John Perkins:
EGY GAZDASÁGI BÉRGYILKOS VALLOMÁSAI
A „globalizáció” legalább olyan sokat használt divatszó, mint a „posztmodern”, s ha az általa takart jelenségek és tendenciák jóval kevésbé széttartóak is, megítélésük hasonlóképpen ellentmondásos. De tekintsük bár valamiféle evilági üdvtörténet végső állomásának, vagy ellenkezőleg, magának a nagybetűs Rossznak (a helyes „megoldás”, mint általában, nyilván ezúttal is a két véglet között található), azt az egyet senki sem vitatja, hogy a globalizáció hatásai alól egyre kevésbé vonhatjuk ki magunkat. Ha pedig ez így van, nem árt tisztába jönnünk annak természetével; ehhez járulhat hozzá John Perkins könyve, mely vérbeli bestsellerként sokakhoz eljuttathatja a külsőségek alapján vártnál jóval összetettebb és elgondolkodtatóbb üzenetét.
A vallomás egzotikus helyszínekre repíti olvasóját: Indonéziába, Panamába, Szaúd-Arábiába, ahol Perkins egy nemzetközi nagyvállalat alkalmazottjaként teljesít szolgálatot. Feladata, hogy ügyesen manipulált közgazdasági előrejelzések segítségével jelentős hitelek felvételére sarkallja az adott országok döntéshozóit, s ezen összegeket amerikai érdekeltségű cégek beruházásaiba kanalizálja. Mivel a hitelek gyakorlatilag visszafizethetetlenek, a kiszemelt térségek végletesen kiszolgáltatottá válnak nagylelkű támogatóik (ízlés szerint: a „globális tőke”) mohóságának. A „gazdasági bérgyilkosok” így egyetlen puskalövés nélkül érik el céljukat, a nemzetállami korlátok lebontását a korporatokrácia (a multinacionális vállalatok és pénzintézetek) gyarmatosító törekvései előtt – kell-e ennél több egy jó kis összeesküvés-elmélethez?
A „megtért” Perkins azonban (nézőpont kérdése, hogy sajnos vagy szerencsére) határozottan nem összeesküvés-elméletekben utazik: „az előttünk tornyosuló problémák nem rosszindulatú intézmények működéséből erednek, hanem a gazdasági fejlődésről alkotott hibás nézeteinkből”. A nemzetközi nagyvállalatok mindent bekebelező működési mechanizmusa mögött egy szűk csoport tudatos szándékait keresni olyan, mintha egy színházi előadás végén azt próbálnánk meg leleplezni, melyik páholy mélyéről irányítják a vastapsot. A Perkins által belülről megtapasztalt, sőt tevőlegesen is alakított folyamat inkább lokális érdekek szinkronizációjának eredménye, melyek közös nevezője „egy elmélet, amelyet szentírásként fogadunk el: hogy a gazdasági növekedés az emberiség hasznára van, és minél nagyobb a növekedés, annál szélesebb körben érezhetőek az előnyei. Ebből a felfogásból az is következik, hogy […] a peremvidékeken élők […] felhasználhatók, kizsákmányolhatók a növekedés érdekében.”
A könyv e végzetesen téves felfogás hatásos kritikája; erejét, szemben bármiféle teoretikus kifejtéssel, a vallomás személyességéből meríti. Az önigazolás, önfelmentés igénye fel-felbukkan ugyan a kötet lapjain, de voltaképpen ez is része a történetnek: a szerzőnek ugyanis nemcsak a gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hitével kell leszámolnia, hanem saját cinizmusával is (egyúttal pedig lemondania a munkája által kínált anyagi előnyökről). Ebben a nagyvállalatok tevékenysége által veszélyeztetett ősi kultúrák képviselői vannak segítségére: az ő elbeszéléseiken keresztül feltárul az a mérhetetlen pusztítás, amellyel a harmadik világ nyersanyag- és munkaerőforrásainak kiaknázása jár. A „rendszerből” való kilépés története már önmagában is fordulatokban gazdag olvasmány – jó lenne, ha puszta fikcióként olvashatnánk.
Persze mindenki maga dönti el, hajlandó-e hinni Perkinsnek. A magyar olvasó mindenesetre sajnálatosan sok ismerős részletre bukkanhat a kötetet forgatva. S ha valaki eddig nem érzett volna némi gyanakvást a mainstream közgazdaságtan és annak legelkötelezettebb hívei iránt, az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai elolvasása után garantáltan fog. Ami gyaníthatóan nem kizárólag a szerző hibája.
Pápay György
(Fordította Deák Éva, Ráció Kiadó, Budapest, 2006, 264 oldal)