Látom téged csöppet sem zavar, hogy az ózdi kohász művén kívül az ég világon senki nem mondja, hogy Hunor és Magyar ne Nimród fiai lennének. Olvastál te már mást is az Arvisurán kívül? Ha megkísérled, talán rájössz, hogy te vagy az, akit félrevezettek és az aki
László Gyula féle történészek finnugorista és a magyarságot megalázó ötleteit világgá kürtölöd.
[SIZE=+1]"Nimrud csak nagyon halványan él a mai magyarság emlékezetében és inkább csak olyan álomkép, mint ősapa. Jobban emlékezünk két fiára - Hunorra és Magyarra akiknek nyomában a kitűnő otthoni történészünk -
László Gyula - annyi ingoványt talált, hogy abba esett bele az egész gyönyörű babiloni- magyar mitológia.Nemkülönben ezekbe a finn-ugor ingoványokba lett belefojtva a már-már világosságra kerülő magyar őstörténet is. [/SIZE]
[SIZE=+1]Ne csodálkozzunk sem László Gyulán, sem másokon - hiszen a régi félrevezetett egyháziak, mint Kézai és Anonymus voltak, akik megkezdték a helytelen úton való járást. Nem az ő jószándékukban van a hiba, hanem a történelemszemléletünk kiindulási pontjában. [/SIZE] [SIZE=+1]Kézai és Anonymus korában éppen tetőpontját érte el babiloni magyar származás bizonyítékainak eltemetése. Ennek a nagy temetésnek sumir halottjából pedig a héber biblia támadt fel, mint az egyetlen igaz történelmi kútfő; Ebből a bibliából indult ki minden történész, mert az "Istent szavát" többre értékelték, mint az azzal ellenkező irányt mutató sok régészeti leletet. Na és lehetetlen a magyar nemzetet a "szerecseny Kus ivadékainak" elismerni, tehát a Jafet-ági Góg és Magóg - biblikus főszereplőket tette Anonymus ősapáinkká.[/SIZE]
[SIZE=+1]Hunor és Magyar nyomában járva - Kézai szövegére hivatkozik, aki Hunorról és Magyarról azt mondja: "Ménrótnak elsőszülött fiai voltak. "
A magyar "csodaszarvas" gyönyörű mítoszát pedig így tapossa sárba László Gyula: "Nem csupán a mi csodaszarvas mondánk főhőse a két vadásztestvér. Szerte a földkerekségen tele vannak az ősi mítoszok, mondák, regék a két vadásztestvér történetével...
A Hunor és Magyar mondához igen hasonló történetet jegyeztek fel pl. az Ob mellett lakó rokonaink (vogulok és osztyákok) között járó néprajzi kutatók. " - (Nos? Nem ismerős ez a szemlélet? Most sem gondolkodtat el, hogy ki vagy kik lehettek azok a "rovósámánok", akik Paál Zoltánnak átadták ősi tudásukat? )[/SIZE]
[SIZE=+1]"- Írhat-e egy komoly tudós olyat, hogy "Hunor = Onogur"? Milyen alapon? Én nem merem tovább László Gyula hamisításait tárgyalni, mert attól félek, hogy elveszítem a nyugodtságomat és olyasmit írok, amit sem az olvasó, sem a papír nem bír ki."[/SIZE]
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CDRA8F7%7E1.BEN%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w
ontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->[FONT="]Badiny Jós Ferenc: KÁLDEÁTÓL ISTER-GAMIG
[/FONT]
[FONT="]Forrás: [/FONT]
http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/konyvek/kaldeaist2.htm