Neveto jelek

marty80

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom,tudjátok -e,hogy ebben az éven 20 éve a Smiley :)

Írásban nehéz pontosan közvetíteni érzéseinket - az Interneten ezért "fejlesztették ki" az érzelemkifejező jeleket. Nem is gondolnánk, milyen öreg már a smiley :)
Még az Internet hőskorában történt: az egymás közti kommunikáció felgyorsította az információk áramlását, s ezt megpróbálták az emberek is követni. Az érzelmek kifejezésére azonban nehézkesnek bizonyult a hosszú írogatás - mikor egy sokkal kézenfekvőbb megoldás is létezett: a smiley.
Mára már történelemmé vált, azonban származásáról sokan nem tudtak semmit. Így volt ezzel Mike Jones is, aki a Microsoft Systems and Networking Research Groupnál dolgozik. Az úriember kíváncsivá vált, vajon honnan, kitől származik az első smiley, illetve mikor született meg.
Hat hónapnyi kutatómunkával sikerült kiderítenie; a Carnegie Mellon Egyetemnél dolgozó korábbi kollégája segítségével rábukkant arra, amit keresett. A korai 80-as években, egészen pontosan 1982. szeptember 19-én ment át a smiley három karaktere először ebben a formátumban az Interneten. Scott E. Fahlman használta a világon elsőként, ezzel megteremtve az érzelmek kifejezésének egy jóval könnyebb módszerét (szintén ő a szülőatyja a szomorúságot, csalódottságot kifejező :-( jelnek is).Használjuk mi is gyakrabban, egy mosoly feldobja a napot :)
Smiley gyűjtők figyelem !
Ha kedvetek van,itt csere - berélhettek kedveneitekből ! ( Jelzem,én is imádom őket, némelyik nagyon kifejező és különleges Ime néhány kedvcsinálónak :
 

alien2002

Állandó Tag
Állandó Tag
12.gif
7.gif
smyles54.gif
 

marty80

Állandó Tag
Állandó Tag
HAPPY BIRTHDAY SMILEY !

Ma van a smiley 25. szülinapja !

25 éve Scott E. Fahlman, a Carnegie Mellon Egyetem professzora volt az első személy, aki a kettőspont, a kötőjel és a zárójel karakterek segítségével a világon először horizontális vigyorgó fejet írt egy levélben. Visszaemlékezései szerint először főként komolytalan dolgok jelölésére alkalmazta a vigyorgó fejet, ami eleinte csak a számítástechnikához értő személyek körében, majd az egész világon elterjedt. Ön milyen szmájlikat használ és mikor?​
<!-- microsite_placeholder -->​
Scott E. Fahlman 1982. szeptember 19-én 11.44-kor írta le először a vízszintes szmájlit egy levelezésben, amelyben kollégáival arról beszélgetett, melyek a határai az online humornak és miként lehet jelezni az online kommunikáció közben egy megjegyzésről, hogy komolytalan vagy hülyeség, írja a Yahoo News. "A poénkodóknak egyszerűen ezt választoltam: :)", fogalmazott, majd hozzátette, a :) az egyetemről más egyetemekre terjedt, majd az üzleti életbe és így tovább.​

Egyszerűsödik

Azóta szomorú és vigyorgó emotikont (hangulatjelet) épp úgy találunk, mint
egyéb érzelmi kifejezőt
Az emotikonok az évek során nemcsak sokasodtak, de változtak is, a változások legszembetűnőbb tulajdonsága az egyszerűsödés: az internetezők jókora része az eredeti mosolygó szmájliból például elhagyja az orrot, míg a másik tábor ragaszkodik az eredeti orros változathoz.
Az interneten óriási karriert befutott szmájli eredetijét - egy sárga karikában két pont és egy görbe vonal - 1963-ban találták ki egy biztosítócég számára, de a professzor írta le először online kommunikációban. Scott E. Fahlman a szmájli előtti hódolatát egy díj alapításával fejezte ki: szeptember 19-én kollégáival együttműködésben Szmájli-díjat írt ki, ami diákoknak szól és kommunikációs fejlesztéseket támogat 500 dollár értékben.

(Szöveg :Munk Veronika Index)



 

Edit1965

Állandó Tag
Állandó Tag
Vegyes :cool:
 

Csatolások

  • 44.gif
    44.gif
    11.5 KB · Olvasás: 140
  • party-smiley-048.gif
    party-smiley-048.gif
    11.4 KB · Olvasás: 79
  • 000204542.gif
    000204542.gif
    86 KB · Olvasás: 114
  • 1806.jpg.gif
    1806.jpg.gif
    105.2 KB · Olvasás: 14
  • 000204531.gif
    000204531.gif
    78.5 KB · Olvasás: 114
  • emoticonoanimado11675mu.gif
    emoticonoanimado11675mu.gif
    50 KB · Olvasás: 115
  • 11.gif
    11.gif
    13 KB · Olvasás: 113
Oldal tetejére