A NER működését jól illusztráló, közpénzeket érintő ügy tárgyalásán kellett csütörtökön bíróság elé állnia Németh Szilárd Fidesz-alelnöknek.
A per tárgya 534 millió forint ám az ügy, mintegy mellékesen, arról is szól, hogy a fideszes politikus magánalapítványába hogyan tolhattak át több mint 2 milliárd forint, papíron nem is nekik kiutalt állami támogatást.
„Németh Szilárd nem emlékszik. A politikus nem tudja, hogy 2015-ben mi történt az önkormányzatban a Csepeli Birkózó Club pénzeivel, ugyanis akkor már nem volt önkormányzati képviselő - állította a KIMBA-per tárgyalásán. A politikus másra se nagyon emlékszik - derül ki a vallomás során. - Most is az vagyok, jelenleg. Vagy már leszedtek? Nem tudom. - felelte Németh arra, hogy ő-e a birkózó szövetség elnöke.”
A per mégsem az állami támogatás vélelmezett magáncélra fordítása miatt folyik, hanem azért, mert a csarnok építése közben Németh összeveszett a klubbal, akiket a végén nem engedett be abba a csarnokba, ami a papíron nekik kiutalt állami pénzből épült.