Akiket mindig szivesen olvasunk, vers, novella

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Barcsay Ábrahám: A kávéra

Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,
Melyet, hogy ládáit arannyal megtöltse,
Fösvény anglus elküld messze nemzeteknek,
Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.
Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab,
Mennyit szenved érted nyugoton is a rab,
A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéből
Mint hörpöl ő is részt anglusok bűnéből.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: Távolból...

Egyik kedvencem, nemcsak versben, hanem dalban is!

Kis lak áll a nagy Duna mentében:
Óh, mi dráge a lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.

Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik:
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.

Kíynok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem:
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.

Mint ölelt át rekszető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Óh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.

Szép reményeink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll,
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.

Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.

...Szép hazámba ismerősök mennek:
Jó anyámnak tőlük mit izenjek?
Szóülatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.

Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse - -
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szive szegénynek!
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
Adam Mickiewicz
Benczes Sándor Gábor fordítása
ÓDA AZ IFJÚSÁGHOZ
Szív és lélek nélkül csak csontváz az ember;
Ifjúság! add nekem szárnyad,
Hadd lássam fentről a holtak világát!
Ti, kik csalódtatok a Paradicsomban:
Ím, megszületik a csoda! Ifjúság, jer!
Takarja be a világot árnyad,
S locsold meg a remény aranyvirágát.
Van, kinek elhomályosítja szemét a kora,
Felszántott homlokkal csak görnyedez,
S a világot olyannak is látja,
Mily tompán néz körül, s csak révedez.
Ifjúság! te fel, az égbe szállj!
Légy te a Nap lángoló szeme,
Hatolj a népek rengetegébe,
Hatolj be, és vele eggyé vállj
Nézz le – körben sötét, örökös köd,
Merre csak látsz, oly zavaros minden;
Ez a Föld!
Nézd, holt vizét mint kavarja fel
Valami kérges hüllő odalenn.
Ő a kormányos, a matróz, ki vizet szel,
Hogy a bősz elemekkel versenyezzen,
Ez felkavar, az lerántja magához,
Nem tapad hozzá hullám, se ő a hullámhoz,
Aztán mint tajték a szirten, szétfröccsen.
Senki sem ismeri életét, sem pusztulását:
Lásd önnön imádását
Ifjúság! Neked az élet nektára
Akkor édes, ha másokkal osztozol:
Mikor együtt ülsz le égi lakomára,
A tor aranyfonala mindenkit összekapcsol.
Együtt, ifjú barátaim!…

Mindenkinek célja a közös szerencse;
Őrült ésszerűség, az erő egyesülése,
Együtt, ifjú barátaim!…

És boldog az, ki elesik csalódva,
Ám felbukott testével
Dicsőséghez segíti társait újra.
Együtt, ifjú barátaim!…

Bár az út síkos és meredeken vezet fel,
Az erőszak és gyengeség gát nehéz utadon;
Az erőszak az erőszakot hadd nyomja el,
Ám a gyengeségből zúzni tanuljunk meg fiatalon
Ki Hydra fejét vette, egy újszülött volt,
S ez az ifjú majd a Kentaurt fojtja meg,
A pokolban vidrát áldozott,
S babérért az égbe ment.
Vesd a látóhatáron túlra szemed;
Törj előre, hol a tudás, hol hatalom,
Ifjúság! a saséval ér fel a te repülésed
Akár a villám a te kezed, vad izom
Hej! kezet a kézbe! álljunk láncba,
És vegyük körül e földgolyót!
Küldjük szellemünk egyetlen pontba,
S egy pontba minden gondolatot!
Rög az, miből a világ felépül!
Új utakon törünk előre,
Leveti elrothadt kérgét körül,
S emlékezik a ifjú évekre.
És mint a zűrzavaros világ fortyog,
És torzsalkodnak az életelemek,
Egyik “legyen” isteni erőből “lőn”:
A Föld a szakadék szélén tántorog;
Zúgnak viharok, bömbölnek mélységek,
És a csillagok kigyúlnak odafönn
E világon az éj még oly süket,
Az élők vágya harcoknak vére;
Ámde a szerelem tüze piheg,
S kitör a káoszból a világ lelke:
Az ifjúság méhe szül szeretetet,
S barátságot, mely összeköt örökre.
Szétfröccsen az érzéketlen jég,
S a homályt áttöri a remény;
Ó! megváltó holnap – üdvözlégy!
Végre! szabad lesz majd a napfény
1820, december
kata53 Kedves Hilda ez egyik kedves versem,bár én olyan jó képeket nem tudok fel tenni. Van,de nem sikerül.


 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez nekem is kedves dalom.Kérjük meg a fiúkat tegyék fel a zenéjét is mert ez nagyan szép.kata
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor:
<DIR><DIR><DIR>
Én
</DIR>
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövellt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
E1 nem romlott szív alatt.
Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére;
Jót, rosszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
jellemképe: változat.
Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet:
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.
És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.
Kecskemét, 1843. március


</DIR></DIR>
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
kata53 írta:
Adam Mickiewicz
Benczes Sándor Gábor fordítása
ÓDA AZ IFJÚSÁGHOZ
Szív és lélek nélkül csak csontváz az ember;
Ifjúság! add nekem szárnyad,
Hadd lássam fentről a holtak világát!
Ti, kik csalódtatok a Paradicsomban:
Ím, megszületik a csoda! Ifjúság, jer!
Takarja be a világot árnyad,
S locsold meg a remény aranyvirágát.
Van, kinek elhomályosítja szemét a kora,
Felszántott homlokkal csak görnyedez,
S a világot olyannak is látja,
Mily tompán néz körül, s csak révedez.
Ifjúság! te fel, az égbe szállj!
Légy te a Nap lángoló szeme,
Hatolj a népek rengetegébe,
Hatolj be, és vele eggyé vállj
Nézz le – körben sötét, örökös köd,
Merre csak látsz, oly zavaros minden;
Ez a Föld!
Nézd, holt vizét mint kavarja fel
Valami kérges hüllő odalenn.
Ő a kormányos, a matróz, ki vizet szel,
Hogy a bősz elemekkel versenyezzen,
Ez felkavar, az lerántja magához,
Nem tapad hozzá hullám, se ő a hullámhoz,
Aztán mint tajték a szirten, szétfröccsen.
Senki sem ismeri életét, sem pusztulását:
Lásd önnön imádását
Ifjúság! Neked az élet nektára
Akkor édes, ha másokkal osztozol:
Mikor együtt ülsz le égi lakomára,
A tor aranyfonala mindenkit összekapcsol.
Együtt, ifjú barátaim!…

Mindenkinek célja a közös szerencse;
Őrült ésszerűség, az erő egyesülése,
Együtt, ifjú barátaim!…

És boldog az, ki elesik csalódva,
Ám felbukott testével
Dicsőséghez segíti társait újra.
Együtt, ifjú barátaim!…

Bár az út síkos és meredeken vezet fel,
Az erőszak és gyengeség gát nehéz utadon;
Az erőszak az erőszakot hadd nyomja el,
Ám a gyengeségből zúzni tanuljunk meg fiatalon
Ki Hydra fejét vette, egy újszülött volt,
S ez az ifjú majd a Kentaurt fojtja meg,
A pokolban vidrát áldozott,
S babérért az égbe ment.
Vesd a látóhatáron túlra szemed;
Törj előre, hol a tudás, hol hatalom,
Ifjúság! a saséval ér fel a te repülésed
Akár a villám a te kezed, vad izom
Hej! kezet a kézbe! álljunk láncba,
És vegyük körül e földgolyót!
Küldjük szellemünk egyetlen pontba,
S egy pontba minden gondolatot!
Rög az, miből a világ felépül!
Új utakon törünk előre,
Leveti elrothadt kérgét körül,
S emlékezik a ifjú évekre.
És mint a zűrzavaros világ fortyog,
És torzsalkodnak az életelemek,
Egyik “legyen” isteni erőből “lőn”:
A Föld a szakadék szélén tántorog;
Zúgnak viharok, bömbölnek mélységek,
És a csillagok kigyúlnak odafönn
E világon az éj még oly süket,
Az élők vágya harcoknak vére;
Ámde a szerelem tüze piheg,
S kitör a káoszból a világ lelke:
Az ifjúság méhe szül szeretetet,
S barátságot, mely összeköt örökre.
Szétfröccsen az érzéketlen jég,
S a homályt áttöri a remény;
Ó! megváltó holnap – üdvözlégy!
Végre! szabad lesz majd a napfény
1820, december
kata53 Kedves Hilda ez egyik kedves versem,bár én olyan jó képeket nem tudok fel tenni. Van,de nem sikerül.


Örülök, hogy örömet szerezhettem neked, kedves Kata! Ha közelebb laknál szívesen segítenék a képek felrakásában... de, ami késik, úgye, nem múlik!
Szia!
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
Igy van! Kinlódgatok,szilveszterkor sikerült feltenni. Remélem rájövök,és bizok benne,hogy személyesen is megismerjük egymást. Kata53
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
kata53 írta:
Igy van! Kinlódgatok,szilveszterkor sikerült feltenni. Remélem rájövök,és bizok benne,hogy személyesen is megismerjük egymást. Kata53

Én is, kedves Kata! Andikával nagyon jóban vagyok, ő az én fogadott második kislányom. Mesélt rólad.
Szeretettel:
Hilda:D
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
József Attila: Reggeli...

A kakas forgó szavakat szólk,
a néni a tyúkoknak magot szór
s a kenyerek erősen, bízva,
kelnek,
harangszó ömlik a Tiszába,
frissen, nyujtózva kel a lárma,
derékig mosdok s a vizet
reápacsolom a fejemre.
Oly hűsen, tisztán símul hozzám,
úgy rind a tálban, úgy zenél,
mint a danoló lányok melle.
Kitárt ajtómon szellő jön be,
szaglász, vigyorog diadallal
s mint rozsvetésben kisgyerek,
édesen rúgkapál hajamban.

Álmomban kazalról gurultunk,
rózsámmal bukfencet vetettem,
tótágast állnék most is én,
de már munkába kell sietnem.
Fürgén, vigan viszem magam,
most őgyis én vagyok a legszebb,
éls szépet, tisztát kell már egyszer fölmutatni az embereknek.
Szeretnek majd, ha eljövök,
szeretnek, mert közöttük voltam,
együtt jártuk a széles utcát,
zápor előtt velük loholtam.
Az aókkal és az anyókkal,
akik ráncaim tervét hordják,
fiúkkal - s lányokkal, kik munka
után a mellüket kibontják.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
József Attila: Reggeli...

A kakas forgó szavakat szólk,
a néni a tyúkoknak magot szór
s a kenyerek erősen, bízva,
kelnek,
harangszó ömlik a Tiszába,
frissen, nyujtózva kel a lárma,
derékig mosdok s a vizet
reápancsolom a fejemre.
Oly hűsen, tisztán símul hozzám,
úgy rind a tálban, úgy zenél,
mint a danoló lányok melle.
Kitárt ajtómon szellő jön be,
szaglász, vigyorog diadallal
s mint rozsvetésben kisgyerek,
édesen rúgkapál hajamban.

Álmomban kazalról gurultunk,
rózsámmal bukfencet vetettem,
tótágast állnék most is én,
de már munkába kell sietnem.
Fürgén, vigan viszem magam,
most őgyis én vagyok a legszebb,
éls szépet, tisztát kell már egyszer fölmutatni az embereknek.
Szeretnek majd, ha eljövök,
szeretnek, mert közöttük voltam,
együtt jártuk a széles utcát,
zápor előtt velük loholtam.
Az aókkal és az anyókkal,
akik ráncaim tervét hordják,
fiúkkal - s lányokkal, kik munka
után a mellüket kibontják.
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
kat53

<TABLE style="WIDTH: 100%; mso-cellspacing: 1.5pt" cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BORDER-LEFT: #ece9d8; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0.75pt; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" width="100%">KESERŰ NEKIFOHÁSZKODÁS<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

</TD><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0.75pt; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent"><?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shapetype id=_x0000_t75 stroked="f" filled="f" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" o:preferrelative="t" o:spt="75" coordsize="21600,21600"><v:stroke joinstyle="miter"></v:stroke><v:formulas><v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"></v:f><v:f eqn="sum @0 1 0"></v:f><v:f eqn="sum 0 0 @1"></v:f><v:f eqn="prod @2 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @0 0 1"></v:f><v:f eqn="prod @6 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="sum @8 21600 0"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @10 21600 0"></v:f></v:formulas><v:path o:connecttype="rect" gradientshapeok="t" o:extrusionok="f"></v:path><o:lock aspectratio="t" v:ext="edit"></o:lock></v:shapetype><v:shape id=_x0000_i1025 style="WIDTH: 23.25pt; HEIGHT: 23.25pt" o:button="t" href="vrsk1922.htm" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:href="http://www.mathstat.dal.ca/~lukacs/ja/707/html/back.gif" src="file:///C:/DOCUME~1/Kati/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.gif"></v:imagedata></v:shape><o:p></o:p>
</TD><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0.75pt; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent"> <o:p></o:p>
</TD><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0.75pt; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent"><v:shape id=_x0000_i1026 style="WIDTH: 23.25pt; HEIGHT: 23.25pt" o:button="t" href="index.htm" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:href="http://www.mathstat.dal.ca/~lukacs/ja/707/html/toc.gif" src="file:///C:/DOCUME~1/Kati/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image002.gif"></v:imagedata></v:shape><o:p></o:p>
</TD></TR></TBODY></TABLE>Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok -
Tudom előtted el nem sáppadok. <o:p></o:p>

Azt, amit adtál - megvan épen - vedd el!
'sz csak hitegettem magam a Neveddel. <o:p></o:p>

Te oly erős vagy - gondolsz egyet s van,
De nékem kínos a bizonytalan. <o:p></o:p>

Vagy nem is adtál - én véltem bolondul,
Hogy számon élet-szöllő mustja csordul. <o:p></o:p>

Ne haragudj hát, Isten, nem hiszek,
De nyakamban száz kétséget viszek. <o:p></o:p>

Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt,
Mint Nap havat, amit magába olvaszt. <o:p></o:p>

Vagy üss agyon hát, csak törődj velem
S én nem kérdem, hogy nincs-e kegyelem. <o:p></o:p>

Oda adom a vérem is, ha kéred.
- Mily furcsa az, hogy Néked nincs is véred! <o:p></o:p>

Te jól tudsz engem, sorsom is tudod,
De vedd el tőlem a talentumod. <o:p></o:p>

Vagy mért faragtál énbelőlem Embert,
Kit Bölcseséged gyávasággal megvert?! <o:p></o:p>

Tudom, előtted el nem sáppadok -
Gyere Úristen, nézz meg - itt vagyok! <o:p></o:p>

1922. júl.
Kedves Hilda nagyon szeretem József Attila Költeményeit!
Látod a kis állatkák is milyen komolyan hallgatják!

attachment.php

attachment.php




<o:p></o:p>
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
József Attila: Könnyű, fehér ruhában...

Mindent, ami nem ennivaló,
megrágtam és kiköütem.
Magamtól tudom, mi a jó
s hogy egyremegy, szappangolyó,
vagy égbolt van fölöttem.

És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.

Nem szeretnek a gazdagok,
mig élek ily szegényen.
Szegényeket sem izgatok,
nem állok én vigasznak ott,
ahol szeretni szégyen.

Megalkotom szerelmemet...
Égitesten a lábam:
elindulok az istenek
ellen - a szívem nem remeg -
könnyű, fehér ruhában.
 

Szami

Állandó Tag
Állandó Tag
Fogadjátok szeretettel.
Ez az én kedvencem.

VÁNDORLEGÉNY

Hogyha üres az embernek
Zsebje: üres a has is.
Zsebem üres, ennélfogva
Üres az én hasam is.

Tennap ettem utójára,
Az igaz, hogy keveset,
No de semmi! van elég, ki
Én helyettem is evett.

S holnap ujra nap lesz, akkor
Ehetem majd... ha lesz mit.
Addig reménység-anyámnak
Szívom édes emleit.

Hasam üres, de helyette
Teli vannak szemeim,
Megtöltötték a hidegtől
Kiszorított könnyeim.

És ez jó, hogy ily hideg van,
Legalább sietnem kell,
S így a csárdát, mely még messze,
Szaporábban érem el.

Gyi, te fakó, gyi, te szürke,
Gyi, két lábam, fussatok!...
Milyen áldott két csikó ez,
Egyik sem kér abrakot.

Egyik fakó, másik szürke,
Mert nadrágom két darab,
Egyik szárát úgy toldottam
A másikhoz a minap.

Volt nekem jó új ruhám is,
Volt nekem szép uj ruhám;
De kimélni kell az újat...
Hogy ne kopjék, eladám.

S hogy kijátsszam a haramját,
Ki megállit, meglehet:
A legelső kocsmárosnak
Általadtam pénzemet.

Most amely'k zsivány nálam csak
Egy fillére is akad,
Díjul annak én azonnal
Fizetek száz aranyat.

Nincs zsivány, de a helyett a
Szél kutatja zsebemet.
Szél barátom, ne kutyálkodj,
Megütöm a kezedet.

Tréfa, ami tréfa, de ez
Kriminális egy idő,
Összeesküdt ellenem ma
Szél, hidegség, hó, eső.

Az az egyetlen szerencsém,
Hogy mezítláb útazom,
Telemenne vízzel, sárral
A csizmám e rosz uton.

Gúnykacaj gyanánt süvöltöz
Fölöttem a fergeteg.
Hadd gunyoljon! rajta egykor
Én is jókat nevetek.

Ád az isten egy kis műhelyt,
Ád az isten majd nekem,
Benne lesz meleg kandallóm,
Feleségem, gyermekem...

Ott ha a szél, e cudar szél
Ablakomnál megjelen:
Olyat kacagok szemébe,
Hogy megpukkad mérgiben!

Szatmár, 1847. augusztus
 

Szami

Állandó Tag
Állandó Tag
És egy másik kedvenc.
De sokat danoltuk szegény megboldogult nagyapámmal.

BEFORDÚLTAM A KONYHÁRA...

Befordúltam a konyhára,
Rágyujtottam a pipára...
Azaz rágyujtottam volna,
Hogyha már nem égett volna.

A pipám javában égett,
Nem is mentem én a végett!
Azért mentem, mert megláttam,
Hogy odabenn szép leány van.

Tüzet rakott eszemadta,
Lobogott is, amint rakta;
Jaj de hát még szeme párja,
Annak volt ám nagy a lángja!

Én beléptem, ő rám nézett,
Aligha meg nem igézett!
Égő pipám kialudott,
Alvó szívem meggyúladott.

Pest, 1843. július-augusztus
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Február 7-én történt - Karády Katalin halála

1912. december 7-én született Karády Katalin. A kereskedelmi leányiskolában két osztályt végzett el, ezután 1931-ben feleségül ment Vargha Rezső adótiszthez, de az ifjú párnak még abban az évben elváltak útjai.

1936-ban Egyed Zoltán tanácsára kezdett el színészetet tanulni Aczél Ilonánál. Ekkor vette fel a Karády nevet, mely néven a színpadon először Somerset Maugham - Zoe Atkins "Az asszony és ördög" című darabjában lépett fel a Pesti Színházban 1939 februárjában.

Később fellépett a Vígszínházban és a Pesti Színházban is. Mint filmszínésznőt végül Zilahy Lajos fedezte fel. 1939-1948 között húsz nagyjátékfilm és három kisfilm főszerepét játszotta el. Legnagyobb sikere után a 1944 őszén a Gestapo kémkedés vádjával letartóztatta. 1945 után, az orosz csapatok bevonulása után továbbra is rendőri felügyelet alá helyezték, ezt később feloldották, de magyarországi karrierje gyakorlatilag véget ért.

Még fellépett operettekben, zenés darabokban Budapesten és vidéken. Távozásával kapcsolatban rengeteg legenda született, még az országból való távozásának idejét sem tudjuk pontosan, egyes források szerint Karády Katalin 1949-ben hagyta el az országot, de a legújabb elméletek szerint, csak 1951 elején. Karády már a maga korában is legendának számított.

Greta Garbóhoz hasonlóan, ügyesen gondoskodott róla, hogy önként vállalt emigrációjában is az maradjon. Magyarországon távozása után filmjeit betiltották. Csak 1957-ben játszották egy rövid ideig az 1948-ban készült Forró mezők című filmjét. Az 1970-es években válogatott dalai lemezen jelentek meg, klubmozihálózatban elkezdték vetíteni filmjeit.

Előbb Brazíliában élt, azután az USA-ba költözött. Néhány fellépésen és alkalmi lemezfelvételeken kívül nem vállalt semmilyen szereplést. Külföldről nem is igen szivárogtak haza róla hírek Elsőként akkor lehetett róla hallani, amikor 1978 novemberében a Filmklub váratlanul bemutatta az első Karády Katalin-filmet, melyet még további öt másik követett.

Akkor is csak annyit lehetett megtudni, hogy New York-ban, magányosan egy kalapszalont vezet, amelynek hátsó helyiségéből sosem jött elő, ha magyar szót hallott. Amerikai éveiről csupán néhány, ott kiadott hanglemez és fakult fénykép tanúskodik. Nagy ritkán vállalt csak fellépéseket, azokat is leginkább a nyugati parton vagy Kanadában.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Csoóri Sándor: Anyám szavai...

Köszönjük neked, fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán, ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, hogyminthogyha dolgom volna.

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket -
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
A szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, amelyen te utazol.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölreöppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom - igen,
a köhögésedet,
de fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a korokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal köröskörül.
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
A tetőfedő cserép

A ráció az esztétikum alapja és támasza. Lechnerék hímes-fenséges tetőkoronákat terveztek a Postatakarék, az Iparművészeti Múzeum meg a többi remek fölé, Zsolnayék megalkották a klímaálló zöld, sárga, kék kerámiát, de pazarolni egyikőjük sem akart, a zöld-sárga-kék csak addig tart, ameddig látszik.
Elégtételt szolgáltató az Ernst Múzeum részkiállítása, kettős mellőzést enyhít. A pompás Zsolnay-albumok sosem tudnak betelni a díszedények, tálak, vázák, kaspók és szobrok ismertetésével, és a nem kevésbé festői és plasztikus épületelemekre általában nem marad méltatás, de a színes kerámiadarabokat nem látjuk akkor sem, ha a színes épületeket csodáljuk, mert az összhatás, a káprázat elfedi a részleteket. A tulipánalakból kibomló, kiállítótermi dimenziók közt zöld szobornak mutatkozó csúcsdíszt Zala György egykori villájának kerítéséről, az ugyancsak zöld szilikátipari násfát a Kelenhegyi úti műteremházról, az eozin-körtés, enervált meanderrel szalagozott szecessziós csempét a Zeneakadémia előcsarnokából. Steindl Imre mert sárga mellé aranyat futtatni az Országház díszítésén, gránátalmás, szegfűs lapjai szilárd anyagba transzponált keleti textilek vagy úrihímzések, a legimpozánsabb darabok azonban a kéményvégződések. Az Országházé sárga-szürke, karcsú minaret, Lechner Gyula házán még félhold is díszíti az embernyi, absztrakt plasztikát a város felett.
Budapest, színes város - ez a címe az ornamentikát összegyűjtő hármas kiállítás Zsolnay-szekciójának, de mondanivalója alapján lehet Budapest, a felnőtt város is. Kor szerint végig azt a régi századfordulót ébreszti, amelynek ez a minapi az évezreddel hencegve sem léphetett a nyomába, amely fellengzés helyett alapított, nemzeti kegyeskedés helyett alkotó energiává változtatta a nemzettudatot, nagyvonalú volt és produktív. A két építészeti kiállításrész kissé kapkodó és nincsen hozzájuk egyelőre katalógus, de így is emlékeztetnek rá, hogy mi minden volt az ornamentika mögött. A körte alakú homlokzati csempék, a madárnyakú, szeszélyes tetőgerinc-plasztikák, a magyar népi meg az indiai mogul ornamentumok bankot, vásárcsarnokot, múzeumot és parlamentet ékítettek, egy nagykorúvá lett várost és országot, egy teremtő, igazi kapitalizmust szolgáltak. Bizonyos - pontosan tudjuk -, hogy az a kapitalizmus sem volt olyan tiszta és nemes, mint a Zsolnayval megszépített bankhomlokzatok, de a produktuma nagy volt, szép, és talmitól, kicsinyestől távoli.
Medgyaszay István életműve jól szemlélteti ezt. A második kiállításrész főszereplője (a harmadiké a mai kárpitművész Bódis Erzsébet) abban is reprezentánsa a kornak, hogy társaival együtt népművészetet kutat és használ fel munkáiban, de a korszerű szecessziót Bécsben Wagnertől, a vasbetonhasználatot Párizsban tanulja, s abban is, hogy ekkor, egy inspiráló korszakban ezekből tud modern építészetet alkotni. Medgyaszay remekein, a veszprémi és a soproni színházon először az tűnik fel, hogy könnyed magabiztossággal, elegáns szuverenitással hasznosítja a múltból tanultakat, hogy kortársai egy részével ellentétben egyáltalán nem akarja fatoronnyal, esztenával és faragott mestergerendával agyonnyomni publikumát és építményeit. Vasbetont használ, de légies is, ékes is, bravúros, ezért hisszük el méltatóinak, ami a kiállításból alig-alig látszik, hogy funkcionális is, őszinte is, modern is. Ezt a gödöllői telep művészházainak szép célszerűsége mutatja legvilágosabban, annak a kolóniának az objektumai, amelyek úgy veszítik el majd modern aurájukat egy világháborút követő beszűkült és kicsinyes korszakban, mint lassan az építész merészsége is. Medgyaszay 1877-től 1959-ig élt. S ha jó lakóházakat tervezett is, kilencszázhúsz után oly domináns lett számára az addig betonba és rációba rendezett turáni ideológia, hogy Mátraházára már menedékháznak egy egész kínai pagoda került, és ott magasodik a kelet-ázsiai emeletes tető a Baár-Madas leánynevelő intézet felett is. Az apadás ekkortájt kezdődött. Kérdés, hol a másik korszakhatár.
 
C

csocsike

Vendég
Párizsi Angyal

A tél nem szép a városban. Az utcák latyakosak, az autók unos-untalan szétcsapják a latyakot a járdaszélekre. Az emberek mogorva arccal botorkálnak a sótól feláztatott járdákon. Az ég szürke, semmitmondóan nyomasztó, és megöli a színeket a házak falán és a járókelők arcán.

Hivatalos ügyeim elintézendő, kicsit korábban érkeztem a hivatalhoz, mint azt kellett volna. A kibiggyesztett cédula szerint, volt még két órám a kapunyitásig. Mivel már rég jártam a környéken, ( ahol pedig gyermekkorom javát töltöttem ) a közeli vásárcsarnok felé vettem az utamat.

Tudtam, hogy azóta a régi kis piac helyén új üvegpalotát emeltek, híven a kor szelleméhez. Már vagy öt éve nem jártam a környéken, és a változás szembeötlő volt. A kis útszéli bódék helyett a hatalmas üvegkalitkában mozgólépcsők suhantak fel s le, és a korai óra ellenére hatalmas nyüzsgés volt mindenfelé. Amerre csak elláttam, mindenütt csillogó villogó üzletek sorakoztak teli szebbnél szebb áruval. Imitt amott néhány őstermelő árulta fényesre glancolt portékáját, s még a burgonya is szinte lakkozva volt a polcokon.

Férfiember lévén az emelet felé vettem az irányt, ahol a frissensült házikolbászok és friss kenyerek lakoztak régebben. Gyermekkorom ízei jártak az eszemben, és szinte éreztem a debreceni ízét és ropogását, ahogyan bő mustárba mártogatva majd beleharapva, fröccsen szanaszét a körülállók nem kis bosszúságára. Visszaemlékeztem milyen szörnyülködve nézett rám a káposztás néni, amikor kiflimet a kimért tejfölbe mártogatva kovászolt uborkát vásároltam nála, hogy azt ott helyben elfogyasszam.



Ahogy így elmélázva felértem az első szintre, ahol a hentesáruk üvegkalitkái sorakoztak, az egyik üzlet előtt apróka öreg nénike toporgott sorára várva .

A picurkára töpörödött test alig volt nagyobb egy tíz éves gyermeknél. Arcocskáját ezernyi ránc barázdálta, és szinte alig lehetett kivenni két picinyke gombszemét a hatalmas vastag-meleg kendő jótékony árnyékából , amely féltően óvó sátorként borult ősz tincseire. Vékonyka kifakult foltokkal teli lenvászon szatyrocskát szorongatott, amely valaha talán fehér lehetett.

Mögötte a sorban egy fiatal, talán húszéves forma fiatalasszony állt, szinte ellentéteként a kopottas seszínű kabátba öltözött nénikének. Szolidan elegáns fekete hosszú kabátja, halvány lila sálja és karjára vetett cicoma nélküli fonott kosárkája jó ízlésre utalt. A kabátka jótékonyan takarta a finoman kigömbölyödő kis hasát, ami elárulta , hogy nemsokára új trónörökössel bővül majd a család. Arca szeretetreméltó és megnyerő volt, ahogy az előtte álldigáló mogyoró anyókára tekintett. Látszott rajta, hogy nem óhajt külön elbánásban részesülni pusztán azért, mert új életet hordoz méhében.

A hentes unott egykedvűséggel tette a dolgát, nem volt az arcán sem, bánat sem öröm, ahogyan a villával csikorogva szurkálta a felvágottakat a mérlegen lévő papírba taszigálva őket. Olyan volt, mint az időjárás, szürke unott és egyhangú.

Végezvén az előző vevővel, halovány mosolyféle villant át az arcán, ahogyan az üveg mögül a csinos fiatalasszony felé fordult.

-Mit adhatok?- Kérdezte, miközben a mosoly, már nem is hagyott nyomot rajta, mintha-csak elillant volna a semmibe, ahonnét előkerült. A fiatalasszony értetlen tekintettel nézet a hentesre, és szemével az előtte álló nénikére intve megszólalt bársonyosan csilingelő hangján.

-A néni jön a sorban!- Szögezte le a tényt, határozott hangon, ujjával lefelé mutatva, a kendő irányába.

A hentes mélyen lehajolva, és az üvegpolc alatt kikukkantva bambán bámult a kendő alá, majd felemelkedve, és félig áthajolva a polc felett, lenézett a mélységbe, mint valami óriás , ki törpéket vél látni alant.

-Mondja mama, mit akar? � Dörrent rá a nénire, hangosan és taglalva, mintha csak siketet, vagy gyengeelméjűt szólított volna meg.

A kis kendő felfelé fordult, és vékonyka reszketeg hangocskát küldött fel a magasban trónoló nagyúr felé.

- Két szelet párizsit kérnék az olcsóbbikból aranyoskám.

A hentes egyetlen határozott mozdulattal szúrta fel a szeleteket, és jól irányzott mozdulattal vágta rá a mérlegen lévő papírra őket. A mérleg libbent egyet, és már firkálta is rá ceruzájával az árát, miközben harsányan trombitálta a fizetendő összeget, a vélt siketek felé okulásul, majd hangos csattanással vágta ki az üvegpolcra, a vékonyka csomagot.

A nénike előkotorászta apróka bugyellárisát a szatyor mélységes mélyéből, és reszketeg kezecskéjével bátortalan kapirgálásba kezdett a fémpénzek káoszában kutakodva.

-Tessék csak ide a markomba számolni -Szólalt meg a kismama, lehajolva a nénike mellé �Majd én felteszem a polcra. -mondta jótékonyan mosolyogva, s a kendő alá kukkantva kissé.

A hentes unott arccal tekingetett jobbra-balra, mire nagy nehezen hozzá jutott a jussához, és egyetlen mozdulattal számolás nélkül leseperte a markából a kassza mélységes fenekére ahonnét hangos csörömpölés volt a válasz.

Az anyóka megrebbent a ricsaj hallatán, mint kisgyermek ki rosszat tett, de máris a kezébe csusszantotta a csomagocskát a kishölgy a polc magasáról.

-Parancsoljon drága néni �mosolygott rá csillogó szemekkel.

Az anyóka féltő gonddal süllyesztette el szatyorkája mélyére a vékony papírba csomagolt szeleteket, és apróka léptekkel, kicsinyét meggörnyedve totyogott agyontaposott sótól kivert cipőcskéiben a lépcsősor felé, amely a földszinti kijárathoz vezetett , és azontúl a szabadba. Az üvegablakok mögött lassan oszlani látszottak a fellegek, és a csarnokban is csökkenni kezdett a félhomály. Kezdetek lassan visszatérni a színek a csarnok világába is.

- Parancsoljon hölgyem. � Szólt ki ismét a hentes a nyíláson.

- Kérném a párizsit, ami még a tálcán maradt! - Hadarta a fiatalasszony, miközben a távolodó nénit leste fél szemmel. �És tegyen rá még tíz deka téliszalámit is a tetejére!

�Fűzte hozzá kissé sürgető hangnemben.

-A tetejére? �Álmélkodott a hentes. -Igen oda, ahogy mondom- Hangzott az ellentmondást nem tűrő hang. Nyegle vállbiccentés volt a válasz, és máris közölte a hentes az árat. A kis kosárka fedele felbillent és az előbukkanó csinos kis lila pénztárcából máris a pulton termett egy papírpénz. Gyors mozdulattal, a kezével a kismama felkapta a pakkot a pult üvegéről, és már távolodott is a bódétól sebesen.

A hentes félig kihajolva, fuldokló hangon kiáltott a távolodó lila sál után.

-Hölgyem! A visszajáró!- Gurgulázta asztmás fuldokló hangon.

A távolodó kabát egyik karja legyintőn jelezte számára, hogy nem érdekes, tartsa csak meg magának, ha akarja. A hentes leírhatatlan grimaszt vágva, morogva jegyezte meg félhangosan, hogy miféle fura figurák ezek a nők, hol ráérnek, hol-meg sietnek. Fejcsóválva, faarccal elrakta a pénzt, és a következő vásárló felé fordult.



A nénike, még félúton sem járt a lépcsősor felé, amikor egy hang szólította meg a savanyú káposzta árusok sora mellett elhaladva.

-Nénikém drága, tegye ezt el! �Szólt hozzá a fiatalasszony, miközben a vászon- szatyor mélyébe csúsztatta az imént vásárolt párizsis csomagot. Az apróka ráncokkal teli arcocskán riadt kifejezés suhant át a kendő alatt. Tétova mozdulattal szélesre tárta a fehér vásznat, és hosszasan nézet a szatyor mélyére, mintha-csak keresné, hogy vajon kivettek e valamit belőle. Eltelt pár pillanat, míg eljutott a kortól meg- tépázott tudatig, a megnyugtatás, hogy szaporodtak a csomagok a szatyorban.

-Fogyassza egészséggel drága néni- mosolygott rá két szénfekete szempár. Két kis kéz melegét érezte, amelyik lágyan összezárja ráncos kezeit a szatyorkán, azt bezárva szorosan.

-Vigyázzon drága néni el ne essen a lépcsőnél!- Csilingelt egy bársonyos hang a fülébe. Az óriásinak látszó kis kendő lassan emelkedett csak fel, és nézett ki alóla a két megfáradt szempár, valami köszönet félét motyorászva halkan, de már nem látszott sehol akinek a szavakat címezték. Remegős kezek szorultak szorosan a szatyor köré, mintha kincset szorongatnának, mely csodákra képes. Lehajtott fővel, szorosan a lába elé tekintve, szaporázva lépteit haladt az anyóka a lépcsősor felé, miközben szatyorkáját szorosan magához ölelve eltűnt a tolongás közepette.

Keresni kezdtem szememmel a fekete kabátot, de eltűnt, mintha csak álom lett volna az egész. Csak a hentes arcára nézve tudtam, hogy megtörtént mindez a szemem láttára.

Az üvegen áttört az első félénk napsugár a felhők mögül kibújva, és fényével beragyogta a csarnok belsejét épp ott, ahol az előbb a káposztás sor előtt álltak mindketten egy pillanatra utoljára együtt.

Kilépve az utcára a szutykos út menti kupacokból csermelyként csordogálni kezdett a hólé a bágyadt napsugár melegétől . Autók száguldoztak, emberek jöttek mentek mindenfelé. Éreztem a hátamon a nap gyengécske melegét. Elindultam vissza a dolgom felé, miközben gondolatok kavarogtak lelkemben.

Milyen szép is, ha az, ki új életet hordoz méhében, emberséges ebben a néha lelketlen és kegyetlen törtető világban. Talán az új élet teszi fogékonnyá az embert mások iránt is? Talán léteznek még angyalok ebben a világban?

Had higgyem azt, hogy léteznek még tündérek és angyalok, kik köztünk járnak kelnek és csodákra képesek. Picinyke csodákra, akárcsak az én párizsi angyalom.

M. LAURENS

2005
_________________
 

cres

Állandó Tag
Állandó Tag
Addio

Fényéveken át érkezett,
Hogy rám villantsa sugarát,
Egy pillanatra fékezett,
Majd amint jött, tovaszállt.

Egy pillanatra csak,
De a múló idő megállt.
Ő megfürdetett mosolyában
S elém szórta aranyát.
<O:p
Néztem, mint gurul szét,
Hallgattam, mint cseng hangja,
Szóltam, de elmosta szavam neszét
Szerelme rám borult harangja.
<O:p
Angyal volt, repült szárnyatlan,
S én szálltam vele, akár a gondolat.
Szép volt, mint szivárvány a habban,
S örök, mint fényképbe zárt mozdulat.
<O:p
Örök - hittem, az marad,
De elmúlt a pillanat.
Ő elröppent, mint a madár...
Mégis örök, tudom ma már.

Majd feloldja a halál.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Móra Ferenc: A csókai csóka...

Csókai csókának
Mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
Öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
Hogy ő télen-nyáron
Örökkön-örökké
Feketébe járjon.

Ahogy így tűnődik
Ághegyen a csóka,
Arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
Mit kellene tenni,
Hófehér galambbá
Hogy kellene lenni.

"Nincsen annál könnyebb -
Neveti a róka -,
Fürödj meg a hóban,
Te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
Lesz rögtön belőled,
Hogy magam sem tudom,
Mit higgyek felőled."

Nagyeszű rókának
Szót fogad a csóka,
Nagy vígan leuigrik
Az ágról a hóba.
Az orra hegye se
Látszik ki belőle,
Kérdi is a rókát,
Mit hisz most felőle?

"Azt hiszem, galamb vagy"-
Csípte meg a róka,
S csapott nagy ozsonnát
Belőle a hóba.
Róka csípte csóka,
Csóka csípte róka -
Így lett fehér galamb
A csókai csóka.
 
Oldal tetejére