Aleppo
Kitiltott (BANned)
Mantell kapitány
Thomas Mantell kapitányt 1948-ban nem UFO támadta meg és azért zuhant le, hanem a körülmények sajnálatos összjátéka miatt. Még egy olyan megrögzött ufológus , mint Donald Menzies is elismerte hogy tévedésből szállt fel a négy gép az ufók üldözésére, mert azok kutató légballonok voltak a sugárzás mérésére (ilyeneket ma is alkalmaznak).
Mantell bár járatos pilota volt, de új gépet kapott és azt alig ismerte: túl magasra szállt, majd eszméletét vesztette, mert előző üzenetei arra vallottak, hogy hallucionál. A repülőgépe háromszor körözött, mintha nem tudná merre megy, majd meredeken elindúlt lefelé 7 ezer m magasból...
Van aki szerint egyszerűen még plusz ütközött egy gömbvillámmal, s persze bármi legyen is a végerédmény, inkább hiszem, hogy bármelyik racionális ok miatt zuhant le, mint egy a világűrből idetévedt ufónak nyomta buksiját....
Én sajna, csak akkor fogom elismerni, hogy léteznek ufók, ha Pesten a Duna-parton kiállítanak majd egyet. Belépőket lehet majd rá venni, aki belül is meg akarja nézni, s én majd előtte még veszek az árústól vattacukrot, mint a vurstliban és körbejárom őkelmét... Amig ez be nem következik, az egész ufó-témát a bolondok hajója kategórába vagyok kénytelen sorolni...