Városi ember - vidéken
No ezt az évet is "legyűrtük" !
Kinek sikeresen, kinek sikertelenül zárult. Több családban felteszik a kérdést, hogy a városban maradjanak vagy vidékre költözzenek ? Eltökélve hisznek a reményeikben, hogy OTT JOBB LESZ... A "grádicsokat" mindenütt meg kell lépni, meg kell szenvedni, a vidéki élet számtalan meglepetést tartogat. Erre csak később döbbennek rá.
A vidékre költöző családokban fel sem merül az, hogy aki eddig az aszfaltot koptatta, s a kész termékeket a boltban vásárolta meg, a költözés után, minden borul.
Az új életmód - hozzáértés hiányában - bitang nehéz lesz. Sok veríték és könny, fáradság vár rájuk.
Ők az eltökéltek.
Szerveznek, lakást adnak el, ingatlant vásárolnak - álmaik beteljesedését, olcsóbb, mégis könnyebb megélhetést remélnek a költözéstől.
Emelkednek a különféle tarifák, számlák, közös költség stb. de az bevásárlási kiadásokra szánt pénzük is egyre kevesebb… A zöldségre, a húsra, meg a gyümölcsre költhető forintjaik. Ezért a csóró városi ember iparkodik a lakótelepi lakásától meg- és kiszabadulni. A város vonzáskörzetében egy testhez álló, kedves kicsi házat akar megvásárolni. Nagy telekkel! A feje vágyakkal, a két keze tenni akarással van tele. Minél nagyobb telket akar, mert, hogy majd ő gazdálkodó lesz „másod állásában”.
UTAZÁS
Romantikus a vonat, még érdekes is. Egy darabig. A városi ember akkor koppan, amikor „megébred” benne a felismerés, hogy a vonat is sínen megy, a metró is, de a követési idejük mégis jelentősen eltér. No meg időhöz kötött. Jobb esetben reggel, - a város, vagy Pest felé sűrűbben, - rosszabb esetben óránként. Várostól/ vagy Pestről távolabbra ritkábban megy a vonat. Délután ez megfordul, Pestről, városból rövidebb időközönként, mert a munkát vállalók akkor utaznak a "birtokukra", otthonaikba.
FŰTÉS
Kint, az utcákon röpködnek a mínuszok. A kályha füstöl, a feleség veszekszik, a gyerekek télikabátban a dunna alatt.
Pesti ember a tüzet piszkálja, egészen addig, amíg az utolsó parázs is elalszik. S, lám, akkor dobja rá a szenet. Aztán meg a hamuból kapargálja darabonként, mert ugye pocsékba ne menjen . Az asszony meg csak szájal, morog és válással fenyegetőzik. Visszaköltözik a mamához stb. stb. stb.
KERT
Pesti ember ősszel égette az avart. Inkább füstölte. Merthogy előző nap összegereblyézte, hatalmas kedvvel és fáradtsággal. Éjszaka pedig az a fránya eső, vagy köd megszitálta. Reggel hiába gyújtogatta a levélhalmazt, no meg alatta is a papírt, csak nem akart az, tüzet fogni. Sem papír, sem levél tüzet nem fogott... Pesti ember főző olajjal (amit a konyhaszekrényből csent el, tervei szerint a levélhalmazt azzal öntözi meg, majd sikeresen gyújt alá a nedves leveleknek.
Igaz, hogy tűz nem támad az akciótól, de füst, az annál inkább . A szomszédok szeme is pirosodott a füsttől, no meg a méregtől, rendesen.
Sajnálják, hogy a szegény pesti szomszédjuk, annyira balga.
Pesti ember jajgat, fáj a dereka, a keze, mert kapál folyamatosan és rendületlenül. Sokszor nem is jó eredménnyel, mert „véletlenül” az is magától kikapálódik, aminek nem lenne szabad. Vagy egyéb módon sérül . Mint például a krumpli. Hatalmas energiával ültette az első krumpliföldjét, s amikor sógor-koma-Kálmán bácsi által adott permetlével lekezelte a még harsogóan zöld levelű krumpli bokrokat. Gázálarcot kellett volna az orra elé rakni, mert, hogy a szer annyira büdös. Sőt később is bűzlik, mármint a krumpli. Penetránsan erős az „illata”. Sovány vigasz, hogy a csíkos hátú (krumpli) bogarak sem ették. A pesti ember sem, mert a krumplinak később is elviselhetetlen szaga van.
Pesti ember reménykedett, majd csak kiszellőzik a vegyszer a krumpliból, mire a fazékba kerül. Ebbeli álma sem teljesedett be. A szomszéd jóindulatúan felvilágosította, későn permetezett, korán szedte fel a krumplit, s ez így nem jó dolog, sőt mérgező! A termés felhasználhatatlan. Állatoknak sem adható. Így minden pocsékba ment…
A kapa éles. Erre ő is rádöbbent. Előbb a nagylábujját, majd az összes krumplit össze-vissza vagdosta. Na, nem baj, az ujja majd összeforr, a krumplik kevésbé, mire ősz lesz.
A földből pedig semmi nem kel ki csak úgy magától, legfeljebb az oly annyira üldözött parlagfű. De, hogy miért? Hogy előbb vetni kellene, aztán hiába veti el a magot, az mégsem kel ki? De miért? A szomszédban élő nyolcvan éves Rozi néninek bezzeg, pedig ő nem is a boltból veszi a magokat, hanem egyik évről a másikra rakosgatja, majd úgy keltegeti, kiülteti, s harsogóan él a kertje.
Pesti embert ilyen "veszély" nem fenyegeti. Az ő kertje nem él, de – vegetál – azt viszont bőszen.
LEÉRETT TERMÉS
Az is megadatott, vajmi csoda fogytán. A paradicsom ültetvénye. Egy kosár itt is, a másik meg amott, a babakádban is piroslik a beérett termés. Pocsékba ne menjen, így azt asszonya éjjel-nappal főzi, passzírozza, üvegekbe tölti, dunsztolja és kezdi elölről. Ismételten jajgat, panaszkodik, pedig most „boldog” lehetne, hiszen a paradicsom ültetvény az idén jól sikerült. Asszonyának ez sem jó, meg az sem. Igaz, már annyi a paradicsom szósszal, ivólével töltött üveg sorakozik, hogy azon ötletelnek, karácsonyi ajándéknak jó lesz a pesti „kákabelű” rokonoknak. Így legalább minden barátnak, ismerősnek is jut a piros színű, finom szószból. Nekik is, akár hogy több évre is.
A barack kukacos, a szilva pedig túl puha. Pesti embernek sem kocsija, sem kereke, sem idege, hogy eladja. Csak téblábol, egyik kosártól a másikig. Mert eltenni sem tud ilyen óriási mennyiséget. Nincs ereje hozzá, de gyakorlata sem.
No meg a lekvárhoz cukor kellene, az meg drága, ekkora mennyiségben.
ÁLLATOK
A házvétel után, első ténykedése volt, hogy állatokat is vásárolt. Ez okból később, meglepetések is érték, de rendesen. A legfontosabb, az állatok: mindig éhesek. Ezek után ganajozni is kell. Ünnepkor, sőt hidegben, de forróságban is. Kegyelem? Neki sem, meg a tyúknak sem, ha levesbe szánják. (Legalábbis így képzelte el). De ki vágja el a jobblétre szenderültségre, húslevesbe szánt, pörköltre ítélt tyúk torkát? Kire lehet osztani a „hóhér” nem éppen kitüntető szerepkörét? Asszonya csak darabokban látott csirkét a pesti piacon, kért 3 mellett, 4 combot, aprólékot, s feltette főni a hétvégi ebédhez.
Itt és most? Meg kellene ölni azt a csodaszép, kedves, kapirgáló tyúkot. Kinek van ehhez szíve? Már olyan kezes, kézből eszi a kukoricát. Tehát ötlet „kilőve”, a tyúk marad. A helyi Tescóban vásárolják meg a csirkedarabokat. Így a tyúk, kakas tovább eszi és fogyasztja a gazda pénztárcáját, de ganajozni is kell, meg zöldet szedni, legfeljebb állatkert lesz a baromfiudvar. A tojás, legalább az megadatott.
A malac már hajnalban visít, s mindent föleszik. Pesti ember lelkesen keveri a moslékot, mert arra számít, majd lesz kolbász, szalonna, töpörtyű, meg egyebek. A pesti haverok meg írigyked(het)nek a jóízű házi falatok miatt.
Aztán a disznóölés?!
Szegény halálra ítélt röffentyű! Torkában a késsel rohangál a kertek alatt.
A szomszédok állatvédelmi törvényt emlegetnek. Végre többen is lefogják a szerencsétlen kolbászra ítéltet, s megtörténik a dolog. Valaki mondta, hogy a disznó szőrét palackos gázzal kell lepörzsölni, mert, hogy úgy az egyszerűbb, mint a régi, oly jól bevált szalmás megoldás.
Semmi nem sikerül!
A malac megég, az ól kigyullad. Tűzoltók stb. stb.
A megmentett hús kormos, különben sincs kedve ahhoz a kolbászhoz, ami abból a kedves malacból van. Kioldalog a nyári konyhából, a szomszédok feldolgozzák a húst. Amiből a gazda nem eszik, kifordul a szájából. Sajnálja a malackát. Pedig már elérte a mázsa feletti súlyát, de Ő akkor is malackának hívta…
A kecske
Elől mekeg, hátul rúg. Mindent összerág, még a ház falát is. A nehézségek ellenére pesti ember kecskesajtról, kecsketejről ábrándozik. Csak éppen az álom, álom maradt. Méghozzá beteljesületlen. MekMek nem hagyja magát. Végül rádöbben, hogy a felesége nem lányt, hanem bakot hozott el a vásárból.
Tanulság: a kiskutya ha lassan is, de belejön az ugatásba. A pesti ember is a kaszálásba.
De addig?
Legfeljebb a gaz még jobban megerősödik, mint a búza. Végül is nem mindegy? Legfeljebb a pesti ember feltalálja a "gazkenyeret", ami biztosan olcsóbb lesz, mint a "bóti".
*
ÜNNEP
Ilyenkor összejön a család, a messziről jöttek, pestiek felteszik a nagy kérdést:
- No, ,egérte-e a költözés? Bejött-e a gazdálkodás?
Pesti ember szaporán bólogat, nem vallja be, hogy „felsüléseiről” napokig mesélhetne.
– Láthatjátok! Ezek a csirke darabok mennyivel mások, mint a boltiak? Ízesek, szépek stb. stb.
Faluról érkezett rokonok legszívesebben azonnal leintenék, mégis megkegyelmeznek a szájhősnek.
Ők aztán tudják a különbséget. Az ínyükön érzik, sokadik éve. De nem vitatkoznak, tudják, hogy nem a házi baromfi készletből van. Ez bizony „bóti”. Szívükre hallgat, mégsem buktatják le a szájhős házigazdát. Hang nélkül kanalazzák a levest, amibe a bóti csirke (és nem a házi), az ólból vidoran kotkodácsoló tyúk főtt.
*
HÉTKÖZNAPOK
Pesti ember megtapasztalta, hogy jöttében-mentében ráköszönnek. S, ő is ezt teszi. Jó tudni, hogy számon tartják. Mostanában a falubeliek meg is állítják, kérdezősködnek erről is, meg arról is. Mi van a portán, mi sikerül és mi nem? Ilyenkor nagy bajban van, füllenteni nem akar, felsüléseiről hosszú lenne a lista, ezért csak hümmög valamit az orra alatt. Reményét nem adja fel, megtapasztalja, hogy innét is, meg onnét is sűrűn jön a segítség. Szóban és tettben is.
Érzik, megérkeztek. Helyben és a helyükön vannak.
Jó itt élni! Összegzik ezt a vasárnapi ebédnél.
No ezt az évet is "legyűrtük" !
Kinek sikeresen, kinek sikertelenül zárult. Több családban felteszik a kérdést, hogy a városban maradjanak vagy vidékre költözzenek ? Eltökélve hisznek a reményeikben, hogy OTT JOBB LESZ... A "grádicsokat" mindenütt meg kell lépni, meg kell szenvedni, a vidéki élet számtalan meglepetést tartogat. Erre csak később döbbennek rá.
A vidékre költöző családokban fel sem merül az, hogy aki eddig az aszfaltot koptatta, s a kész termékeket a boltban vásárolta meg, a költözés után, minden borul.
Az új életmód - hozzáértés hiányában - bitang nehéz lesz. Sok veríték és könny, fáradság vár rájuk.
Ők az eltökéltek.
Szerveznek, lakást adnak el, ingatlant vásárolnak - álmaik beteljesedését, olcsóbb, mégis könnyebb megélhetést remélnek a költözéstől.
Emelkednek a különféle tarifák, számlák, közös költség stb. de az bevásárlási kiadásokra szánt pénzük is egyre kevesebb… A zöldségre, a húsra, meg a gyümölcsre költhető forintjaik. Ezért a csóró városi ember iparkodik a lakótelepi lakásától meg- és kiszabadulni. A város vonzáskörzetében egy testhez álló, kedves kicsi házat akar megvásárolni. Nagy telekkel! A feje vágyakkal, a két keze tenni akarással van tele. Minél nagyobb telket akar, mert, hogy majd ő gazdálkodó lesz „másod állásában”.
UTAZÁS
Romantikus a vonat, még érdekes is. Egy darabig. A városi ember akkor koppan, amikor „megébred” benne a felismerés, hogy a vonat is sínen megy, a metró is, de a követési idejük mégis jelentősen eltér. No meg időhöz kötött. Jobb esetben reggel, - a város, vagy Pest felé sűrűbben, - rosszabb esetben óránként. Várostól/ vagy Pestről távolabbra ritkábban megy a vonat. Délután ez megfordul, Pestről, városból rövidebb időközönként, mert a munkát vállalók akkor utaznak a "birtokukra", otthonaikba.
FŰTÉS
Kint, az utcákon röpködnek a mínuszok. A kályha füstöl, a feleség veszekszik, a gyerekek télikabátban a dunna alatt.
Pesti ember a tüzet piszkálja, egészen addig, amíg az utolsó parázs is elalszik. S, lám, akkor dobja rá a szenet. Aztán meg a hamuból kapargálja darabonként, mert ugye pocsékba ne menjen . Az asszony meg csak szájal, morog és válással fenyegetőzik. Visszaköltözik a mamához stb. stb. stb.
KERT
Pesti ember ősszel égette az avart. Inkább füstölte. Merthogy előző nap összegereblyézte, hatalmas kedvvel és fáradtsággal. Éjszaka pedig az a fránya eső, vagy köd megszitálta. Reggel hiába gyújtogatta a levélhalmazt, no meg alatta is a papírt, csak nem akart az, tüzet fogni. Sem papír, sem levél tüzet nem fogott... Pesti ember főző olajjal (amit a konyhaszekrényből csent el, tervei szerint a levélhalmazt azzal öntözi meg, majd sikeresen gyújt alá a nedves leveleknek.
Igaz, hogy tűz nem támad az akciótól, de füst, az annál inkább . A szomszédok szeme is pirosodott a füsttől, no meg a méregtől, rendesen.
Sajnálják, hogy a szegény pesti szomszédjuk, annyira balga.
Pesti ember jajgat, fáj a dereka, a keze, mert kapál folyamatosan és rendületlenül. Sokszor nem is jó eredménnyel, mert „véletlenül” az is magától kikapálódik, aminek nem lenne szabad. Vagy egyéb módon sérül . Mint például a krumpli. Hatalmas energiával ültette az első krumpliföldjét, s amikor sógor-koma-Kálmán bácsi által adott permetlével lekezelte a még harsogóan zöld levelű krumpli bokrokat. Gázálarcot kellett volna az orra elé rakni, mert, hogy a szer annyira büdös. Sőt később is bűzlik, mármint a krumpli. Penetránsan erős az „illata”. Sovány vigasz, hogy a csíkos hátú (krumpli) bogarak sem ették. A pesti ember sem, mert a krumplinak később is elviselhetetlen szaga van.
Pesti ember reménykedett, majd csak kiszellőzik a vegyszer a krumpliból, mire a fazékba kerül. Ebbeli álma sem teljesedett be. A szomszéd jóindulatúan felvilágosította, későn permetezett, korán szedte fel a krumplit, s ez így nem jó dolog, sőt mérgező! A termés felhasználhatatlan. Állatoknak sem adható. Így minden pocsékba ment…
A kapa éles. Erre ő is rádöbbent. Előbb a nagylábujját, majd az összes krumplit össze-vissza vagdosta. Na, nem baj, az ujja majd összeforr, a krumplik kevésbé, mire ősz lesz.
A földből pedig semmi nem kel ki csak úgy magától, legfeljebb az oly annyira üldözött parlagfű. De, hogy miért? Hogy előbb vetni kellene, aztán hiába veti el a magot, az mégsem kel ki? De miért? A szomszédban élő nyolcvan éves Rozi néninek bezzeg, pedig ő nem is a boltból veszi a magokat, hanem egyik évről a másikra rakosgatja, majd úgy keltegeti, kiülteti, s harsogóan él a kertje.
Pesti embert ilyen "veszély" nem fenyegeti. Az ő kertje nem él, de – vegetál – azt viszont bőszen.
LEÉRETT TERMÉS
Az is megadatott, vajmi csoda fogytán. A paradicsom ültetvénye. Egy kosár itt is, a másik meg amott, a babakádban is piroslik a beérett termés. Pocsékba ne menjen, így azt asszonya éjjel-nappal főzi, passzírozza, üvegekbe tölti, dunsztolja és kezdi elölről. Ismételten jajgat, panaszkodik, pedig most „boldog” lehetne, hiszen a paradicsom ültetvény az idén jól sikerült. Asszonyának ez sem jó, meg az sem. Igaz, már annyi a paradicsom szósszal, ivólével töltött üveg sorakozik, hogy azon ötletelnek, karácsonyi ajándéknak jó lesz a pesti „kákabelű” rokonoknak. Így legalább minden barátnak, ismerősnek is jut a piros színű, finom szószból. Nekik is, akár hogy több évre is.
A barack kukacos, a szilva pedig túl puha. Pesti embernek sem kocsija, sem kereke, sem idege, hogy eladja. Csak téblábol, egyik kosártól a másikig. Mert eltenni sem tud ilyen óriási mennyiséget. Nincs ereje hozzá, de gyakorlata sem.
No meg a lekvárhoz cukor kellene, az meg drága, ekkora mennyiségben.
ÁLLATOK
A házvétel után, első ténykedése volt, hogy állatokat is vásárolt. Ez okból később, meglepetések is érték, de rendesen. A legfontosabb, az állatok: mindig éhesek. Ezek után ganajozni is kell. Ünnepkor, sőt hidegben, de forróságban is. Kegyelem? Neki sem, meg a tyúknak sem, ha levesbe szánják. (Legalábbis így képzelte el). De ki vágja el a jobblétre szenderültségre, húslevesbe szánt, pörköltre ítélt tyúk torkát? Kire lehet osztani a „hóhér” nem éppen kitüntető szerepkörét? Asszonya csak darabokban látott csirkét a pesti piacon, kért 3 mellett, 4 combot, aprólékot, s feltette főni a hétvégi ebédhez.
Itt és most? Meg kellene ölni azt a csodaszép, kedves, kapirgáló tyúkot. Kinek van ehhez szíve? Már olyan kezes, kézből eszi a kukoricát. Tehát ötlet „kilőve”, a tyúk marad. A helyi Tescóban vásárolják meg a csirkedarabokat. Így a tyúk, kakas tovább eszi és fogyasztja a gazda pénztárcáját, de ganajozni is kell, meg zöldet szedni, legfeljebb állatkert lesz a baromfiudvar. A tojás, legalább az megadatott.
A malac már hajnalban visít, s mindent föleszik. Pesti ember lelkesen keveri a moslékot, mert arra számít, majd lesz kolbász, szalonna, töpörtyű, meg egyebek. A pesti haverok meg írigyked(het)nek a jóízű házi falatok miatt.
Aztán a disznóölés?!
Szegény halálra ítélt röffentyű! Torkában a késsel rohangál a kertek alatt.
A szomszédok állatvédelmi törvényt emlegetnek. Végre többen is lefogják a szerencsétlen kolbászra ítéltet, s megtörténik a dolog. Valaki mondta, hogy a disznó szőrét palackos gázzal kell lepörzsölni, mert, hogy úgy az egyszerűbb, mint a régi, oly jól bevált szalmás megoldás.
Semmi nem sikerül!
A malac megég, az ól kigyullad. Tűzoltók stb. stb.
A megmentett hús kormos, különben sincs kedve ahhoz a kolbászhoz, ami abból a kedves malacból van. Kioldalog a nyári konyhából, a szomszédok feldolgozzák a húst. Amiből a gazda nem eszik, kifordul a szájából. Sajnálja a malackát. Pedig már elérte a mázsa feletti súlyát, de Ő akkor is malackának hívta…
A kecske
Elől mekeg, hátul rúg. Mindent összerág, még a ház falát is. A nehézségek ellenére pesti ember kecskesajtról, kecsketejről ábrándozik. Csak éppen az álom, álom maradt. Méghozzá beteljesületlen. MekMek nem hagyja magát. Végül rádöbben, hogy a felesége nem lányt, hanem bakot hozott el a vásárból.
Tanulság: a kiskutya ha lassan is, de belejön az ugatásba. A pesti ember is a kaszálásba.
De addig?
Legfeljebb a gaz még jobban megerősödik, mint a búza. Végül is nem mindegy? Legfeljebb a pesti ember feltalálja a "gazkenyeret", ami biztosan olcsóbb lesz, mint a "bóti".
*
ÜNNEP
Ilyenkor összejön a család, a messziről jöttek, pestiek felteszik a nagy kérdést:
- No, ,egérte-e a költözés? Bejött-e a gazdálkodás?
Pesti ember szaporán bólogat, nem vallja be, hogy „felsüléseiről” napokig mesélhetne.
– Láthatjátok! Ezek a csirke darabok mennyivel mások, mint a boltiak? Ízesek, szépek stb. stb.
Faluról érkezett rokonok legszívesebben azonnal leintenék, mégis megkegyelmeznek a szájhősnek.
Ők aztán tudják a különbséget. Az ínyükön érzik, sokadik éve. De nem vitatkoznak, tudják, hogy nem a házi baromfi készletből van. Ez bizony „bóti”. Szívükre hallgat, mégsem buktatják le a szájhős házigazdát. Hang nélkül kanalazzák a levest, amibe a bóti csirke (és nem a házi), az ólból vidoran kotkodácsoló tyúk főtt.
*
HÉTKÖZNAPOK
Pesti ember megtapasztalta, hogy jöttében-mentében ráköszönnek. S, ő is ezt teszi. Jó tudni, hogy számon tartják. Mostanában a falubeliek meg is állítják, kérdezősködnek erről is, meg arról is. Mi van a portán, mi sikerül és mi nem? Ilyenkor nagy bajban van, füllenteni nem akar, felsüléseiről hosszú lenne a lista, ezért csak hümmög valamit az orra alatt. Reményét nem adja fel, megtapasztalja, hogy innét is, meg onnét is sűrűn jön a segítség. Szóban és tettben is.
Érzik, megérkeztek. Helyben és a helyükön vannak.
Jó itt élni! Összegzik ezt a vasárnapi ebédnél.