady Endre, a Csokonai színházban Geréby Pál bérelt helyét foglalta el. A később érkező Geréby szóvá tette helyének bitorlását. Az ittas Ady bocsánatot kért, de maradt a széken. Geréby gúnyosnak érezte az újságíró hangját, kihívónak érezte, ezért segédeivel párbajra hívta. Ady elfogadta.
:cool: :cool: :cool:
 
Csatolások

  • 1607588789537.png
    1607588789537.png
    303.8 KB · Olvasás: 0
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mióta számít alkoholnak a sör Oroszországban?
2011 - türelmi időszak 2013 január
2. Ha lett volna 1968-ban egy egydollárosom (USD) hány dollárt érne ma?
Fizetőeszközként ma is egy dollárt érne, viszont ha számolunk az inflációval kb. 7-8 dollárt ér.
3. Melyik testrésze hiányzik a rajzfilmes univerzumban Patriknak, Krillinnek, és a Pindúr Pandúroknak?
Az orra
4. Melyik két EU-tagország legmagasabb pontját hívják Olümposz hegynek?
Ciprus és Görögország
5. Melyik női névvel rövidítette le Karinthy ezt a mondatot találós kérdésében? Az esztelen szolga gatya nélkül áll az ól mögött.
Olga
6. Melyik átmeneti fémből készítették a méter prototípusaként használt rudat?
platina
7. Melyik szanszkrit szó jelenti azt, hogy a hó lakhelye?
Himalája
8. Melyik büntetésével kapta 41-es sorszámát Ben Hur?
gályarabság
9. A női magazinok melyik rovatcíme jelenti azt ógörögül, hogy óra nézés?
horoszkóp
10. Mi volt az oka Ady Endre és egy földesúr párbajának?
Egy színházi ülőhely miatt párbajozott Ady és Geréby Pál, 1899. május 4-én.
 
Oldal tetejére