<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD colSpan=2></TD></TR><TR><TD colSpan=2>Cyber-lovag
Unottan csavargott a férfi a városban. Ma sem jött be semmi... Pedig mennyire bízott abban az egykori osztálytársban. Tuti biztosra ígérte azt a melót, aztán el sem jött a találkára. – Fenébe, megint rászedtek. Én meg bedőltem az üres dumának, pedig gondolhattam volna, hogy csak blöfföl ez az alak is – mormogta magában miközben elhaladt egy kirakat előtt. Pillanatra megtorpant, mintha ismerőst vélt volna felfedezni, amint épp elsuhan mellette.
Aztán rájött, hogy a hórihorgas, vékony alak nem más, mint saját tükörképe a kirakat izoterm üvegén. Lélegzetvételnyi időre szemügyre vette magát, csupán addig, nehogy az üzletben tébláboló vásárlók valamelyike felfedezze, hogy magát bámulja a kirakat ablakában. Ám, ennyi is elég volt, hogy megállapíthassa:
– Micsoda lúzer lettem... Csak árnyéka vagyok önmagamnak – suttogta, miközben szemrevételezte beesett, borostás arcát. Aztán igazított egyet lötyögő lódenkabátján és sietősen továbblépett a pilinkélő decemberi délutánon. Mintha tudná, mi a dolga. Pedig mára sem volt semmi. Hirtelen Boby netklubja előtt találta magát, idegesen megcsörgette zsebében a garasokat, kevés volt.
– Még kenyérre és tejre sem elég – állapította meg, de nem bírt ellenállni a kísértésnek, muszáj volt betérnie. Titokban, abban reménykedett, hátha tönkretettek a gyermekek legalább egy gépet, felajánlja, hogy beüzemeli, cserében Boby megengedi, hogy csetteljen egy kicsit.
– Már vártalak – üdvözölte a tulaj. – Nézd meg, ezek a rohadt kölykök megint szétvertek három gépet. Lehet még kezdeni velük valamit?
A férfi boldogan látott neki a munkának, pillanatok alatt rendbehozta a bajt, közben arra gondolt, milyen seggfej ez a Boby, olyan vállalkozásba kezd, amihez nem is ért. De hát pénzeseknek áll a világ manapság…
A sarokba húzódva végre kedvenc szórakozásához láthatott. Megnyitotta levelezőit, volt belőle legalább öt, különféle szolgáltatóknál. Kedvenc chat-csatornáját is végigfésülte virtuális ismerősei után kutatva. Kicsit korán érkezett, még nincsenek ott a beszélgető partnerek, legalábbis azok, akikkel szívesen cseverészik. Az ukrán hekkert azért kedveli, mert rengeteget tanult tőle a szoftverekről. A másikat Hans-nak hívják, ő tulajdonképpen itthoni János barátja, de amióta Ausztriába diszszidált németesítette a nevét. Azt állítja, így könynyebben jutott munkához. Amúgy ő is megígérte, hogy segít, amint az EU-s csatlakozás összejön, a fekete munkát nem ajánlja, és nem is segít ebben.
– Jó lenne egy útlevél, de személyi kell ahhoz is – mérgelődött magában. – Micsoda hülye világ lett, ezek a magukat demokratának nevezők bürokratikusabbak, mint a kommunisták voltak. – Kicsit még hőzöngött magában, miért is kellett bevallania nejének németországi kapcsolatát '87-ben. Bezzeg, akkoriban mindenki irigykedve szemlélte szolgálati útlevelét. De akkor még köztiszteletben álló mûszaki zseni hírében tetszelgett, még a keletnémeteknek is szükségük volt az ő tudására. Aztán jött az aszszony, panaszt tett a pártbizottságnál, és bevonták az útlevelét.
– Miért gyûlöl engem ennyire ez a nő? – tette fel a költői kérdést, majd gyorsan el is hessegette a gondolatot, elvégre asszony helyett asszonyt kapott, ráadásul kettőt is. Internetes társkeresőkön gyûjtötte be őket – csak úgy, vaktában... Aki írt neki, annak válaszolt. Mindkettő elvált, negyven fölötti, két gyermeket nevel, és sikeres. Magdi, a kedves budapesti doktor néni, pszichiáter. Vele ügyeletei alatt szokott csettelni. Magyarországra hívja, ígéri, segít munkahelyet keresni, mert az ő szakmája nagyon keresett az anyaországi munkapiacon, de hát útlevél és akták nélkül meg sem kísérelheti. Pedig, de jó lenne, eltûnni Magyarországon az itthoni gondok elől. Elza, a menedzserasszisztens röpke félév alatt a szívébe lopta magát naivságával, támaszt keres, egy erős férfit, aki társa lehetne. Nyolc éve él egyedül, ezalatt elvégezte a közgázt, munkahelyet keresett magának, karriert épített. Szinte naponta értekeznek valamilyen formában, a személyes találkozást sürgeti, felnéz rá, és minden szavát hiszi.
– Istenem, drága bogárkám, lám megint két levelet írt – nyelt nagyot miközben megnyitotta postafiókját. Aztán rögtön el is fintorodott. A két levélből az egyiket tíz évvel idősebb nővére írta, csupán a másik jött szeretett Elzájától.
– Egy jó, meg egy rossz hír: kezdem a rosszal – gondolta, majd rosszkedvûen ráklikkelt nővére levelére.
– Mit akarhat a vén szipirtyó megint?
„Kedves Öcsém, csak azért írok, mert a vérem vagy és fáj nekem, hogy milyen helyzetben vagy. Beszéltem Jóskával, ő is azon a véleményen van, hogy segítsünk rajtad, de ehhez előbb neked kell tenni valamit. Sajnos, elfoglaltságom meg a köztünk lévő fizikai távolság miatt, nem engedhetem meg magamnak, hogy intézzem a Te ügyeidet is. Pár dologban természetesen segítünk Jóskával együtt, a novemberi megállapodásunk szerint. Jövő héten szerdán megyek Brassóba, tíz óra körül érkezem, akkor szeretnék találkozni veled, a telefonszámom tudod, hívj fel valahonnan, majd én visszahívlak. Az erdőt eladjuk, abból rendezzük a villanyszámládat, bár máig sem értem, hogy lehetett tízmillió lej adósságot gyûjteni fél év alatt. Ez a legsürgősebb, aztán elmegyünk, és buletint csináltatunk neked. Ez nagyon fontos, anélkül nem lehet létezni. Ha kilakoltatnak a blokkból, meghúzhatod magad anyánk házában. Eddig is Te használtad. S még valami, amihez nem kell pénz.
Mire megérkezem, számold fel a cigányputrit. Szegény anyánk temetésekor megegyeztünk, nem adjuk el a házát, csak azért, hogy legyen mindhármunknak, ahová hazatérni. Lám, mégsincs ahová mennem, olyan állapotban van az a lakás. A másik dolog, nincs miért haragudnod Jóskára, mert azt mondta „jó, hogy megvan a ház, mert van, ahol meghúznod magad.“ Igaza volt. Szedd össze magad! Itt most nincs helye a nagy szavaknak, sem a cinkelt lapoknak. Az adósságaidat rendezzük, intézzük a személyidet, van jó szakmád, aztán jöhet a munkahely. Drága Öcsém, tudom, hogy kicsit kemény voltam, de vérem vagy és fáj nekem, látni, amint nap mint nap teszed tönkre magad. Jobb lett volna, ha tíz évvel ezelőtt szólok bele az életedbe, talán még mindig lenne családod. Találkozásunkig is sokat gondolok rád, szerető nővéred, Anna."
– Fene a pofájába! – sziszegte a fogai között. – Igaza van a festett madámnak, de könnyû pofázni egy vállalkozó férj mellől, meg egy külföldi pénzzel pumpált alapítvány vezetői székéből. S aztán fogalma sincs arról, milyen érzés, amikor az asszony kirúg, amikor a gyermekeiddel titokban találkozhatsz két óra közötti szünetben az iskola udvarán. Hát ezt nevezi segítségnek? Miért nem adja ide azt a rohadt pénzt, és bízza rám?! De lássuk, mit írt a kis naiv Elza.
„Édesem, sokat gondolok rád. Aggódom miattad, túl sokat dolgozol. Nem tesz jót neked az állandó utazás. Mondd, egyáltalán mikor jut időd pihenésre, kikapcsolódásra? Mikor tudsz a gyermekeiddel lenni? A tegnap este távolsági hívást jelzett a telefonom Brassó megyéből. Sajnos, fontos tárgyalásom volt, azért kapcsoltam ki a készüléket. Sajnálom, hogy megint nem beszélhettünk. Már alig várom a szilvesztert, hogy végre kicsit lazíthassunk, hogy találkozzunk. Vigyázz magadra és várlak. Hûséges barátnőd, Elza."
– Bla, bla, bla... – morogta megint. – Hogy tudjam lehûteni lángoló szenvedélyed, Te imádott naivság. Lehetőleg úgy, hogy el se veszítselek. Ha megmondom, hogy annyi pénzem sincs, amivel a vonatjegyet kifizethetném, egyből hátat fordítasz. Pedig egy szót sem hazudtam neked, csupán részigazságokat mondtam, és elhallgattam dolgokat. Végül is a szabadúszó mûszerész és az alkalmi munkákból tengődő villamosmérnök között nincs is nagy különbség – nézőpont kérdése. Az meg az én privát ügyem, hol és hogyan veszítettem el a személyimet, ahhoz még neked sincs semmi közöd, aranyoskám. S egyébként is Te a jobbik énemhez tartozol...
Közben beugrott Magdi, a pszichiáter, mint írja, egy dühöngő beteghez hívták. Beadott neki valami nyugtatót, azalatt kicsit értekezett kedvenc Cyber-lovagjával – ő adta a nevet neki.
– Cyber-lovag... – szólalt meg félhangosan a villódzó félhomályban. – Ez a nő pszichiáter, vajon ilyen távolságból is átlát rajtam, vagy csupán sejt valamit? – gondolta, majd gyorsan elhessegette a „negatív gondolatot", és hozzáfûzte. – Á, nem, akkor nem számolna be ilyen részletességgel mindennapjairól – és elmosolyodott, hogy az asszony azon háborog, húszezer forinttal vett új kosztümöt nyolc éves kislányának a karácsonyi szereplésre. Szívesen csevegett volna még Magdival, de nem jött össze. A beteg lenyugodott, a nő pedig hazasietett.
– Hej, asszony, asszony! – sóhajtotta – Vajon tényleg érdeklődsz utánam, vagy csupán két bolond közötti üresjárataidat töltöd ki a velem való cseverészéssel? Csak tudnám rávenni a csettelésre Elzát is, de nem akar, határozottan elzárkózott a virtuális kommunikáció eme formájától. Pedig milyen jó lenne, sokkal élőbbé, életszerûbbé válhatna a kapcsolat, mint így a levelezés által.
Még egyszer elolvasta Elza sorait, aztán kicsit elmélázott azon, hogy a két érkezett levél közül melyikre is válaszoljon. Elzának fontos lenne, hogy el ne veszítse, Annának a pénz miatt kéne írni. Aztán úgy döntött, ma egyiknek sem válaszol, egyébként is már zargatják a tinédzserek Cyber-országból.
– Balga kölykök, nem is sejtik, hogy 46 éves vagyok. Még az élettapasztalatomra sem figyeltek fel. Azt hiszik, egy agyas kölyök vagyok én is, és csodálkoznak, hogy vagyok ilyen jófej, ráadásul Romániából.
Ráklikkel a kedvenc játékára, gyárakat épít, iskolákat, röptereket, szállodákat, kórházakat még rakétakilövő terminált is. Egy tízéves lengyel gyerek javaslatára kinevezik a Cyber királyság miniszterelnökévé. ő pedig boldogan nekilát, hogy az általa vezetett ország unióhoz való csatlakozási feltételeit megtárgyalja az amerikai, angol, német és francia „nagyhatalmakkal"</TD></TR></TBODY></TABLE>