Magyarország megvétózza a bevándorlást támogató uniós fejlesztési stratégiát

Az EU olyan fejlesztési stratégiát készül elfogadni, amely pozitívumként állítja be a bevándorlást, ezért Magyarország megvétózza a dokumentum elfogadását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.


A tárcavezető kifejtette: csütörtökön üléseznek Brüsszelben a külkereskedelmi miniszterek, és a tanácskozás napirendjén szerepel az Európai Unió fejlesztési konszenzusa elnevezésű dokumentum. Ennek szövegében az szerepel, hogy "a jól menedzselt migráció és mobilitás" kedvezően járulhat hozzá a növekedéshez és a fenntartható fejlődéshez, és ezt a kedvező hozzájárulást kötelezően hasznosítani kell - közölte.

Mint mondta, a dokumentumban az is áll, hogy a reguláris migráció és mobilitás hasznot hozhat a migránsok képességei és tudása miatt. Azt is beletették a szövegbe, hogy egy megerősített együttműködésen keresztül az EU-nak és tagállamainak segíteniük kell "a biztonságos és felelősségteljes migrációt és az emberek mobilitását", továbbá jobban koordinált és átfogóbb stratégiát kell végrehajtaniuk annak érdekében, hogy "maximalizálni lehessen azokat a szinergiákat, amelyek a migrációból fakadnak" - ismertette.

"Nagy felháborodás van most"

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szerda délelőtt bejelentette a vétóját a dokumentummal kapcsolatban, aminek a nyomán "nagy felháborodás van most". Az állandó képviselők tanácsülését délelőtt felfüggesztették a vétó miatt, az elnökség folyamatosan a vétó megszüntetését kéri, és több tagállam is jelezte már "abbéli kérését, illetve nyomását", hogy ezt a vétót ne tartsuk fenn - idézte fel.

A külügyminiszter kijelentette: azonban a döntés - amelyről a mai kormányülésen is szó volt - világos, a vétónkat fenntartjuk, Magyarország nem járul hozzá egy olyan uniós fejlesztési stratégiához, amely a bevándorlást pozitívumként említi. Nem járulunk hozzá a dokumentum elfogadásához azért sem, mert az az uniót és tagállamait arra hívja fel, hogy támogassák a bevándorlást - tette hozzá.

Kiemelte: "a bevándorlás rossz dolog", az elmúlt időben nagyon sok veszélyt hozott a kontinensre, veszélyezteti Európa és az európaiak biztonságát, ezért Magyarország mindent megtesz, hogy megállítsa a bevándorlást, és "eszünk ágában sincs támogatni olyan európai uniós dokumentumot", amely a bevándorlás támogatására kötelezné a tagállamokat.
Szijjártó Péter elmondta: komoly nyomást próbálnak ránk gyakorolni több tagállamból és Brüsszelből, hogy ezt a vétót csütörtökön ne alkalmazzuk, "de fogjuk". Hozzátette: a tanácsülésen ő képviseli majd az országot.

atv.hu/MTI

menekultek.jpg
 
317
Kar a nemet es mas orszag criminal ugyeit felemlegetni mert mindenhol van, meg Mo-on is.
Robbanto is van meg gyilkos meg eroszakolo ecte magyar.
Direkt a te kedvedert minden heten kirivo buncselekmenyt felteszek, hogy ne itelkezzel mas nepek felett,mert a criminal nem egy etnikum privilegiuma.
Van boven nalunk is.
 
CDU-ban van egy muszlim frakció a MIDU (Muslime in der Union) néven .... szóval az M = muslime.
A közljövőben majd ők határozzák meg a politikai irányvonalat, szerintem húsz évet se kell várjatok.

Butaságokat beszélsz, enyit nem tévedhet valaki spontán mind te.
-
Muslemok már régota vannak a német Keresztény pártokban ebben nincs semmi különös, mert nállunk a vallás privát dolog.
-
Igen tavaj ebböl 30 (betüvel kiirva: harminc) párttag inditott egy initiativát "Muslime in der Union".
Ebbe semmi különös nincsen, van Frauen-fraktio is mégsem tör ki a pánik, hogy az Amazonok átfogják venni a hatalmat. :)
-
Gondoljunk bele, hogy a két keresztény pártban összesen 573.000 párttag van ( CDU 431.000, aCSU 142.00),
ebböl 30 ember intenziven foglalkozik a muszlemok speciális problemáival, ha te abben egy veszélyt látsz? :)
-
 
De Afganisztánba nyugodt lelkiismerettel külditek vissza őket. Azt a szerencsétlen szírt aki Ansbachban robbantotta fel magát, hova is alkartátok toloncolni?

Csodálom, hogy nem a Bundewehr problemájával jösz az most aktuálisabb.
Itt ugyanis most füleltek le egy Bundeswehr katonák képezte terrorcsapatot,
aminek az volt a célja, hogy lelövöldözzön prominens politikusokat és a gyanut a menekültekre terelje.
-
Az egyik katonatiszt regisztráltatta magát mind Sziriai menekült, a másik fedezte öt a laktanyában mig ö a menekülttáborba volt. Nem beszélve a naci reliquiemeket éltetö csoportokrol.
-
Nem igaz, hogy "nyugodt lelkiismerettel" küldjük vissza az embereket Afghanisztánba, rosszul vagy informálva, vagy ujra heccelsz.
-
Tudod nagyon jol, hogy eddig valamenyi visszaküldés orjási tiltakozások melett zajlott le és egy esetben sem sikerült az államnak valamenyi kiválasztottat visszaküldeni mert embervédö aktivistáknak sikerült ezt megfékezni.
-
Azt is tudnod kéne hány hazaküldés elött állo Afghan van "Kirchen-Asylb-en", hogy papoknak büntetéssel kell számolniuk mert a megakadályozás érdekében törvényt sértenek.
-
 
Kérlek ne jopofáskodj, az emberek nem oknélkül tettek meg akkora utat.
-
Ne feledd, hogy Mo.-ot sokszáz ezer ember hagyta el az elmult két évszázad alatt kényszerböl (Kossuthot 5000 alatvalojával befogadták a Törökországban, Rákoczi is oda menekült, a világháboruk és a prolettárdiktatura idelyét ne is emlitsem...)
-
Nem várom el tölled, hogy megváltozz a szavaimra és együtt kivánjál élni emberekkel akik más országban születtek, de anyi emberség lehetne benned, hogy a másik érdekeit is legitimnek elismerjed.
-
A nyugat nem küld vissza Mo.-ra menekülteket akiknek a menedékjogát nektek kéne elbirálni, mert embertelenül viselkedtek velük szemben és a kormányotok kihasználja ezt, az alantas ösztöneitekre apellál, hagyja, hogy ugy beszéljetek emberekröl mindha a kapcátokrol lenne szo.
ez nem jopofaskodas azt mondjak mindehol hogy kifele mindig lehet menniuk vagyis nincsenek bazarva
ha en egy taborba vagyok vagy egy epuletbe amibol barmikor kimehetek akkor nem vagyok bezarva csak az orszag fele nem mehetek ki amig nincs elbiralva a pappirom
a nemetek is a repuloteren tartjak azokat a bevandorlokat akik repulon erkeznek olvastam
ok se mehetnek akarmerre ha leszalnak a repulorol
 
Nem igaz, hogy "nyugodt lelkiismerettel" küldjük vissza az embereket Afghanisztánba, rosszul vagy informálva, vagy ujra heccelsz.
Tudod nagyon jol, hogy eddig valamenyi visszaküldés orjási tiltakozások melett zajlott le és egy esetben sem sikerült az államnak valamenyi kiválasztottat visszaküldeni mert embervédö aktivistáknak sikerült ezt megfékezni.

persze - persze, az óriási tiltakozás így néz ki

1oslc3a48lwcek8rrntj.jpg


de tényleg nehezen boldogultok a 11.800 illegálisan Németországban tartózkodó afgánnal ... hogy boldogulhattok a többivel, a százezrekkel.
 
317
Kar a nemet es mas orszag criminal ugyeit felemlegetni mert mindenhol van, meg Mo-on is.
Robbanto is van meg gyilkos meg eroszakolo ecte magyar.
Direkt a te kedvedert minden heten kirivo buncselekmenyt felteszek, hogy ne itelkezzel mas nepek felett,mert a criminal nem egy etnikum privilegiuma.
Van boven nalunk is.

Most képzeld el, hogy mi lenne, ha ezekre még importálnánk belőlük Afrikából. Mindenki csak a sajátjaiért vállaljon felelősséget. A családodat nem válogathatod meg de arról dönthetsz, hogy kiknek tárod szélesre a bejárati ajtót, mert ha bántalmazza a gyerekedet, az nem az ő, hanem a te felelősséged lesz.

Erről jut eszembe, hogy Dél-Afrikából a még életben levő farmerek könyörögnek Európának, hogy fogadja be őket, mert naponta 2 farmert és a családjait irtja ki a bennszülött lakosság. Látod ez a szégyen, hogy Európa őket nem engedi be, csak a muszlim afrikaiakért hajóznak át a líbiai partokra. Pedig a búrok tanult emberek, akiknek hasznát is vehetnék és még csak eltartani sem kellene őket, mint a migránsokat. Nem robbantanak, nem vágják le senkinek a fejét, nem verik fejszével szét a vonat utasainak fejét, nem erőszakolják meg a lányokat és nem hajtanak kamionnal a karácsonyi vásárlók közé.

Mégsem engedik be őket. Nem furcsa? Ők valóban életveszélyben vannak. Egyedül a te hazád, Kanada fogadott be egyetlen egy menekültet közülök, Európa egyetlen egyet sem, hiába kértük petícióban a befogadásukat. Petíció

Brandon Huntley: az első jogilag elismert fehérbőrű dél-afrikai menekült Kanadában

UNZ REVIEW
 
Utoljára módosítva:

Én nem sok reményt fűzök az uniós bírósághoz. Körülbelül annyit ér, mint amikor Strasburgban milliókat ítéltek meg ellenünk egy George Soros által támogatott szervezetnek. Bár az igaz, hogy most ítélték el az Európai Bizottságot is, mert elutasított egy olyan kezdeményezést, amelynek neve „Stop TTIP volt”, azaz „Állítsátok le a transzatlanti szabadkereskedelmi szerződés” tárgyalását, amit 3 millió ember írt alá.

uuu-300x200.jpg


EUOBSERVER
 
Utoljára módosítva:
ez nem jopofaskodas azt mondjak mindehol hogy kifele mindig lehet menniuk vagyis nincsenek bazarva
ha en egy taborba vagyok vagy egy epuletbe amibol barmikor kimehetek akkor nem vagyok bezarva csak az orszag fele nem mehetek ki amig nincs elbiralva a pappirom
a nemetek is a repuloteren tartjak azokat a bevandorlokat akik repulon erkeznek olvastam
ok se mehetnek akarmerre ha leszalnak a repulorol

Ráadásul ezt nem egy újságíró írta, hanem ez egy német bíróság ítélete. A repülőtéri migráns tett panaszt, amiért nem engedték ki a repülőtéri tranzitzónából.
 
Magyarorszag , Budapest

"Kálvin téri aluljáróban sétálok. Egy férfi üvöltözik a trió pizza egyik munkatársával.
A következőket: te mocskos migráns ez az én hazám, Magyarország a magyaroké te csótány, saját országokban nem vagyok turista ( a "migráns munkatárs " a fővárosban a Kálvin téren angolul kérdézte meg tőle,hogy mit kér) Odamentem hozzá, és megkértem, hogy ne beszéljen így a fiatalemberrel, hát olyan sok a turista Budapesten , biztos véletlenül nézte turistának. Erre az arc elkezd üvöltözni velem is, hogy hugyagyú liba (!) ez Magyarország es o magyar es a többire nem emlékszem . Fejelgettett felém aztán pofán vágott , leesett a szemüvegen azt arrébb rúgta, üvöltözött még és elment . A térfigyelő kamerák mindent felvettek , en pedig varom a rendőröket . Jött egy pár ember segíteni, Es vannak szemtanúk .


Éljen a gyűlölet politika , agymosás es uszítás ."
 
france-calais-last-days-of-the-jungle-small-child-inside-the-container-h7g66c.jpg


Calais

residential-home-for-refugees-in-berlin-germany-mainly-syrian-and-h404ty.jpg


Berlin

scharnhausen-germany-october-3-2015-a-temporary-container-city-is-f3bgh0.jpg

Scharnhausen

hesse-germany-14th-august-2016-refugees-walk-past-a-living-container-gj8x6b.jpg

Kassel

Talán feltünt neked is, hogy Németországban lakott területen állnak az átmeneti kontenerek nem pedig két szögesdrot között senki földjén. Az embereknek megvan a lehetöségük bevásárolni, emberek között lenni nem pedig mind állatok a rács mögött vegetálni honapokon keresztül.
 
Ezért inkább Németországba mennek, ott nem kell félteni az életüket, csak a szállókat gyújtják rájuk.

Igen sajnos elöfordult ilyen, évente többezer rasszista motivált eröszakos büncselekmény lett elkövetve menekültek ellen.
Ez szomoru de a kormány, a közvélemény és a médiák elitélik ezeket az eseteket.
Valoszinü ez a titka annak, hogy mégis inkább ide jönnek mind Magyarországra.

-
 
Talán feltünt neked is, hogy Németországban lakott területen állnak az átmeneti kontenerek nem pedig két szögesdrot között senki földjén. Az embereknek megvan a lehetöségük bevásárolni, emberek között lenni nem pedig mind állatok a rács mögött vegetálni honapokon keresztül.

szabad az eltávozás, bármikor elsétálhatnak, sőt akár Horvátországban vagy Romániában esetleg Bulgáriában is beadhatják a kérelmeiket, ezek, mint valószínüleg tudod mind EU tagországok, seperc alatt megkapják a menekült státuszt és biztonságban az életük.
 
Utoljára módosítva:
Talán feltünt neked is, hogy Németországban lakott területen állnak az átmeneti kontenerek nem pedig két szögesdrot között senki földjén. Az embereknek megvan a lehetöségük bevásárolni, emberek között lenni nem pedig mind állatok a rács mögött vegetálni honapokon keresztül.

Nikosznak még sok minden más is feltűnt a "menekültekkelí" kapcsolatban, ami neked nem tűnt fel. :)
 
Igen sajnos elöfordult ilyen, évente többezer rasszista motivált eröszakos büncselekmény lett elkövetve menekültek ellen.
Ez szomoru de a kormány, a közvélemény és a médiák elitélik ezeket az eseteket.
Valoszinü ez a titka annak, hogy mégis inkább ide jönnek mind Magyarországra.

-

óóó dehogyis.... csupán a lóvé az oka hogy hozzátok mennek ... ha Észak-Korea többet fizetne oda mennének.
 
Szerintem Canada bevandorlo orszag, hozzak ide oket van itt hely boven, bizom ugy lesz!

Tényleg, az egy multikultúrális társadalom, nagyon szeretik is a muzulmánokat, ők is szeretik Kanadát. Kanada területe 9 985 000 km², Magyarországé meg csak 93 030 km² Arról nem is beszélve, hogy tőlünk annyira félnek, hogy nem is hajlandók itt maradni. Ernőék sajtópropagandája sokat segít abban, hogy a rettentő magyarok hírét világgá kürtöljék.
 
Fejezzetek be a kormany menekult ellenes propagandajat.
Minden szo handabandazas. Akar szir vagy afgan vagy del-afrikai vagy magyar egy menekult torveny ala esnek es ez alapjan kapnak letelepedest vagy elutasitast.

Amit itt osszehadovaltok a valosaghoz semmi koze.
Canada is a helyzetre valo tekintettel emelte a kvotat a menekulteknek.
Jelenleg haboru olyan nagy kiterjedesu az iszlam allam ellen hogy milliok menekulnek. Minden orszag kiveszi a reszet a ebbol a human segitsegnyujtasbol. Szegyen gyalazat hogy napi 10 embert fogad be Mo, mikor minden allam probal maximum segiteni a bajba jutott embereken csaladokon.
Ocska altalanositas ,hogy mindenki terrorista meg migrans.
az 56 -os menekultekre se fogtak ra senkire hogy szovjet spicli vagy besugo ugynok. MA se fogjak ra egy magyarra se hogy rasszista kirekeszto , csak neki van joga hazatol tavol elni es boldogulni. Ha oket normalisan fogadjak akkor kell latni hogy Europa normalis human emberbarat politikat folytat es ezt kell kovetni Mo nak is.

Emberekrol sorsokrol beszeltek ugy mintha nem emberek lenenek. Sajnaljatok toluk meg a levegot is.
 
760x0.jpg


Ezek is kultúrált konténer táborok Calaisnál.

Ez meg a rettenetes konténertábor Magyarországon:

Csatolás megtekintése 1544293

Hol vannak a menekültek? Öt ember 10 négyzetméterre, a filmezés idejére elvitték öket mondja Pitér Sándor.
Ellehet képzelni milyen következményekkel fog járni ha traumatizált embereket, gyerekeket az egész eljárás idelyére, ami hosszu idö, ilyen vasládákba zárnak.
-

-
Orbán szerint "A menekültek a terrorizmus Trojai falovai".
Az egyesült Nemzetek szervezete szerint egyetlen egy ország sincs ahol valakit ilyen hosszu ideig belehetne zárni.
-
 
Tényleg, az egy multikultúrális társadalom, nagyon szeretik is a muzulmánokat, ők is szeretik Kanadát. Kanada területe 9 985 000 km², Magyarországé meg csak 93 030 km² Arról nem is beszélve, hogy tőlünk annyira félnek, hogy nem is hajlandók itt maradni. Ernőék sajtópropagandája sokat segít abban, hogy a rettentő magyarok hírét világgá kürtöljék.

A rasszizmus sehova nem vezet , tik kialtjatok vilagga hogy ujbol felutotte fejet a rasszizmus MO -on. Tik zarkoztok el a menekulteknek valo segitestol.
MIndein orszag fel van haborodva ezen.
Minidg kell utalni valakit?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,652
Tagok
616,031
Legújabb tagunk
fushihui445
Oldal tetejére