sirkan49
Kitiltott (BANned)
.
, Vagy olyat veszünk el, akiben társra találunk, akit szeretünk, és ő akkor úgy jó, ahogy van, mert a társunk.
Szerintem is ez a legjobb megoldás.
.
, Vagy olyat veszünk el, akiben társra találunk, akit szeretünk, és ő akkor úgy jó, ahogy van, mert a társunk.
Már egy éjszakát megúsztunk. Kata lányom ágyát bérli, amikor nálam van, mert Kata csak hétvégén van itthon. Ő nem örülne az illatos ágyikónak. Köszi a drukkot! kiss
Szép estét mindenkinek!
Gergőnek megy a drukk.
Előre bocsátom, én nem ismerem a szitut, és nő lévén elfogult vagyok a nőkkel szemben. Tehát: Amikor elvette, ezek szerint biztos nem a főzési tudományáért vette el az aszonyt. Akkor még az sem mondható, hogy csalódott, mert az asszony nem változott, most sem tud főzni. Én bizts megkérdezném, mit szeretett a feleségében, amikor elvette, és amit szeretett benne, az meg van-e még mindíg. kiss
Én sem ismerem a szitut, lehet hogy a menyecse szép vót és fiatalka és volt sok-sok hozományka.
A fiatalság el szállt a hozományka meg csak gyarapodott mint az aszonka,
és sajna az embőrke feladata is.
Gergökének megy a drukk tőlem is pis pis ügybenkissa lepedő így marad száraz reggelre majd
Na de okos dolog egy nőt csak azért feleségül venni, mert "szép"? És akkor elvesszük, és odaálítjuk a "szépet" a tűzhely mellé főzni? A szépet vitrinbe tesszük, nézegetjük, dicskedünk vele, de nem rontjuk el holmi házi munkákkal. Inkább küldjük szépségszalonokba, hogy minél tovább szép legyen nekünk. Ha házvezetőnő tipusú feleséget akarunk, akkor olyat kell elvenni. Nem biztos, hogy szép, de tud főzni, és takarít, és meleg othonnal vár. Vagy olyat veszünk el, akiben társra találunk, akit szeretünk, és ő akkor úgy jó, ahogy van, mert a társunk.
Sziasztok, jó reggelt minden CSALÁDTAGNAK ÉS BARÁTNAK!
BARBI!
BOLDOG NÉVNAPOT!kiss
Sziasztok!
Az tény és való, hogy a felesége rokonai milliárdosok...
Az asszonyka fiatal (31-32 év körüli) helyes nő. Csak valahogy sosem mosolyog őszintén, nekem olyan fura, soha semmi nem elég jó neki, mindenben a hibát keresi... nagyon nem szeretem, ha bejön a céghez... Szerintem boldogtalanok...
Cathy!
Remélem az éjszakát megúsztátok szárazon...
kiss Gergőnek!
További szép napot minden CSALÁDTAGNAK ÉS BARÁTNAK!
BARBINAK SOK-SOK SZERETETTEL!kiss
kisskiss
Isten éltessen Barbi! kiss
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>Neved napjára
Neved napjára mit kívánjak én?
Ragyogjon a szemed szebben mint a napfény,
Vigyázzák lépteid a legjobb angyalok,
Most így kívánok néked boldog névnapot!
Legyen legszebb ünnep lelkednek e nap,
Ma felhőt ne láss meg, süssön rád a nap,
Kísérjenek fényesnél fényesebb csillagok,
Én így kívánok néked boldog névnapot!
Ha én most jó tündér lennék e világon,
Te lennél a legboldogabb ezen a világon.
Jó tündér nem vagyok, de verset írhatok,
Hogy kívánjak néked boldog névnapot!
Ez a nap rólad szól, rólad nevezték el,
Gondolj rá sokáig millió örömmel.
Én is gondolok rád, mást úgy sem írhatok,
És kívánok néked sok boldog névnapot!
E napon mindenki csak szépet kívánjon,
Megkérem az Istent, örökké megáldjon.
Szebb ajándékot most úgy sem adhatok,
Ezerszer kívánok sok boldog névnapot!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Biczók Tibor</TD></TR></TBODY></TABLE>
Drága Barbi!
Boldog névnapot kívánok! Képet majd csak otthonról tudok csatolni, ha emberi időben hazaérek! kiss kiss
Kedves Targenor, Mirjámka,Katuska,Sirkánka, Zsolti, Mayácska!
A mai napomat Ti aranyoztátok be fénnyel és szeretettel.kiss
Örülök hogy gondoltatok rám szeretettel ezen a napon is.kiss
Köszönöm Nektek a kedvességetek a virágokat a jókívánságokat és a kedves soraitokat.kiss
Sziasztok, jó reggelt minden CSALÁDTAGNAK ÉS BARÁTNAK!
BARBI!
BOLDOG NÉVNAPOT!kiss
Sziasztok!
Az tény és való, hogy a felesége rokonai milliárdosok...
Az asszonyka fiatal (31-32 év körüli) helyes nő. Csak valahogy sosem mosolyog őszintén, nekem olyan fura, soha semmi nem elég jó neki, mindenben a hibát keresi... nagyon nem szeretem, ha bejön a céghez... Szerintem boldogtalanok...
Cathy!
Remélem az éjszakát megúsztátok szárazon...
kiss Gergőnek!
További szép napot minden CSALÁDTAGNAK ÉS BARÁTNAK!
Szia Család!
Szia Targenor!
Megúsztuk! Nagyon jól drukkoltatok! Meg vagytok dícsérve! kiss
Nekem a kérdés még mindíg fenn áll: mit szeretett a főnök a feleségében, amikor elvette, és ez meg van-e még benne? Vagy tényleg csak a pénz miatt vette el?
Szia!kiss
Örülök!
Nem tudom, azért ilyen mélységekben nem jártunk...
És nem is szeretnék a magánéletében vájkálni.
De jóóóó nagyon szeretem a tortát.kissHoztam Tortát !
BOLDOG NÉVNAPOT BARBI
Kedves Cathy köszönöm a jokívánságodkissBarbikám!
Elke köszönöm neked iskissSziasztok,
Barbarám sok boldog névnapot kívánok neked.kiss