Bereg Mária versei:
TÉLI FOHÁSZ
Bokázik a fagy a széllel,
roppan a jég, ahogy lépdel,
szikrázik a holdas éjjel,
csillagot szór szerte-széjjel.
Sikong a táj, jajdul a tél,
csárdást jár a fagy meg a szél,
reszket a berkenye ága,
félve, nyújtózik az égre,
reszket a fűzfa magába'
végre jó takarót kérne,
puha havazást a földre,
áldást, békét minden szívbe.
ÉN VOLNÉK
Úgy szeretnék
nem lenni senki,
megszűnni élni,
embernek lenni.
Csak fény volnék,
mi szemedben ragyog,
tavasz illatban
gyöngyöző kacajod.
Érzelem, mely benned
áramlik szüntelen,
én volnék szívedben
a tiszta szerelem.
CSAK LASSAN
Nem kell sietni Kedves,
csak lassan, csak engedd,
hogy körülöleljen fényem,
parttalan ott a szenvedély,
ahonnan érted jöttem.
Vállamon a sorsom,
mint szakadt kabátom
lásd, hozzád vonszolom,
öledbe terítem…te nevetsz,
s én szádat lassan megcsókolom.
Gyönyörű a reggel,
ha álmodban ébredek fel.
Gyönyörű a vágy,
ha karodban ölt új ruhát.
S ha csókoddal csókomat újra kéred,
én vágyaimba öltöztetlek téged.
Csillagokkal csendesen meg-megcsodálom,
s viszem az éjbe ébredő álmom.
MÚLT ÉS JELEN
Sután téblábol a jelen,
mert még fáj a múlt,
bár hajója messze fut,
kint a nyílt vízen,
olykor még üzen:
lázas csókokról,
szerelmes éjről...
A sirályröptű messzeségből
néha küld még jelet.
De a jelen magánya egyre nő,
s egy kis ladikban vár,
moccanatlan a jövő.
A HŰTLEN KEDVESHEZ
Minden éjszakát veled álmodok,
te önző, csalfa lélek,
bár te nem szerettél, én mégis
meg tudtam volna halni érted.
Mily nagyra nőttél álmaimban,
de a valóság kicsinyes, rideg,
hangod is már távolról érkezik,
s mint fagyott folyó vize, oly hideg.
Így igaz, meg tudtam volna halni érted!
Te önfeláldozásomat kinevetted.
S míg én csak álmaimban ölelhettelek,
tested kóbor, földi vágyak prédája lett.
Ha néha bírtam egy-egy csókodat,
szédülten istenként imádtalak.
Küldtem feléd zsoltáros énekem,
de züllött tivornyák zajában égve-
kéjre gyúltan, nem hallotta meg füled.
Most itt állunk, ahol minden véget ér,
a száj hallgat, csak a szív és a szem beszél.
Iker-holdként vajon felkelünk-e még,
a halhatatlan szerelem szép egén?
SZÍVEM A TÜKRÖD
Az én szememben megállt a világ veled,
nézz nyugodt tükrébe, s megleled
minden elveszettnek hitt álmod
jövőt tervező, nagy szent akarásod
s hited, mely messzire vihet,
hogy beteljesítsd mi neked rendeltetett.
Égi fény, szememből szemedbe fut,
s táplálja fénylő csillagod,
mely huncut-kacéran nevet a világba.
Ne higgy a tükörnek, csak puszta anyag,
szívemben láthatod, ami i gazán te vagy!