Fodor Sándor: Megőrizlek
Licis koromban nagy-nagy kedvencem volt (minden évben elolvastam legalább kétszer). Ma délelőtt újraolvastam, akartam is értékelni, de nem tudtam, mert sírtam (én a kőszívű). Még most is kedvenc, de másképp. Egy csomó minden átértékelődött bennem a könyv hatására: a szülő-gyerek viszony, a tanár-diák viszony, a tükrök, amelyeket egymás elé, és főleg önmagunk elé tartunk. Egy újabb könyv a magányról és arról, hogy ki hogyan próbál szabadulni tőle, az előítéletekről és arról, hogy ki mennyire tud ezekkel együttélni, a megfelelni akarásról, a „muszáj, hogy fontos legyek valakinek” érzésről, a felületes kapcsolatokról, irigységről, unalomról, a hatalmas ellentétről a felnőttek és a gyerekek világa között.
" És egészen megőrizlek magamban,
csillagszemeddel, kópé-mosolyoddal…"