Egy háromfős csoport először látogatta meg Mahárádzsot. Noha Mahárádzs az ágyban feküdt, és hallatlanul gyenge volt, mégis megkérdezte tőlük, van-e kérdésük. Ők röviden megtanácskozták a dolgot maguk között, majd arra az elhatározásra jutottak, hogy csak egy kérdést tesznek fel. Ez így hangzott:
-„Mahárádzs, mindhármunk végez bizonyos szellemi gyakorlást egy ideje, de úgy tűnik, nem jön a megfelelő eredmény. Mit tegyünk?
-"Mahárádzs azt felelte, hogy minden erőfeszítés célja az, hogy megszerezzünk valami olyat, amivel nem rendelkezünk.
-Mi az, amit el akartok érni? - kérdezte.
-A válasz nem késett: „Olyanok akarunk lenni, mint Mahárádzs - megvilágosodottak."
Mahárádzs nevetett, és felült az ágyban. Miután adtak neki néhány párnát, amelyeknek nekidőlhetett, s kényelmesebben elhelyezkedhetett, így folytatta: Itt van a félreértés. Azt gondoljátok, hogy elkülönült létezők vagytok, akiknek el kell érniük valamit, hogy olyan elkülönült létezővé válhassatok, amilyennek engem gondoltok! Ez a gondolat jelenti a „rabságot": az azonosulás egy elkülönült létezővel, és semmi, egyáltalán semmi más nem hozhatja el a "megszabadulást", mint ennek az azonosulásnak a felszámolása.
Amint mondtam, elkülönült létezőknek látjátok magatokat és engem, én viszont éppen úgy látlak benneteket, mint önmagamat. Ti azok vagytok, ami én, de ti azonosultatok azzal, aminek gondoljátok magatokat - egy tárggyal -, és megszabadulást kerestek e tárgy részére. Hát nem hatalmas vicc ez? Hát lehet-e bármilyen tárgynak független léte és cselekvési szabadsága? Lehet-e egy tárgy rabságban? És megszabadulhat-e?
A kérdező összetette a kezét namaszkárban, és nagy tisztelettel megjegyezte: Amit Mahárádzs mondott, azt elméleti elgondolásként lehetetlen kétségbe vonni, de -még ha az emberek képzelt létezők is, nem többek puszta megjelenéseknél a tudatosságban - hogyan éljünk mégis a világban, ha nem fogadjuk el a különböző elkülönült létezőket elég „valósnak" az életben?
A párbeszéd elképesztő lendülettel töltötte el Mahárádzsot, és a gyengeség a hangjában fokozatosan eltűnt. Látod, milyen nehezen megfogható ez a téma? - kérdezte. - Meg is adtad a választ a kérdésedben, de elkerülte a figyelmedet. Azt mondtad, hogy tudod, hogy a különálló létező teljesen képzeletbeli, és nincs saját, független léte; csak egy képzet. Ám ennek a képzeletbeli elkülönült létezőnek a normális életét kell élnie. Hol itt a probléma? Hát olyan nehéz normális életet élni, tudva azt, hogy maga az élet egy képzet? Érted a lényeget? Ha egyszer hamisnak látod a hamisat, ha egyszer megláttad a kettős természetét annak, amit „életnek" nevezel - amely tulajdonképpen „élés" -, akkor a többi már egyszerű lesz. Olyan egyszerű, mint ahogy a színész szívvel-lélekkel játssza a szerepét, de tudja, hogy nem többet, csak szerepet játszik egy színdarabban vagy filmben.
Felismerni ezt meggyőződéssel és megérteni a helyzetet: ennyi az igazság. A többi szerepjátszás.
A jelenségvilágon túl: Sri Niszargadatta Mahárádzs [kal.:720]
tanítása