Jean-Marie Gustave Le Clézio: Raga
Egy különlegesen szép, álombeli leírásnak lehettem részese.
Mennyi mindennel szembesülhetünk az életünk során és igazából nem is gondolunk bele.
Valóban néha csak az álmainkban léteznek ezek a helyek, de az álmok sokszor igen is valóságos képet mutatnak, felfedezésre késztetik az embert. Most így lehetőségünk adatik megismerni az elveszettnek hitt Pünkösd-szigeteket vagy igazi nevén Ragatot.
Így pedig lehetőségünk van újra visszatérni az elfeledett álmainkhoz. Általuk pedig képesek lehetünk másképp szemlélni saját világunkat is. Elsőre egy egyszerű kis leírásnak tűnik, de mégis nagyon jó a felépítése, jelentős tanúságokat fogalmaz meg. Ezért is választottam ki egy olyan rövid részletet, amit minden nemzet megszívlelhetne, ha a saját anyaföldjéről lenne szó.
Számomra Ragat egy rejtélyes kis Paradicsom, valahol a világ eldugott kis szegletében, amely mint ha elveszett volna az idő nagy forgatagában. Ragatot egyetlen nagy kertként jellemzi.
A tenger felől érkezve az a benyomásunk támadhat, hogy nem egyéb mint egy lakatlan sziget, egy elveszett paradicsom, amelyet érintetlenül hagyott az emberiség. Sehol nem találhatunk megművelt földeket. A part mentén is csak azok a kókuszpálma-ültetvények láthatóak, amelyek az egykori gyarmatosítás során a mai napig fennmaradtak, és amelyet már teljesen benőtt a gaz. Ezek az ültetvények a mai napig is viselik a 20.században Európából és Ausztráliából ide érkező földbirtokosok nevét. A függetlenség elérésével azonban ezek a nagybirtokok megszűntek.
Raga lakói így visszatérhettek a hagyományaikhoz. Szerintük a föld nem tulajdon, hanem misztikus egyezség az ott élők és az ősök szellemei között. Milyen érdekes is ez a fajta szemlélet!
Az ültetvényesek, amikor szembesültek a megváltozott helyzettel és azzal, hogy el kell hagyniuk a szigetet, arra kötelezték Pangi lakóit, hogy gazzal és bozóttal szórják teli az ültetvényeket. Ekkor a melanézek azt gondolhatták magukban, hogy egyszerűen az a feladatuk, hogy visszatérjenek hagyományaikhoz, így a régi állapotokhoz.
A sziget belseje felé haladva azonban döbbenetes látvány fogad bennünket. A hegyeket megmászva vagy a völgyekben zubogó folyók útját követve, meglepetésként ér minket a gazdagon termő földeknek a látványa. Az erdőt szűk ösvények szelik át, és minden ösvény végén, egy-egy kis eldugott kert rejtőzik. Tarókertek, amelyhez a melanézek már több ezer éve kezdték kifejleszteni az öntözőrendszereket, víztárolókat, csatornákat. Vannak itt még pálmaligetek, maniókakertek, gyümölcsöskertek mangóval, guavával és naranccsal. A ritkás és sűrűbb erdőkben mindenütt illatos virágokkal és gyógynövényekkel találkozhatunk.
Ezek a kertek azonban különböznek a francia és angol kertektől, mivel kanyargósak, összevisszák. Észrevehető, hogy az ültetést nem egy logikus terv alapján végezték, hanem valamilyen varázslat alapján. Mint ha a magokat föld alatti szellemi erők végezték volna, amelynek titka csak az itt élő férfiak és nők emlékezetében él. A melanézek szemében a növények élő teremtmények. Életük során valamikor hasonlatosak lehettek az emberekhez. Nem csak az emberek táplálását és gyógyítását szolgálják, hanem fontos részét képezik az élőlények összességének.
E rövid, kis összefoglaló leírásból arra következtethetek, hogy Raga népei fontosnak tartják saját hagyományaikat és annak megőrzését. Függetlenségüket kiharcolva mindent visszaállítottak az eredeti rendnek megfelelően.
A természet adományait valóban nagy kincsnek tekintik. A földet nem tekintik magántulajdonnak, hanem egy misztikus egyezség részeként. Minden növény egykor hasonlatos lehetett az emberrel, ezért ugyanolyan élő teremtményként tekintenek rá. Ez abban a tekintetben is megmutatkozik, hogy nem csak az emberi szükségleteket kielégítő szerepükként tartják fontosnak jelenlétüket, hanem fontos részét képezik az élőlényeknek. Ha minden emberben élne egy ehhez hasonlatos szemléletmód, akkor talán másképp tekinthetnénk saját világunkra is.
