Bevandorlas Kanadaba

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Szóval Kedves Juharlevél, úgy értelmeztem a férjednek meg van a kellő pontszáma, hogy tudjatok jönni. Ez nagyszerű.Nagyon örülök neki, akkor vágjatok bele. De szerintem nyugodtan keressen csak munkát, ha kapna annál hamarabb lehetnétek itt. Az pedig szerintem csodás lenne. De mivel még soha nem jártam utána, de szerintem ha majd szeretnéd ezt megtehetem és megérdeklődöm ha közben miután már beadtátok a kérelmeteket találna itt állást mi a menete a további ügyeteknek. De szerintem ez nem lesz olyan nehéz. Szól nyugodtan én megpróbálom megtudni a dolgokat. A gyermekek bizony nem kicsik. Azt tudod, hogy korukhoz képest lesznek be osztályozva. Például, ha egy gyermek, otthon nyolcadikos, és mondjuk év vesztes volt , akkor itt bizony 10.-ben fog kezdeni. Így egy évet átugrik. Az iskolák nekem jobbak mint otthon. Azt mondják lazábbak és kevesebb tudást adnak át, de nekem a tanárok sokkal kedvesebbek, nyitottabbak , szívélyesebbek. A kanadai emberek persze mindenhol van kivétel, de nagyon aranyosak, nyitottak, segítőkészek és még becsületesek. Torontón kívül, én ajánlom még figyelmetekbe B.C-it és Albertát, szerintem mind a kettő tartomány le nyügőzne benneteket, de B. C .biztosan. Új itt élőknek pedig nagyon sokat segít az ország, hogy betudjanak illeszkedni.
Remélem kicsit tudok neked segíteni.
Soha ne add fel, hidd el, megéri végig járnotok ezt az utat, ha másért nem majd a gyerekeknek lesz jobb.
Üdvözlettel.
Payette
 
Kedves Payette, megkérdezhetem, hogy neked vannak-e gyerekeid, és mennyi idősek? És melyik városban laktok? Mivel foglalkozol? Vagy ezek már nagyon bizalmas infók?

Nagyon kedves tőled, hogy segíteni próbálsz nekem. Nem is várok senkitől semmi többet, mint hogy a pozitív és negatív tapasztalataitokról olvashassak. Fontos ez azért, mert a mérleg másik serpenyőjét is néznünk kell. Mindannyian tudjuk, főleg az, aki már végigcsinálta, hogy nagyon nehéz a megszokottat (ha rossz is) itthagyni, és egy teljesen újba belerázódni. Még akkor is, ha tudom, hogy a gyerekeimnek biztos, hogy jobb lenne hosszú távon. Sok megoldandó dolog van. Pl. idős szülők, a lakásunkat eladjuk vagy bérbeadjuk, stb. Meg nehéz is valljuk be, valami teljesen újba kezdeni. De előbb-utóbb döntenünk kell.....
 
Itt is sok a munka nélküli.

Ezt en is sokat hallom, de ugyan akkor alig lehet szakmunkasokat talalni.
Most renovaltattom a furdoszobankat ami kb. egy 2 hetes munka lett volna. Mar tobb mint 4 hete megy a melo, mert szinte lehetetlen szakmunkast talalni. (legalabb is itt Vancouver-ben)
Mindenki foglalt mert tele vannak munkaval. Napokig, sokszor hetekig kell varni villanyszerelore vagy vizvezetek szerelore.

Tegnap este egy kliensemet vittem ki vacsorazni. Az ettermek tele vannak. Fel orat kellett varni mire asztalt kaptunk egy jobb helyen.

Az ingatlan piac megint csucson van.
A lakas arak ismet novekszenek.

Olcso repulojegyet le delre szinte lehetettlen kapni.
Plane az unnepek alatt.
Mult Februarban olcsobban repultem Thailand-ba (a vilag masik oldalara, 16 oras ut) mint amit most fizettem Mexicoba (5 oras ut), hogy ott Szilveszterezhesunk.

Evvel csak az akarom mondani, hogy szerintem nem olyan veszejes a helyzet (legalabb is itt Vancouver-ben) mint ahogy ezt sokan hiresztelik.
Ha van egy jobb szakmad es beszeled a nyelved, na meg van egy kis ambiciod akkor meg most is ellehet helyeszkedni (nem minimal berert).
Viszont ha nincs szakmad es a nyelvet nem beszeled, na meg az erdekell hogy mi a minimal ber, :rolleyes: akkor ne is vagj neki.
Csak csalodas fog erni.
 
Kedves Juharlevél.

Nagyon nehéz dönteni és nagyon nehéz újra kezdeni valahol. Nem könnyű az első pár lépés, de érdemes megpróbálni. Hogy miért mert itt van még esély élhető életet élni, szép és nyugodt körülmények között. Otthon egyenlőre nem látom én ezt. Szeretem a hazámat és nincs is annál rosszabb amikor nem tudsz úgy élni ahogyan szeretnéd élni az életedet. Sokan azt mondják mindegy hol élünk ha a szívünkben otthonra leltünk, én itt találtam meg az otthonomat, békére és nyugalomra leltem. Új hazámnak remélem méltó tagja vagyok és még leszek is. Mindennap hálásan köszönöm azt, hogy én itt élhetek. Igen az is igaz az ember ragaszkodóik az ismert rosszhoz mint az ismeretlen lehetséges jóhoz. A döntést érezni fogjátok a lelketekben, az utat mutat nektek, merre is menjetek. A lakás ügyben ha csak ideglenesen jöttök ne adjátok el, még akkor sem ha állandóra tervezitek csak ha úgy gondoljátok ez egyenlőre biztos örökre szólna. Felégetni mindent is nagy felelősé. Én megmondom neked mit tettem, két bőröndöt hoztam, bennem olyan sok fájdalom volt, nem az emberek iránt és nem is Magyarország miatt, magam miatt. Így láttam jónak, nem bántam meg. De mindenki maga tudja. De ha van rá lehetőség azt mondom adjátok ki a lakást, kijöttök megnézitek és utána eladhatjátok ha már itt jobb nektek, és maradni is szeretnétek. Ne hidd nem féltünk mind mikor elindultunk és akkor is féltünk mikor már itt voltunk, de a legelső tapasztalatom az volt kár félni, olyan kedvesek az emberek. Én annyi segítséget embertől, országtól nem kaptam még mint itt. Soha senki nem nézett le, senki nem mutatta idegen bevándorló vagyok, mikor megtudják most érkeztél akkor mindenki azon van , hogyan segítsen és ossza meg mind azt amit úgy érez tudnod kell. Bátran lépjetek, és ha féltek és kételyek vannak bennetek gyertek ide egy kicsit megnézni Kanadát. Persze ha van rá lehetőségetek.
Megígérhetem nem csalódtok majd.
 
Ezt en is sokat hallom, de ugyan akkor alig lehet szakmunkasokat talalni.
Most renovaltattom a furdoszobankat ami kb. egy 2 hetes munka lett volna. Mar tobb mint 4 hete megy a melo, mert szinte lehetetlen szakmunkast talalni. (legalabb is itt Vancouver-ben)
Mindenki foglalt mert tele vannak munkaval. Napokig, sokszor hetekig kell varni villanyszerelore vagy vizvezetek szerelore.

Tegnap este egy kliensemet vittem ki vacsorazni. Az ettermek tele vannak. Fel orat kellett varni mire asztalt kaptunk egy jobb helyen.

Az ingatlan piac megint csucson van.
A lakas arak ismet novekszenek.

Olcso repulojegyet le delre szinte lehetettlen kapni.
Plane az unnepek alatt.
Mult Februarban olcsobban repultem Thailand-ba (a vilag masik oldalara, 16 oras ut) mint amit most fizettem Mexicoba (5 oras ut), hogy ott Szilveszterezhesunk.

Evvel csak az akarom mondani, hogy szerintem nem olyan veszejes a helyzet (legalabb is itt Vancouver-ben) mint ahogy ezt sokan hiresztelik.
Ha van egy jobb szakmad es beszeled a nyelved, na meg van egy kis ambiciod akkor meg most is ellehet helyeszkedni (nem minimal berert).
Viszont ha nincs szakmad es a nyelvet nem beszeled, na meg az erdekell hogy mi a minimal ber, :rolleyes: akkor ne is vagj neki.
Csak csalodas fog erni.

igen,ez elég érdekes!Jó,mondjuk az igaz,hogy Vancouverben az olimpia miatt most minden fellendült,hisz rengeteg építkezés,beruházás volt,de attól még nem kellene az éttermeknek tele lenniük,ha egyszer azt mondjk,hogy ott is válság van!
Arról nem is beszélve,hogy itthon hiába sírnak az emberek,hogy mennyire nincs pénz és munka,ahhoz képest a plázák és a bevásárlóközpontok mindig tömve vannak!
...vagy csak melegedni járnak az emberek oda?...:rolleyes:
 
Kedves gubrita! Talan nem erdekes, hanem igy van! Hiszen nemreg voltam ott es en is csak azt mondhatom amit Spanky irt!
Masik, azt en is lattam Mo-n Majusban, hogy bizony a TECKO-
ban mint ha ingyen adtak volna mindent es a kis kocsik tele voltak a vasarolt dolgokkal! /hala Istennek/
Meg olyant is hallotam a sajat fulemmel, idezek " Sajnos a 3-eves Opel Astramat keptelen vagyok ki cserelni"
Persze most is csak azt mondom aki teheti es jo szakmaja van az jojjon de mielobb.
 
Ez így van,ahogy mondod (írod):) kedves bubu!
A másik baj meg az,hogy Kanada hiába várja a jó szakmunkásokat,ha az hónapokig vagy akár évekig tart hogy az ember elintézze hivatalosan a papírokat (ami persze érthető) csak az ember vagy úgy tervezi az életét,hogy már évekkel előre készül,hogy majd kimegy ha megfelelő lesz rá (és ez ritka) vagy azonnal szeretne menni és mert ez nem megy,elfogy a türelme (pénze,ideje stb) és nem jut ki...sajnos.....
 
Payette, egy kicsitt tobbszor kellene hozzaszolnod az oldalhoz. Vegre egy joindulatu, nem ironikus hozzaszolas a most indulo, kitelepulok szamara.
Koszoni, sztem x ember.
Minden jot kivanok!
 
Payette, egy kicsitt tobbszor kellene hozzaszolnod az oldalhoz. Vegre egy joindulatu, nem ironikus hozzaszolas a most indulo, kitelepulok szamara.
Koszoni, sztem x ember.
Minden jot kivanok!

Köszönöm szépen.
Csak próbálok segíteni. Én is sokat kaptam, most vissza adnék belőle másoknak talán valamicskét a sok jóból.
 
Kedves Spanky.

Jó hely Vancouver és remélem ez a jó lét kiterjed majd széles körben is .
De tény szakmunkásból Magyarországon is hiány van, és egy jó szakember kincset ér, mindenhol.

Én elhiszem sok a vásárló Magyarországon az üzletekben, én is láttam, látom. De sajnos, bizony akik az Alföld, Nyíregyháza, Mátészalka, Ózd térségében élnek, ők bizony nagyon szegények. Én jártam arra sokat, ismerem az embereket, de nem kell itt bemutatni azt hiszem miről van szó. Azt kívánnám , hogy azok a részek újra hagy tündököljenek mint hajdanán. Mindenki nem élhet Pesten és környékén, vagy költözhet el az országból.
Ők el sem tudják képzelni milyen Kanadában élni, hallottak róla, hogy jó de többet nem tudnak. Mindenki nem tehet arról mert nem magasan képzett, de azért még emberi élhető életre joga van, lenne. Én magam is sanyarú életből jöttem olyanból amit nem is képzelnénk, hogy még létezik. De én magamról nem beszélek sokat, öregszem már, inkább a fiataloknak adnék esélyt a jobb jövőre. Tisztelek mindenkit aki elérte álmait, és azt is aki elfáradt abba, hogy elérje az álmait.

Spanky te egy nagy világ utazó vagy, csodás helyekre jársz, és méltón köszöntöd az újévet. Kívánok én is neked Nagyon boldog új évet ha elfogadod ezt így ismeretlenül tőlem. Sokat szoktál írogatni én ezért ismerlek talán jobban.
Kellemes utazást majd.
 
Csak kozbeszurnam, hogy most tetozik a maszekoknal a munka, mert ev vegevel lejar a government felujitasi tax-kedvezmenye - magyaran: aki iden felujitotta sajat tulajdonat - ablak csere-tol a kert rendezesig nagyon sok minden beletartozott - az jovore a most kifizetett koltseg utan 12 szazalekot (max. 10 ezer $ utan) visszaigenyelheti az adojabol. Ezzel serkentette Canada iden a kisiparosok-maszekok-javitok es felujito-mesterek bizniszet, es az embereket sarkallta, hogy renovaljanak :)
 
Edmontonban fel-egy eve a bolcsikben (Daycare) mindenhol hosszu hosszu varolistak voltam ajanlott volt mar terhesen feliratkozni nehanyra , hogy mire lejar az 1 eves maternity legyen a babanak hely.
Ehhez kepest a fiam bolcsijeben december 1-tol 6-ra csokkent a csoportletszam, mikozben meg szeptemberben telhaz volt 12 babaval.
Penteken kerdeztem hogy mi tortent, aztan mondta a bolcsisneni, hogy a tobbi baba betoltotte a 19 honapot es feljebb ment a masikcsoportba. Ujabb babak meg nem jottek,mert mindegyik anyuka aki beregisztralta a gyereket visszamondta. Soknak megszunk a munkahelye vagy szerzodessel volt es most , hogy lejart a maternity leave nem hosszabbitjak meg szoval nincs hova visszamenjenmek. Vagy eppen a fejnek nincs munkahelye es az marad otthon tovabb a babaval. Teljesen padlot fogtam.
Aztan tegnap a regi baba-mama klubbommal talalkozonk volt es mindegyik anyuka azt mondta , hogy az o bolcsijukben is hasonlo a helyzet. Meg nyar elejen az volt a fo tema, hogy sokaknak meg mindig nem sikerult helyet szerezni sehol a babanak es 1-2 honapon belul vissza kell menniuk dolgozni. Most meg hirtelen a varolistak elfogytak a legtobb bolcsibe mert az anyukak/apukak munkahely gondokkal kuzdenek.
 
Ezt en is sokat hallom, de ugyan akkor alig lehet szakmunkasokat talalni.
Most renovaltattom a furdoszobankat ami kb. egy 2 hetes munka lett volna. Mar tobb mint 4 hete megy a melo, mert szinte lehetetlen szakmunkast talalni. (legalabb is itt Vancouver-ben)
Mindenki foglalt mert tele vannak munkaval. Napokig, sokszor hetekig kell varni villanyszerelore vagy vizvezetek szerelore.

Tegnap este egy kliensemet vittem ki vacsorazni. Az ettermek tele vannak. Fel orat kellett varni mire asztalt kaptunk egy jobb helyen.

Az ingatlan piac megint csucson van.
A lakas arak ismet novekszenek.

Olcso repulojegyet le delre szinte lehetettlen kapni.
Plane az unnepek alatt.
Mult Februarban olcsobban repultem Thailand-ba (a vilag masik oldalara, 16 oras ut) mint amit most fizettem Mexicoba (5 oras ut), hogy ott Szilveszterezhesunk.

Evvel csak az akarom mondani, hogy szerintem nem olyan veszejes a helyzet (legalabb is itt Vancouver-ben) mint ahogy ezt sokan hiresztelik.
Ha van egy jobb szakmad es beszeled a nyelved, na meg van egy kis ambiciod akkor meg most is ellehet helyeszkedni (nem minimal berert).
Viszont ha nincs szakmad es a nyelvet nem beszeled, na meg az erdekell hogy mi a minimal ber, :rolleyes: akkor ne is vagj neki.
Csak csalodas fog erni.

Eeeegen...
Ez igy kurva rózsaszin, de biztos igy van...

Az a sok construction meg maintenance trade-worker BC-ből (20-30% !!!), aki az oilsands-en dolgozik (és eszi el szegény albertaiak elől a kenyeret...) meg biztos hobbiból vállaja a 2 hetes műszakot és röpköd 3-4 órát mire hazaér...
Sok köztük a hiányként megjelölt "plumber", (vizvez. szerelő), aki itt "pipefitter"-ként (csőszerelő) dolgozik, meg a villanyszerelő is.

Fura egy gusztusuk van, hogy vállaják a hideget, a családtól való elszakadást, a repülés bizonytalanságát és több órás késéseket 30-40 körüli órabérért. ahelyett, hogy a "gazdag BC"-ben renovationokbol csinálnának másfélszer annyit...

Mer ugye a "csóró Maritimereket" (keleti part), ami a másik 20-30%-ot teszi ki, az ember megérti, de BC-ben ugye minden rendben van és mégis...
 
Nagyon meglepo ez a a valsag mikentje Mo-on es Canadaba.
Mindenre ra lehet huzni , pedig halando szamara sok esetben erthetetlen.
Canadaban haz vasarlas 25 eves terminusra is lehet vasarolni mint Mo-on.10%os onerovel.
1,3,5 evre lekoti az ember a torleszto reszlet kamatjat ami pl lehet 4%.ami azt jelenti pl 5 evig 4% kamatot fizet a vasarlo.
Ezzel szemben Mo napi kamattal fizetendo a torleszto reszlet.
azaz egy torleszto reszlet akar egy ev alatt a duplajara is nohet attol fuggoen ahogy a bankot a valsag hogy erinti.
Hol itt a valsag?
Minden rizikos banki befektetest a hitelfelveore haritanak.
NAlunk canadaba a banknak kell benyelni ha rosszul fektet be, nem tudja a menetkozben emelni a lekotott 5 even belul a kamatot.
 
Köszi Melitta, ez is egy fontos infó volt. Bár nekünk nincs hitelünk, de a környezetünkben rengetegen szenvednek attól, hogy felvették a hitelt, és az általad leírt okok miatt nem tudják fizetni. Életeket nyomorítottak meg így.
 
Nagyon meglepo ez a a valsag mikentje Mo-on es Canadaba.

Melitta, itt nagyrészt a devizaárfolyam miatt lettek magasabbak a részletek. Pl. tavaly nyáron 140 ft volt a svájcifrank volt idő amikor 210 ft volt. Szorozd össze, havi 500 frankos törlesztésnél mi a különbség. Egyébként szerződéskötésnél MINDENKI figyelmét felhívta(volna) a közjegyző az árfolyam kockázatokra.
 
szia Melitta!

Én is most lettem új tag és nem tudtam semmit az oldalról de hála a magyarázó leírásodnak így képben vagyok!! nagyon szépen köszönöm
Enikő
 
Sziasztok!

En Dublinban elek ot es egy kerdessel fordulnek hozzatok.

Az International Brotherhood of Boilermakers Canada keres 100 metal arc welders-t for the Canadian Oil Refining Industry.
A munkat a dublini munkaugyi kozponton keresztul hirdetik es csak regisztralt munkanelkulieknek.
A munkat Albertaba hirdetik 40CD/h ajanlattal.
Szeretnem kerdezni hogy tudna-e valaki valamilyen informaciot adni az ilyen jellegu munkaval kapcsolatban.
Ha esetleg tudtok valakit aki ilyen teruleten dolgozik szivesen vennem fel a kapcsolatot vele, hogy tudjak tajekozodni .
Koszi a segitseget.
Udvozlok mindenkit Dublinbol
 
Nagyon meglepo ez a a valsag mikentje Mo-on es Canadaba.
Mindenre ra lehet huzni , pedig halando szamara sok esetben erthetetlen.
Canadaban haz vasarlas 25 eves terminusra is lehet vasarolni mint Mo-on.10%os onerovel.
1,3,5 evre lekoti az ember a torleszto reszlet kamatjat ami pl lehet 4%.ami azt jelenti pl 5 evig 4% kamatot fizet a vasarlo.
Ezzel szemben Mo napi kamattal fizetendo a torleszto reszlet.
azaz egy torleszto reszlet akar egy ev alatt a duplajara is nohet attol fuggoen ahogy a bankot a valsag hogy erinti.
Hol itt a valsag?
Minden rizikos banki befektetest a hitelfelveore haritanak.
NAlunk canadaba a banknak kell benyelni ha rosszul fektet be, nem tudja a menetkozben emelni a lekotott 5 even belul a kamatot.
Mindket orszagban lehet fix es valtozo kamatozasu hazhitelt felvenni. A valtozo kamatozasu hitelek altalaban ugy vannak megadva hogy kozponti alap kamat(prime) + X %. Mig a fix kamatozasu ugy hogy adott idore fix Y % kamat. Az utobbi altalaban "dragabb" de biztonsagosabb, nem kell az adosnak izgulnia azon, hogy mi lesz ha felmennek a kamatlabak.
Kanadaban az emberek sokkal kevesbe rizikoznak ilyesmivel es a legtobben a fix kamatozasut valasztjak.. Mig Mo-n a legtobb ember addig lat, hogy a valtozo kamatozasunak a kamatja per pillanat olcsot akkor azt valasztja. Csak nem gondol bele, hogy ezzel bizony onkent es dalolva magara vallalta az gazdasagi ingadozasokbol adodo rizikot.
 
Mint mindig mindenkinek igaza van :Den csak altalanosagokban irtam,termeszetes ha az ember hitelt vesz fel minden apro reszletet es lehetoseget merlegelni fog, leglabbis ajanlatos.
Tobb ismerossel beszeltem akiknek van hitele PL 1 ev alatt a 130ezer Ftos valutas hitel torlesztesuk 220ezer Ft-ra emelkedett.
Na ez a bank nem igen van valsagba.:rolleyes:

szia Melitta!

Én is most lettem új tag és nem tudtam semmit az oldalról de hála a magyarázó leírásodnak így képben vagyok!! nagyon szépen köszönöm
Enikő
Orommel segitettem!Erezd jol magad nalunk!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére