Tudtam én, hogy nem velem van a baj és nem kezd elmenni az eszem... Kinek, majd ha leszel, akkor szeretnék összehozni egy hármas talit, valakinek bemutatnálak.
Szia Oli!kiss
Nem tudom, hogy te mit tapasztalhatsz, de én ma reggel akkora fejfájással ébredtem, hogy elmondani sem tudom. Mindig éjjel felfelé szoktam nézni álmomban. Most magzat pózban voltam, és a fejem már a mellem érte. Mégis éreztem a földönkívüliek sugarát, és a búbom úgy fájt a fejemen, hogy fel kellett kelnem. Pedig még igazán tudtam volna aludni. Amint felkeltem, egy csapásra abba maradt a fejfájás. Olyan volt, mintha a hely, ahol feküdtem, be lett volna tájolva a sugarat adó eszközük által. Inkább elmentem fürdeni, és a fürdőkádban semmit sem érzetem.
Hát még aludni sem hagyják az embert?
Amit visszahoztam az is érdekes volt.
Vasútállomáson ülve (vagy valamilyen jármű állomásán), eltűnt az utazótáska méretű kis bőröndöm. Akik ide kikisértek, azt kezdték mondani, hogy a földi ember lop. Mondtam, hogy tévedésből vitte el valaki, mindjárt vissza is hozza. A rendőrnő akit értesítettek, még végig sem hallgathatta a történetet, máris jött egy 26 év körüli fiatal lány. Sűrű bocsánatkérések között visszaadta a kicsi bőröndömet, én meg a kétfülű vászon utazó szatyorját. Véletlen az én táskámat vitte az ő szatyorja helyett. Kértem, hogy kipróbálhassam a lakatkulcsot, amiért viszont morgalódott. Persze nyitotta a kulcs, és minden iratom, pénzem benne volt. Nem földi pénzek voltak, fém pénzek. Ezután felszabadultan nevetgélve vártuk a járművet. Még hallottam a jármű hangját, ahogy felébredtem, de a fejem teteje, a búbom az fájt.
Legyen nagyon szép, és vidám napod, áldott Karácsonyod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss